• Ismertető
• 2019.03.30. 07:30:00

Kódfejtő - Nem csak a kódot, a játékot is fel kell törnöd

A "játék a szavakkal" típusú elfoglaltságok valószínűleg egyidősek a verbális kommunikációt kifejlesztő emberiséggel, hiszen az emberi egyedeken kívül semmilyen más hozzávalót nem igénylenek, azonban ahogy a társasjátékos kultúra előbb csak apró lépésekben, az utóbbi években pedig fénysebességre kapcsolva termelte ki az újabbnál újabb és egyre ötletesebb iterációkat, ezen játékok összetettsége is ugyanezen ütemben változott.

Hogy mégis az egyszerű, de nagyszerű alapigazsága érvényesült, arra egyik legjobb példa a Fedőnevek orbitális mértékű sikere. (Ráadásul éppen attól a Vlaada Chvátiltól, akinek a nem éppen egyszerűségéről híres Korokon át és Mage Knight társasokat köszönhetjük.) A Fedőnevek egy olyan korszakban robbant be a társasjátékok piacára, amikor egyre durvább komplexitású játékok vetették le a nagyon underground bélyeget magukról - a társasozók táborának növekedése miatt -, és merészkedtek az addig csak a Carcassonne-t és a Catan telepeseit ismerők asztalaira. Talán pont a legjobbkor, mivel a kapudrogok csapatában soha nem játszhatnak elegen, a Fedőnevek pedig minden szükséges kritériumnak eleget tett, sőt, ennél is többet: hatására újabb és újabb szójátékos társasok ütötték fel a fejüket, versengve a Fedőnevek képzeletbeli trónjáért.

A tavalyi év egyik trónbitorlója az eredetileg Decrypto címen megjelent Kódfejtő, amelyben ugyancsak két csapat versenyez egymással, hogy vajon melyikük képes a legkreatívabban asszociálni szavakkal szavakról. Ha csupán a BoardGameGeek ranglistáját vesszük alapul, azon belül is a partijátékok rangsorolását, akkor bizony meglepve vehetjük tudomásul, hogy a Kódfejtő jelenleg a második helyen áll, közvetlenül a Fedőnevek mögött. Erre már jogosan kapja fel a fejét egy vérbeli gémer, pláne ha szereti a partijátékok eme gondolkodósabb válfaját. Mit tudhat ez a Kódfejtő, hogy ilyen rövid idő alatt eddig a héroszi magasságig jutott?

Nos, a válasz nem ilyen egyszerű, mint ahogy a Kódfejtő maga sem. Sokan sok helyütt hasonlították a Fedőnevekhez, és habár néminemű hasonlóságot fel lehet fedezni a két alkotás között, nem a legszerencsésebb dolog éppen a bajnokkal összeméricskélni. Ha már mindenképpen analógiát keresünk, akkor a Mastermind nevezetű (magyarul mindenféle házi névvariációkon futott, többek között Pötyi, Színkereső vagy Mesterlogika) játékkal kell ezt megtennünk, legalábbis a Kódfejtő mélyén megbúvó alapmechanizmust tekintve.

A Kódfejtő legnehezebb része a játék megtanítása. No nem azért, mert annyira bonyolult, hogy közönséges halandók fel sem foghatják, hanem mert a játék menete nem intuitív, sőt, konkrét példák nélkül annyira gépiesen üres, hogy azt fejben konkrét lépésekre lefordítani nem egyértelmű. Talán elsőre jobb, ha minden részletet félreteszünk és csak nagyvonalakban próbáljuk meg felvázolni a lényegét, mondjuk így:

"A Kódfejtőben két csapat igyekszik rájönni, hogy az ellenfél kódszavai mely számokkal egyeztethetőek össze. A számok előre megadott szavakhoz kapcsolódnak, egytől négyig terjednek, és körről-körre más utalások alapján kell megtippelni őket. "

Hát, hogy így sem elég tiszta...

A két csapat, a fehér és a fekete, egy kódoló tábla mögött ülnek, egymással szemben. A tábla arra szolgál, hogy négy különböző kulcsszókártyát tároljon, úgy, hogy csak az adott csapat láthassa a saját szavait. Ezeket a kártyákat véletlenszerűen húzzuk; 110 darabot csomagoltak a játékhoz, összesen 440 szóval, tehát ebben nem fogunk szűkölködni.

A kódoló táblákat pofás, régi számítógépekre hajazó grafikával ábrázolták, rajtuk a négy kártyának fenntartott monitorral, amelyek piros, átlátszó műanyag borítása mögött előtűnik a kulcsszókártyán piros és kék karakterek mögé rejtett kulcsszó. Ez nem más, mint egy szó, amely lehet tárgy, állat, szín, jelenség - bármi, akárcsak a barkochbában. A kulcsszókártyák pozíciójuk révén kapnak egy számot, az első az 1-t, a második a 2-t, és így tovább. Elsődleges győzelmi célunk nem ezen szavak konkrét megnevezése lesz, hanem a hozzájuk társított utalások alapján a helyes pozíciók eltalálása.

Vagyis, ha a szabályfüzet példáját használva a a szombréró szó áll a négyes számnál és a csapat rejtjelezője azt mondja, hogy Mexikó, akkor a Mexikót kell összetársítani a négyes számmal. Ebben egyelőre csak felesleges bonyolítás látszik, a csavar viszont abban rejlik, hogy ugyanazokhoz a szavakhoz kell körről-körre más utalásokat kitalálni, így ahogy egyre több utalás gyűlik fel, az ellenfélnek annál könnyebb a dolga. És hogy még agyafúrtabb legyen a játék, a saját csapattársaknak is muszáj kitalálniuk a helyes számokat - különben előfordulhat, hogy nem az ellenfél nyeri meg a játékot, hanem ti veszítitek el (ami elméletileg ugyanaz, a gyakorlatban viszont zongorázni lehet a különbséget, különösképp a hangulatra kifejtett hatásában)!

A játék menete körökre osztott, zanzásítva a következőképpen néz ki (miután minden előkészület lezajlott). Mindkét csapat soron következő tagja lesz a rejtjelező (vagyis ez a szerep folyton cserélődik, ez is egy újabb csavar), aki húz egy kódkártyát. Ez nem egyezik meg a korábban említett kulcsszólappal, mert a kódkártya arra hivatott, hogy három szám képében megadja az aktuálisan kitalálandó kódot.

Tehát a saját és az ellenfél csapatának is ezt a három számot kell a lapon látható sorrendben kitalálnia. A rejtjelező a kódtáblán látható szavakból arra a háromra, amelyre a kódkártya hivatkozik, kitalál egy-egy utalást. Ezeket előbb a fehér, majd a fekete rejtjelező felolvassa, mindenki számára tisztán hallhatóan. Az ellenfél csapata ilyenkor bőszen jegyzetel (egy speciálisan erre a célra kialakított kódfejtő lapra, amelyen minden információt rögzíteni lehet).

A szavak mellé meg kell tippelni, hogy melyik számot takarhatják, abban a sorrendben, ahogy elhangzottak. A tippeket ismertetjük egymással, és a rejtjelező felfedi a kódkártyát, ami után összevetik az eredményeket. Ha a saját csapatunk helyesen tippelt, nincs büntetés, mert ez volt az elvárás a kódoló iskolában, ellenben ha helytelen volt, akkor a Kódmesterek Főnöke egy fekete koronggal figyelmezteti a bandát, hogy nincs több húzásuk. Ezt félreértett kommunikációnak hívja a játék és ha összegyűjtünk kettő darab fekete korongot, vége a játéknak, az ellenfél nyert.

Ezután jöhet az ellenfél kódjának elcsípése: ha a másik csapat utalásaira adott tippünk helytelen, nem történik semmi, hiszen nem sikerült feltörni a kódot. Viszont ha helyes, akkor sikeresen elfogtuk a kódolt üzenetet - ezt egy fehér koronggal jutalmazza a játék, és sikeres kódelfogásnak hívja. Ha kettő darab fehér korongot össze tudunk gyűjteni, megnyertük a játékot! Mint az látható, előfordulhat, hogy mindkét csapat egyszerre nyer vagy veszít, ha fej-fej mellett haladnak, ekkor a döntetlent előbb a korongok számával döntjük el (fehér +1, fekete -1), ha ez is ugyanannyi, akkor jön a négy alapszó kitalálása.

A Kódfejtőben kölcsönös ide-oda interakció zajlik, próbálunk a saját csapatunk számára relatíve könnyű kódokat kitalálni, csakhogy közben arra is figyelni kell, hogy az ellenfélnek megnehezítsük a dolgát. A megfelelő szavak kiötlése gyakran kihívás, egyre több időt vehet igénybe, addig pedig áll a játék, mivel a rejtjelezőkön kívül ilyenkor a többieknek nincs semmi dolga. Ha túl kézenfekvő utalásokat adunk meg, azzal fehér korongot juttathatunk az ellenfélnek, de ha túl nehezet, az meg könnyen fekete korong érkezésével végződhet. Nem könnyű kiszámítani, mikor lehet jobban elrugaszkodni, és mikor kell inkább biztonsági játékra menni. És ez a legszebb része a Kódfejtőnek, mert két csapatra kell reflektálnod, olyan utalásokat kell kipörgetnie az agyadnak, amelyeket szerinted a te embereid tudni fognak, az ellenfelek viszont nem.

Csakhogy emiatt a Kódfejtő elveszíti mindazt az elegáns egyszerűséget, ami például a Fedőneveket jellemzi. Na, nem mintha a Fedőnevekben nem telnének el hosszú percek mélázva hümmögéssel, ez valahol a szókitalálós játékok velejárója és rákfenéje egyben, de a Kódfejtő új szintre emelt összetettsége révén több jókora lépést tesz meg a hardcore szórakozás irányába - töredezett üteme kiegyenlítetlen beleélést von maga után, amelyet valószínűleg csak a tapasztaltabb játékosok viselnek türelemmel, továbbá a benne rejlő kihívás mértékét tekintve már a gyakorlott játékosok asztala. Partijátékként nehezen állja meg a helyét, mivel játékmenete gondos odafigyelést és koncentrációt kíván meg, ezzel a vonásával a komoly, gondolkodós fejtörőket szívlelő játékosoknak örömet, míg a lazább szórakozásra vágyóknak inkább frusztrációt okozva.

Aki a könnyedebb szójátékokhoz szokott, az meggondolatlanul sütheti rá a túlbonyolított jelzőt, és igaza is lesz, hiszen aki gokartozni szeretne, annak egy repülő vezetése rémisztő tevékenység, viszont aki meg éppen erre van kiéhezve, annak jutalomfalat a Kódfejtő. Ebből kifolyólag családoknak és kezdőknek nem ajánlom, és nem azért, mert kapásból alábecsülném bárki értelmi képességét, hanem mert általában a többség, ha játékról van szó, a kevesebb gondolkodást és megértést igénylő kikapcsolódást kedveli, amely kategóriába a Fedőnevek még biztonsággal belefér, de a Kódfejtő már nem. Félreértés ne essék, nem alapfeltétel hozzá a magas IQ, de már elmagyarázni sem könnyű a játékot, a kezdeti ügyetlenkedések pedig könnyen frusztrációhoz és az érdeklődés elvesztéséhez vezethetnek.

Aki viszont mindezen, a könnyű hozzáférést és beleélést akadályozó tényezőkön túl tudja tenni magát, vagy épp erre várt, ne habozzon és lehetőleg olyan csapatot verbuváljon maga köré, amelynek tagjai hasonlóan viseltetnek egy komolyabb hozzáállást, több gondolkodást megkövetelő játékhoz. Valószínűleg nem bánják meg, a többiek viszont óvatosabban álljanak hozzá, mert a Kódfejtő ugyan nem enged könnyen magához, de a türelem rózsát terem, és pár játék után már könnyen lehet, hogy a Fedőnevek nem kerül elő majd olyan gyakran.

A Kódfejtő a csavaros gondolkodás játéka, ám készítői csavartak rajta még egyet a Klingon nevű promóciós mini-kiegészítővel. Az újdonságot a Star Trek sorozat klingon nyelve szolgáltatja, mivel az új szókártyákon nem a latin ábécé betűivel szerepelnek a kódszavak, hanem klingonul. Így van, aki esetleg nem tudta volna, hasonlóan Közép-Földe tündéihez, a klingonok is megkapták a saját külön bejáratú, kidolgozott nyelvüket, amelyet a rajongók előszeretettel használnak a találkozókon. Úgyhogy játék közben a kódmesternek rá kell gugliznia, melyik hieroglifacsoport mit is akar jelenteni, és csak aztán lesz képes bármi értékelhető információt átadni társainak. Természetesen a szavak egy része kapcsolódik a Star Trek univerzumhoz, még ha nem is hardcore módon, de nyomokban felfedezhetően. Előnye, hogy játék közben ténylegesen meg kell fejtenetek, hogy mit ábrázolnak a klingon írásjelek, hátránya meg ugyanez - akinek semmit sem jelent a Star Trek, vagy feleslegesnek találja ezt a beiktatott plusz lépést, az nagyon nyűgösnek fogja érezni az új lapok használatát. Ötletnek jópofa, de a gyakorlatban döcögőssé, időhúzóvá teszi az alapjátékot. Ha az eddigi kódfejtést egyszerűnek találtátok, akkor a Klingonos kieget mindenképp próbáljátok ki, de ha nem hoz lázba egy fiktív nyelv megfejtése, nyugodtan kihagyhatjátok.