• Ismertető
• 2020.04.16. 15:00:00

Azul - A királyi pavilon - A hidegburkolás még sosem volt ennyire izgalmas

Gémer körökben valószínűleg már mindenki hallott az Azulról, a 2017-es év sztárjáról, a BGG absztrakt kategória abszolút győzteséről, közel harminc jelölés és díj birtokosáról! Még aki nem is szereti, annak is el kell ismernie, hogy van valami ebben a játékban, ami mind a három eddigi részét a tíz legjobb absztrakt játék között tartja a ranglistán.

No, vajon ki vállalta el, hogy bemutatót ír róla? Hát, persze, hogy az, aki már az előző részt is néhány játék után a polcra küldte! Nem vagyok az absztrakt játékok ellen, de a nagy Azul valahogy soha nem fogott meg. Helyette inkább Michael Kiesling másik sikeres játékát, a Szénre felt pörgettük sokat.

Ezzel szemben (spoiler alert) a Királyi pavilon közben azon kaptuk magunkat, hogy már a negyedik partit osztjuk ki automatikusan, és ha nem lett volna más program betervezve, meg se álltunk volna a tizedikig.

Én az eredeti Azult már a látványvilágánál elengedtem. Tudom én, hogy az azulejo csempék ihlették, de engem nem tudott megfogni ez a számomra túl rideg színvilág, és az egyszerű, négyzetrácsba rendeződő csempék. A Királyi pavilon harsány színei és csillag-virág mintát kiadó rombuszok viszont azonnal megragadták a figyelmemet. Tipikusan olyan társas, amiről nagyon könnyű mutatós fotókat készíteni és játék után (vagy közben) muszáj valamit építeni a komponensekből.

Ismét a XVI. századi Portugáliában járunk. I. Mánuel király szerelme az azulejo csempék iránt lankadatlan. Évora és Sintra kicsinosítása után most egy nyári pavilont szeretne leburkoltatni, lehetőleg minél mutatósabb lapokkal. Ismét versenyre kelnek hát az építészei, hogy a legjobb tervet tárhassák a király műértő szemei elé.

A játék hat fordulón át tart, melyek mindegyikében más csempe lesz majd a dzsókerszín. Minden forduló elején az összes kipakolt körbe (vagy tálcára) kerül 4-4 csempe, ezek közül lehet majd válogatni. A fordulók első fele a tipikus „azulozással” telik: a körökre kipakolt csempék közül elvehetjük az összes egyszínűt, a maradékot pedig be kell löknünk középre. Itt annyi a különbség az eredeti játékhoz képest, hogy az egyszínű csempék mellett kivehetünk egy (és csak egy) dzsókerszínt is a körből – feltéve, ha van. Elemet el lehet venni középre toltak közül is, és innen szerezhető meg a kezdőjátékos jelölő is. Ennek azonban ára van: annyi mínuszpontot kap a birtokosa, ahány csempét vett el még mellé.

Ez a begyűjtő fázis a játék legfontosabb része, annak ellenére, hogy nem is épül benne semmi és pont se jár senkinek. Figyelni kell arra, hogy mit viszünk el – nem mindig az a jó, ha a lehető legtöbb csempét marjuk el -, és arra is, hogy mit hagyunk meg a többieknek. Olyan nincs, hogy valakinek semmi ne jusson. Ezért fontos figyelni arra, hogy az, ami nekünk már csak maradék lenne, nem segíti-e hozzá az ellenfeleket mondjuk egy virág befejezéséhez. Az igazán jó játékosok itt mindig két-hátom lépéssel előre gondolkodnak és közben fejben már a második fázist tervezik.

Ha teljesen kiürült a központi rész, akkor kezdődhet az építkezés. Ekkor lehet föltölteni a játékostáblán lévő színes „virágokat” vagy csillagokat. Minden szirom lefedéséhez pontosan annyi színes csempét kell elkölteni, amilyen szám rá van írva. Ha nem lenne elég, ki lehet őket egészíteni az adott kör dzsókerszínével. A pontszámítás itt is hozza a tipikus azulos formát: minden lerakott csempe egy pontot ér és még annyit, ahány elem mellé került le a virágban. Tehát az első csempe egy pontot fog érni, de amit mellé rakunk, az már két pontot hoz a konyhára (vagyis összesen hármat), és így tovább.

A fordulója végén egy játékos megteheti, hogy elspájzol legfeljebb négy csempét egy későbbi körre. Ha még így is marad nála valami, akkor az „ráég” és meg kell szabadulnia a maradéktól – ráadásul még mínuszpontokat is kap érte. Ezért nem éri meg mindent ész nélkül fölszedni a közös készletből. Főleg a játék vége felé tud különösen kényelmetlen lenni sok haszontalan csempe.

Ez így megy egészen hat forulón át, mindig más dzsókerszínnel. A játék végén bónusz pontokat kapunk minden teljesített virágért és azért, ha sikerült az összes azonos számú mezőt lefednünk.

Ami a Királyi pavilon igazi ízét adja, az a mozgalmassága. A táblán a virágok mellett helyet kapott még pár oszlop/szobor/ablak mező, amiket ha sikerül körbeburkolni, bónusz csempéket válaszhatunk. Ezekkel újabb pontokat, vagy egy másik különleges mező körbeépítésével akár még több csempét lehet szerezni. Gyönyörű és igen jövedelmező láncreakciókat lehet így kialkítani, ha egy kicsit előre tervezünk és a húzózsák is nekünk kedvez. Ezért is fontos a kezdőjátékos jelölő szerepe. Nagyon jó dolog elsőként meríteni a közös készletből, de az is számít, hogy ki mit vesz el a folyamatosan frissülő bónuszcsempék közül.

Az ész nélküli húzgálással viszont könnyen lábon lőhetjük magunkat. A fordulók és a játék végén minden fel nem használt csempe mínusz pontot ér, a bónuszokat és a maradékot pedig kötelező elvenni, még akkor is, ha semmire nem tudjuk használni. Minden lépésnél mérlegelni kell azt is, hogy az ellenfelek tudják-e hasznosítani azt, amit meghagyunk nekik, illetve azt, hogy végül mi magunk belefulladunk-e a sok szemétbe. Az sem mindegy, hogy ha egy körben sikerült jól föltankolnunk egy színből, akkor azt virágfeltöltésre hasznájuk, vagy inkább eltesszük egy következő körre, mondjuk dzsókerszínnek.

A rombusz alakú csempék és a játékostáblák is kiváló minőségűek, de a pontozótáblánál láthatóan elfogy a Királyi pavilon lendülete. A játékostáblákhoz képest vékony kartonból készült és a pontozósáv beosztása is teljesen indokolatlan. Kis fa mütyűrökkel kell rajta körbelépkedni, ráadásul egy mezőn még egy jelző is alig fér el, nemhogy négy. Azt meg tudja valaki mondani, hogy miért pont nyolcvanig osztották be a sávot? Ha mondjuk hatvan lenne a végén, akkor sem lenne sokkal több hely, de legalább egy jelölő elférne úgy, hogy ne lógjon át egy kicsit a másik mezőre. Meg nem kellene amiatt aggódni, hogy ha a macska nekiszalad az asztal lábának, máris csúsznak mindenfelé a bábuk. Nagy esély van rá, hogy a hibák orvosolására ehhez is meg fog jelenni valamilyen műanyag overlay, ami elég kellemetlen, tekintve, hogy az előző két résznél is szükség volt rá.

Amikkel még nem voltam kibékülve, azok a csempékre festett szimbólumok. Szép és jó, hogy az elemek fele kapott önálló jelölést, de ha a másik három színre is került volna valamilyen ábra, akkor most színtévesztők is játszhatnák ezt a remek játékot. Ráadásul pont a piros és a lila elemeken nincsen jelölés, amiket gyenge fényben amúgy is össze lehet keverni.

Ezek a hibák azért is bosszantóak, mert egy kis odafigyeléssel akár tökéletes játék is lehetett volna a Királyi pavilon. Így viszont csak a játékmenetet tudom hibátlannak nevezni. Az viszont valóban páratlan. Minden egyes pillanata mérnöki precizitással lett megtervezve. Nincsen tökéletes stratégia. Lehet kockáztatni, óvatosan építkezni, de lehet direkt kitolásra is játszani. Haladó játékosok megpróbálhatják még a tempót is irányítani azzal, hogy sok, vagy éppen kevés csempét vesznek el a készletből. Egyetlen játszma pont annyira hosszú és olyan sok lehetőséget tartogat magában, hogy ne csak tudjon, akarjon is az ember még egy fordulót játszani. Szerintem ketten a legélvezetesebb, de nem veszít akkor sem az értékéből, ha négyen ülnek le mellé – csak egy kicsit több holtidővel kell számolni.

Én tipikusan húzott szájjal álltam neki a Királyi pavilonnak, mert annyira nem élveztem az első részt. Mégis úgy el voltam tőle ragadtatva, hogy amióta kipróbáltuk, alig került elő más játék. Ha szereted az Azul szériát, akkor már biztosan neked is ott figyel a polcodon. Ha viszont nem, akkor itt az idő, hogy te is bekapcsolódj – az egyik legszebb és talán az egyik legjobb absztrakt játékkal.

Azul - Hímes tojás az absztrakt játékok között

Ismertető, 2019.04.24. 10:48:00

Az Azul úgy absztrakt játék, hogy az ember hajlamos elfelejtkezni róla, hogy az. És ebben nagy szerepe van a gyönyörű megjelenésének, minőségi alkatrészeknek és a magától értetődő játékmenetnek is.

Tovább a cikkre

Azul: Sintra üvegcsodái - A csempekirály újra hódít

Ismertető, 2019.04.26. 15:39:00

Az Év Játéka címet is bezsebelő Azul után a csempekirály nem üldögélt sokáig tétlenül a trónján. Michael Kiesling 2018-ban már a Sintra üvegcsodáival indult hódítani. Megmutatjuk, hogy az újragondolt Azul belopta-e magát a szívünkbe.

Tovább a cikkre