A The Mind - Érezz rá! egy nagyon könnyen tanulható társasjáték, 2 - 4 játékos részére, az átlagos játékidő rövid, csak 20 perc. A játékot az Év Játékának jelölték 2018-ban (Spiel des Jahres) és 2018-ban (BGG), illetve ebben az évben több, összesen 5 másik elismerést és jelölést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága miatt, akár már 8 éves kortól...
A The Mind - Érezz rá! egy nagyon könnyen tanulható társasjáték, 2 - 4 játékos részére, az átlagos játékidő rövid, csak 20 perc. A játékot az Év Játékának jelölték 2018-ban (Spiel des Jahres) és 2018-ban (BGG), illetve ebben az évben több, összesen 5 másik elismerést és jelölést is kapott. A társast, a könnyebb tanulhatósága miatt, akár már 8 éves kortól ajánljuk kipróbálni. Kooperatív jellegű, a játékmenet erősen épít a limitált kommunikáció mechanizmusra.
Hiszen csak sorban le kell tenni a lapokat... mi lehet ebben olyan nehéz?
Minidig is szeretted volna bizonyítani, hogy valójában egy mentalista bújt el benned?! Vagy csak pusztán annyira jól ismered a barátaid, akikkel játszol, hogy már szinte a fejükbe látsz? A The Mind-ban végre megmutathatod a képességeid, de ha esetleg még nem vagy annyirra penge, akkor is jó választás ezzel a játékkal fejleszteni őket. Vigyázat! A közös egymásra-hangolódás nagyban növeli a csapatszellemet!
Szokatlan játékmechanizmus, kooperáció és megérzés - ez a The Mind
A játékosoknak úgy kell lerakniuk a kezükben lévő számkártyákat, hogy azok egy hibátlan, növekvő számsort alkossanak. És hogy mi ebben a kihívás? Az, hogy semmilyen módon nem adhatnak egymásnak információt, kinek milyen kártya van a kezében és bárki bármikor lerakhat egy kártyát, azaz nincs játékos-sorrend.
Érezz rá!
A The Mind-ban gyakorlatilag a játékosoknak egymásra kell hangolódni, és rá kell érezniük, mennyi időt kell kivárniuk az utolsó lap lerakása után, vagyis mikor telik el biztosan annyi idő, hogy a kezükben lévő legkisebb lap és az utolsó lerakott lap közötti számoktól a többiek már megszabadultak volna - ha lenne nekik ilyen szám a kezükben.
A feladat körről-körre nehezedik
Persze a játék első szintjén még egyszerűnek tűnik, hogy mindenki időben rakja le az egy-egy darab lapját, de a következő szinten már fejenként kettő lapot kapnak a játékosok, és ez így megy tovább - játékosszámtól függően a 8., a 10. vagy a 12. szintig. Számoljuk csak ki: 6 játékossal az 48 kártya, azaz gyakorlatilag minden második kártya a játékosok kezében van…
Persze azért a játék segít is egy picit nekünk: bizonyos szintek elérése után kapunk egy plusz életet, sőt, surikeneket is. Egy dobócsillag használatát bármelyik játékos javasolhatja, és ha mindenki egyetért vele, be is dobhatja. Ilyenkor minden játékosnak le kell raknia a kezéből a legkisebb lapot, természetesen felfordítva, hogy mindenki lássa a számokat. Ezek a lapok kimaradnak a sorépítésből, és persze fontos információt adnak… azaz adhatnak a játékosoknak a folytatáshoz.
Magyar nyelvű játékszabály
Letöltés
Angol nyelvű játékszabály
Letöltés
Kategória:
Kártyajáték, Számok
Mechanizmus:
Kooperatív, Limitált kommunikáció
Ehhez a társasjátékhoz elérhető magyar szabálykönyv, amit ide kattintva le is tudsz tölteni!
A társasjátékhoz MAGYAR bemutató videó is tartozik! Nézd meg őket és nem lesz gond a szabályokkal!
Ez a társasjáték kapható a boltokban! Nézd meg partnereink ajánlatát, vagy próbáld ki az árkalkulátort!
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Budapest, XII. kerület! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Eladó új, bontatlan The Mind játék (ajándékba kaptuk, de már meg volt.) Foxpost csomagküldéssel, vagy személyesen Budapest XII. kerületében. Az ár nem tartalmazza a csomagküldés díját.
1 érdeklődő
Egyszerre több játékot vásárolnál? Próbáld ki az Árkalkulátort és kiszámoljuk neked a legoptimálisabb feltételeket, hogy a legjobb árat kapd meg!
A mutogatással, körülírással és rajzolással nincs baj, de nem az Activity az egyetlen partijáték, amit érdemes előkapni társaságban.
Olyan társasjátékokat válogattunk össze, amiket a vízparton vagy az esti beszélgetéseknél is jó előkapni.
Idén a legtöbben szűk családi körben töltjük a karácsonyt. Mivel a kényszerű bezártságban gyakoribb lehet a konfrontáció, ezt ellensúlyozandó az idei karácsonyi ajánlónkban csupa kooperatívtársasjátékot gyűjtöttünk össze.
A The Mind Extrém egy sikeres, de megosztó játék méltó utódja. Az elcsendesedés, a másikra figyelés, a megnyílás játéka... nem középiskolás fokon.
Hogyan lehet egy társasjáték egyszerre a legjobb randijáték, családi játék és képes egy húsz fős osztályt is csendben tartani?
Te letudnál pakolni pár kártyalapot egytől százig? Na és mi a helyzet akkor, ha úgy kell ezt megtenned, hogy dunsztod sincs, milyen számok szerepelnek a kiosztott lapokon?
2024-11-21 19:51:25
A szabályzat lehetne kb 5mondat is, helyette magukat ismétlik benne a játékkészítők. Mi ketten játszottuk a férjemmel, elsőre teljesítettük az előírt 12 szintet, uh adott sikerélményt, aztán megpróbáltuk vakon hát úgy már nem ment. Valahol láttam hogy randi játéknak ajánlják... hát szerintem max akkor ha már jóideje együtt vagytok. Gyerekekkel hasznos lehet, barátokkal félve próbálnám ki.
2024-06-01 20:15:05
Nagyon szeretjük a játékot! Igazi kihívás, különösen az elején. Minél többen játszák annál izgalmasabb, és valószínűleg annál kisebb is lesz a sikerélmény egyébként. Kettesben játszva nagyon jó kapcsolatépítő játék, ezért bátran ajánlom pároknak is, akik esti kis közös otthoni programra vágynak. Nincs olyan, hogy egy valaki hibázik, rá kell érzni egymás energiáira ;)
2023-04-06 10:51:12
Jó játék kisiskolás gyerekekkel is.
Hónapokig szemeztem vele, mígnem beszeretem másodkézből. Egyelőre a 7 és 9 éves gyerekeimmel próbáltam. A nagyobbikkal az első játékalkalommal néhány próbakör után megvolt a szinkron, nagyon szépen összehangolta az időérzékünket. A kicsinél az első játéknál teljesen be volt pörögve, volt, hogy még meg se néztük a lapjainkat, ő már rakta le a kezéből. Aztán egy nyugisabb estén már vele is egész ügyesek voltunk. Az 5-6. szintig szoktunk eljutni, de nem azért nem megyünk tovább, mert elfogynak az életeink, hanem mert a kicsinek nem kényelmes, ha 5 lapnál több van a kezében. Úgy szoktunk játszani, hogy elkezdjük az első szintről, eljutunk a negyedikig és a negyedik szinten maradva több kört is játszunk. Aztán ha kedvünk van, továbbmegyünk.
Ajánlom ezt a játékot gyerekekkel is, mert az egymásra figyelést, a türelmet és az együttműködést erősíti. A 7 éves első osztályos, a suliban 20-ig tanulnak számolni, de nincs vele gondja, hogy 100-ig emelkedő sorrendbe rakja a számokat.
2023-03-08 10:55:37
Szintén nagyon szeretem ezt a játékot, de csak is baráti társasággal ajánlanám játszani, ahogy ti is tettétek. Idegenekkel szerintem nem adna akkora élményt, valamilyen szinten kell hogy ismerd a játékos partnereket. Egyébként szerintem azon túl, hogy egy egyszerű, de jó partyjáték, non-verbális skillek fejlesztésére is alkalmas lehet.
Amúgy kicsit izzadósabb, de ha a Mind bejött, hasonló élményt ad még a The Crew bármelyik része.
2023-03-08 10:08:09
Most próbáltam ki egyik barátomnál. Nekem nagyon tetszett, annak ellenére hogy szerintem ez egy nagyon nehéz játék. Mi öten játszottuk, lehet kevesebben azért könnyebb, a kevesebb lap miatt. De akkor ott esélytelennek tartottuk, hogy végére érjünk a szinteknek. Az egész játékot végig idegtépő, feszültségben töltöttem (ezt jó értelemben). Nagyon sokat nevettünk közben, ha véletlen elrontottuk, de megvolt bennünk hogy addig nem megyünk haza ameddig nem jutunk el legalább a játék feléig. 😄 Egy viszonylag össze szokott társasággal játszottunk szóval ez könnyített a dolgokon, de még így is jó nehéz feladatunk volt. Borzasztó egyszerű a szabály, gyors játék. Mi egy picit túl toltuk szerintem, egy órán át játszottunk vele, akkor már picit veszt a varázsából, meg mi is vesztettünk a lelkesedésünkből, szóval annál talán rövidebb partikat érdemes játszani. Ennek ellenére biztos hogy fogok még játszani ezzel a játékkal ha alkalmam lesz rá. Mi nagyon jól szórakoztunk közben!
2023-02-14 13:45:24
Abszolút ugyanez volt az élményünk a párommal. Én egyáltalán nem értettem ebben mi a játék, és inkább néma egymásra biccentés volt, hogy "rakjaaad". Azt hiszem 7-8adik szintig jutottunk csak el, egyszer sem sikerült végigmenni. Ugyanaz, mint amikor suliban az volt a játék valamilyen órán, hogy egy csapatban hangosan megpróbáltok elszámolni 100ig úgy, hogy ha két ember is egyszerre mondja a számot, lenullázzátok magatokat. Én ezt maximum ivósjátéknak tudom még mindig csak elképzelni.
2023-02-11 22:25:07
Orulok,hogy legalabb nem egyedul vagyok igy a velemenyemmel. Olvasom a kommenteket es azon gondolkozom velunk van a baj vagy nem ismerjuk egymast elegge? Ferjemmel ketten jatszottunk, nagyon nem a mi tipusu jatekunk mondjuk sirva rohogtunk ahogy probaltunk raerezni egymasra es csak nem ment a zen. Hat ez van, en elhiszem,hogy van akinek nagyon bejon es kapcsolodos, mi nem tudtuk komolyan venni, elpoenkodtuk. Mondjuk legalabb jot nevetgeltunk 🤷♀️
2022-08-25 06:52:38
Mikor komolyabban elkezdtem a társasjátékok után érdeklődni és vizsgálódtam, mit kéne beszerezni, hamar átsiklottam a The Mind fölött, totál absztrakt, és első ránézésre túl egyszerűnek tűnt. Aztán egy ebéd után a család egyik tagja dobta be az ötletet, hogy megnézhetnénk a játékot, mert neki megvan. Elég hamar kiderült, hogy nem is tévedhettem volna nagyobbat a prekoncepció felállítása során! Végtelenül egyszerű szabályok és játékmenet, mindennel együtt kb három percet vesz igénybe a játék tanítása, tehát nagyon időtakarékos megoldás. Érdekes kérdés, hogy a játékosok mennyire ismerik egymást, mert némi közös múlttal a hátuk mögött talán könnyebben lehet egymásra hangolódni. Egy új társaságban azért fog kelleni pár kör mire ez letisztul, de egyébként ez is izgalmas, élmenydús tapogatózás lehet. Igazán nagyon jó érzés, mikor sikerül a csapattal az utolsó számkártyát is lerakni, közben végig tetten érhető a kihívás hangulat szinte minden játékos esetében. Igazán jó flowja van a játéknak, mikor gördülékenyen pörögnek a lapok egymás után, hiba nélkül. Az egymáshoz túl közel eső számértékek lepakolása nem kis nehézség, szerintem ez a legnehezebb eleme a játéknak. Azóta is rendszeresen előkerül, mi az alapszabályokat követve öten is szoktuk játszani, nyilván nehezebbek a körök a több lap miatt, de szerintem ezzel a játékosszámmal is teljesen működőképes. Nagyon ironikus, mennyire nem kedvelem az absztrakt játékokat, mégis életem egyik legnagyobb játékélményét a The Mindnak köszönhetem, ugyanis egyszer sikerült harminc lapot lepakolnunk hiba és élet elvesztése nélkül, akkora kör volt, hogy azóta is emlegetjük. A sok keverés miatt a kártyavédőzést nagyon kéri, gyorsan el tudnak használódni a lapok sajnos. A maga 3000 forint körüli árával szerintem bárki számára megtérülő, élménydús befektetés. Ha már nagyon megy az alap, lehet kacsintgatni az extrém felé. Ez is tipikusan az a játék ami kortalan szórakozás lehet bárki számára, szerintem életünkben egyszer minimum kipróbálós!
2022-05-26 11:04:44
Nagyon örülök és köszönöm, hogy ezt írod, illetve írjátok. Szerintem ez az a játék, amit legtöbbször tettem vissza a boltok polcaira (vagy vettem ki végül a virtuális kosaramból) az elmúlt fél évben. Áltlában elolvasom a dobozt és arra gondolok, miért akarna valaki számokat pakolni úgy, hogy a másikkal nem is beszél. Meg mi ez az "Érezz rá!" dolog, mi vagyok én jós? 😅
Annyi szépet és jó olvastam eddig is róla, de valahogy... most ez a poszt kellett, meggyőzött, hogy a következő vásárlásnál maradjon a kosárba és próbáljam ki, esetleg vigyem magammal.
Köszönöm még egyszer.
2022-05-26 09:58:16
Nálunk ez egy igazi meditatív játék. Tökéletes a nap végén, amikor nincs kedve az embernek egy hosszabb és nagyobb címhez. Rövid előkészületet igényel csak. Maga a játék egyik legnagyobb varázsa, hogy kevés alkatrésszel eléri az egymásra figyelés egy új fokát. Sokat lehet belőle tanulni és nehéz megunni. Az egyszerűsége ellenére van benne kihívás azoknak is akik a komplexebb játékokat szeretik. Hatalmas előnye továbbá, hogy utazásnál egyszerűen egy táska egyik oldalzsebébe betehető és nem foglal nagy helyet az asztalon sem. Csak ajánlani tudom azoknak, akik nem mertek még nagy dobozos társasokat venni, de szívesen ismerkednének a modern társasokkal.
2022-05-18 05:51:12
A maga egyszerűségével nagyszerű. Mi az extrém és az alapváltozattal is játszottunk, mindig nagy nevetés a vége. Az extrém nagyobb kihívás, és élvezetesebb is összességében, főleg amikor vakon kell tenni a kàrtyàkat. Gyors partyjàtéknak bevált.
2022-05-07 16:33:57
Köszönöm a tippet!
Kevés? Nem is tudom, lehet. Az biztos, hogy más típusú élményt nyújt, és más típusú figyelmet kér a játékostársak irányába (nem elsősorban a játékostárs lapjaira, lépéseire kell figyelni, hanem a játékostársra magára, a ritmusára). És némiképp be kell hozzá lassulni, szóval teljesen megértem, ha valaki nem tud menni ezzel.
2022-04-28 08:12:42
Na, megint egy seohuszár 🤓
update: törlődött, szerencsére
2022-04-27 19:10:34
Nálunk az elején még az ilyen bólogatás/fejrázás benne volt, hunyorítás... szóval azért nem faarccal ülünk egymás előtt, próbálunk valahogy érzelmeket kifejezni. Így eddig sikerült eljutni a 10. szintre, fogalmunk sincs hogyan :D Biztosan megpróbáljuk kipörgetni a dolgot, egyre kevesebb arckifejezéssel.
2022-04-27 14:13:29
Mi kipróbáltuk ketten. Másfél percig meredtünk némán egymásra nézve, majd rossz sorrendet tettünk le. Majd újra néma meredés és újra rossz. Majd újra rossz. Olyan szép libasorban fogytak az életek, ahogy a lemmingek potyognak le a szírt széléről. Kb negyedórányi "játék" alatt volt párszor jó sorrend és a többi mind-mind rossz. "The Mind - érezz rá".... háááááát mi nem éreztünk rá, azóta polcon pihen, egyszer majd eladósorba kerül. Utána játszottunk pár kör Love Letter-t, arra már ráéreztünk korábban :D
2022-04-27 11:49:50
Ez nálunk is előfordult már párszor, hogy vannak olyanok, akiknek egyszerűen csak kevés ez a játék - az mondjuk tény, hogy nagyon eltér a társasok zömétől. Próbájátok ki csak ketten! Úgy szintén abszolút eltér az élmény.
2022-04-23 19:23:11
Nálam abszolút kedvenc, a társaságban valahogy nem, jellemzően nem is igazán szokták érteni, hogy mi a lényege, mitől lesz ez játék. Na de, ha valaki hasonlóan ráérez a lényegre...;)
2022-04-10 07:27:13
Szia kedves olvasó,
Csak is ajánlani tudom a játékot! Ár-érték arányban is kitünőnek mondanám!
Nagyon jól összehozza a párokat ha egymásra vagytok hangolódva. Könnyű játékszabály!
2-4 játékos az ajánlott de mi nagyobb társaságban is kipróbáltuk 6-7 fővel.
Nagyon jókat lehet nevetni főleg egy-egy görbe estén.
2022-03-16 17:11:16
Nagyon sokszor előkerült korábban iszogatós estéken, 5-6-an igazán vicces eseteket okozott.
Tegnap este kipróbáltuk itthon csak ketten. Hát ég és föld az élmény így, az biztos. Sokkal személyesebb, megélhetőbb, intimebb így. Nekem nagyon tetszett, biztosan adunk neki így még esélyt, bár olyan nagyon sok alkalmat nem látok benne.
2022-02-20 18:31:34
Elsőre nagyon furcsálltam, mikor hallottam erről a játékról, mégis mi a jó benne, hogy számolni kell? De végül csak kipróbáltuk, és meg kell vallani, a jó értelemben volt érdekes élmény. Inkább három főtől jó szerintem, és úgy is az egy-három szint még túl sok várakozásból áll. Mi a dobócsillagokat se szerettük különösebben, inkább csak a számokkal játszottunk.
2021-10-10 13:33:10
Ezt a játékot eleinte ki sem akartam próbálni. De a fiamnak annyira tetszett, hogy leültem én is velük. A férjemmel ketten egy idő után nagyon jók voltunk, hármasban már nehezebb volt. El sem tudom képzelni, hogy többen mennyire nehéz lehet.
Egyik kedvenc játékom lett
2021-09-07 14:46:00
👍
2021-09-07 11:34:51
Szerintem zseniális játék, egyszerű, könnyű megtanulni, könnyen kezelhető, utazáshoz is jó, nincs nagy térigénye. Randira kifejezetten jó. Minden emberrel más egy kicsit játszani, de eddig mindenkinek tetszett, akinek mutattam, noha annak hallatán, hogy ez egy "telepátián" alapuló játék, ahol rá kell hangolódni egymásra, sokan húzták a szájukat. Nekem a sima The mind jobban tetszik, mint az extrém. A dobócsillagokat viszont mi nem nagyon szoktuk benne használni.
2021-08-14 20:18:26
Igazad van, nálunk is a sokadik parti után kezdett el működni, de sajnos nem kötötte le egyikünket sem annyira, hogy folytassuk. Mindenkinek másra volt igénye.
2021-08-14 13:54:18
Szerintem a játék titka, hogy nem szabad az első 1-2 parti után abbahagyni, mert ennyi mindenképpen kell, hogy egymásra hangolódjanak a játékosok és összhangba kerüljön a belső időérzékelésük.
A játék legfőbb élménye ez: megtapasztalni ezt az összehangolódást.
Mi legutóbb négyen játszottunk. Szerencsére túllendültünk az első néhány parti kudarcán, majd egyre jobban éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Végül eljutottunk a 11. szintig, olykor szinte megoldhatatlannak tűnő szituációkat is teljesítve.
Persze ehhez mindenkinek le kell győznie az ellenérzéseit a játékkal szemben.
2021-08-14 07:19:27
Hajrá, jó ötlet! :) Viszont én gyanítom, hogy nem a játékosszámban lesz a trükk, hanem a csapat hozzáállásában. Én többet remélek a 7 fős partitól, mint amit a 6 főstől reméltem, mert az egy összeszokottabb és "gémerebb" társaság.
Akárhogy is alakul, élményt és tapasztalatot mindenképp szereztem. :) Majd írd meg a tapasztalataidat, ha sikerült kipróbálni. :)
2021-08-13 23:17:07
Eltelt majdnem egy év és màr én is felemás érzésekkel vagyok többedik jàtékra a The Mind-dal, viszont eddig eszembe nem jutott 4+ fővel kipróbàlni... bár nem népszerűsítő volt a tartalma, de a kommented hatására még adok neki egy esélyt nagyobb társasàgban is :)
2021-08-13 20:40:35
Egy ideig szemeztem a játékkal, anélkül, hogy komolyabban utánanéztem volna, hogy mi fán terem. Aztán megkaptam a páromtól és kipróbáltuk kettesben. Már a szabály elolvasásánál voltak kételyeink a működésével kapcsolatban, és maga a próba rá is erősített arra, hogy ez nem a mi műfajunk, számunkra ez nem jelent szórakozást. El is tettem szépen, és úgy gondtoltam, hogy többet elő sem veszem, amíg össze nem jött egy 6 fős társaság, és gondoltam adok neki még egy esélyt, elvittem magammal. A partin senki nem volt a rövid szabály ismertetés után elragadtatva, de tudni akartam, hogy működhet-e a játék másokkal, többen, jobb hangulatban. Párszor újrakezdtük az elejétől, és úgy tűnt, hogy egyre jobban ráérzünk a játékra. A 4. szint volt a legmagasabb, amit elértünk, és éreztünk némi sikerélményt, mikor sikerült egymás után lepakolni a számokat, de sajnos nem volt türelmünk tovább kísérletezni, mert voltak biztosabb sikert hozó címek is még a táskában, idő pedig kevés volt. Továbbra sem győződtem meg arról, hogy van-e nálam létjogosultsága, de hamarosan elviszem egy 7 fős társaságba is, és kap egy utolsó esélyt. Ha ott sem kapunk rá az ízére, akkor legalább tudni fogom, hogy ezt a műfajt el kell kerülnöm.
2021-07-07 19:38:16
Nem kifejezetten érdekes, inkább kihívást jelent és azt szeretjük benne :)
2021-07-04 18:22:17
Pontosan! Ha mindenki egyforma lenne, akkor elég unalmas lenne :D
2021-07-04 17:19:39
Én sem venném meg, meg nagy társaságom sincs, és ennél a játéknál ez fontos. Igen, ha csak ritkábban kerül elő, akkor nem kell aggódni, hogy ugyanolyan leszm vagy unalmas. Egyébként ahogy írtad is, tényleg így lehet a Dixittel. Az ismert képek beivódnak az agyba, és aztán ugyanúgy visszajöhetnek ugyanúgy az asszociációk. Igaz, az nem feltétlen velejárója, hogy ugyanazt a dolgot használd fel, mint régebben. Nem hinném, hogy az első gondolatot kell mondani, lehet változtatni is. Mindenesetre a Mind de a Dixit sem az én játékaim. Ezért jó, hogy senki sem egyforma! :)
2021-07-04 14:39:15
Nekem ez a játék pont olyan mint Dixit. Jó-jó, szeretem meg minden, de én magamnak nem vennék. Nekem a Dixittel is az a bajom (persze ez másoknál nem feltétlen van így), hogy amikor újra meg újra előjönnek ugyanazok a lapok, akkor valamiért nekem mindig ugyanazok a korábbi asszociációk jutnak eszembe, amiken mondjuk egyszer jót röhögtünk, és emiatt beleégett az agyamba. Szóval ez is olyan, hogy magamnak nem venném meg, pont amiatt, amit te is mondasz, de úgy tök szuper, ha csak ritkán kerül az asztalra különböző társaságokkal, különböző emberekkel, akikkel kvázi minden alkalommal újra meg újra meg kell tanulnod összehangolódni. Ilyen szempontból én megértem és elfogadom a létjogosultságát, meg nem bírálom a játékot, mert egyébként tök jó, hogy létezik egy ilyen is, viszont én nem venném meg magamnak a fent említettek miatt.
2021-07-04 09:15:54
Ez a játék egy idő után nem lesz unalmas? Hiszen mindig csak ugyanaz a cél, növekvúő sorrendben számokat rakosgatják a játékosok. El sem tudom képzelnei, hogy mitől lesz ez a játék érdekes?
2021-03-29 11:52:25
Hű, nagyon köszönöm! :)
2021-03-29 00:09:11
Szerintem remek játék, mi a mai napig elővesszük :) az extrém változata pedig tényleg igazi kihívás, ha esetleg ez annyira nem keltette fel a figyelmed :)
Ezt a két videót érdemes megnézni!
Csatolmány: https://youtu.be/q9l819xUxss
Csatolmány: https://youtu.be/aTZQLH-lzos
2021-03-28 23:17:01
Nem játszottam még vele, de elsőre, mikor interneten megláttam, szimpatikusnak tűnt. Aztán jobban belemélyedve, utánajárva kicsit elgondolkoztatott, hogy "csak" számlapok a kártyapakli. Ahhoz képest kicsit sokallom az árát, mert nem sok fantázia van benne. Ugyanakor a kooperatív jellege, a csapatmunka, a koncentráció, az egymásra és önmagunkra figyelés izgalmasnak, érdekesnek hangzik. Mindezeket egybevetve magát a menetét mai napig nem tudom elképzelni. Szívesen megnézék egy játékot belőle, akár videón, hogy legyen elképzelésem, és mérlegelni tudjam, listás-e. Tudtok esetleg ilyen youtube videóról? Ha küldötök linket, azt megköszönném! :)
2021-03-28 22:28:48
Bemelegítő játéknak oké, de max 2-3 körre köti le az ember figyelmét. Jópofa, de én hamar meguntam. 4 fővel a legjobb, ketten én elő se venném. Viszont szerintem nagy előnye, hogy nagyon különböző korosztályok is tudnak vele egyszerre játszani, ha nagyon vegyes a csapat (8, 14, 25, 45 vagy 80 éves is le tud ülni együtt és arra a pár körre jókat fognak nevetni). Elvileg max 4 fős játék, de 5-6 főt is elbír.
2021-02-09 16:40:40
Azon kevesek egyike vagyok, aki már az elején lelkesen állt ehhez a játékhoz. Egy időben sokat foglalkoztunk olyan gyakorlatokkal, aminek a lényege a másik megismerése/megértése szavak nélkül, erős koncentráció mellett. Amikor megtudtam, hogy már erre (is) van társasjáték, ki akartam próbálni.
Meglepően nehéz volt. Nem szeretek veszíteni, de ebben a játékban valahogy sohasem zavart a kudarc: minden "elrontott" kör után az az érzés volt bennem, hogy talán nem figyeltünk egymásra elélggé, próbáljuk újra (és újra és újra és úra). A közös siker pedig azon túl, hogy a standard "hurrá nyertünk" élményt adja, kicsit azt is érezteti, hogy sikerült különleges kapcsolatot kialakítani a másik játékossal. Randijátéknak szerintem tökéletes (milyen menő már egy társasjátékos randi :D ), illetve olyan társaságoknak, akik már jól ismerik egymást, és próbára tennék, mennyire.
2021-02-08 17:15:28
Megmondom őszintén, hogy utánaolvasás nélkül, egyik netes vásárlás során megláttam, és a kosárba csaptam. Aztán amint megrendeltem, gondoltam gyorsan megnézem, hogy mit is vettem és hát nagyon vegyes kritikákat találtam. Egyre kíváncsibbá tett, hogy mi az, ami ennyire megosztja az embereket.
Amikor megérkezett és kicsomagoltam nagyon csalódott voltam, meggyőződésem volt, hogy ez a játék nem érte meg az árát. Egyszerű, mint a rajzszeg, 1től 100ig lapok, meg pár nyamvadt szintlap, ilyet én is tudnék rajzolni - gondoltam. Gyorsan átrágtam magam a nem túl bonyolult játékszabályon, ekkor még jobban szidtam magam, hogy ennyiért már választhattam volna valami jobbat is.
Ilyen állapotban ültem le az első játszmához, aztán gyorsan el is buktuk. Aztán megint. És megint. Kellett egy 20 perc mire minden lecsendesült a környezetben, elkezdtük egymásra hangolódni, és bármennyire is ingerszegénynek tartottam a játékot, végül remek kikapcsolódást biztosított. Amikor megcsinálunk egy nehezebb szintet és együtt örülünk, hogy hú hallod az ott a 32nél nagyon durva volt, az igazán jó érzés.
Bevezettünk egy újítást is, a dobócsillagoknak szerintem semmi értelmük, így mi azt "fél életként" használjuk, ha összegyűlik kettő akkor elveszünk egy életet. A végén szükség is van rá, mert kb a 8. szint után már baromi nehéz tud lenni.
El nem tudom képzelni, hogy ezt egyszerre 2nél több ember is játszhatja, számomra annyira evidens, hogy ez egy kétszemélyes társas.
Összességében végül örülök neki, hogy hozzácsaptam a bevásárláshoz, sok kellemes perccel törlesztett azóta. :)
2021-01-22 09:22:08
Megvettük és egy kis ideig nem is próbáltuk ki, mert nem értettem, miért lehet jó egy játékkal játszani, amin 1-100-ig számok vannak és sorba kell őket tenni... Aztán kipróbáltuk és rengeteget szórakoztunk, nagyon pozitív csalódás volt! :) Nagyon tetszik benne, hogy a játék során kialakul egy közös időérzék..az elején jól megfigyelhető, hogy ki az, akinek a fejében gyorsabban telik az idő és ki az, akinek lassabban és a játék során ezek szépen egybeérnek és egymásra hangolódunk. Játszottuk 6-an is a Mindot, az tetszett a legjobban, borzasztó sokat nevettünk. :D Viszont 6-an nehéz szintet lépni (mi általában, ha lehet, nem élünk az életek és dobócsillagok használatával), de így meg viccessebb.. Nagymamám (75!) is teljes izgalommal játszotta, legalább 3 generációval játszottuk együtt és mindenki kivétel nélkül nagyon jól szórakozott. 6 fővel csak az 5-ös szintig jutottunk, ketten végig tudtuk vinni (életeket nem szoktunk felhasználni). A Mind Extreme új változata is zseniális, az már igazi agytekerős, hogy két paklival kell egyszerre játszani, az egyiket emelkedő sorrendben, a másikat meg csökkenőben kell rakni és vannak 'vak' körök is. Szerintem zseniális játék...és végülis...csak annyi, hogy kártyákon számok vannak... kell ennél több?? :D
2020-12-03 08:39:41
Én is - mint itt páran - meglehetős szkepticizmussal álltam a játékhoz. Nem hagytam magam elkapatni a spirituális élményeket sugalló marketingjével/hájpjával, mivel nem igazán hittem benne, hogy egy kártyajáték adhat ilyet. Viszont párom szerette volna kipróbálni, úgyhogy egy általam áhított társasjáték beszerzése mellé még odacsaptam a csomagba. Akcióban is volt, ráadásul ingyenes szállítással jött a a másiknak hála. Megrendeltem, hisz mi baj lehet?! Maximum nem tetszik és eladjuk.
Megérkezett, kipróbáltuk és jött a meglepetés! Nem tudom szebben és konszolidáltabban kifejezni magam, de számomra ez a játék A PARASZTVAKÍTÁS! Mi személy szerint semmi spirituális, ráérzős élményt nem kaptunk a játéktól az alatt a 2 óra alatt, amíg játszottunk. Viszont masszív valószínűségszámítást annál inkább! Nekem ez egy következtetős, tippelős kártyajáték, ahol figyelem a már lehelyezett lapokat, a saját kezemben és a párom kezében lévő lapok számát, a testbeszédét és megpróbálom kikövetkeztetni/megtippelni/valószínűsíteni, hogy az éppen soron következő lapot van-e esélyem sikeresen letennem? Számomra ez a felismerés teljesen szétzúzta azt a pici, maradék, csillámporos medzsiket is, amit esélyként fönntartottam az érdekében.
Viszont a játék valamilyen szinten elérte a célját, mert a párommal egy hullámhosszra kerülve azt mondtuk, ebbe nem kell többet belelátni, mint ami. Lehet velünk van a gond, mert voltak frusztráló és hatalmasat röhögő pillanataink is: "A ..SZOMÉ TETTED LE ILYEN HAMAR?! Áhh...", vagy "ÓÓÓÓ, na mindegy... CICA! PIZZA! TACO!... :D" Viszont egyszer sem azt hozta, amit ígért. Néha sikerült jó sort rakni, de legtöbbször nem. Így egy idő után teljesen figyelmen kívül hagytuk az életeket, a dobócsillagokat és a szinteket elkezdtük darálni, amíg nem sikerül. Becsületből végig akarjuk tolni a játékot és a matek, illetve a nagy számok törvénye alapján ez sikerülni is fog egyszer - hacsak addig nem végzi valamelyik sarokban, vagy a párom meg nem előz az eladásában. :)
2020-11-15 19:16:48
Mikor először hallottam róla egyáltalán nem fogott meg, sőt még mondtam is hát ezt biztos nem veszem meg. Hát megvettem. Annyiszor emlegették, hogy aztán muszáj volt adnom neki egy próbár, végülis nem drága játék. Én elsősorban ilyen randijátéknak vettem, hogy legyen mit játszani a barátommal unalmas estéken, főleg mert 2 főre ajánlották. Aztán előkerült egy társas esten, ahol 5-en voltunk, és nem gondoltam volna, de iszonyat jó partyjáték. Milliószor élvezetessebb volt számomra, mint ketten. A sikerélmény is nagyobb, mikor ennyi emberre annyira ráhangolódsz, hogy a közvetlenül egymás után lévő számokat is sikerül lerakni hiba nélkül. Azóta állandó játék a társasestéinken. Nálunk eddig a rekord 4 játékossal a 6. szint. Ha végigvisszük tuti beszerzem az extrémet is.
2020-10-23 13:24:50
Én is nagyon szkeptikusan álltam hozzá, de valóban működik. Bár szerintem valamennyire elkerülhetetlen, hogy magunkban számoljunk, de sokkal több szerepe van annak, hogy a másikat figyeljük. Bár partyjátéknak nem mondanám, de nagyon vicces pillanatok születnek, mikor sikerül lerakni sorban mondjuk a 67, 68-at.
A dobócsillag segítség nélkül viszont nagyon befürődnénk vele, sok gyakorlás kell még, mert a közelében nem voltunk az utolsó szintnek 4-5 játék után.
Plusz pozitívum, hogy továbbra is ilyen kedvező áron kapható (persze csak egy pakli kártyáról van szó) és nem árazták felül a népszerűsége és a bezsebelt díjak miatt.
Az Extrém változat még várat magára, nekünk van bőven még kihívás ebben :D
2020-10-14 16:22:39
Első ránézésre nehéz elhinni, hogy ez egy sikeres játék. Meg, hogy Spiel des Jahres. A leghihetetlenebb viszont az, hogy működik. Nincs benne semmi logika, a létező legrosszabb szerencsejátéknak tűnik, mégis lehet benne fejlődni. Végül úgy gondolom megérdemelte a díjat.
2020-10-07 12:36:19
Sajnos a páromnak nem tetszik annyira, mint nekem, szerintem zseniális!
2020-10-04 16:36:04
Sok embertől hallom azt, hogy számukra a The Mind egy nyugis, relaxálós játék. Nekem teljesen más élményeim vannak vele. Azt tudni kell rólam, hogy nem szeretek veszíteni, ezért minden játékban azt szeretném, ha tökéletesen sikerülne lerakni a kártáykat dobócsillag vagy élet elveszítése nélkül. (Persze ez általában nem így megy.) Ez nekem nem egy relaxlós élmény, hanem olyan feszült, izgalmakkal teli játék, amit néha vizsgáknál tapasztal az ember. De ez nem azt jelenti, hogy ne élvezném a játékot. Sőt! Imádom ezt a stresszes-izgulós-na-vajon-most-nekem-kéne-e-raknom-lapot érzést. És hihetetlenül elégedett tud magával és a játékostársaival lenni az ember, amikor sikerül eljutni az utolsó szintig.
Egyébként próbáltam már minden játékosszámmal, sőt 5 fővel is, bár a játék csak 4 főig ajánlja magát, fiatalokkal és idősebbekkel is élvezetes volt, minden korosztály hamar megértette a szabályokat és néhány kör után rá is éreztek a játék ritmusára.
Mivel nem egy nagy költségvetésű játék, én azt mondanám mindenkinek egy kötelező darab, mert bárhová könnyen magunkkal vihetjük és garantált élményt biztosít.
2020-08-05 00:39:37
Valahogy számítottam rá, hogy ennek a játéknak a komment szekciójában nagyon sok véleményt fogok találni :D
Én egyszerűen imádom a The mind című társasjáték művet.
Amikor először mutatták be nekem, nagyon sok furcsaságot tapasztaltam a játékkal kapcsolatban, amiket még egyetlen másik játék esetében sem tapasztaltam korábban. A kezdetben furcsa és szokatlan dolgok azonban szépen lassan átalakultak érdekes és magával ragadó részekké, amelyek segítenek elmélyedni a játék apró kis örömeiben, hozzásegítve a játék élmény kiteljesedéséhez. Egyetlen játéknál sem tapasztaltam még ekkora összhangot, egymásra hangoltságot és együttműködést, a játék hangulata és légköre minden alkalommal teljességig lenyűgöz engem. Ezért nem tartom túlzásnak a játékot társasjáték műnek nevezni.
A The mind valójában szörnyen egyszerű szabályokkal rendelkezik: rakjátok le az adott körben kiosztott lapokat növekvő sorrendben, úgy, hogy nem tudjátok, hogy milyen lapok vannak másoknál. Ugye, nem bonyolult? Az elején nagyon könnyű legyőzni a játékot, nagyon könnyű kooperatívan nyerni néhány kört, azonban egy idő után (7-8-9-es szintek esetében) arra lettem figyelmes, hogy a nehezéség növekedésének mértéke, nem lineáris, hanem exponenciális. Különösen nehezítő körülmény az, hogy nem szabad egymással semmilyen formában sem kommunikálni. Azonban ez nyilván csak bizonyosan fokig betartható, mert akaratlanul is létrejönnek a kommunikáció bizonyos fokozatai a játékosok között. Ez azonban egészen megszokható, sőt ez a szabályrendszer nagyon könnyen elfogadható, azonban nem mindenkinek. Van, aki nem képes csendben maradni, muszáj beszélnie, utalgatnia, ezt-azt mondania, amik nem oda kapcsolódnak. No ebben az esetben már a fókusz elvesztése igencsak nagy gondokat okozhat a játékosok számára. Még akkor is, hogyha ez csak pihentetésnek lett szánva, vagy esetleges feszültség oldásnak (sokszor tapasztaltam, hogy a játékot nem meditatív, nyugtató, kikapcsoló élményként élték meg a játékosok, hanem feszengtek a játék alatt és úgy érezték, hogy a csend inkább feszélyezi őket és stresszesek lesznek tőle. Ilyen esetekben gyakran fordult elő, hogy offtopic beszélgetésekbe kezdtek, lazítottak a szabályokon, beszélgetések, beszólások lettek részei a játéknak, ami önmagában nem baj akkor, hogyha ezzel mindenki egyet ért és képes ilyen irányba alkalmazkodni, mert akkor igenis működhet jól a játék így is), volt hogy ez konfliktushoz vezetett a közösségben.
Szerintem nagyon össze tud kovácsolni akár két, vagy akár több embert is ez a játék. Párkapcsolati építő jellegét muszáj kihangsúlyoznom, mert úgy érzem, hogy a jól struktúrált szabályrendszerben való döntéshozatal az egészséges párkapcsolati bizalomnövekedéshez vezethet. Ez nagyon kellemes és fontos, elég jó érzés, amikor a kellemeset összekötjük a hasznossal. De nem csak párkapcsolatokra vonatkozik ez, hanem baráti, munkatársi, egyéb viszonyokra is, amikor az egymásra való hangolódás előnyös lenne mindenki számára. Ez egy jó ice-breaking játék lehet, azonban erősen kihangsúlyoznám, hogy nem mindenki számára!
A The mind nem csak a flow élményt adja meg, hanem a csapatmunka rendkívül sokrétű élményét is. A csapat saját stratégia mentén haladhat a problémamegoldás ösvényén. Ugyanis rendelekzésre áll három darab dobócsillag a játék során, melyeket egybehangzó döntés esetén fel lehet használni, azaz akkor ha a csapat minden tagja egyetért ezzel. A dobócsillag felhasználásakor minden játékos eldobja a legkisebb kártyát a kezéből. Ez hozzásegítheti őket a győzelemhez, de mindenképpen megkönnyíthet egy nehéz döntési helyzetet. Kifejezetten ajánlott a dobócsillagot akkor felhasználni, amikor kevés életük van a játékosoknak, azonban nem minden esetben érdemes csak akkor felhasználni őket. A dobócsillagok könnyítést adnak a játékhoz, amely izgalmas stratégiai kérdésekhez vezetnek.
Számomra egyetlen dolog nem szimpatikus a The mind című játékkal kapcsolatban: ugyan magas a játék újrajátszhatósága, a jutalmazás mégis mindig ugyan olyan mértékű és sorrendű. Egyet értek azzal, hogy a játékban fontos a kiszámíthatóság egy bizonyos fokig, azonban szerinten nagyon izgalmas lenne, hogyha nem lehetne tudni azt előre, hogy melyik körben miből mennyit nyerhetnek maguknak a játékosok. Így például az utolsó körökben is lehetne akár bónuszokhoz jutni. Tudom, hogy a The mind extreme már jóval több faktorral dolgozik, azonban ezt a funkciót nem rakták bele abba a változatba sem, úgyhogy kíváncsian várom, hogy esetleg lesz-e egy újabb kiadás, amelyben már változó mértékű és sorrendű lesz a jutalmazás.
Őszintén, még sosem sikerült végigjátszani a The mind-ot. Általában mindig véget ért a játék a hetedik/nyolcadik szint körül. Sokféle faktor befolyásolhatja ezt, pl a dekoncentráltság, az erőforrások rossz menedzselése, a kapkodás stb. Azonban kíváncsi lennék, hogy sikerült-e esetleg már valakinek végig játszania a játékot? Nem gondolom, hogy ez azért lenne, mert alapból kevés élet áll rendelkezésre, vagy mert maximálisan csak 5 élettel lehet rendelkezni... biztosan van, aki így is meg tudja oldani a feladatot. Egyelőre nekünk még nem sikerült, de kíváncsian várom a tanácsokat, hogy hogyan lehetne tökéletesíteni, finomítani a megközelítésünket.
A játék előnyei közé tartozik, hogy olcsón elérhető, nagyon sok helyen lehet kapni és rendkívül könnyen tanítható. A korosztályok széles körében élvezhető szerintem a játék, különösen azért, mert rövid a játékidő viszonylag. Nagyon kompakt kis játék, könnyen hordozható, szállítható. Kétlem, hogy 8 éves korban érthető és játszható lenne a játék, azonban idősebb korban el tudom képzelni, hogy nagyon élvezetes egy gyermek számára is a The mind társasjáték. Nagyon egyszerű, nyelvfüggetlen és strapabíró kártyák járnak a játékhoz, mégis a kártyák grafikája egyedi és szép. Olykor nagyon igényes és cuki képek is vannak a kártyákon.
Ár-érték arányban szerintem teljesen hozza az elvárásokat a játék, hiszen azt kapjuk, amit a játék hirdet. Nem hirdet magáról többet, mint ami és árban sem kér többet, mint amennyit ér egy csomag szépen rajzolt és számozott pakli kártya. Mégis vannak mélységei a játéknak, amelyeket érdemes felfedezni, ám ezek a mélységek nem a megszokottak. A játékmechanizmus teljesen egyedi és a játékélmény sem hasonlítható más játékéhoz.
Családbarát játéknak tekintem, mivel nagyon szép és barátságos ábrák találhatóak meg a kártyákon és nagyon aranyosak is egy kisgyermek számára is. Továbbá a játék biztonságos környezetet ad, hogy mindenki a saját idejében, a saját tempójával dolgozzon úgy, hogy megérzik a a játékosok egymás és a saját gondolkozásuk viszonyát, kölcsönhatásait is. Rendkívül pozitívnak tartom, hogy nem okoz rossz élményt a játék a kiesés lehetőségével. Ugyanis, ez teljességgel lehetetlen, hogy a játékból valaki kiessen, mert ha valaki kiesik, akkor mindenki kiesik. Így nem kell a kiesett játékosoknak megvárni, amíg a még játékban maradt játékosok végeznek, hanem mindenki az egész játék alatt aktívan részese a cselekménynek, közösen alakítják a játékot. A Pandemic után talán ez a második kedvenc kooperatív típusú társasjátékom, amit eddig valaha is játszottam.
Mindenkinek jó szívvel csak ajánlani tudom ezt a játékot és a The mind extreme-t is!
2020-07-13 02:10:32
Ez a játék annyira, de annyira valószínűtlen, hogy már zseniális.
Tényleg abszolút kikapcsol, és áttesz egy másik dimenzióba, ahol nyugalom van és bizalom. Bizalom a másikban, magadban és döntéseitekben! Nem egy pörgős játék, de valahogy mégis felspannol, és egyszerre le is nyugtat, és ez az amiben szerintem a zsenialitása rejtőzik (na meg az egyszerűsége )
És biztos léteznek emberek, akik elsőre bele tudtak süppedni, abba a kis világba, amit ez a játék igényel, de bevallom, mi az első pár körben mikor próbáltuk teljesíteni a feladatot, annyira figyelni kezdtük a másikat, hogy gyakorlatilag hatalmas röhögès lett a vége, mert eljutottunk arra a pontra , hogy 10 perc várakozás, és a másik kémlelése után már a lélegzet vétel és szimpla pislogás után is megkérdeztük, hogy: "ez valami jel volt ?" " Lemaradtam"...(tudom nem beszélgetős játék, de akkor még tényleg nem merültünk bele)
aztán pár elbukott játék után, lenyugodtunk, türelmesek lettünk , kikapcsoltunk , de mègis koncentràlni kezdtünk! És bumm, már sikerült is ! És ettől a pillanattól olyannyira belemrültünk a játékba, hogy már figyelembe se vettük az élet és a dobó csillag kártyákat!
Azt viszont még nem döntöttem el, hogy szeretném e 2 nél több játékossal is kipróbálni, de nem zárkózom el a lehetőségtől! Tán egyszer megérek erre !
2020-06-17 18:53:13
Szerintem ez a társasjáték nagyon (de nagyon!) helyzetfüggő, hogy működik-e vagy sem. Egy születésnapon volt először alkalmam kipróbálni, mindenki számára új volt, eleinte elvoltunk veszve a játékban. Általában én, és a környezetem azokat a játékokat szereti, amelyek hoznak valami konkrétabb szabályt (akár csak egy Dixit szintűt), de itt nem egészen van, ugyanis a játékosoknak megérzés alapján kell a lapokat növekvő sorrendben letenni. Ez a társas csak akkor működik, ha mindenki igazán akarja, és a tagok nem feszültek, nem fáradtak, (nem ittasak). Amikor mindenki koncentrált, akkor viszonylag sikeres és szórakoztató volt a játék. Viszont amikor valaki fáradt volt, vagy feszült, egyszerűen amiatt a játékos miatt (párszor köztük én is) felborult a rend, és sikertelen volt az egész. Tehát nem igazán gondolom nyugató játéknak, ahogy sokan írják, bár ez is lehet emberfüggő. Másrészt, amit az előttem hozzászóló is elmondott, viszonylag rövid idő után kiismered a másikat, pl.: milyen számnál mennyi időt vár az adott játékos stb, és könnyebbé, mechanikussá válik a játék. Véleményem szerint sok helyzetben nem működik a játék, viszont ha valakinek mégis, akkor nagyon nagy élményt tud adni. Minden társas társaság és helyzetfüggő, de ez szerintem kiváltképp!
2020-04-20 15:14:28
A MInd működik, lehet vele játszani és hosszabb időre is leköt egy társaságot, mivel biztosan megpróbálják majd a lehető legtöbb szintet elérni a játékosok. Sajnos személy szerint én úgy gondolom, hogy nincs nagy varázslat a játékba, mert kissé a "csalásra" épít (SPOILER) Meg kell ismerni, hogy a másik játékos mekkora különbségnél mennyit vár egy lap letételekor. Ha minden játékosról mindenki ismeri ezt az infót és egységesítik azt, akkor lehet minimalizálni a bukási esélyt. Azonban ez az infó csak külső kommunikáció útján fog eljutni az emberhez, pl beszélgettek arról miylen volt a délutáni játék. Ergo végülis megismered a többiek gondolkodását és maga a játék is valóban csapatépítő, de gyakorlatban az egész időszámlálásra és összebeszélésre épít.
The Mind: Level 13 is a single card expansion for The Mind, one that allows you to achieve "Transzendentales Über-Ich", that is, transcendental superego, should you be able to complete a round of the game after everyone starts with thirteen cards in hand. Now you can make The Mind last a little bit longer — assuming you even make it to that stage in the...
Hangolódjatok egymásra – felturbózva! Megérzitek, mikor kerültök sorra? A The Mind – Extrém különleges kooperatív partijáték. A játékosoknak emelkedő, illetve csökkenő számsorrendben kell lerakniuk a kártyáikat, úgy, hogy nem látják egymás lapjait és nem is beszélhetnek a sajátjaikról. Az egymásra figyelést fejlesztő társasjáték.
The Mind Extrém társasjáték 1800 Ft-tól! - 3 felhasználó és 24 üzlet árulja ezt a játékot!
Az alábbi játékok a hasonlítanak leginkább a(z) The Mind - Érezz rá! társasjátékhoz