Újabb, zöld lombokkal és cuki állatokkal teli természetjárás a Gémklubtól, de ezúttal talán túrázás közben megérezzük végre a virágok friss illatát.
Ha egy játék nevében benne van, hogy vörös, akkor jó eséllyel vagy a Marson játszódik, vagy Oroszországban. A Vörös katedrális és a Vörös előörs esetében utóbbi az igaz.
Ha van a koronavírus-járványnak pozitív hozadéka, az többek között Jamey Stegmaier játéka, ami a legrosszabból hozta ki a legjobbat.
Próbáltunk már festőkkel kapcsolatos, kifejezetten szép társasjátékot, de közelebb még talán soha nem kerültünk a művészethez, mint a Canvasszal.
A vásár után most a pihenésé a főszerep – vagy legalábbis lenne, csakhogy a Tavernák Tiefenthalban kemény munka vár egy fogadó tulajdonosaként, a feladat pedig annak felvirágoztatása, estéről estére!
Színek és fogalmak kavalkádja egy könnyed, konfrontációmentes partijátékban – ezek a Color Code főbb jellemzői.
Egy jó adag nosztalgiával ültünk le újra Everdellezni, a tavaly tavaszi ajánlónk óta ugyanis nem volt rá lehetőségünk. Ezúttal a most megjelent Fagybércet is bevontuk a játékba.
Rituális pontgyűjtés az egész családnak, egy könnyed taktikázós-szettépítős kártyajátékben – ez a Kokopelli.
Hogy máshogy járhatnánk az istenek kedvében, mint a pagoda körüli kertek gondozásával és szépítgetésével?
Miközben a társasjátékok egyre nagyobbak, egyre összetettebbek, és egyre többet várnak el a játékosoktól...
A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
A disztópiákat általában kívülről szemléljük: nézzük, ahogy egy elnyomó rendszer bedarálja az egyént, majd örülünk, hogy mindez csak fikció.
Az Így neveld a sárkányod világa sokak szívét meghódította, és úgy tűnik, a társasjátékosokat sem hagyja hidegen – már csak azért sem, mert itt könnyen előfordulhat, hogy valakinek szó szerint lángra lobban a terve.
Animációs filmünkhöz keresünk különleges karaktereket: teve, macska, borz, oroszlán és még sok különleges állat csatlakozik a stábhoz, hogy egy igazi szuper produkciót hozzunk létre.