Nem csak a képernyőnkön merülhetünk el a Minecraft világában, a Ravensburger jóvoltából két társasjáték is megfordult az asztalunkon.
A Magic: the Gatheringen túl is van élet, amit nemcsak önmagában Richard Garfield későbbi munkássága bizonyít, de a kis Nerdlab első játéka is.
Azt mondják, hogy aki nem bogaras legalább egy kicsit, azzal nem is elég izgalmas az élet. Nos, itt minden nő bogaras, de mi pont ezért szeretjük őket!
Az állatvilág felfedezésére és tanulmányok publikálására ösztönöz az Enciklopédia, melynek során természettudósként kell helytállni a 18. században, lepipálva a riválisok erőfeszítéseit.
A The Crew: Küldetés a 9. bolygóhoz után itt A mélytengeri küldetés, ami a tenger aljára visz minket, hogy 32 misszión át gyűjtögessünk kártyákat ügyesen.
Kézműves már jóformán minden, a hamburgertől a lángosig, mert jól hangzik, és miért lenne ez másképp a sárkányokkal? Ja, hogy ők lángművesek? Az más!
Egész pontosan nem emlékszem, mi adta az első szikrát, de arra igen, hogy egyszer csak közöltem a feleségemmel, hogy én szeretnék csinálni egy városépítő játékot. Pedig nem játszottunk addig sok ilyennel!
Megkésve bár, de törve nem, végre eljutottunk odáig, hogy felfedezzük a magyar csapat alkotta, dínókkal és veszélyekkel teli szigetet.
Többször is szóba került már, hogy a komolyabb játékok mellett a könnyed fillereket is kifejezetten szeretjük, és a Scout! ilyen, méghozzá elég okos.
Megint egy olyan Pandemic-variáció készült, ami láthatóan nem csak azért született meg, hogy lehúzza a Star Wars-rajongókat.
Az Assassin’s Creed Ezio Auditore főszereplésével robbant be igazán a digitális köztudatba, így hősünk nem kerülhette el az asztali változatot sem.
Szépen alakul az Elden Ring társasjáték fejlesztése, most azt is megnézhettük, hogyan épül majd fel a térkép, ahol kalandozhatunk.
Spanyol földön járunk. A célod, hogy caballeroiddal (lovagjaddal) körről-körre minél több és értékesebb régiót foglalj el, és a pontozókörök során te gyűjtsd a legtöbb pontot.
Jóból is megárt a sok, hát még a Mérhetetlen Vénekből!
Mutatványozz, és ne hagyd leesni a cicádat ebben a könnyed, pörgős, ügyességi partijátékban!
Vágj rá gyorsan egy helyes választ az aktuális kategóriára ebben a pörgős, vidám szócsatában!