
- Ismertető
- 2025.10.14. 14:00:00
Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
Az Underdog Games egy egész sorozatot épített a Trekking the National Parks című játékra, melyet a tervezők a családi kategórián belül különböző témákba és mechanikákba szuszakoltak bele, miközben a lényeg ugyanaz maradt: nagy, szép kártyákat gyűjtögetni, melyek aztán jó sok pontot hoznak.
A magyarul is megjelent Utazás a múltba ugyan kicsit csavart az alapvető elemeken, de a 2020-as Trekking the World, mely egy világkörüli utazásra szólította el a játékosokat, lényegében csak kicsit nyújtott többet, elvégre ennél a nemzeti parkok helyett már a Föld kontinenseit járhattuk be. Kifejezetten szeretem a sorozatot, a PC Gurunál pedig nemcsak bemutattuk a Worldöt, de teljes játékvideót is készítettünk belőle a Gémklub-os Tóth Balázzsal. Éppen ezért vártam a játék második kiadását, melyet a Gémklub kiadott magyarul, aminek hála végre a hazai családok is megismerhetik a társast.
80 lap alatt a Föld körül
Magának a társasjátéknak a koncepciója az 5 év alatt igazából nem változott. A játékosok utazókat alakítanak, akik bejárják csodálatos világunkat, hogy mindenféle szép emlékkel és szuvenírrel gazdagodjanak. Ehhez van egy figurájuk, akivel a térképet járják be, egy bőröndjük, amelybe színes kockák képében az emlékeket gyűjtik, valamint egy pénztárcájuk, mely induláskor még üres – hiszen biztos drága volt a repülőjegy és a szállás. Miután azonban mindenki készen áll és elfoglalta valamelyik kontinensen a helyét, kezdődik az utazgatás, amely alatt minden játékos egy útitervkártyát játszik ki, végrehajtja az akcióit, majd a következő játékos következik. Ez pedig addig tart, míg valaki be nem gyűjti a játékosszám alapján meghatározott limitet a túrakártyákból.
Mindenből egy kicsit több
Szinte minden változott az előző kiadás óta, de nem olyan mértékben, hogy az bárkit megzavarna. Az eredeti koncepció az volt, hogy a világtérképre egy zsákból húzunk minden mezőre kockákat, amik a szuveníreket jelképezik. A helyszínek között a színes trek kártyákkal mozogtunk, melyek a megfelelő helyszínen befejezve a mozgást egyben fizetőeszközként is szolgáltak az ikonjaikkal, avagy ezekkel tudtuk megszerezni a destination kártyákat. Pénzünk nem volt, aki pedig egy kontinensről begyűjtötte az utolsó kockát, az még valami extrát is kapott.
A koncepcióhoz azért komolyabban hozzányúltak az alkotók. Ezúttal 5 kisméretű útitervkártya közül választunk a körünkben, ez pedig nemcsak a lépéseink számát, de a körben kapott összeget (pénzt veszünk fel egy automatából) és azt is meghatározza, hogy ha a megfelelő kontinensen fejezzük be a mozgást, akkor mennyi és milyen színű kockát rakhatunk a bőröndünkbe. Utóbbi azért is lényeges, mert sok esetben egy ikont fedünk le a szerzett kockával, ezért pedig tokeneket kapunk. Az egyikkel ingyen repülhetünk bárhova, a másikkal a pénzünket, a harmadikkal pedig a szerzett kockákat duplázhatjuk meg, míg az utolsóval többet léphetünk az útitervkártyán lévő mozgás-mennyiségnél. Végül, ha megfelelő helyen fejezzük be a mozgást, pl. a Halászbástyánál, akkor – ha a kínálatban ott van – elvehetjük a Halászbástya találkozáskártyát vagy éppen túrakártyát, attól függően, hogy a lap melyik pakliba került. A túrakártyát ki is kell fizetni, ezért előre érdemes felkészülni, hogy legyen nálunk elég költőpénz. De megéri, mert így sok győzelmi pont ütheti a markunkat.
Ráadásul míg a tokenek is számos segítséget nyújtanak és korlátlanul használhatók – kivétel abban a körben, amikor szereztük –, a találkozáskártyák is izgalmas extralehetőségekkel rendelkeznek. Ez lehet játékvégi plusz pont valamiért (például különböző kontinensekért, melyeket meglátogattunk), azonnali és egyszeri, vagy éppen állandó hatás, mely valamit nyújt a játékosnak.
Ez még mindig egy jó utazás a Föld körül
Ahogy már említettem, a játék vége egy bizonyos számú túrakártya után érkezik el, és ezekkel a lapokkal bizony elég sok győzelmi pontot lehet behúzni – de minél jobban megtöltjük a bőröndöt, az is annál jobban növeli összpontszámunkat. Ennél fogva az Utazás a Föld körül remek családi játék, mivel kellően jutalmazza és ösztönzi a játékosokat a mozgásra és a gyűjtögetésre. Az összesen három kártyapakli ugyan tartalmaz némi szerencsefaktort (akadt olyan, hogy egy lap sem jött az adott kontinensre, ahol az egyik játékos tartózkodott, máskor meg egy kontinensre szólt az összes), de mivel mindegyiknél 4-5 lap van kint egyszerre, a kínálat pedig mindig azonnal frissül, így összességében azért csak kapunk annyi lehetőséget, hogy azzal kezdjünk valamit.
Ugyan olvastam olyan véleményt, hogy a második kiadás sokkal rosszabb az elsőnél, illetve sokkal összetettebb, ami AP-t okozhat a kezdőknek, ezzel abszolút nem értek egyet. Szerintem így is könnyed és nagyon szép játék a végeredmény, ami kifejezetten jól működik. Egyáltalán nem bánom a Ticket to Ride-os mozgás és fizetés megváltoztatását, illetve az tény, hogy valamivel komplikáltabb a kockák gyűjtése a bőröndbe, de legalább van némi kihívás, nem csak úgy szedegetünk fel mindent. Összességében tehát szerintem nagyon jó lett a második kiadás, ami ráadásul már magyarul is elérhető, így sokaknak okozhat örömet, ráadásul van egy egészen ügyesen kitalált szóló módja. Márpedig ahogy az Utazás a múltba esetében, úgy itt is számít a nyelv, hiszen egy csomó információt elolvashatunk a kártyákon. A kiadás ezúttal is igényes, noha ennek azért meg is van az ára a közel 20 ezer forintos játéknál. De azt gondolom, hogy ez még bőven a vállalható kategórián belül van, ráadásul a játék már csak a nagyon szép dizájn és az anyagminőség, inzert miatt is megéri ezt az összeget.
A(z) Utazás a Föld körül társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!
MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
Ismertető | 2025.11.25. 18:28:00"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A gyűrűk ura: A szövetség útja – Nem, nem mehettek volna a sasok hátán…
Ismertető | 2025.10.27. 15:00:00„Sauron erői keleten gyülekeznek, a Szemmel Völgyzugolyt figyelteti.” Induljatok hát útnak a gyűrűvel, és semmisítsétek meg a Sötét úr fegyverét, mielőtt minden remény elveszne Középföldéről!
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.




Kommentek
Venusz
2025-11-12 13:56:10
Én a korábbi kiadással játszottam, kellemes játék, nem szippantott be, de ha valaki a társaságból szeretne játszani vele, nincs ellenemre. Ami nálam pozitívum, az a témája (nagyon szeretek utazni, és sokat is utazom), illetve a szép képei a nevezetességekről, ad egy hangulatot. A játék egyszerű, nem kell sokáig tanulni, nem nehéz kipakolni, kicsit lehet taktikázni, családi játéknak jó.
veerzoltan80
2025-11-09 09:32:42
megnyertem a játékot - ez úton is köszönet a weboldal csapatának, ez volt az első ilyen jellegű sorsolásos pozitív élményem :). utána olvasgatást követően a megtartás mellett döntöttünk és talán ma már asztalra is fog kerülni ha az idő engedi. szeretjük az utazgatós dolgokat remélem beválik a játék, sajnos az utóbbi időben kevés olyan jutott hozzánk ami meg is ragadt a családban illetve a baráti körben.