• Ismertető
• 2026.10.12. 14:00:00

Maestro – Két zseni, két műhely, egyetlen mestermű

A lengyel Board & Dice legújabb durranása a Maestro, melyet személyes rajongás ihletett. A stratégiai euró játék a korai 16. századi reneszánsz Itáliába repít, ahol a kor két zsenijének és műhelyének történelmi rivalizálása áll a középpontban.

A reneszánsz korában a kreativitás és a kíméletlen versengés kéz a kézben járt. A Maestro története szerint a játékosok Leonardo da Vinci és Michelangelo Buonarroti rivális műhelyeit (workshop) irányítják. A cél pedig nem csupán az, hogy gyönyörű műalkotásokat hozzanak létre, hanem az is, hogy hírnevet, presztízst szerezzenek, és elnyerjék a gazdag és befolyásos arisztokrata elit (mecénások, gyűjtők) kegyeit. A műhelyek tagjai fáradhatatlanul dolgoznak a firenzei utcákon vagy épp a milánói és római udvarokban, hogy alkotásaikat (legyen az festmény vagy márványszobor) kiállítsák az itáliai félsziget galériáiban, és elkápráztassák a nemeseket. A játék győztese pedig az a műhely, amely a 4. forduló végére a legtöbb győzelmi pontot gyűjti össze, és ezzel a reneszánsz legikonikusabb művészévé válik.

Maestro

A két műhely teljesen eltérő módon közelíti meg a művészetet, ami a játékmechanikánál is egyértelműen látszik. Leonardo da Vinci műhelye az alapos felkészülésről szól, miközben a mester és tanítványa kizárólag festményeket készít. Leonardo és segédje az elején lassabban indul be, mert nyersanyagot és időt kell befektetni a zseniális találmányok készítésébe. Amikor azonban idővel aktiválódnak a találmányok különleges képességei, a játék későbbi szakaszában egyfajta motor (engine) épül fel, amivel kisebb láncreakció születik, ez pedig segíti a mesterművek készítését.

Maestro

Michelangelo műhelyét ezzel szemben a nyers erő és az azonnali jutalom jellemzi. Segédjével kizárólag szobrokat (mellszobrok és egész alakos márványszobrok) faragnak. A játékmenet velük egészen más taktikát igényel, azt pedig a karakterek sorrendje határozza meg, hogy éppen melyik szobortípuson dolgozhatnak: ez a játékmenetre egyébként nincs hatással.

Bár egy összetett stratégiai játékról van szó, a Maestro alapvetően egy csapatalapú duel (párbaj) játék. Játszható 1v1, de akár 2v2 felállásban is, ahol a csapattársaknak együtt kell működniük a közös műhely sikeréért, közben pedig folyamatosan figyelik, hogy a galériák és az itáliai régiók népszerűsége fordulóról fordulóra változik (a korabeli divat és az elit ízlése szerint).

Merthogy a játék lényege és legfontosabb mechanikája a minden forduló végén esedékes kiállítás és pontozás. Ilyenkor nézzük át, hogy az elsődleges (arany) és másodlagos (ezüst) galériák kinek a kezébe kerülnek. Ezt egyfelől a forduló alatt mozgatott műértő gyűjtők, másfelől a térképen elrendezett műtárgyaink határozzák meg. Előbbieknek köszönhetően egyértelművé válik, hogy a különböző színű régiók mennyi pontot hoznak, utóbbi pedig egy területfoglaló többségi versenyt eredményez, hiszen a területen leginkább produktív művész uralja az adott galériát, ezzel bezsebelve a pontokat.

Maestro

Azonban ennek a pontozásnak a tisztázásával mindössze karcolgatjuk a Maestro felszínét. Ha fejlesztjük a műhelyek paklikészletét, azzal is pontokat szerzünk a hatékonyabb lapokon felül, sőt a minden fordulóban elérhető új támogatókért is kőkemény harc folyik a kártyák befolyásértékével. Az egyre növekvő számú érdeklődő ugyanis játék végi győzelmi pontokat hoz a megszerzett városok, fejlesztett lapok és egyéb elemek kapcsán. Ráadásul mind Leonardo, mind Michelangelo extra pontokat zsebelhet be a műhelye titkának felépítésével, ami vagy a már említett engine, vagy a Sixtus-kápolna.

Andrea Robbiani másik újdonsága, a Timeless Journeys: The Italian Grand Tour is kötődik Olaszország gazdag kulturális és történelmi örökségéhez. A Maestro megszületését pedig egy még személyesebb rajongás ihlette a reneszánsz kor, valamint Firenze, Milánó és Róma művészeti vetélkedései iránt. Robbiani célja az volt, hogy a mechanika ne csak absztrakt pontgyűjtögetés legyen, hanem a játékosok valóban átérezzék a korabeli művészek dilemmáit: elmélyülten alkossanak műhelyük magányában, vagy politikai befolyást szerezzenek az udvarokban, hogy a közízlést is a saját javukra formálják.

Bejelentésekor még Art of Rivalry (A rivalizálás művészete) munkacímen futott a projekt, a Board & Dice kiadó marketingcsapata azonban úgy érezte, hogy a koncepcióhoz egy sokkal velősebb, tekintélyt parancsolóbb név illik, amely azonnal jelzi a játékosoknak, hogy itt a reneszánsz legnagyobb elméjévé, azaz igazi „Maestróvá” kell válniuk. Ehhez passzol a kialakított vizualitás is. A kiadó vezető grafikusa, Zuzanna Kołakowska (Zuza) számára a legnagyobb kihívást az jelentette, hogyan tudják ötvözni a klasszikus, 16. századi festészeti és szobrászati stílusjegyeket (beleértve magának Da Vincinek és Michelangelónak a fennmaradt vázlatait, tanulmányait) a modern, jól átlátható társasjátékos dizájnnal. A végeredmény: a kártyák és a játéktábla szimbolikája közvetlenül a mesterek valódi vázlatfüzeteiből merít ihletet.

Maestro unboxing

Join me for an unboxing of Maestro, kindly gifted by the publisher [Ad]

A játék legkülönlegesebb mechanikai érdekessége azonban a játékosszám rugalmas alakítása. A legtöbb heavy euro ugyanis egyéni „mindenki mindenki ellen” harc, míg a Maestro alapvetően egy csapatalapú duel (2v2) játék, ami 1v1 módban is kiválóan működik. Ezért a tesztelési fázisban a fejlesztőcsapatnak a legnagyobb fejtörést az aszimmetria finomhangolása okozta. Mivel Da Vinci és Michelangelo műhelye teljesen más motorépítési logikát használ, több száz tesztjátékra volt szükség ahhoz, hogy a két teljesen eltérő pakli és akciórendszer ne billenjen ki egyik irányba sem. Jelentem, a feladatot sikerrel teljesítették az alkotók, hiszen akár már az első játéknál is viszonylag alacsony pontkülönbség született a végjátékra, pedig a Maestro esetében nem ritka a 150-250 közötti pontmennyiség, ahol már azért bőven lehet szórás.

Nem biztos, hogy a Maestro mindenkinek tetszik majd. Akinek viszont igen, annak szerintem nagyon. A témához illő látványvilág és az egyedi játékmenet kifejezetten izgalmassá teszi ezt a művészi rivalizálást, és mindig van mit tenni a több szegmensre osztott játékterületen, soha nem érezzük azt, hogy nincs lehetőségünk előrejutni. A kártyák minden téren hasznosak, az akciópontokat jól ki lehet használni, a nyersanyagok szinte állandóan érkeznek a műhelybe, a piacot, avagy az itáliai galériaszektort pedig mi magunk alakítjuk. Emiatt egy olyan izgalmas párharc alakul ki szó szerint, amelyet nehéz nem ajánlani. A Maestro egy remek, egész egyedi, középnehéz játék, amelynek bár egyelőre nem jelentették be a magyar megjelenését, de talán okkal merjük remélni, hogy idővel a magyar gamer közösséghez is eljut.