• Ismertető
• 2025.11.25. 18:28:00

Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron

A Cardboard Alchemy igyekezett meglovagolni a Lángművesek sikerét, úgyhogy nem kellett sokat várni a következő állatkás játék bejelentésére. Bár a Kickstarterről indított Állati fogások kampánya nem érte el sárkányos elődje népszerűségét, én tűkön ülve vártam, hogy meg tudják-e ismételni azt a csodát, amit már egyszer elhoztak nekünk.

A Lángművesek számomra az elmúlt évek egyik nagy kedvence volt. Annyira, hogy a bemutató mellett még egy interjút is írtam hozzá. Sandara Tang cuki illusztrációi, a kellemesen békés játékmenet és természetesen a remek szóviccek nem csak az én szívembe lopták be magukat, úgyhogy abban az évben nálunk több fa alatt is megjelentek a kézműves sárkányok. A kiadó, az illusztrátor és a mesés látvány ugyanaz, ám ezúttal létező állatok antropomorf változataival kell helyt állnunk (helyesebben: sorban állnunk) a gasztronómia világában.

A helyszín a híres Bisztró-öböl, a cél pedig az éhes vendégek, majd pedig az étteremkritikus lekenyerezése – bár jobban járunk, ha egy szelet kenyérnél valami tartalmasabbat szolgálunk fel nekik. A játék előtt mindenki magához veszi a paravánját, a helyszínkártyáit és a figuráit, majd a tábla mellé helyezünk játékosszámtól függő mennyiségű helyszínkártyát. Ezek után kisorsoljuk vagy kiválasztjuk az étteremkritikust és véletlenszerűen kiválasztunk neki három szóbeszéd lapot. Ezek lesznek azok az egyelőre titkos feltételek, amikért a játék végén csillagokat szerezhetünk. Végül, ahogy azt minden forduló elején megtesszük majd, minden helyszínlapkát feltöltünk a zsákból húzott alapanyagokkal.

A játék lényegi része abból áll majd, hogy az embereinket küldözgetjük az öböl különböző részeibe alapanyagokat vásárolni. A három emberünk (vagyis inkább állatunk) eltérő sebességgel és teherbírással rendelkezik. Értelemszerűen, aki elég fürge ahhoz, hogy odaérjen időben a sor elejére, annak nem lesz elég ereje ahhoz, hogy több dolgot is magával tudjon vinni és ez fordítva is igaz lesz. Azt, hogy kit melyik helyszínre küldünk, titokban osztjuk ki, kártyák segítségével. Ha mindenki végzett, felfedjük a lapokat és átpakoljuk a munkásokat jelképező meeple-ket a nekik kijelölt helyre.

Ezek után jön a bevásárlás fázis, ahol sorrendben magunkhoz vehetünk árukat az adott bolt kínálatából. A döntetleneket, vagyis azt, ha két ugyanolyan sebességű munkást rendelt ki két játékos egy helyre, a séfsapkasáv (próbáld meg gyorsan kimondani háromszor egymás után!) dönti el. Akinek a jelzője itt előrébb áll, az választhat először. Igen ám, de ha valaki emiatt előnybe került, akkor a séfsapkája a séfsapkasáv (egyre nehezedik a nyelvtörő) legvérére csúszik, így legközelebb biztosan ő lesz hátrányban. Pénz nincs a játékban, ezen a mesebeli helyen ingyen van az étel.

Az utolsó előtti helyszín az Éjjeli kufár. Itt is ugyanúgy sorba kell állni, de a polcokat nem a forduló elején töltjük fel, hanem akkor, amikor már mindenki lehelyezte ide a bábuit. Végül elérkezünk a legfontosabb helyszínre, a Séfakadémiára. Ez a helyszín több szempontból is különleges: ugyanúgy sorba kell állni és ugyanúgy a leggyorsabb választhat először, de ezt a helyet nem véletlenszerűen töltjük fel, hanem itt landol minden maradék, vagyis az, ami a többi boltban senkinek nem kellett. Így a kínálata mindig bőséges – viszont a legtöbbször elég esetleges, hogy tudunk-e valami hasznosat szerezni itt. A Séfakadémián mindig nagy a tolongás, de nem csak a maradékok miatt. Itt ugyanis felbérelhetünk egy gyakornokot, aki a következő körre egy plusz munkást jelent nekünk. A felbérlésre nem vonatkozik semmilyen különleges szabály, pont úgy tudjuk őket is elhozni, mint bármelyik árucikket. A gyakornokok nem csak extra alapanyagokat tudnak elhozni, minden esetben van valami különleges képességük is. Nagyon sajnáltam, hogy őket egyszerű kartonlapok jelképezik csak, mert így teljesen elvesznek az öböl forgatagában. Ha meeple nem is járt nekik, legalább egy standee talpat kaphattak volna, hogy ők is kiemelkedjenek a síkból.

Ha mindenki hazavitte a kívánt alapanyagokat (vagy azt, ami maradt neki), kezdődhet a forduló vége, vagyis az a rész, amikor mindent összeszedünk a tábláról és újra feltöltjük a helyszíneket. Összesen hét fordulót fogunk lejátszani, melyből kettőnek a végén főznünk kell majd valamit. Azt, hogy mi készül és milyen alapanyagok szükségesek hozzá, az aktuális kihíváskártya mutatja majd meg. A rajta szereplő fogásokat kell elkészítenünk, lehetőleg minél jobb minőségben. Ha egy vagy két összetevő hiányzik, pótolhatjuk azokat levessel, de ilyenkor kevesebb pont jár értük. Ha mindenki felszolgálta az ételt, csillagokat kapunk azok minősége, vagyis az összetevő lapkákon szereplő számok után.

Ez a folyamat ismétlődik hét fordulón át. Tervezés-vásárlás-főzés, majd egyszer csak elérkezik a végső forduló, ahol már nem az arra csámborgó fesztiválozók hasát kell megtömni, hanem le kell nyűgözni az étteremkritikust is.

A kritikusmenü fázis, avagy a játék vége egy hét(!) alfázisból álló végső pontozás, ahol több különböző szempont alapján fogunk csillagokat szerezni a megmaradt alapanyagaink után.

Először is össze kell állítanunk egy menüt a paravánunk mellé kapott hosszú tálcára. Minden ételből csak egyet tálalhatunk ki, tetszés szerint fűszerezve, de egyáltalán nem biztos, hogy akkor érjük el a legjobb hatást, ha mindenből a legjobbat választjuk.

Az első pár fázis amolyan hétköznapi, játék végi pontozás. Aki játszott már pontsaláta játékkal, annak ismerős lesz a rendszer: pontot kapunk a megmaradt leveseink után, a legerősebb alapanyagok után stb. Az igazi érdekesség a szóbeszéd kártyák felfedésével kezdődik: ezek olyan, teljesen agyament feladatok, amik jól szemléltetik az elit gasztroőrültek allűrjeit. Néhány példa:

• két csillagot kapsz, ha a megmaradt leveseid összértéke nagyobb, mint a legmagasabb fűszerezetlen kenyered!
• kövesse egymást növekvő sorrendben az ételek minősége!
• vegyél el három csillagot, ha a legmagasabb értékű sajtod értéke legalább annyi, mint a feltálalt ételek száma!

A fentiekből is látszik, hogy a szóbeszédkártyák pontozása igazi káosz. Hogy hogyan lehet ezekre felkészülni? Nos, szóbeszéd lapkákkal. Ezeket ugyanúgy a piacról gyűjthetjük be, mint az alapanyagokat, csak éppen nem tudjuk megfőzni őket, hanem ha elvittünk egyet, megleshetünk egy szóbeszédkártyát a három közül. Mivel a szóbeszédkártyákat minden játékban véletlenszerűen sorsoljuk ki, lehetetlenség vakon felkészülni rájuk, így mindig érdemes beáldozni egy-egy hozzávalót a későbbi pontok reményében.

Tudtad követni a szabályokat? Ha te is a végére fáradtál el, ne aggódj: az Állati fogásokkal pont ugyanez a helyzet. A sorban állás és a piacozás még könnyen érthető, részben interaktív és kellően feszült is. Szép sorban végigjárjuk a helyszíneket, szentségelünk, amiért beálltak elénk és felkapkodjuk az összetevőket. A fordulók végén jót tudunk nevetni azon, hogy a legtöbb fogás valamilyen leves volt, feltéttel, vagy azon, hogy a borvacsorához a leggagyibb minőségű kannást szolgáltuk fel.

A játék legizgalmasabb és egyben legkevésbé kiszámítható része a séfsapkasáv volt. Mivel annak a használata nem opcionális, egész köröket dönthet romba egy rosszkor vagy rossz helyre kiküldött dolgozó. Fújhatjuk mi a korán begyűjtött leveseinket, ha emiatt utoljára válogathatunk a Séfakadémia kínálatából.

Ez a szakasza a játéknak kellően változatos a tizenkét kritikuskártyának és a véletlenszerűen sorsolt gyakornokoknak köszönhetően, akik további szabályokkal bolondítják meg a játékot. Sajnos az Állati fogások lendülete pont a tematikusan is csúcspontnak szánt kritikusmenünél törik meg. Képtelenség minden szempontot egyszerre fejben tartani és megfelelni nekik, így a játék végi pontok kiosztása közben nem éreztem azt, hogy most egy hosszú távú terv érett volna be, inkább tűnt az egész egy szerencsejátéknak.

A játék végi káoszon sajnos a kártyák nyakatekert megfogalmazása és a rettenetesen túlbonyolított szabálykönyv sem segített. Rutinos gémerekkel is teszteltem a játékot és feltűnt, hogy az indokoltnál jóval hosszabb ideig olvassuk a szabályokat. Valószínűleg feleennyi szóból is el lehetett volna magyarázni az egészet, ahogy feleennyi komponens is elég lett volna az Állati fogásokba. Egyáltalán nem lenne nehéz játék, de sajnos szeretné magát többnek mutatni, mint ami.

A nehézséget ezúttal lehet szó szerint is érteni. A doboz zsúfolásig van tömve kártyákkal és komponensekkel. Bár rengeteg zacskó jár hozzá, sajnos a legtöbb túl kicsi. Így a tokeneket még szét tudjuk választani, de a kártyákhoz már extra zacskókra (vagy egy külön rendezőre) lesz szükségünk.

Szerencsére nem estek abba a hibába a kiadónál, hogy egyszerűen csak elkészítették a Lángművesek második részét másféle karakterekkel. Az Állati fogások – bár a vásárlás és gyűjtögetés itt is fontos lesz –interaktívabb és sokkal kevésbé kiszámítható játék, kevesebb kombó lehetőséggel. Az igazi énje akkor jön elő, ha legalább hárman vagyunk rá, illetve érdemes betartani a 12 éves korhatárt is.

Természetesen, ha valaki szereti a cuki figurákat, mindenképp tegyen vele egy próbát, de ne a látvány legyen az egyetlen szempont. Olyanoknak ajánlom az Állati fogásokat, akik nem bánják, ha néha az utolsó pillanatban kell taktikát váltani és nem sértődnek meg, ha valaki véletlenül vagy szándékosan romba dönti a mestertervüket. A szabályokról érdemes egy videót is megnézni, de egy-két játék után már – stílszerűen - rá lehet érezni az ízére.