Nagyon különleges élményt kínál a Root, amelyben az erdőlakók mindegyike más-más taktikával vívhatja ki magának a győzelmet.
Persze azért nem érik be akármilyen körülményekkel a Kaspóban összegyűjthető kis cserepes virágok.
Ha nincs kedved előkapni egy nagy dobozos, órákon át húzódó meneteket kínáló dungeon crawlert, a Papírkazamaták lehet a megoldás.
Az X bolygó nyomában egy izgalmas dedukciós játék, amiben folyamatosan matekozva kell megtalálnunk különböző égitesteket.
A magyar tervezésű Igen? sorozat harmadik játéka, az Ohh...igen? kimondottan felnőtteknek szól, de pároknál és társaságban is érdekes beszélgetéseket indíthat.
A látványvilágával a RAGE 2-t is idéző Senkiföldje menetei során vízért és egymás bázisainak porig rombolásáért megy a harc.
Az Azul: Csokoládéműhely szinte teljesen úgy működik, mint a 2017-es eredeti, viszont van benne egy érdekes csavar, ami feldobja a játékmenetet.
Tele volt az év jobbnál jobb társasokkal, válogattunk most néhányat a kedvenceinkből.
A The Crew: Küldetés a 9. bolygóhoz után itt A mélytengeri küldetés, ami a tenger aljára visz minket, hogy 32 misszión át gyűjtögessünk kártyákat ügyesen.
Megint egy olyan Pandemic-variáció készült, ami láthatóan nem csak azért született meg, hogy lehúzza a Star Wars-rajongókat.
Szépen alakul az Elden Ring társasjáték fejlesztése, most azt is megnézhettük, hogyan épül majd fel a térkép, ahol kalandozhatunk.
3000 bandita segítségével szerezhetünk meg értékes technológiákat, amiket egy rejtélyes alak, az Utazó hagyott hátra.
Ebben a játékban az a célod, hogy a daimjó várkastélyába küldött embereidet: harcosokat, kertészeket és udvaroncokat a legjobb pozíciókba juttasd, és minél több befolyáspontot szerezz. Ennek eszköze a hosszú akcióláncok végrehajtása lesz.
A Hobbit: Oda és vissza megmutatja, hogy Zsáklak nemcsak kerek földbe vájt odúkból áll, hanem kockákból is lehet építeni :)
Izgalmas, fordulatokban gazdag, gyors párbajjáték
Éljétek újra együtt a Vaják regények legizgalmasabb pillanatait és alakítsátok őket kedvetek szerint!