
- Ismertető
- 2026.10.19. 14:00:00
Sarkköri expedíció – avagy hogyan küldjünk tudóst a világ végére, majd csodálkozzunk, hogy elfárad
Van az a pillanat, amikor az ember azt gondolja: „Ideje valami igazán nagyot alkotni. Felfedezni a világot, kutatni, megfigyelni a természetet, és maradandót alkotni a tudományban!” Aztán valaki előveszi a Sarkköri Expedíciót, és hamar kiderül, hogy a tudományos karrier valójában abból áll, hogy kilenc tudóst próbálunk úgy tologatni a jégen, hogy közben még a jegesmedvék se röhögjenek rajtunk. A feladat egyszerűnek tűnik: kutatócsoportunkkal járjuk be a feltérképezetlen sarkvidéket, figyeljük meg az ott élő állatokat, készítsünk lenyűgöző fotókat, és szerezzünk annyi hírnevet, hogy végül még egy hófödte szigetet is rólunk nevezzenek el. Persze mindezt úgy, hogy közben a többiek is pontosan ugyanerre pályáznak. Üdv a tudományos konkurencia világában!
Tudósok, állatok és a „ki ment már megint a táborba?” kérdése
A játék középpontjában három helyszín áll, ahol a tudósaink különféle állatokat próbálnak megfigyelni. Öt állatfaj vár ránk: jegesmedve, sarki róka, hóbagoly, grönlandi fóka és lunda. A probléma csak az, hogy az állatok meglehetősen válogatósak abban, melyik tudós hajlandó megfigyelni őket. Egy-egy állatkártya kijátszásakor ugyanis a megfelelő színű tudósoknak a kártyán látható irányokba kell továbbmasírozniuk. Egyik balra, másik jobbra, harmadik esetleg a táborba. Vagyis itt nem elég azt tudni, hogy mit szeretnénk megfigyelni, azt is tudni kell, hogy ki legyen még egyáltalán a helyszínen, amikor odaér az állat, mert nagyon kellemetlen, amikor végre megjelenik a tökéletes fotótéma, de a fotós éppen három kilométerrel arrébb ül egy sátorban.
Földön, vizen levegőben
A sarkvidéken közlekedni sem egyszerű A kutatók munkáját öt különböző jármű segíti: szán, léghajó, tengeralattjáró, kajak és síléc. Igen, tengeralattjáró... az Északi-sarkon... ne kérdezzük. Inkább fogadjuk el, hogy a tudomány fejlődéséhez néha szükség van egy tengeralattjáróra. A járművek nemcsak hangulatfestő elemek: a megfelelő ikonok segítségével haladhatunk előre a három felfedezéssávon. A zászlóink pedig szépen araszolnak lefelé, miközben mi egyre közelebb kerülünk a dicsőséghez. Legalábbis elméletben. A gyakorlatban ugyanis könnyen előfordulhat, hogy éppen minden más jármű van, csak az nem, amire szükségünk lenne. De sebaj! Ha nem tetszik a kínálat, még fizethetünk is azért, hogy az egészből eltűnjön minden. Na, ez már ismerős lehet a társasjátékosoknak.
Fotózzunk! De előbb rendezzük át az expedíciót!
A körünkben alapvetően két dolgot tehetünk: állatot figyelünk, vagy átcsoportosítunk. Az előbbi a produktív, tudományos megoldás, az utóbbi pedig az a rész, amikor rájövünk, hogy az előző három körben valahogy sikerült minden tudósunkat teljesen rossz helyre küldeni.
Átcsoportosításkor a táborokban pihenő kutatókat egyetlen választott helyszínre visszaküldhetjük, miközben néhány ponttal is gazdagodunk. Magyarul: „Gyerekek, mindenki vissza! Ezt újratervezzük.”
És bizony lesz mit újratervezni, mert itt nem elég állatokat gyűjteni. A játék egyik legjobb része, hogy nem lehet egyszerűen csak telepakolni a táblánkat állatokkal, aztán remélni, hogy a pontok majd maguktól megérkeznek. A különböző fajok ugyanazon a helyszínen egymással is versengenek a figyelmünkért, az azonos állatok pedig együtt egyre értékesebbé válhatnak. Közben ott vannak a pontozókártyák, amelyek minden játékban más szempontokat adnak. Lehet, hogy most az számít, hány azonos állatpárunk van, máskor az, hogy hány tudós maradt a táborban, vagy éppen az, hogy milyen járművet használtunk a legtöbbször, vagyis miközben mi büszkén dokumentáljuk a sarkvidék élővilágát, a háttérben már zajlik a szokásos társasjátékos matek: „Ha most ezt a fókát ide teszem, akkor lesz három fóka, de elveszítem a két fajért járó pontot, viszont lépek a zászlóval, és ha közben a tudós is jó helyre kerül, akkor…” A többiek pedig: „Haver, csak egy lundát akartunk lefotózni.”
A célok pedig gondoskodnak róla, hogy ne unatkozzunk
Minden játékban három véletlenszerű cél kerül elő, amelyekért értékes pontjelzőket lehet begyűjteni. Ezek teljesítése versenyfutás: aki előbb teljesíti a célt, elviszi a jutalmat, a többiek pedig még a forduló végéig próbálkozhatnak. Itt születnek azok a csodálatos pillanatok, amikor valaki hirtelen felkiált: „VÁRJ! ÉN EZT MÁR TELJESÍTETTEM!”Mire mindenki más:„Mikor?”„Három körrel ezelőtt.”„…”„De csak most vettem észre.” A tudományos expedíciók világa már csak ilyen. 😅
És egyszer csak elfogy a hely
A játék akkor közeledik a végéhez, amikor valamelyik játékos valamelyik helyszínére lekerül a hetedik állatkártya. Ezután még mindenki befejezi az aktuális fordulót, majd jöhet a nagy elszámolás.
Pont jár az azonos fajokért, a felfedezéssávokon elért eredményekért, a pontozókártyákért, a teljesített célokért és a megszerzett jelzőkért. Aki pedig a legtöbbet gyűjtötte, az lesz a sarkvidék új tudományos szupersztárja. A többiek pedig hazamehetnek...talán jövőre jobb felszereléssel. 😉
Sarkvidéki kaland vagy tudományos logisztikai rémálom?
A Sarkköri Expedíció első pillantásra egy békés, természetjárós, állatmegfigyelős játék benyomását kelti. Aztán pár kör után rájössz, hogy valójában egy meglehetősen feszes tudósmozgató, kártyakombinálós, célversenyzős pontvadászat zajlik a háttérben. A legérdekesebb talán éppen az, hogy a játékban minden mindennel összefügg. Nemcsak azt kell figyelni, milyen állatot szeretnénk kijátszani, hanem azt is, melyik tudósok vannak a helyszínen, hová fognak kerülni a kártya után, milyen jármű tartozik hozzá, előrébb tudunk-e lépni a felfedezéssávon, és közben még a célokat és a pontozókártyákat is szem előtt kell tartani. Magyarul: az Északi-sarkon sincs ingyen ebéd. Illetve… ebéd van, csak valószínűleg egy fagyasztott expedíciós szelet. 😁
A játékhoz még saját kihívásrendszer is tartozik, így nemcsak egy-egy parti megnyerése adhat sikerélményt. Lehetünk egyszerűen a tundra szerelmesei, később sarkköri turisták, majd Észak vándorai, és ha igazán belejövünk, akár a sarkvidék szakértői is. Persze ehhez előbb olyan apróságokat kell teljesíteni, mint például 80 pont fölé kerülni, mindhárom célt teljesíteni, hét azonos fajú állatot egy helyszínre összehozni, vagy egy zászlót végigvinni a teljes felfedezéssávon. Szóval ha valaki legközelebb azt mondja, hogy szeretne egy nyugodt, természetközeli társasjátékot, ahol békésen megfigyelhetjük a sarkvidék állatait, csak mosolyogjunk. Aztán adjunk neki egy lapot, és nézzük meg, hány perc alatt kezd el kétségbeesetten tudósokat tologatni, mert az Északi-sarkon nem a hideg a legnagyobb veszély, hanem amikor a lundádhoz már nincs egyetlen megfelelő tudósod sem. 🙃
A(z) Sarkköri expedíció társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!
MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Darwin nyomában: Levelezések – most már levelező tagozaton
Ismertető | 2026.09.11. 15:00:00Darwin nyomában járni alapvetően hálás feladat, hisz állatokat gyűjt, rendszerez, kombinál, megpróbálja úgy megtölteni a naplóját. Na, de mi történik, ha Darwin hazamegy Angliába? Hát természetesen levelezni kezd.
Azul Kids bemutató – Mozaikvarázslat a legkisebbeknek
Ismertető | 2026.11.06. 15:00:00Színes csempék, vidám minták és egy csipetnyi stratégia – az Azul Kids játékos formában vezeti be a gyerekeket a társasjátékok és a mozaikrakás világába. De vajon mennyire sikerül átültetnie a nagy testvér, az Azul élményét a kisebbek számára?
Népszerű
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesHódok, hidak és a matematika egyik leghíresebb rejtélye – Erdei királyság
2026.11.05. 18:19:00 / Ismertető, GémklubSarkköri expedíció – avagy hogyan küldjünk tudóst a világ végére, majd csodálkozzunk, hogy elfárad
2026.10.19. 14:00:00 / Ismertető, 2026Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelső
Friss
Titánok, flották, birodalmak – így hódítja meg az asztalt az EVE: War for New Eden
2026.11.07. 16:00:00 / Ismertető, KickstarterHa azt hitted, lehetetlen, de legalábbis nehézkesen adaptálható az asztalra, hát tévedtél. Itt a valódi 4X űrstratégia, méghozzá a népszerű videojáték alapján.
Azul Kids bemutató – Mozaikvarázslat a legkisebbeknek
2026.11.06. 15:00:00 / Ismertető, 2026Színes csempék, vidám minták és egy csipetnyi stratégia – az Azul Kids játékos formában vezeti be a gyerekeket a társasjátékok és a mozaikrakás világába. De vajon mennyire sikerül átültetnie a nagy testvér, az Azul élményét a kisebbek számára?
Hódok, hidak és a matematika egyik leghíresebb rejtélye – Erdei királyság
2026.11.05. 18:19:00 / Ismertető, GémklubHa már elég volt az Everdell, mert unod, vagy mert nem nyújt kellő kihívást, itt a rivális az Erdei királyság képében.
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb



