
- Kedvcsináló
- 2022.08.02. 12:12:00
Köszöntünk a Holdon – Egy igazi űrkaland [Társalgó]
Visszatért a Köszöntünk-sorozat, méghozzá a legelső után a legújabb változattal, ami igazából nem is egy játék, hanem rögtön tíz.
A Köszöntünk álmaid városában egy nagyon jól működő, nagyon egyszerű flip & write játék volt, amely korabeli módon mutatta be egy város megteremtését az 1950-es években, amit akár 100-an vagy még többen is játszhattak egyszerre, szimultán módon. Volt ezután mindenféle variáció, még halloweenes is, most pedig, a tényleges, nagy folytatással ugrunk egyet az időben, méghozzá a Föld végnapjaiba. Katalin Nelson Blue, az Emberek Szövetsége első elnöke ugyanis beszédében hívta fel a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy civilizációnk a végét járja, és ha nem sikerül új otthont találni, végleg a bolygónkkal pusztulunk. Ezért kell a végtelennek tűnő űr felé fordulva új otthonra lelnünk, méghozzá nem is olyan távolra, a Holdig utazva, ahol aztán kemény munkával, megteremtve az élethez szükséges feltételeket, ismét megvethetjük a lábunk. Erről az utazásról és munkáról szól a Köszöntünk a Holdon.
A Köszöntünk a Holdon viszonylag kis (de az elődjénél így is picit nagyobb) dobozában ehhez megtalálunk mindent, méghozzá 4 fajta, 2 oldalas, letörölhető tábla formájában, amik így összesen nyolc kalandot kínálnak, ami mellé van a szabályfüzeten felül egy kampányfüzet, egy nagyobb adag kártya, valamint természetesen filcet és törlőkendőt is kapunk a feladathoz. A kártyák ráadásul 6 dobozba rendezhetők, a megfelelő, külön jelölt módon, így nem keverednek el és össze, mindennek megvan a maga helye az ezáltal kényelmesen elrendezhető tartalommal rendelkező dobozban. Amennyiben pedig nekiállunk az első, ízelítő kalandnak, csak az űrhajókártyákat kell három kisebb paklira osztani, mellé választva egy-egy küldetést az első misszióhoz tartozó 2-2-2 közül (A-B-C), és már mehet is a Hold meghódítása. Vagyis első körben a Föld elhagyása.
hogyan a Köszöntünk álmaid városában esetében, úgy a Holdnál is az az alapfelállás, hogy az űrhajókártyák három paklijának felső 1-1 lapját a számos oldaláról átfordítva a paklik alá/elé tesszük, így két sort kapva, amiből a felső a (paklis) három szám, alá pedig egy-egy ikon kerül. Ezek a későbbiekben különböző akciókat is jelentenek, de az első küldetésnél, mikor csak az űrhajót kell fel- és megtölteni, lényegében a sorokat jelölik, melyekbe a számokat írhatjuk. A lényeg, hogy teleírjuk a saját lapot, miközben az elválasztott termeket is befejezzük. Mert amikor befejezünk egy termet, megkapjuk annak odaírt hatásait, amikkel kombózva a saját dolgunkat egyszerűsítjük. Például X-et írunk egy tetszőleges helyre, vagy rakétákat aktiválunk és a többi. Amennyiben a hatásokat beindítjuk és használjuk, ki is satírozzuk azokat, és a sorok feltöltése közben a lapon a többi jelzést figyelve mindent jelölünk. Például hány rakétát aktiváltunk, hány rendszerhibánk van és a többi.
[Társalgó] Köszöntünk a Holdon a Gémklubtól - Egy igazi űrkaland
Visszatért a Köszöntünk-sorozat, méghozzá a legelső után a legújabb változattal, ami igazából nem is egy játék, hanem rögtön tíz. A Köszöntünk álmaid városában egy nagyon jól működő, nagyon egyszerű flip & write játék volt, amely korabeli módon mutatta be egy város megteremtését az 1950-es években, amit akár 100-an vagy még többen is játszhattak egyszerre, szimultán módon.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Koi társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.18. 14:00:00A tóépítés színes és nyugtató világába látogathatunk el a Koival, ahol minden menetben újabb és érdekesebb formában varázsolhatunk élőhelyet a halainknak, közben pedig igyekszünk taktikusan felülmúlni a szomszédokat.
Chicagóban a polgármesteri székért folyó harc során minden döntésnek ára van [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.16. 14:00:00A Chicago: A kampánycsata egy feszes szóló társas, amelyben a kampány, a korrupció és a városépítés összefonódik.
Népszerű
Erdészet
2026.09.13. 15:00:00 / Ismertető, 2026Koi társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.09.18. 14:00:00 / Kedvcsináló, gamekapocsA Freigard kis dobozban ad nagy dilemmát [gsplus.hu]
2026.09.20. 13:00:00 / Kedvcsináló, gsplus.huChicagóban a polgármesteri székért folyó harc során minden döntésnek ára van [gsplus.hu]
2026.09.16. 14:00:00 / Kedvcsináló, 2026Everdell Duó - A nap és a hold útján
2026.09.03. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
5 cozy társasjáték, amivel őszi hangulatot varázsolhatsz a nappalidba [gsplus.hu]
2026.09.24. 14:00:00 / Kedvcsináló, 2026Meseszép erdők, szorgosan dolgozó erdei állatok és egy kis sütés-főzés...
Firkafilm társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.09.22. 14:00:00 / Kedvcsináló, 2026Gyors, könnyed családi tabló építésben vehetünk részt az 1930-as évek gumicső stílusát idéző firkákkal, ahol a leghíresebb állatokat kell felbérelnünk és szembeállítani a többiek csapatával.
A Freigard kis dobozban ad nagy dilemmát [gsplus.hu]
2026.09.20. 13:00:00 / Kedvcsináló, gsplus.huNegyedórás kártyacsata, ahol a mohóság könnyen elpusztítja a birodalmat.
Koi társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.09.18. 14:00:00 / Kedvcsináló, gamekapocsA tóépítés színes és nyugtató világába látogathatunk el a Koival, ahol minden menetben újabb és érdekesebb formában varázsolhatunk élőhelyet a halainknak, közben pedig igyekszünk taktikusan felülmúlni a szomszédokat.



