
- Kedvcsináló
- 2021.10.28. 08:45:00
Tavernák Tiefenthalban – Sörre bor? [Társalgó]
A vásár után most a pihenésé a főszerep – vagy legalábbis lenne, csakhogy a Tavernák Tiefenthalban kemény munka vár egy fogadó tulajdonosaként, a feladat pedig annak felvirágoztatása, estéről estére!
A molekuláris biológiától eljutni a szinte sikerszériában érkező társasjátékokig nem éppen az a legmindennapibb karrier, na, de az osztrák Wolfgang Warsch sem épp egy mindennapi figura. Amíg nappal a rákkutatás területén dolgozik, addig szabadidejében társast gyárt, és egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy Warsch ehhez is nagyon ért. A 2018-ban indult széria igazából inkább dömping: a sikeres, de a közönséget megosztó The Mind évében készült el a remekbeszabott Kuruzslók Quedlinburgban, de az ő nevéhez kötődik az itthon is hódító Ganz schön clever is. 2019-es eredeti megjelenését követően pedig a ComPaYa végre a hazai közönségnek is elhozta a szerző régóta várt családi játékát, a Tavernák Tiefenthalbant is!
[Társalgó] Tavernák Tiefenthalban a Compayától - Sörre bor?
A vásár után most a pihenésé a főszerep - vagy legalábbis lenne, csakhogy a Tavernák Tiefenthalban kemény munka vár egy fogadó tulajdonosaként, a feladat pedig annak felvirágoztatása, estéről estére! A molekuláris biológiától eljutni a szinte sikerszériában érkező társasjátékokig nem éppen az a legmindennapibb karrier, na, de az osztrák Wolfgang Warsch sem épp egy mindennapi figura.
A cikkben megjelent társasjáték adatlapja
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
A Gwent a kocsmaasztaltól egészen a nappalidig menetelt [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.03.14. 15:00:00A Witcher 3 kártyacsatája végre teljes értékű társasjátékként is elérhető.
A Mindbug mindkét verziója instant élménnyé varázsolja a gyűjtögetés izgalmait [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.04.24. 14:00:00Az egyik maga a tisztább párbaj, a másik egy kaidzsúsabb őrület.
Népszerű
Arnak új titkai - Az eltűnt expedíció és az Expedícióvezetők
2026.04.17. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMennyi az annyi? - A szokatlan mértékegységek játéka
2026.04.22. 14:44:00 / Ismertető, BemutatóKöltözünk!
2026.04.10. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóEl a kekszekkel! - Aki kapja, marja!
2026.04.16. 18:16:00 / Ismertető, BemutatóMen Nefer
2026.03.06. 14:00:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
A Mindbug mindkét verziója instant élménnyé varázsolja a gyűjtögetés izgalmait [gsplus.hu]
2026.04.24. 14:00:00 / Kedvcsináló, 2026Az egyik maga a tisztább párbaj, a másik egy kaidzsúsabb őrület.
Mennyi az annyi? - A szokatlan mértékegységek játéka
2026.04.22. 14:44:00 / Ismertető, BemutatóHány folyami vidra súlyú Frankenstein szörnye? Hány pálcikás jégkrém hosszú egy kockacukor? Hány Grand Canyon hosszú az Egyenlítő?
Arnak új titkai - Az eltűnt expedíció és az Expedícióvezetők
2026.04.17. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóÚjra elérhetőek az Arnak elveszett romjainak kiegészítői. Az Expedícióvezetőkkel asszimetrikus képességeket adhatsz a játékhoz, Az eltúnt expedícióval pedig egy fantasztikus kampányban lehet részed.
El a kekszekkel! - Aki kapja, marja!
2026.04.16. 18:16:00 / Ismertető, BemutatóCsapj le a fánkokra vagy a muffinokra, méghozzá a lehető leggyorsabban! De vigyázz: ha ezek a tiltólistádon szerepelnek, akkor inkább kerüld el őket...




Kommentek
porcine
2021-10-28 12:15:37
A legnagyobb bajom az volt vele, hogy kiegyensúlyozatlan a magas szerencsefaktor miatt. Ha az első 2-3 körben rosszul húzol, akkor esélytelen behozni a többieket (hiába segít a patkányfarok) és csak nézed, ahogy a következő félórában megnyerik a játékot.
harnas1207
2021-10-28 10:46:55
Én ezzel a játékkal már hetek óta gondban vagyok. Tudom, hogy nem egy Lacerda, de egy könnyebb levezető játékként kipróbálnám. Mindenhol dícsérik a taktika mélységét, mégis a leírások alapján családi alsó kategória. Nehéz belőni mennyire kötne le pár gamert.
hierroo
2021-10-28 10:21:18
Ez egy jellegzetes német társasjáték. A sör Németországban jellemző itóka. Nem egy kezdőknek való játék ez, de bele lehet jönni. A söröző kinézet az rendben van, csak kicsit hiányolom a jókedvet a kártyákon egy kicsit. A vendégek leülnek, és csak néznek maguk elé. De hát ki iszik egymagában? :) Hiába, ezek depressziós vendégek!
armin.d.ivan
2021-10-28 10:00:56
Nálunk a Kuruzslók abszolút siker volt, bár csak egyszer játszottam vele. Zavart, hogy mire összeraktam és elkezdtem taktikázni vége is lett, így mindenképp kell neki majd egy újabb próba. Nem olyan magas nekem a szerencsefaktor, lehet jól cisnálni.
porcine
2021-10-28 09:21:19
Nem tudom. A Kuruzslókkal vegyes a viszonyom. Van, amikor nagyon szeretem és van, amikor a falra tudok mászni tőle. Érdekes, hogy mindez teljesen független attól, hogy jól húzok-e a zsákból. A The Mind, hasonló érzéseket hoz elő. A Gänz-ot viszont tényleg szeretem az első pillanattól kezdve, szerintem zseniális játék.
A Tavernák nem vonz. Sem a játékmechanika, sem az asztalkép nem az enyém. Persze egy jó társasággal szívesen kipróbálnám.