Négy mágus verseng a kincsekért egy elvarázsolt labirintusban. De jajj, a falak vagy láthatatlanok, vagy csak akkor tűnnek el, ha megmondjuk, milyen színűek! Hogy találja így meg a helyes utat az ember varázslója?
A Répáskert című játék Pierrot társasjátékműhelyéből került a boltok polcaira, amelynek témája elsősorban a gyerekeket célozza meg, de egy igazi családi játék, ahol a felnőttek is megtalálhatják benne a szórakozást!
Az Első Játékaim fejlesztő játékcsaláddal a Granna nem talált fel semmi újat, mégis üdvözlendő az az alaposság és átgondoltság, amellyel ezt a fejlesztő termékcsaládot megalkották, a kicsik és szüleik legnagyobb örömére.
A Szuper Farmer az 1940-es években jelent meg, így igazi veteránnak számít a társasjátékok terén. Az általam bemutatót verzió az eredeti egy újra dizájnolt, de a gyökereiben változatlan jubileumi kiadás, mely külcsínében ugyan követte a trendeket.
A 2016-ban megjelent Ice Cool egyenesen a déli sark környékére kalauzol bennünket, ahol is pár iskolás lurkó elhagyja a tantermet a tanítás alatt, hogy egy kis nassolnivaló után nézzen. Kalandjuk sikerességét pedig a folyosófelügyelő akadályozza.
A Bagolytanoda oktatójáték gyerekeknek, de ennél sokkal több is. A hagyományos társasjátékokból kölcsönzött mechanikáinak és a szép megjelenésének köszönhetően, a tanulás tényleg játékká válik általa.
A Játékválasztó az egyik legjobb társasjátékos rendezvény, ha gyerekeinkre tekintettel szeretnénk lenni, de a partyjátékok kedvelői is megtalálják a számításaikat.
Concept gyerekeknek. Egy okos átdolgozás az előd szellemiségében, de igazodva a gyerekek sajátosságaihoz.
Legújabb interjúnkban Vágó Erikával, az Okosjáték alapítójával beszélgetünk társasjátékokról, a gyerekek készségfejlesztésről és nem utolsó sorban a munkájáról.
A Cortex Kids egy gyorsassági gyerektársasjáték, ahol a lurkók különböző csavaros fejtörőkön keresztül játszva tanulhatnak. :)
Csöppenj egy mesebeli világba, ahol rajtad áll a birodalom felszabadítása vagy bukása!
A The Sneaky Snacky Squirrel egy készségfejlesztő társasjáték, ahol a gyerekek a kis mókus segítségével gyakorolhatják a makk szerzés csínját-bínját. Sőt, mindeközben nem csak jól szórakoznak, de a játékosan fejlesztik a finommotoros mozgásukat is.
A Witcher 3 kártyacsatája végre teljes értékű társasjátékként is elérhető.
Ha léteznek kedvenc társasjáték-kiadóim, akkor a lengyel, a 2010-es évek eleje óta tevékenykedő Board&Dice biztosan közéjük tartozik.
Az Awaken Realms kiadó nem csak a Nemesis vagy a Tainted Grail; a Kánai Zoltán alapította Különleges Kickstarter Kiadások és az A-Z Kiadó pedig nem kizárólag a The Elder Scrolls: A Másodkor árulása vagy a Mikulás műhelye miatt érdemli a figyelmet.
2022-ben indult el a Portugália kincseit bemutató sorozat Quinas címmel, melynek első része a Café. Ezt követte a konzervgyártó Lata, majd az oliva útját bemutató Oliva. Három kisdobozos eurojáték, mely megdobogtatta szívünket.