Kép forrása: telex.hu

A társasjáték soha nem fog kihalni [Telex.hu]

A társasjáték néhány éve óriási divat Magyarországon is, rengetegen ébrednek rá, hogy van élet a Gazdálkodj okosan!-on, de még a Catan telepesein túl is. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a társasjáték-tervezők legszűkebb elitjében ott van egy magyar is. Turczi Dávid párhuzamosan dolgozik hat-nyolc játékon, néha egyedül, néha a szakma legnagyobb sztárjaival együttműködve. De hogyan jutott eddig a műegyetemi szoftvermérnök szaktól, és hová tart ő maga, illetve az egész társasjátékos divathullám?

Hány főállású társasjáték-tervező van a világon?

Ha leszűkítjük ezt a szabadúszókra, tehát azokra, akik nem valamilyen kiadó alkamazottai és fizetést kapnak, hanem a játékaik eladása utáni jutalékokból élnek meg, hát, az ilyenek száma biztosan két számjegyű. Híresen kevés szabadúszó játéktervező van. Én 3 éve és 1 hónapja tartozom ide.

Hogyan indultál a pályán?

2010-ben Vincze Mityu barátom, akivel egy iskolába jártunk azzal jött haza egy családi nyaralásról, hogy „Unatkoztam, terveztem egy játékot, olyan mint a Battlestar Galactica, de rövidebb, játsszunk ezzel”. Játszottunk, és én folyton azzal jöttem, hogy „Ha így csináljuk, akkor jobb lesz, ha úgy csináljuk, akkor még jobb lesz”. A következő 2 év alatt Mityuval meg az akkori barátnőmmel, Katával hárman összeraktuk azt a játékot. 2012-ben jártam először az Essen Spielen, ez a világ legnagyobb társasjátékos vására, ott mutattuk néhány kiadónak. Mind azt mondta, hogy nagyon ötletes, de nem tudunk mit kezdeni ezzel a harminc oldalas szabálykönyvszörnyeteggel, úgyhogy próbáljátok meg később. Aztán találkoztam az akkor induló Ludi Creations kiadó görög-finn tulajával, neki tetszett, és azt mondta, próbáljuk ki, mi lesz ebből. Hát ez lett 2014-ben a Redacted.

[Cikk folytatása]

A társasjáték soha nem fog kihalni

A társasjáték néhány éve óriási divat Magyarországon is, rengetegen ébrednek rá, hogy van élet a Gazdálkodj okosan!-on, de még a Catan telepesein túl is. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a társasjáték-tervezők legszűkebb elitjében ott van egy magyar is. Turczi Dávid párhuzamosan dolgozik hat-nyolc játékon, néha egyedül, néha a szakma legnagyobb sztárjaival együttműködve.

Társasjáték adatlap -akciós árak-

forrás -- telex.hu

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

28Ápr

Végre jó magyar társasokból is kedvünkre válogathatunk [telex.hu]

Kedvcsináló | 2024.04.28. 15:52:00

Mi sem mutatja jobban, hogy micsoda virágkorát éli a társasjátékozás, mint hogy már a hazai tervezésű játékok közül is kedvére válogathat, aki összetettebb, modern társasjátékra vágyik...

02Ápr

Megjelent a JEM magazin 131. száma!

Kedvcsináló | 2024.04.02. 20:09:00

JEM 2024 FEBRUÁR


Kommentek

  • Eyesis

    2021-03-16 16:26:58

    Ha nem euro játékként értékelsz egy party játékot, akkor szerintem ne legyen lelkiismeret furdalásod a lepontozás után. Legalábbis, ha nem irreálisan pontozol. Én mindig annak fényében pontozok, amit a bgg ki is ír szövegesen. Nem adok azért 10-est mert sokan 1-est adtak, vagy fordítva. Azért sem adok 1-est, mert késett a ks, vagy dárga volt egy kieg hozzá...

    Sajnos a legtöbb kickstarter játéknál pont a tesztelést spórolják le, mert ez nem látványos, és bőven vásárlás után derül csak ki egyáltalán, ha kimaradt, vagy felületes volt.

  • szocsadam

    2021-02-23 13:14:57

    Valóban ez igaz. de azért nem jó példa a Tiltott-trilógia, mert az egy sorozat, ahol a szereplők akár az egyik helyszín után a következő helyszín nehézségeivel nézhetnek szembe, akár egymás után játszva a 3 játékot. Nem feltétlenül, önmagukban is jók, sőt... De itt pont hogy hasonlítani kell a többire. Szerintem, de ez az én szubjektív véleményem. Az is, hogy szerintem a Pandemic és a Tiltott trilógia nem csak más köntösbe bújtatott játékok, éppen elég eltérés van köztük.
    De elszaladtam/tunk a témával, nem erről volt szó :) :)

  • mateklesz

    2021-02-23 12:47:36

    Amúgy ebben is van igazság, erre jó példa Matt Leacock, aki elég híres játéktervező, de szinte mindegyik játéka ugyan arra a sémára épül. A Tiltott sziget és a Pandemic is nagyon nagy siker, pedig tulajdonképpen ugyan az a kettő egy másik köntösben. Mindig elég volt csak egy picit variálnia a Tiltott-trilógán és mindegyik sikeres lett.

  • harnas1207

    2021-02-23 08:49:38

    Amit leírtam nem minden játékra igaz, szerencsére vannak kivételek bőven 🙂

  • bensereni

    2021-02-22 21:07:23

    Talán többünk aki már aktív, vagy fokozatosan egyre aktívabb az oldalon, tartunk ott, hogy nagyjából átlássuk - bár biztosan van olyan mechanika, amelynél elvéreznék. De azért szeretném azt hinni, hogy nincs igazad és akad bőven munka a játékok nagyobb százalékánál.

    Amúgy engem ez a közel azonos mechanika teljesen más köntös nem zavarna annyira, ha ez értelmes játékoknál lenne csak így. Én baromira szeretem pl, hogy Love Letterből a Batmanas kijött és nekem az a design van meg, na de hogy a korábban említett Monopolynál, de ami rosszabb még annál is, a Ki nevet a végén?-nel is eljátszák ezt, hát... Hogy valaki erre még ebben az évszázadban, évtizedben vevő...

  • harnas1207

    2021-02-22 20:42:37

    Sok esetben túl van gondolva egy játék megtervezése. Elővesz a tervező egy kevésbé ismert játékot, beletesz 1-2 variálást, teljesen új külsöt+témát ad neki, és máris kész az új társas. Vannak olyanok, akik 4-5 terven dolgoznak egyszerre: ami az egyikbe nem működik, azt beleteszi a másikba, így lesz egy ötletből 4-5 különböző játéka annyi idő alatt, mint másnak egy. (Aztán az egyik csak siker lesz) És azt is meg kell említeni, hogy sokszor egy játékon 30-40 ember dolgozik, de csak egy név kerül rá. Gondoljunk csak a tesztelőkre, ötletgazdákra stb. És végül de nem utolsó sorban a rémálmom: remake társasok!!!! előveszik a régi játékaikat és átdolgozzák őket. (2021 elhozta nekünk ezt is) Szóval mikor kezembe veszek egy társast nem feltétlen ájulok el a szellemi munkától, de tudom, hogy vannak játékok amibe rengeteg időt ölnek tervezőik. Az okosok azt szokták mondani, a készítő első játéka az, amibe a legtöbb energia és munka van, azt kell megbecsülni!

  • odassyan

    2021-02-22 18:35:23

    A kiegészítőkkel kapcsolatban az még eszembe jutott, hogy A Nyugati királyság Lovagaihoz idén jön magyar megjelenéssel a City Of Crowns , arra eléggé kíváncsi leszek, hogy végül milyen játékélményt ad pluszba, mert az alapjáték nagyon jó lett szerintem. Ajánlom neked is ha szereted a hosszabb gondolkodós játékokat. Eddig jó dolgokat olvastam, hallottam a kiegeszítőről, remélem így is marad. :D Bár eddig még egyszer sem vettem egy társasomhoz se ilyeneket, úgyhogy remélem az elsővel nem fogok mellé nyúlni. :D Mert sajnos sok olyat olvastam, hogy nem mindig éri meg beruházni kiegészítőre egy adott játékhoz.

  • Podapanni

    2021-02-22 17:36:45

    Igen, tényleg az is ez a kategória :D

  • odassyan

    2021-02-22 17:14:23

    Igaz nem kiegészítő, de én a Monopoly-ról gondolom ugyan ezt. Kb 100 éves játék és a különböző játékaiban nincs túl sok variáció.. Hozzá adnak egy keveset a játék mechanikájához, meg megveszik a jogokat ahhoz, hogy mindenféle hangzatos névvel dobják piacra 10-15 ezerért. Ebben az árkategóriában pedig elég sok, másik jó játék van, aminek játékélménye is van.

  • odassyan

    2021-02-22 16:07:25

    Semmi gond, megesik az ilyen. :D

    Igen, ebbe igazad lehet.. Azért tényleg nem ugyan az a kettő. Az egyik virtuális a másik kézzel fogható.. Emiatt vannak azért különbségek a kettő között. Bár a számítógépes/konzolos játékoknál se egyszerű egy nagyobb hibát kijavítani. Főleg ha emiatt sok más programba is bele kell nyúlni, hogy javítható legyen. Sajnos az elvarások miatt sok gond lehet, nem túl rég volt is egy nagyobb botrány, az emberek nem bírták elviselni, hogy 2-3 alkalommal csúsztatott a kiadó megjelenési időt (a játék érdekében), aztán emiatt kénytelenek voltak kiadni, de nagy hiba volt mert nem volt befejezve a játék. De maradjunk annyiban, hogy mind két iparág termel hulladékot is, amiért még képesek lehúzni az embereket, azzal, hogy a boltok polcára kerül és emiatt megveszik az adott játékot..

  • bensereni

    2021-02-22 14:44:03

    közben ne haragudj, véletlen leértékeltem a hozzászólásodat, és nem tudom törölni (a telefon megtréfált).
    Van abban valami, amit mondasz, de a videójáték még mindig többet tud korrigálni. Bár őszinte leszek, vannak esetek, tavaly pl a CP 2077 kapcsán meg vagyok győződve, hogy ott egyszerűen az elvárások is túl magasak voltak, és ez társult össze egy nem jól időzített kiadással, ami eredményezte végül az egészet. DE még mindig többet, egyszerűbben tudnak korrigálni, mint a társasjátékok esetén - szerintem. Van átmenet, de mégis azért szerencsésebb helyzetben vannak szerintem a társasjáték fejlesztőkhöz képest ilyen téren.

  • Podapanni

    2021-02-22 10:42:30

    Ez nagyjából ugyanaz, mint az újságírásnál/filmkészítésnél-gyorsan sokat=minőségbeli romlás.
    Nekem kiegészítőkkel kapcsolatban szokott az az érzésem lenni, mintha egy film sokadik folytatását nézném: lerántunk egy újab réteg bőrt a már bevált alapról (lelkes rajongótáborral), hogy ugyanannyi bevételért minimális hozzáadott értéket hozzunk létre.

  • mateklesz

    2021-02-22 10:17:58

    Valószínűleg az olyan embereken akik főállásban ezzel foglalkoznak és nem egy cég alkalmazottai, ahogy a cikkben írják, elég nagy nyomás van anyagi tekintetben is. Folyamatosan termelniük kell az új címeket, hogy ezzel bevételt generáljanak. Érdekes lenne az is, hogy egy játék kitalálása után mennyibe kerülnek a gyártási, forgalmazási dolgok és mennyi végül a tényleges haszon. Mondjuk ha egy címmel berobban az ember, akkor az biztosan megadja azt anyagi és erkölcsi biztonságot is, hogy "szabadabban" alkothassanak és végletekig csiszolhassák a játékokat.
    A céges, bevételorientált feltalálók, biztos nem ilyen alaposak, simán el tudom képzelni, hogy a határidők miatt gyorsabban kell dolgozni és nincs annyira idő tökéletesíteni a játékokat.

  • odassyan

    2021-02-21 18:25:29

    Elég sok oka lehet, gondolom hasonlóan mint a videójáték iparban. Vannak akik kicsúsznak a határidőből, vagy hanyag munka miatt pocsék lesz, rossz minőségű anyagokkal dolgoznak.. De még bőven lehetne sorolni..

  • bensereni

    2021-02-21 15:32:56

    Amúgy most, hogy ezt így kiemeled, tényleg durva belegondolni, hogy egy társasban tényleg évek munkája van, és egy-egy játékot mennyire le tudunk pontozni, és sokszor viszonylag apróságokon buknak el dolgok. Pedig aztán tesztelve is vannak bőven, érdekelne, hogy olyan játékok, amiket nagyon alulértékelünk, hol is csúsztak el, vagy hogy is csúsztak át pl. a tesztelők mércéjén, hogy nem tűnt fel valami. Most egy pillanatra még lelkiismeretfurdalást is okozott ez a gondolat :)

  • odassyan

    2021-02-21 14:37:25

    Egyenlőre még csak bele nézegetek ebbe a témába, nem szándékoztam egyből neki állni egy játék tervezezésének. Tudom, hogy ehhez rengeteg tapasztalat kell és évek.. Szimplán csak érdekel, hogy ki hogyan áll neki egy játéknak. Majd talán 2-3 év múlva amikor már esetleg lesz annyi hozzá ertésem, de még lehet, hogy ez is kevés idő. :D

  • hierroo

    2021-02-21 12:56:04

    Abszolút egyetértek a lentiekkel. Valóban külön művészet kell a társasjátékok elkészítéséhez! És ezeken kívül azt is tudni kell a tervezőknek, és gyártóknak, hogy a pillanatnyi helyzetben az embereknek mire van szüksége, mi az, ami az embereknek tetszik. És hány olyan művész volt, aki csak halála után, vagy csak hosszú idő múlva lett elismert. Végülis vannak elkallódott társasjátékok is. Lehet hogy csak rosszkor jött ki rossz időben, rossz tálalással. Vagy túl lett árazva, vagy csak a kinézettel van baj stb... . Lehet, hogy néha hátra is kéne nézni, és a múltból is lehet építkezni. Leporolni egy két elfeledett értéket. Köszönet a társasjáték készítőknek!

  • mateklesz

    2021-02-21 12:34:26

    Durva belegondolni, hogy milyen iszonyatosan som munka van minden egyes társasban, még azokban is, amiket esetleg itt a fórumon vagy a cikkekben kritizálunk. Durva hogy valaki hónapokat, éveket foglalkozik vele, mielőtt pubilkálná. Mindenképp más megvilágításba helyezi az eddigi ismereteimet, más szemmel nézek ezentúl a játékokra.

    Egyébként nagy élmény lehet összerakni egy egészen önálló világot, minden apró részletével megtervezni még akkor is ha hatalmas munka. Egy egy ilyen társas kitalálása, megtervezése, megvalósítása igazi művészet, semmiben sem tér el egy könyv vagy egy film forgatókönyvének megírásától. Csomószor beszéltünk olyan játékokról amit mondjuk a sztori, az atmoszféra és a hangulat visz el a hátán, egyszerűen beszippant.

    Le a kalappal, én maradok inkább a játékos oldalon és élvezem az egyre színvonalasabb felhozatalt, amit az ilyen zsenik biztosítanak nekünk. 😀

  • odassyan

    2021-02-21 12:02:43

    Igen arra emlékeztem, hogy csak egy egyszerű dologban gondolkoztál, de hát valahol el kell kezdeni. :D Majd lehet kicsit jobban bele ásom magam a témába ha találok róla a neten részletesebb infókat.

  • Alleira

    2021-02-21 11:45:23

    Annyira jó volt egy más szemszögből olvasni erről a témáról. Kifejezetten érdekesnek találtam, ahogy Turczi Dávid is megkülönböztette gondolkodásmód szerint a fejlesztői típusokat (lehet, hogy ez a felosztás nem tőle származik). Míg ő magát az algoritmikusba sorolja, nekem Győri Zoltánnak a Spicy készítéséről szóló videója alapján, úgy tűnt, hogy Zolit pedig a pszichológiai gondolkodásmód jellemzi. Nem ismerek kifejezetten narratívan gondolkodó játéktervezőt, de egyszer nagyon meghallgatnám azt az oldalt is.

    Az pedig hab a tortán, hogy az iparba ilyen betekintést nyerünk. Eddig információmorzsákra támaszkodva alakítottam ki a képet, de szuper így egyben látni.

    Olvassátok, nagyon érdekes cikk, ha a játékajánlókon túl is érdekel a téma :) (persze így is felkerült pár Turczi Dávid játék a wishlistre a cikk végére...)

  • bensereni

    2021-02-21 08:31:18

    Nálunk párom kezdett el tervezni, fejleszteni egyet, de még az elején kár nagyon. Nyilván besegítek, de nem egy egyszerű folyamat. Ráadásul kártyás, és minden kártya, akciók, lehetőségek kitalálása, majd a balansz nem igazán egyszerű. Mindenesetre drukkolok magunknak, meg neked is, ha egyszer neki állsz. De én is szeretnék, viszont inkább tematika ötleteim vannak, mint mechanika, az meg sokkal sokkal nehezebb így :)

    A cikk nekem pedig szintén hozta, hogy milyen jó is belelátni ebbe az iparba. Nem mellesleg, bár régen ilyenekkel nem foglalkoztam, most egyre inkább olvasnék beszélgetéseket fejlesztőkkel, mert egyre inkább jövök rá, hogyha ráfüggsz valaki stílusára, menni fofsz utána. Remélem lesz még az oldalon is hasonló cikk, másokkal

  • Podapanni

    2021-02-20 09:28:52

    Én voltam, de ahogy írtam, az csak egy sima dobsz-és-lépsz játék, közelében nincs a fent említett szintnek :D
    Elképzelni sem tudom hogy lehet akár egy komolyabb játékot is megcsinálni, 6-8-ról nem is beszélve. Brutál gondolkodás kell hozzá, az biztos :)

  • odassyan

    2021-02-19 23:46:52

    Tényleg jó bele látni egy kicsit ebbe az iparágba, amúgy is érdekelt, hogyan működik nagyjából a társasjáték tervezés/fejlesztés, bár azt nem tudtam, hogy vannak szabadúszók, meg olyanok is akik cégeknek dolgoznak.. Legalább most már nekem is lett róla egy kis infóm. Elég szép teljesítmény, hogy egyszerre akár 6-8 játékon is dolgozik a srác.. Bár én tuti bele kavarodnék.. :D Gondolkoztam is már azon, hogy milyen lehet játékot tervezni/fejleszteni, de mivel még nem sok tapasztalatom van a társasok világából, ezért eddig csak egy kósza gondolat volt. Talán majd egyszer, hobbiból. :D

    Viszont nem tudom, hogy jól emlékszem e. De mintha az egyik fórum témánál írtad volna, hogy próbálkozol egy egyszerűbb játék ötlettel. De aztán lehet, hogy csak rosszul emlekszem és nem te voltál. :D

  • Podapanni

    2021-02-17 15:06:54

    Ez egy baromi jó kis interjú,eddig nem is igazán gondoltam a társasjátékra, mint iparágra. Bár én a cikkben említett példa szerint inkább "angry bird" játékos vagyok, mint "Half-Life 2", de szuper kicsit betekintést nyerni ebbe a világba a maga versenyhelyzeteivel, fejesztéseivel :).

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Viticulture: Esszenciális kiadás
  • Anachrony: A jövő útjai
  • Trickerion: Legends of Illusion
  • Teotihuacan: Az istenek városa
  • Pesti Srácok 1956
  • Tekhenu: Obelisk of the Sun
  • Perseverance: Castaway Chronicles
  • Kitchen Rush: Legyél Sztárséf!
  • Dice Settlers