Az Assassin’s Creed Ezio Auditore főszereplésével robbant be igazán a digitális köztudatba, így hősünk nem kerülhette el az asztali változatot sem.
Szépen alakul az Elden Ring társasjáték fejlesztése, most azt is megnézhettük, hogyan épül majd fel a térkép, ahol kalandozhatunk.
Hagyományos kiegészítő helyett inkább új műfaj felé tekint a legendás brand: megérkezett A ködbe zárt Carcassonne, amely kooperatív játékot farag az ikonikus társasból.
Nem tudsz dönteni, hogy csirke vagy hot dog legyen a vacsora? Vagy egy jó kis partijátékra vágysz? A Chicken vs. Hotdog jön, és segít!
Újabb kiegészítővel bővült a remek Parks, a Nightfall után pedig újfajta artdizájn, egy adag extra kártya és néhány plusz állatka a játékosok jussa. Elég a boldogsághoz?
3000 bandita segítségével szerezhetünk meg értékes technológiákat, amiket egy rejtélyes alak, az Utazó hagyott hátra.
Jó is az, amikor a játéktáblára nézve egyből kitűnik, hogy az embernek bőven van lehetősége az akcióra. És aztán ott van a bőség zavara.
A Tammany Hall több mint száz éven át irányította New York közéletét, egyben határozta meg politikáját, most rajtad a sor, hogy meghódítsd.
Némi világmegmentés, fantasy harc és rivalizáló építkezés vagy stratégia mellett az sem árt, ha megismerjük játékostársainkat. És röhögünk. Sokat.
Ha eleget borászkodtál már, sőt még Toszkánát is teljesen bejártad, úgy érezheted, hogy a Viticulture túl sok újdonságot már nem nyújt. Nos, tévedtél.
A Tiny Turbo Cars egy igazán egyedi, mégis ismerős mechanikával dobja fel a könnyed, versenyzős játékmenetet.
A Turing Machine egy idén, 2022-ben megjelent játék a nagysikerű Kódfejtő szerzőjétől. A Turing Machine-t mi az Essen Spiel-en próbálhattuk ki, és azonnal tarolt is nálunk. Szerencsére sikerült beszereznünk, így azóta is sűrűn előkerül nálunk.
Ebben a játékban az a célod, hogy a daimjó várkastélyába küldött embereidet: harcosokat, kertészeket és udvaroncokat a legjobb pozíciókba juttasd, és minél több befolyáspontot szerezz. Ennek eszköze a hosszú akcióláncok végrehajtása lesz.
A Hobbit: Oda és vissza megmutatja, hogy Zsáklak nemcsak kerek földbe vájt odúkból áll, hanem kockákból is lehet építeni :)
Izgalmas, fordulatokban gazdag, gyors párbajjáték
Éljétek újra együtt a Vaják regények legizgalmasabb pillanatait és alakítsátok őket kedvetek szerint!