Szereted a pampuskát? Elutasítod a paraszolvenciát? Szoktál nyáron pitymallatkor pityókát főzni? Ha ezeket olvasva csak pöszögsz, mint a kása, akkor érdemes lehet megismerkedned ezekkel az abszolút elfelejtett szavakkal.
London legöregebb hídja már a város megalakulása előtt létezett, és nemcsak Londonra, hanem az egész világra hatással volt.
Az Arnak elveszett romjai teljesen megérdemelten lett az elmúlt évek egyik legfelkapottabb társasjátéka, az Expedícióvezetők pedig még izgalmasabb élménnyé varázsolja.
A héten a kalandorok ne kíméljenek. Visszatérünk közösen a sírból, szembeszállunk a Draconis invázióval, majd végül érkezzen egy igazi kockulás.
Díszkiadást kapott Uwe Rosenberg legendás kártyajátéka, ahol babok elültetésével kell vagyont felhalmozni, miközben a riválisok is igyekeznek keresztbe tenni a terveknek!
Visszatért a Köszöntünk-sorozat, méghozzá a legelső után a legújabb változattal, ami igazából nem is egy játék, hanem rögtön tíz.
Ha már álmodból felébresztve is gond nélkül sorolod, hogy "cica, pizza, taco, gida, sajt", akkor itt az ideje kitörni a megszokott kerékvágásból, ugyanis megérkezett a Süti, sapi, taco, pizza, ajcsi, amellyel biztosan belezavarodsz a mondókába.
A mutogatással, körülírással és rajzolással nincs baj, de nem az Activity az egyetlen partijáték, amit érdemes előkapni társaságban.
Idén negyven éves John Carpenter klasszikusa, amiből egy újabb társasjáték készült, sőt immáron magyarul, számos kiegészítővel is elérhető.
Egy kicsit ebből, egy kicsit abból, de vajon a szárnyát vagy a combját rakjuk bele, és egyébként is, vajon mi fog ebből végül kisülni?
A Kuruzslók Quedlinburgban a Schmidt Spiele 2018-ban kiadott társasjátéka, melyhez azóta két kiegészítő is megjelent: A javasasszonyok 2019-ben és Az alkímisták 2020-ban.
Imádod a Dixit képi világát, de unod már, hogy folyton a nyuszikkal kell lépkedni, és az új kártyacsomagokon kívül nincs semmi változatosság? Akkor neked találták ki a Stellát!
Kilenc kártyából fényűző pontokat vagy szegényes udvartartást hozol össze? Valami gyors játékra vágysz és szereted a maximumot kihozni kártyák kombinációjából? Akkor ezt szeretni fogod!
Nagy coming out következik: a Clank!: A Deck-Building Adventure, avagy a 2016-os Klank!: Lopakodj és arass zajos sikert! az egyik olyan játék volt, amely egy szép hétvégi napon (...) bevezetett a modern társasjátékok világába.
Ha szereted a Mad Max világát és nem irtózol a dobókockáktól, akkor ezt a társast bizony neked álmodták meg a króm istenei.
Hazánkban közben csak úgy sorakoznak a jobbnál jobb megjelenések, ráadásul már nemcsak a nagyoknál, de a kisebbeknél is.