
- Kedvcsináló
- 2022.12.05. 15:50:00
Insecta: The Ladies of Entomology – Bogaras csajok [Társalgó]
Azt mondják, hogy aki nem bogaras legalább egy kicsit, azzal nem is elég izgalmas az élet. Nos, itt minden nő bogaras, de mi pont ezért szeretjük őket!
Múltkorában nálunk, avagy a stúdióban járt Dr. Kánai Zoltán, a Kickstarterek.hu (Különleges Kickstarter Kiadások) üzemeltetője, akivel sikerült is két társassal teljes gameplay-t felvenni, és míg az egyikkel már számtalanszor játszottunk (Trekking Through History – ha rendszeresen figyelitek az említett boltot, ilyen remek játékokba is belefuthattok), a másik bodak számára, valamint nekem is új volt. Ez a GDM Games kiadványa, amire Zoli rávetette magát az idei Essen Spielen, majd hozott is egy jó nagy adaggal, hogy a magyar gamerek és családok is elmerüljenek az entomológia szépségeiben. És milyen jól tette… de erről majd később.
A leírás szerint a rovarok ott vannak a Föld legelterjedtebb élőlényei között, ami részben az 5 millió különböző fajnak is köszönhető. Eleve, míg mi nagyjából 2 millió éve vagyunk itt, ők már 250 millió éve léteznek. Mégis, a rovarok tudományos kutatása, azaz az entomológia a 19. századig csak kisegítő, gyerekes természettudománynak számított. Egészen addig, míg néhány női tudós az életét nem szentelte ennek az ágazatnak, miközben kimondottan kevés figyelmet kaptak, sőt az egyes tudományos társaságok tagjaiként sem fogadták el őket. Az Insecta: The Ladies of Entomology részben nekik állít emléket, hiszen a rovartan történelmében kitörölhetetlen szerepet játszottak, és most, az alkotóknak hála már a játékosokon múlik, hogy ők mekkora szerepet vállalnak a rovarok felfedezésében és kategorizálásában.
Bár az Insecta: The Ladies of Entomology alapjait tekintve egy elég egyszerű, lényegében családi társas, van pár csavar a játékmenetben, ami a látványvilágán és témáján felül is izgalmassá, érdekessé teszi. De nézzük az alapokat. Van egy központi játéktábla, erre, vagyis az ezen lévő 5 kontinensre kerülnek fel a lelőhelyük szerint különválogatott rovarok, méghozzá két oszlopba, avagy az A és B táborhelyre. A táblára kerül még két véletlenszerűen és a játékosszámnak megfelelően választott évszak-tábla, amik a lehetséges akciókért felelnek. A fő játéktábla mellé, egy stócban a feladatlapkák is helyet foglalnak, majd négyet képpel felfelé le kell tenni, ezzel egy kezdő kínálatot teremtve. Plusz az extra kihívások teljesítéséért felelős három érmelapkát is kitesszük, mindegyikhez egy megfordított plusz lapkát téve, ami így mutatja a jutalmakat. Ezen kívül mindenki elvesz egy tudóst, valamint minden más összetevőt a saját színében (kutató meeple, jelölők), és már mehet is a rovartudomány megreformálása.
[Társalgó] Insecta: The Ladies of Entomology a Kickstarterek.hu-tól - Bogaras csajok
Azt mondják, hogy aki nem bogaras legalább egy kicsit, azzal nem is elég izgalmas az élet. Nos, itt minden nő bogaras, de mi pont ezért szeretjük őket!
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
A Freigard kis dobozban ad nagy dilemmát [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.09.20. 13:00:00Negyedórás kártyacsata, ahol a mohóság könnyen elpusztítja a birodalmat.
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
Kedvcsináló | 2026.11.01. 17:10:00A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Népszerű
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesParázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőKerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026Sarkköri expedíció – avagy hogyan küldjünk tudóst a világ végére, majd csodálkozzunk, hogy elfárad
2026.10.19. 14:00:00 / Ismertető, 2026Pax Pamir: Second Edition – Ahol az árulás is stratégia
2026.10.23. 14:00:00 / Ismertető, Kickstarter
Friss
Kerge Futam társasjáték bemutató [gamekapocs.hu]
2026.11.01. 17:10:00 / Kedvcsináló, 2026A versenyzők már a rajthoz álltak egy szédítő versenyhez, amihez a cinkelt kockákat, a mágikus képességeket és a különféle csalásokat mind csatasorba állították. A mókához már csak pár vállalkozó szellemű játékos kell, akik végigasszisztálják az észb
Euphoria Essential Edition – A Nagy Testvér tényleg mindent lát
2026.10.29. 14:00:00 / Ismertető, stonemaier gamesA disztópiákat általában kívülről szemléljük: nézzük, ahogy egy elnyomó rendszer bedarálja az egyént, majd örülünk, hogy mindez csak fikció.
Parázsszív (Emberheart) - avagy így neveld a munkásaidat, hogy ne ők legyenek a sárkányvacsora!
2026.10.27. 17:00:00 / Ismertető, családifelsőAz Így neveld a sárkányod világa sokak szívét meghódította, és úgy tűnik, a társasjátékosokat sem hagyja hidegen – már csak azért sem, mert itt könnyen előfordulhat, hogy valakinek szó szerint lángra lobban a terve.
Firkafilm bemutató – Hatlapos sztárbrigád toborzó
2026.10.25. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóAnimációs filmünkhöz keresünk különleges karaktereket: teve, macska, borz, oroszlán és még sok különleges állat csatlakozik a stábhoz, hogy egy igazi szuper produkciót hozzunk létre.



