• Ismertető
• 2025.12.05. 15:00:00

Inferno – az igaz útat nem lelém

Hazánkban közben csak úgy sorakoznak a jobbnál jobb megjelenések, ráadásul már nemcsak a nagyoknál, de a kisebbeknél is.

Nagyjából másfél éve jutott eszembe, hogy míg a videójáték-ipar már régen lefelé tartó pályára állt, a társasjátékos még csak a csúcsra ért fel, hogy lassan meginduljon a lejtőn. Gondolok itt arra, hogy Kickstarteren néhány éve még jobbnál jobb ötletek kerültek elő, főleg a kisebb kiadóknak és akkor még jelentéktelennek tűnő szereplőknek hála, de az utóbbi néhány esztendő alatt a nagyok ezt a játszóteret is tönkretették, majd a többségük önmagát is felemésztette, ezzel komoly nehézségeket, majd ebből fakadó átalakulásokat teremtve. Kevesebb a jó ötlet, több a sallang és a műanyag, vagy éppen az összeg. De az ipar hanyatlásáról nehéz úgy beszélni, hogy hazánkban közben csak úgy sorakoznak a jobbnál jobb megjelenések, ráadásul már nemcsak a nagyoknál, de a kisebbeknél is. Mint például a Vagabundnál, ahol a remek Ceres, Jeruzsálem: Anno Domini és Kutná Hora: Az Ezüstváros mellé olyanok is felzárkóztak, mint a Men-Nefer – Élet és Halál a Nílus völgyében, a Galileo Galilei. Vagy éppen az Inferno

Hogy lehetne pátosz nélkül beszélni egy olyan műről, mint Dante Alighieri Isteni színjátéka, mely annyi mindent és mindenkit megihletett már, gondolva akár az idézett Iced Earthre. Valamiért ráadásul szinte egyszerre jutott eszébe több játéktervezőnek is, hogy belevesse magát a témába, és adaptálja a 700 éves klasszikust. Kickstarteren és Gamefoundon majdnem egy időben hárman is megpróbálkoztak ezzel a kimondottan nehéz feladattal. A hatalmas méretekkel rendelkező, 3D-s tereppel operáló Dante: Inferno és a Red Mojonál napvilágot látott Inferno szinte egyszerre lépett porondra, míg a Forsaken: Dante's inferno szintén megmutatta magát, de azóta is a limbóban ragadt. Témánk azonban ezúttal a középre került Inferno, mely egy kis csúszással magyarul is megérkezett Szöllősi Peti műhelyéből – akár olyan Kickstarter-extrákkal, mint a playmat, a fémpénzek vagy a minik.

Persze utóbbiak csak a töltelék szerepét vették magukra ebben a színjátékban, mely az asztalon elevenedik meg, egy 1-4 fős társasjáték képében. Története szerint a csodás Firenze ismert családjait irányítjuk, majd lényegében nyersanyagot gyűjtve megvádoljuk a bűnösöket, akik innentől a segítségünkkel a pokol bugyrain verekedik át magukat, Dante pedig a körök mellett haladva jut el végcéljáig, mely egyben a játék végét is jelenti. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a saját körében mindenki egy lelket mozgat – vagy a temetőből pénz befizetését követően a külső gyűrűbe, vagy a gyűrűkön haladva egyre mélyebbre –, majd attól függően, hogy milyen szimbólumon fejezi be a mozgását, a város megfelelő és véletlenszerűen felépített negyedébe teszi le egy családtagját. Így pénzt, családtagként funkcionáló utcagyereket szerezhet, előkelő vendéget hívhat meg a házába, hordókat gyűjthet be vagy csalókártyákat, illetve idővel egy már Firenzében tartózkodó emberével megvádolhat egy bűnöst, ha minden feltétel adott hozzá.  

A játék ekkor indul be igazán, ekkor történik a legtöbb akció. Nem elég, hogy kezdésként egy lelket itt is léptetni kell (ezzel akár pontokat szerezve), de utána családtagjaink is hazatérnek Firenzéből, egy a vádat jelentő helyszínhez kapcsolódó lelket a temetőbe helyezünk, majd Dante is halad a pokolban, ezzel legtöbbször valamiféle akciót vagy eseményt biztosítva, végül pedig a lélek színének megfelelő bűnök ösvényén is lép a játékos, ami további bónusz(oka)t eredményez. Ebben a fázisban nagyon szépen lehet kombózni, szerintem ez a játék legizgalmasabb része, minden más csak felkészülés rá, ráadásul Dante minél inkább előrejut, annál közelebb ugye a játék vége, amely egyfelől egy érdekes matekozást hoz a bűnök ösvényein, továbbá a már kijátszott és érvényes csaláskártyák is elég komoly pontokat eredményeznek.

Az Inferno igazából mindenféle játékelemet tartalmaz, de fontos része a lelkek mozgatása, melyre Dis falán felül a különböző őrzők is hatással vannak. A lelkek ugyanis akkor érnek pontot, ha a saját körükbe érkeznek, ezt azonban a mitológiai lények számos módon akadályozhatják. Van azonban olyan is, amely okos döntés esetén pontot hoz az adott játékosnak akkor is, ha más juttat egy lelket a céljához – és az őrzők mindig ketten, változó, véletlenszerű kombinációban kerülnek fel a játéktáblára. Beragadni be lehet, ami különféle büntetésekkel jár, így jó előre kell gondolkodni. Ha elfogy a pénz, az még nem akkora tragédia (legalábbis nem minden ember tragédiája), csak minimális pontlevonást eredményez, az viszont nagyobb fájdalommal jár, ha valaki nem tud vádolni, miközben már szabad családtagja sem áll rendelkezésre.

Némileg absztrakt a megvalósítás, de szerintem még így is jól értelmezhető a téma, és noha az írottak szerint egész szűk néha a játék, azért okosan kalkulálva nem kell nagyon hiányt szenvednünk. Persze van némi szerencsefaktor, pláne a többi játékosnak köszönhetően, azonban legtöbbször ezt is le lehet küzdeni. Onnantól pedig szépen összeáll az egész és egy remek társasjáték az eredmény, amelynél a pontszámításnál akadhatnak komolyabb eltérések is. Észnél kell lenni, na! De a pokol soha nem volt az a helyszín, ahol csak úgy gond nélkül ugrálhatunk.

Mondhatnánk akár ezt is, de ebben az esetben utóbbi nem lenne igaz és jogos. Az Inferno ugyanis szerintem remek játék, bár értelmezni és összerakni a finoman kapcsolódó elemeket elsőre nem biztos, hogy könnyen megy. Emiatt talán kicsit megosztó lehet, szerintem azonban ez is ugyanúgy rejtett gyöngyszem, mint például a Ceres vagy a Jeruzsálem. Én kimondottan tudom ajánlani a kiegészítőket is. Kipróbáltam a társas alap verzióját és az extrákkal teletömött változatot, és ugyan a játékélményhez a minik és a fémek éppen úgy nem tesznek hozzá, mint a playmat, de azért csak jobb ránézni és kézbe is venni ezeket a minőségi komponenseket. 

Trailer ITT érhető el.

A kifejezetten igényes magyar szabályfüzettel ellátott Inferno egy valódi gamer játék, ráadásul a témája is egyedi. Családoknak és kevésbé gamereknek inkább a Galileo Galilei ajánlható (cikk hamarosan), de aki szereti a kihívást és a nem túlerőltetett gondolkodást, annak Fernando Eduardo Sánchez játéka is nagyon ajánlható. Az említett úriember felel egyébként a szintén nem túl megengedő Through Ice and Snowért, amely félkooperatív formában mutatja be az Északnyugati átjáró kihívásait, miközben a játékosok néha vért izzadnak. No, ehhez képest amúgy az Inferno egészen „barátságos”. Ha leszámítjuk, hogy ki itt belép, az hagyjon fel minden reménnyel.