Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Halkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll

Manapság a társasjáték piacon már alig jelenik meg olyan játék, amit ne lehetne egyedül is játszani. Cikkünk megjelenéséig a boardgamegeek.com adatbázis ranglistájának első 100 játékából 52 tartalmaz egyszemélyes játékmódot. Sőt már vannak kifejezetten szóló játékokra specializálódott tervezők is, elég csak Turczi Dávidra gondolni, aki már számtalan nagysikerű játékot automatizált.

Szóval a számok is azt mutatják, hogy bár a társasjátékozás csoportos tevékenység, mégis egyre nagyobb az igény, hogy a játékokat egyedül is lehessen játszani. Emellett egyre több olyan játék is készül, ami célzottan egy főre lett optimalizálva. Jelenleg a BGG adatbázisa 1790 olyan játékot tart számon, ami csak egyedül játszható és ennek 60%-a az elmúlt öt évben jelent meg.

Bár kifejezetten szeretem, ha egy játékban nagy az interakció, és úgy gondolom, hogy játszani legalább ketten érdemes, olykor én is előveszek játékokat egymagamra. Viszont eddig kifejezetten egyfős játékot nem próbáltam. Majd elindult a Conservas, vagyis a Halkonzerv Bt. közösségi kampánya. A játék szerzője Scott Almes a Claim, a Sör és kenyér, és a Tiny Epic sorozat alkotója, akinek nem mellesleg a szóló játékok terén is nagy tapasztalata van. Ez olyan együttállás ami felkeltette az érdeklődésemet.

A Halkonzerv Bt. fő motorja a zsáképítő mechanizmus. A történet szerint halászati céget irányítunk és a tenger kizsákmányolása nélkül kell anyagilag megerősödni a flottánk bővítése, és fejlesztések vásárlásának segítségével.

Horgonyt fel!

A játékhoz tartozó piackönyv, 12 hónapot, vagyis táblát tartalmaz. Ez határozza meg, hogy az aktuális hónapban mennyi hal és víz kerül a húzózsákba, mennyi pénz lesz a tárcádban, mi lesz a játék végi cél, és persze mennyi konzervet adhatsz el és mennyiért.

Az első hónapban szardíniát és fésűkagylót foghatsz a tengerből. A játékot egy hajóval, 10 euróval, és egy nyílt tenger kártyával kezded.

A tenger fázisban öt korongot húzol a zsákból, majd el kell döntened, hogy azokat a nyílt tengerre, vagy a hajókártyára teszed. A hajókártyán további döntés vár rád, mit raksz a hajóra, vagyis mit dolgozzanak fel a halászok, és mit dobsz vissza a tengerbe.

Hajókártyák

Amikor minden kártyára kihúztál öt-öt korongot, elkezdődik a szárazföld fázis: felhasználod a kifogott halakat. Ezeket vagy eladod konzervként, vagy becserélheted fejlesztés kártyára. A fejlesztések elég változatosak, sokféleképpen befolyásolják a játékot. Ebben a fázisban lesz lehetőséged bővíteni a flottád. Minden hajónak három tulajdonsága van: az ár, a fenntartási költség, és a kapacitás. Utóbbi azt mutatja meg, hogy mennyi korongot kell rátenni, legyen az hal, vagy víz.

A nap vége fázisban be kell fizetned a hajóid fenntartási költségét, valamint ekkor fognak a halak sokasodni. Minden nyílt tenger kártyán úszkáló és vissza dobott hal fajonként szaporodni fog: a kifogott mennyiségnél eggyel kevesebbet, vagyis négy hal esetén három hallal nő az állomány. Viszont nagyon fontos, hogy a játék folyamán nem nézheted meg, hogy mi is van a zsákban.

A hetedik forduló után a játék véget ér, és meg kell vizsgálni, hogy sikerült-e teljesíteni a célt. Januárban a könnyű szint 40 euró, a tengerben pedig 4 szardíniát és 4 fésűkagylót határoz meg, a nehéz pedig 60 eurót és 6-6 korongot. Ha minden megvan, akkor sikerrel vetted az első hónapot és következhet február, azonban ha csak egyetlen feltétel nem teljesült, akkor vesztettél.

Piackönyv

Hálót leengedni!

Az első ami feltűnt, hogy mennyire jól sikerült a téma adaptációja. A fejlesztések, a játékmenet és a hangulat is remekül vissza adja a halászat élményét, és ahogy az igazi halászok társa a szerencse, annyira lesz ez szerves része, már-már tematikus eleme a játéknak is.

De mégis mennyire lesz zavaró a szerencse? A játék ezt remekül kezeli, sok döntési lehetőséget ad a kezedbe és a fejlesztéskártyák közt is több van, ami ennek szelídítését hivatott szolgálni. Ennek ellenére olykor megtörténik, hogy a húzás miatt vesztesz el egy partit. Persze ilyenkor is érdemes átgondolni, hogy “nem kellett volna-e kicsit kevesebb halat fogni?”. Mert valahol itt keresendő a játék mondanivalója is. Az hogy úgy próbálj meg haszonra szert tenni, hogy nem zsákmányolod ki teljesen a föld erőforrásait, hanem megpróbálsz egyensúlyt teremteni a környezet fenntarthatósága és a gazdasági célok között.

Olvastam olyan beszámolókat, akik szerint a játék nagyon könnyű, még a nehéz célokat is elsőre tudták teljesíteni. Én épp az ellenkezőjét tapasztalom. Eddig többségében sikertelen partikat tudok magam mögött. Az igazság szerintem valahol a kettő között keresendő.

A megvalósítás kiváló. A játékot gyönyörű rajzok elevenítik meg, a játékelemek jó minőségűek a szabályfüzet könnyen értelmezhető. A játék könnyen tanulható a logikusan felépülő szabályok miatt. A játékidő nagyjából 30-40 perc, az előkészítés pedig megvan 5 perc alatt.

A játékban kifogható "halfajok"

Nem kampány jellegű játék, a hónapok között nincs lineáris összefüggés sem, a táblák bármennyiszer újrajátszhatók. A játékállások a véletlenszerűségnek köszönhetően nagyon változatosak, nem lesz két egyforma parti.

Szöllősi Peti (alias Vagabund), a játék magyar kiadója nagyon sokat dolgozott a hajók nevének fordításán. Pár elnevezést még szavazásra is bocsájtott. Nem tagadom volt benne pár frapppáns megoldás, viszont néhány hajó esetében, mint a Carpa Diem, a Barry Cuda, vagy a Usian Boat talán megérte volna meghagyni az eredeti nevet. Értem az átnevezés szükségességét, de az angol kiadást remek szójátékok kísérték.

Jó fogást!

A Halkonzerv Bt. kiváló alkotás, és nem csak egyszemélyes játékként. Sokkal több, mint egy logikai fejtörő, egy üzenetet akar átadni, amit remélem sokan megfogadnak! Emellett rendkívül jól tematizált, izgalmas, igazán szórakoztató játék. 

Aki kacérkodott már egy szóló játék beszerzésén, vagy az életvitele, munkája megengedi, hogy néha játszon egy kicsit, annak bátran ajánlom. A szabályai egyszerűek, a tanuláshoz pedig már több szabálymagyarázó videó is elérhető.

Fogyasszátok egészséggel!

Fejlesztéskártyák

A(z) Halkonzerv Bt. társasjátékot a Vagabund Kiadó webshop biztosította számunkra!

Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!


MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
írta -- ARduel

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

25Nov

Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron

Ismertető | 2025.11.25. 18:28:00

"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!

20Nov

Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK

Ismertető | 2025.11.20. 15:25:00

A Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.


Kommentek

  • mobiltel75

    2025-11-12 10:19:28

    El ne felejtsük, hogy van egy Fleet és egy Vanuatu,
    ami részben vagy teljesen pont ue.-t a témát dolgozza fel :)

    https://boardgamegeek.com/boardgame/121297/fleet
    https://boardgamegeek.com/boardgame/193927/vanuatu-second-edition

  • veerzoltan80

    2025-11-09 09:26:43

    nem néz ki rosszul a témaválasztás pedig egészen egyedi :) a sok mentsük meg - zöldítsünk stb után halásszunk és adjunk enni a népnek :D nem mondom hogy rohanok a boltba beszerezni de a vicces téma miatt radaron marad :)

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Halkonzerv Bt.