
- Kedvcsináló
- 2022.07.30. 12:03:00
Családi játékok – Pot Pourri [Társalgó]
Egy kicsit ebből, egy kicsit abból, de vajon a szárnyát vagy a combját rakjuk bele, és egyébként is, vajon mi fog ebből végül kisülni?
Főzős társas van egy pár, többnyire nem is rosszak, de ahogy fűszerből és különleges adalékokból, úgy extra mechanikából vagy ötletből is mindig hozzá lehet valami újat adni a már ismert recepthez. És a Pot Pourri étterem szakácsaként pontosan ezt fogjuk tenni, méghozzá riválisaink társaságában, miközben konyhai tudományunkkal a neves étteremkritikust, Gustav Germöt igyekszünk levenni a lábáról. Ezért aztán három fazekat megtelítve a hozzávalókkal, komoly főző-versenybe kezdünk, melyen sem a rizs, sem a paprika, de még a hal és a marhahús sincs biztonságban.
Bár a dobozon ismeretlen alkotók nevét olvashatjuk, ez ne zavarjon meg senkit. Az alap jó, a főzőcskézés sokakat megfog, ráadásul ahhoz képest, hogy életünk fontos része, annyira nincs is sok résztvevő a műfajban. Ezúttal azonban nem az időlimitre megyünk rá, nem vendégeket kell kiszolgálni minél hamarabb, hanem vetélytársainknál kell több pontot összeszedni, néha egymás dolgát nehezítve, esetleg elhappolva a másik elől a pontokat. Hogy ha Gustav Germ a Pot Pourri étterembe betérve tesz minket próbára, akkor az ugyan nem tiszta, miért osztozunk a csehó összesen három darab fazekán, olyanokkal, akik máshol főznek, de ezen kis anomália felett még szemet hunyunk. Jöjjön inkább maga a játékmenet, avagy a főzés tudományának bemutatása!
https://www.pcguru.hu/hirek/tarsalgo-piatnik-pot-pourri-tarsasjatek-ajanlo/72878
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Firkafilm társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.22. 14:00:00Gyors, könnyed családi tabló építésben vehetünk részt az 1930-as évek gumicső stílusát idéző firkákkal, ahol a leghíresebb állatokat kell felbérelnünk és szembeállítani a többiek csapatával.
5 cozy társasjáték, amivel őszi hangulatot varázsolhatsz a nappalidba [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.24. 14:00:00Meseszép erdők, szorgosan dolgozó erdei állatok és egy kis sütés-főzés...
Népszerű
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesKerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőSarkköri expedíció – avagy hogyan küldjünk tudóst a világ végére, majd csodálkozzunk, hogy elfárad
2026.10.19. 14:00:00 / Ismertető, 2026Pax Pamir: Second Edition – Ahol az árulás is stratégia
2026.10.23. 14:00:00 / Ismertető, Kickstarter
Friss
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesA disztópiákat általában kívülről szemléljük: nézzük, ahogy egy elnyomó rendszer bedarálja az egyént, majd örülünk, hogy mindez csak fikció.
Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőAz Így neveld a sárkányod világa sokak szívét meghódította, és úgy tűnik, a társasjátékosokat sem hagyja hidegen – már csak azért sem, mert itt könnyen előfordulhat, hogy valakinek szó szerint lángra lobban a terve.
Firkafilm bemutató – Hatlapos sztárbrigád toborzó
2026.10.25. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóAnimációs filmünkhöz keresünk különleges karaktereket: teve, macska, borz, oroszlán és még sok különleges állat csatlakozik a stábhoz, hogy egy igazi szuper produkciót hozzunk létre.



