A Jünnan-hegység éles csúcsain egy különös növény zöldül. A szóbeszéd szerint képes meggyógyítani a testet és felélénkíteni a lelket. A császár felhívására mester termesztők gyűlnek össze, hogy a Jangce folyó völgyében ültetvényeket hozzanak létre.
"Tanítsd be a menhelyeden élő kutyákat, hogy megtaláld számukra a tökéletes gazdit, és szerető otthonra találjanak."
A látszat néha csal: a Tündértánc első pillantásra csupa báj, de valójában komoly döntési hálózatok sorát rejti magában.
Az nem újdonság már a társasjátékok világában sem, hogy akár teljesen ismeretlen alkotók és kiadók is berobbanhatnak a köztudatba egy-egy különlegesebb és izgalmasabb társassal.
Illatozó levendulák, színpompás mályvák, zümmögő méhecskék és keringő szitakötők várnak ebben a gyönyörű kertben. Neked melyik a kedvenc virágod?
Az Aranyfolyót a kockadobás működteti, azon túl pedig ez egy klasszikus dobok lépek játék. Persze, nem lenne érdekes, ha csak ennyiből állna. Márpedig ez a játék érdekes. Sőt…!
Ebben a kétfős, ütős-vivős kooperatív kártyajátékban, közösen irányítunk egy kis hajót a veszélyes tengeren. Viharok, lakatlan szigetek és a Kraken les ránk a felszín alatt és csak arra vár, hogy porrá törje a kis lélekvesztőnket.
A Matricák egy nagyon egyszerű szettgyűjtögetős gyerekjáték, amiben magunk alakíthatjuk a kártyák erősségét, sőt az arculatukat is, így fordulóról fordulóra izgalmasabbá és egyedivé téve a játékot.
Itt a strandidő végre, itt a nyár... és vele együtt jöhetnek a hangulatfokozó nyári játékok! Ezek közül most a gyerekeknek szóló Irány a Balaton! társasjátékkal ismerkedünk meg.
A Marie Curie nyomában egy kedves, családi játék, érdekes megoldásokkal. Kellemes, edukatív élmény, mely egy igazán nagy ember előtt tiszteleg.
Egy ősi civilizáció, amiről még írásos emlékek sem maradtak fent? Itt az idő, hogy felfedezzétek ebben a gyönyörű kétfős játékban!
Ifjú természettudósként Darwin nyomdokaiba léphetünk: világkörüli tudományos utunk során felfedezzük a minket körülvevő világot és egzotikus állatokat tanulmányozunk.
Bolygórendezés kívánságok, célok alapján: legyen sok lávató, gomba és épület, pontosan ebben a sorrendben. És jó lenne egy teleport kapu is, egy hosszú, "L" alakú út végére... Na meg Kámforka jusson el a fotóstúdióba. Oké??
Bár a többség talán Galileihez társítja az Eppur si muove (És mégis mozog a Föld) szállóigét, a tudomány időközben cáfolta a csillagász ehhez a kijelentéshez fűződő kapcsolatát.
Tárj fel barlangokat, csábíts be sárkányokat, és aknázd ki képességeiket, hogy elnyerd a sárkánycéh kegyeit!
Ha azt mondom Antonie Bauza, akkor mindenkinek egyből a 7 Csoda ugrik be. 2010-ben (jesszus, már 15 éve :) ) ezzel a játékkal írta be magát a társasjáték világ történelmébe, de vajon a 7 Csoda: Kockajáték megugorja-e a nagy előd szintjét?