Egy 0-100-as skálán mennyire ismered az asztalnál ülőket? Mennyi partijátékot próbáltál már ki? Ezzel mennyiszer játszottál már? Vajon ennek hány köbcentiméteres a doboza? És mennyi filc lehet benne? Hány percig fogod még olvasni ezt a cikket?
Úgy teljes az év, ha társasjáték-rovatunk, a Társalgó is megkapja a maga toplistáját, hiszen idén is igen termékeny esztendő áll mögöttünk.
Az Azul: Csokoládéműhely szinte teljesen úgy működik, mint a 2017-es eredeti, viszont van benne egy érdekes csavar, ami feldobja a játékmenetet.
A Godzilla: Tokyo Clash-nek hála most mi lehetünk a döntőbírók a kaijuk koronázatlan királyánák címéért zajló versengésben.
Ha már az alapjáték minden helyszínét megjártad, minden Mérhetetlen Vénjét túlélted, négy csomaggal vár a totális és elkerülhetetlen őrület.
Beszélgetős, gondolkozós, pörgős és vicces szórakozás mindenkinek!
Te hogyan utánoznád a hangját egy kengurunak? Vagy egy törött üvegnek? Esetleg három tollpihének? Hogyan különböztetnéd meg a hangját a sárba, illetve a pocsolyába ugrásnak? Ebben a játékban kamatoztathatod igazán a hangutánzó képességed.
A társasjáték ideális karácsonyi ajándék, hiszen a játék élményét ajándékozzuk vele, de közben egy nagyon is kézzelfogható tárgy is, valami, ami remekül mutat a fa alatt.
Az alcím persze megtévesztő, hiszen ezúttal nem is kifejezetten terraformálásról van szó. Inkább a túlélésről. Mert nem az utcza, hanem a Hold kegyetlen.
A Top 10 című játékban az lesz a feladatotok, hogy közösen vezessétek rá a játékmestert válaszaitok kínossági, unalmassági, hízelgőségi, menőségi, stb. sorrendjére, hogy helyesen tudjon sorrendbe tenni titeket.
A nagy birodalmak elbuktak, csak feldarabolódott uradalmak maradtak utánuk – az After The Empire során ezek egyikét kell megvédenünk.
Tele volt az év jobbnál jobb társasokkal, válogattunk most néhányat a kedvenceinkből.
Az egyik maga a tisztább párbaj, a másik egy kaidzsúsabb őrület.
Hány folyami vidra súlyú Frankenstein szörnye? Hány pálcikás jégkrém hosszú egy kockacukor? Hány Grand Canyon hosszú az Egyenlítő?
Újra elérhetőek az Arnak elveszett romjainak kiegészítői. Az Expedícióvezetőkkel asszimetrikus képességeket adhatsz a játékhoz, Az eltúnt expedícióval pedig egy fantasztikus kampányban lehet részed.
Csapj le a fánkokra vagy a muffinokra, méghozzá a lehető leggyorsabban! De vigyázz: ha ezek a tiltólistádon szerepelnek, akkor inkább kerüld el őket...