A sötét középkornak vége! Itáliában kibontakozik a Cinquecento, azaz az 1500-as évek érett reneszánsza, amikor a kultúra minden szempontból eléri, sőt meghaladja az antikvitás színvonalát.
Amikor nem kell mély játékmenet, elég a gimmick. De hosszabb távon vajon tényleg elég? Egyáltalán, ki a célközönség, ha a várak megtámadásáról van szó?
A tavalyi évben kicsit elhanyagoltuk az "Ezzel társasozunk mi!" blogrovatunkat, azonban idén szeretnék visszatérni vele. Kezdésnek tekintsünk vissza az előző évre, és nézzük meg, hogy melyik játékok voltak a "leg"-ek nálunk.
A Fantasy Flight Games kockákkal és kártyákkal gondolta újra a legendásan nehéz Twilight Imperiumot.
Az Oureák Gaia a Földanya gyermekei, a hegyek istenei a görög mitológiában. Az ő nevükből származik a hegyekre utaló Oros kifejezés. Ennyire átgondolt címválasztással még soha nem találkoztunk társasjáték esetében. Egyetlen szóval elmond mindent a já
Ahogyan azt címe is előre jelzi, ebben a tisztán logikai alapokon nyugvó társasjátékban az X bolygó nyomába eredünk. De vajon meg is találjuk?
Persze azért nem érik be akármilyen körülményekkel a Kaspóban összegyűjthető kis cserepes virágok.
Sárkányok aranya, bankrablás, egyiptomi kincsvadászat – mindez elfér a tenyeredben! Tornáztasd az agyadat az Esc Welt teljes egészében fából készült logikai dobozaival!
A granadai Al-Sabika hegyén a Nasrid-dinasztia létrehozta a történelem egyik leglenyűgözőbb építményét, a Vörös Erőd néven is ismert Alhambrát.
A Luna Maris egy 2022-es megjelenésű heavy euró társasjáték, amelyben egy holdbázison koordináljuk egy mérnökcsapat munkáját. A játékban értékes nyersanyagokat nyerünk ki (titán, víz, hélium-3 izotóp) és küldünk vissza a Földre.
Az évek során kialakult egy olyan nézet, hogy az eurók, de főleg a heavy eurók nem a külsővel fogják meg a játékosokat. Nos, Vladimír Suchý új társasa erre alaposan rácáfol.
Megújult és kibővült formában készült el a bibliai témát feldolgozó, munkáslehelyezős társas, ami bárkit bevezethet a népszerű eurók világába.
Vajon csukott szemmel ki tudod találni, hogy a szomszédod minek a hangját utánozza? Egyszerű, nem? És mi van, ha 13 másodperced van öt egyidejű hangutánzást megfejteni? Na ugye!
Az utóbbi években sorra dőlnek meg a legnagyobb, legnehezebb, legtöbb alkatrésszel bíró társasjátékok rekordjai. Nem ritka, hogy egy-egy játék egy teljes rekeszt elfoglal a társasjátékosok által etalonnak tartott IKEA-s Kallax-polcon...
Ma a Darwin nyomában című társasjátéknak ugrottunk neki, hogy asztalra tesszük, és megtanuljuk, mert a barátaink voltak olyan kedvesek, és itt hagyták nálunk.
A Robbanó cicák és a Dobble alkotóinak közös játéka