A Vagabund hozta el a Pencil First Games játékát, melyet már nagyon vártunk, és az első találkozások teljesítették is azt, amire számítottunk.
Megérkezett az eddigi legjobb Kingdomino-variáció, ami pont annyival dobja fel az alapjátékot, hogy azért ne zsibbadjon le az agyunk a taktikázástól.
Sok helyről hallani, hogy az újabb AEG játék, a Cascadia (2021) kísértetiesen hasonlít a kiadó régebbi játékára, a Calicora (2020).
Együtt vagy egyedül, az mindegy, a lényeg, hogy legyen kódunk és haladjunk a képregényben. Időutazás néhány tinivel, rengeteg rejtéllyel, az egész családnak!
Az Acélmágnás orosz szerzők munkája, A játék a XIX. századi orosz ipari fellendülés korszakát igyekszik megidézni, ehhez 5 kortárs karaktert is társított. A játék fő mechanikája a licit és a motorépítés.
Ismét valami új :) Teszünk egy kiruccanást Egyiptomba, illetve előre ugrunk az időben egészen karácsonyig, azonban előtte egy magyar társasjáték fejlesztő párt és a jelenleg futó kampányukat mutatjuk be nektek.
Szinte egyszerre érkeztek meg hazánkba az egyiptomi isteneket kétféle módon megidéző stratégiai játékok, az Ankh ebből még várat magára, ezúttal a Kemet dűnéi között vesztünk el.
A Hadrianus fala egy közepesen összetett stratégiai játék, amelyben a városunk védelmét szervezzük meg a pikt törzs ellen, miközben a város különböző társadalmi csoportjait is próbáljuk elégedetté tenni.
Játékok, amik nem túl bonyolultak, de remekül megmutatják, mi van a Monopolyn és az Activityn túl.
A nyugati királyság lovagjai (2019) a széria 2. tagja, amelyben megint csak a Nyugati királyság egy új oldalát ismerhetjük meg, egy új játékmechanizmussal gazdagítva.
Közeleg a jégkorszak, törzsedet irányítva pedig fel kell, hogy készülj a kíméletlen életkörülményekre. De mi van, ha a mamutra más törzsek is pályáznak? Elég lesz a hús mindenkinek?
Kapitalisták a piacot manipulálva gazdagítják saját birodalmukat és a magánvagyonukat. Ha a leírás ismerősnek hangzik, az nem a véletlen műve, de ezúttal nem a jelenben, hanem a múltban kell helytállnia a mágnásoknak.
Az egyik maga a tisztább párbaj, a másik egy kaidzsúsabb őrület.
Hány folyami vidra súlyú Frankenstein szörnye? Hány pálcikás jégkrém hosszú egy kockacukor? Hány Grand Canyon hosszú az Egyenlítő?
Újra elérhetőek az Arnak elveszett romjainak kiegészítői. Az Expedícióvezetőkkel asszimetrikus képességeket adhatsz a játékhoz, Az eltúnt expedícióval pedig egy fantasztikus kampányban lehet részed.
Csapj le a fánkokra vagy a muffinokra, méghozzá a lehető leggyorsabban! De vigyázz: ha ezek a tiltólistádon szerepelnek, akkor inkább kerüld el őket...