• Ismertető
• 2019.08.05. 14:04:00

The Sneaky Snacky Squirrel – elég ügyes mókus lennél?

Egy játék, ami aranyos mókusos sztorival köti le a gyermekek figyelmét, miközben fejleszti a mozgáskoordinációjukat. Nem vitás, hogy a játékkészítők mindent megtettek azért, hogy ez a játék a gyerekek számára egyszerre legyen szórakoztató, és jelentsen megugorható kihívást. Nézzük hogyan sikerült mindezt kivitelezniük.

Kezdjük a The Sneaky Snacky Squirrel dobozával: igazán egyedülálló ötlet, hogy maga a doboz legyen fa alakú, így az oldalai közül csak az alja egyenes. Ezt biztos nem volt számukra egyszerű feladat kivitelezni, de az eredmény elbűvölő lett.

Az egész játék készítése során azt tartották szem előtt, hogy az óvodás korú gyerekek kézügyességét hogyan tudnák fejleszteni, hogy az írás elsajátítása ne okozzon később nehézséget. A mókuscsipeszt hasonlóan kell kezelni, mint egy ceruzát, és precíziós mozgásra vagyunk kényszerítve a makkgyűjtés során, így a finommotoros készségek óhatatlanul fejlődni fognak. A feladat konkrétan az, hogy a mókust megfelelően tartva a kezébe gyűjtsünk egy makkot a dobozból, és ügyesen, egy előre meghatározott kis lyukhoz eljuttassuk, majd abba belehelyezzük. Kisebb gyerekeknél megengedhetjük, hogy újra próbálja akkor is, ha kiejtené a makkot, míg nagyobb gyerekeknél, akiknek már flottul megy minden, időkorlátot is szabhatunk (hasonlóan a felnőttek dolga is megnehezíthető, így kihívást jelenthet a közös játék is). A kétéves korosztály is bevonható a játékba, ha nekik megengedjük, hogy puszta kézzel rakják a kis makkokat, a mókuscsipesz helyett (így nekik a szín szerinti csoportosítás feladata jelentheti a készségfejlesztő kihívást).

Az alapkoncepció az, hogy az éhes mókuskáink összegyűjtsék a fáról a télire a makkokat. Minden játékos kap egy fatörzset, amin öt kis lyuk helyezkedik el, mind különböző színnel jelölve. A feladat, hogy a fatörzset a megfelelő színű makkokkal feltöltsük, amint ez valakinek sikerül, meg is nyeri a játékot.

Kezdetben az összes makkot kiszórjuk a fa mintájú dobozba. A játékosok sorban következnek, akire sor kerül, megpörgeti a “mókuskereket” (ami egy nyilacskával ellátott kör alakú lehetőség választó, mint például a twister legendás kereke), és az alábbiak szerint cselekszik:

• ha valamelyik színre pörgetett, akkor a mókuscsipesszel a fáról egy megfelelő színű makkot kísérelhet meg a fatörzsére tenni, amennyiben az ő fatörzsén az a lyuk még nem tartalmaz makkot.

• ha az egyes vagy a kettes számú makkot pörgeti, akkor megfelelő darab tetszőleges színű makkot megkísérelhet begyűjteni.

• ha a szomorú mókust pörgeti, akkor át kell adnia a lehetőséget a következő játékosnak (ő kimarad a körből).

• ha a huncut álarcos mókust pörgeti, akkor másik mókus fatörzséről csenhet el egy makkot, és teheti azt a saját fatörzsére.

• ha a szélvihart jelentő motívumot pörgeti, akkor a fatörzséről az összes makkot vissza kell tennie a dobozba.

A játék tehát így megy játékosról játékosra, körről körre, amíg valakinek meg nem telik a fatörzse. Természetesen a sikerélmény fokozásáért játszhatunk addig, amíg mindenkinek meg nem telik (aki már kész persze kimarad a körökből, különben végtelen lehetne a játék).

A játékhoz felhasznált anyagok jók, jó érzés kézbe venni a mókust (ami műanyagból van), vagy megfogni a makkokat (ezeket gumiból készítették) – A másfél éves kislányunk imádja szorongatni őket, ki se lehet imádkozni a kezéből.

A műanyag fatörzsek strapabíróak, nem fognak eltörni, ha leejtené őket valaki. A doboz keményebb papír alapból készült, amire ragasztva lettek a minták. Ennek a kivitelezése nem teljesen tökéletes (az illesztések látszódnak), de így is messze felülmúlja az elvárásokat, ha figyelembe vesszük, hogy hullámos alakra készült. A papírból készült mókuskerék bőven elég kemény ahhoz, hogy egy gyerek semmiképp se tudja meghajlítani, ha szándékosan nekiállna a tönkretételének, akkor is csak a nyilacskát tudná nagy nehezen letörni.

A játék leköti a kicsiket, nagyon szeretik. Nagyobb gyerekeknek már egyre kevésbé ragadja meg a figyelmét, de persze nem is volt cél, hogy 8-10 évesek is még ezzel szórakozzanak, amikor kidolgozták a koncepciót.

Felnőttek számára kifejezetten idegesítő lehet, mert kihívás nuku, a szerencse viszont mindent felülírhat. A felnőtteknek azt javaslom, hogy – ahogyan bármi más gyerekjáték esetén – itt se a játék versenyszellemében próbálják meglelni a szórakozást, sokkal inkább a kicsik ügyeskedéseinek megfigyelésére, a nekik való szurkolásra fektessék a hangsúlyt.

Azt javaslom, hogy figyeljünk oda a szélviharra, mert nagyon demoralizáló és idegesítő tud lenni, hogy az ügyes kisgyerek összes addig gyűjtött makkja elveszik. Ez egyrészt persze szintén fejlesztő hatású, és segíti abban, hogy a csalódást miként dolgozza fel a gyermek, azonban az igazságtalanság miatt könnyen megutálhatják a játékot. Lehetséges, hogy inkább úgy játsszuk a játékot, hogy a szélviharnál újat pörgetünk, avagy egy makkot teszünk vissza a fára. Ezek a változatok mindenképp békésebbek.

A huncut mókuska koncepció kevésbé rontja a játékélményt, de a gyerekeknél könnyen konfliktust szülhet. Ha nagy nehezen megtanulták a szülőktől, hogy nem szabad egymástól elvenni dolgokat, könnyen félreértést jelenthet, hogy mikor van kivétel. Ezt a részt érdemes átbeszélni a gyermekkel, hogy tiszta kép alakuljon ki a fejében arról, hogy mi is a játék, és ott miért más a helyzet, mint a valóságban (elmesélhetjük, hogy a huncut mókuskát a játék után mókusbörtönbe zárták a mókusrendőrök).