Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Kockanyűvő Faművesek

Egy erdő mélyén manók szorgoskodnak, fűrészelnek, gyalulnak, ragasztanak, hogy szép és hasznos tárgyakat készítsenek megrendelőiknek. Nagy a hajtás, hogy minden időben elkészüljön, de a fáradtságos munkának meglesz a gyümölcse.

A Messina 1347 és a Praga Caput Regni után egy újabb Vladimír Suchý játékot mutatunk be nektek, ez a Faművesek. A többiekkel ellentétben, ebben a játékban a dobókockáké lesz a főszerep, persze nem úgy, ahogy a kedves olvasó elsőre gondolná.

A Faművesek játékosai a már említett erdei manók bőrébe bújnak, hogy asztalosmunkával keressék meg mindennapi áfonyájukat. Három évig dolgoztam asztalossegédként így közel áll hozzám ez a téma, ezért nagyon vártam hogyan fogja mindezt bemutatni.

Csapolás, lapolás, beeresztés

Négy táblán fogunk játszani, a központi akciótábla egy fűrészt imitál. Az aktív játékos előre mozgat egy akciólapkát, majd végre is hajtja a választott akciót. Hét akció van, némelyikkel fát és asztalos kellékeket szerezhetünk, másikkal fejleszthetjük a műhelyt, vagy segédeket fogadhatunk fel. A lapkák elvételekor szerezhetünk bónuszokat is, de ezek nem lesznek annyira hangsúlyosak, mint a Praga Caput Regniben voltak.

Kezdéskor kapunk a műhelytáblánkra egy fűrészt és egy illesztéslapkát, utóbbival a fahulladékot tudjuk felhasználni. Később szerezhetünk további fűrészeket, ragasztáslapkát és cserepeket. Az eszközöket fordulónként egyszer használhatjuk, ezért érdemes több eszközt is beszerezni. A fűrész használatához fűrészlap, az illesztéslapkához fahulladék, a ragasztáshoz pedig ragasztóra is szükség lesz, és néha a megrendelések teljesítéséhez is fognak kelleni az említett anyagok.

Fő nyersanyagunk a fa lesz, vagyis a dobókockák. Minden kocka egy darab fát jelképez, és mindegyik akkora darab, amekkora a kocka értéke. Hogy érdekesebb legyen a három szín három fajta fát jelent. Ezeket a darabokat lehet szétvágni, összeragasztani, toldani, de cserépbe ültetve nagyobbra is nőnek. A fadarabokat a megrendeléskártyák teljesítésekor hintalóvá, teniszütővé, vagy épp csónakká „állítjuk össze”.

A segédek állandó, fordulónként egyszer, vagy azonnal használható képességeket biztosítanak, de termelhetünk velük győzelmi pontot, fizetőeszközként szolgáló áfonyát, ragasztót, fűrészlapot, vagy más hasznos holmikat.

Beszerezhetünk szerszámokat, melyeket jobbhíján a padláson tárolunk, ezek lehelyezéséért különböző bónuszokat szerezhetünk.

A játék 14 forduló után ér véget, és a játék során megszerzett pontok mellé még megkapjuk a közös megbízáskártyákért és a hírnévsávon megszerezhető pontokat. Utóbbit a bevételtáblán elfoglalt helyünk és a teljesített megrendelések alapján kapjuk meg. A játékot az az asztalos nyeri meg aki a legtöbb pontot gyűjtötte.

Csónak, dugó, lamella

Először kicsit megijedtünk a nagy marék dobókocka láttán, de bíztunk benne, hogy nem a klasszikus felhasználás fogja jellemezni a játékot. Szerencsére bejött, és játék közben már azon gondolkoztunk, hogy hogy nem jutott ez valaki más eszébe sokkal hamarabb. A kockahasználat ezen módja annyira adja magát, annyira organikus hogy utólag meglepő, hogy csak most jutott eszébe valakinek. Ráadásul sikerült olyan köntösbe öltöztetni, ami tökéletesen idomul a témához.

Az akciókerék mozgása ügyesen egyensúlyozza az akciók felhasználását, ugyanis egy akciót legfeljebb négyszer lehet egymás után használni, utána a kerék forgása leblokkolja a lapkát. Így kénytelenek vagyunk más akciók felé orientálódi. És itt jönnek képbe a bónuszok, amik segítenek kiegyenlíteni az ebből adódó szűkösséget és adnak egy kis rugalmasságot, de nem túl sokat. Ugyanis ahogy írtuk a Praga Caput Regnihez hasonlóan itt is vannak bónuszok, de azokban most inkább csak a játék kereteinek fellazítását éreztük célként, nem uralják le a játékmenetet, nem válik központi elemmé.

A sok pozitívum mellet most jöjjön néhány negatív pont. A játék alkatrészei már-már a gyenge minőség felé közelítenek. A táblák kissé görbék, a kártyák vékonyak, a kockák többségének pedig az egyik oldala fél-egy mm-el laposabb. Persze ettől nem lesz a játék használhatatlan, – a kockákat többségében nem dobjuk, csak a kívánt oldalra fordítjuk – de ezek a hibák mindenképpen rontják a játék használhatóságát.

A játékosok az akciókereket és a közös megbízásokat leszámítva nincsenek hatással egymásra. Viszont cserébe megint kapunk egy Suchý-féle egyszemélyes játékmódot, amiben most kártyák vezérlik az akciólapkák mozgását. Egyszerű és nagyszerű. A játék egyébként két fővel a legjobb, hárman még kellemes, de 4 fővel már 3 óra is lehet a játékidő.

Maró, gyalu, lapszabász

Vladimír Suchý-t nem szokás az innovátorok közé sorolni, de véleményünk szerint a Faművesek egy olyan alkotás, mely a kockahasználat egy hiánypótló rétegét tárja a játékosok elé. 

Összetettsége miatt a Faműveseket gyakorlott játékosok számára ajánljuk, még akkor is, ha a téma hallatán felhúztad a szemöldököd. De ha érdekel ez a világ, és nem ijeszt meg néhány oldalnyi szabálytanulás, (ami amúgy könnyen emészthető) akkor bátran vedd a kezedbe. Hátha valami szeget üt a fejedbe.

A(z) Faművesek társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!

Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!


MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
írta -- ARduel

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

20Feb

A Brazil Birodalom felemelkedése, azaz a Szent Kereszt földje

Ismertető | 2024.02.20. 19:26:00

Ha meghalljuk azt a szót, hogy Újvilág, többnyire Kolumbusz Kristóf és Észak-Amerika jut eszünkbe. Pedig Dél-Amerika történelme is temérdek kincset rejt, földjén civilizációk pusztító csatái zajlottak és számos európai uralkodó ült trónjaira.

29Feb

Nomád - A szent hely nyomában

Ismertető | 2024.02.29. 14:00:00

A Nomádok szent helyének holléte mára feledésbe merült, de a legendák szerint, az azt megtaláló törzs számára bőséget és oltalmat nyújt. Így hát a klán előre küldi legrátermettebb tagjait, hogy megkeressék és biztonságban odavezessék népüket.


Kommentek

  • mr.zehy

    2023-03-30 11:50:04

    Ráadásul itt eurókhoz képest rengeteg tematikus megoldást csempésztek bele, amik kifejezetten színesítik a játékot, túllépve a 2 színes fakockát adok be 1 még színesebb fakockáért dolgon...

  • mr.zehy

    2023-03-30 11:47:36

    Jövőre miért áradoznék a tavalyi év egyik legjobb játékáról? :D

  • kvarclovag

    2023-03-30 10:06:05

    Engem nagyon kevéssé érdekel a játékok témája, minél kevesebb, annál jobb. Biztos emiatt nem értem, mért rosszabb asztaloskodni, mint hidat építeni, a pestist megfékezni, étteremláncot felépíteni, vagy a nemesi család tekintélyét növelni.

  • Eyesis

    2023-03-30 09:32:26

    Ugye van a két véglet:
    - amikor minden csak fun és szerencse, többnyire szép grafikával és jó történettel, tematikával
    - illetve a minimális szerencse alapú full számolgatós, de többnyire kifejezetten csúnya, hogy jól átlátható legyen.

    Sokáig a téma, a grafika és a név alapján simán tudhatta az ember, hogy melyikfog neki valószínűleg tetszeni.

    Azán értelem szerűen jöttek a köztes játékok, az tematizált szép grafikájú eurok, amiket imádnak az erre fogékony amerisek, és többnyire nem szeretik az euro-sok, mert nem annyira lehet átlátni az össze lehetőséget.

    Látom, hogy nehéz mindenkiek elfogadni, hogy szerencsére nem mindenkinek pont ugyanazok a játékok tetszenek, de nekem ez a játék inkább olyannak tűnik, hogy egy szerencse alapú mókás játékot pakoltak rá egy unalmas, euro-sabb témára.

    Nagyon sokan istenítik a játékot, bár minden évben meg vannak az istenített játékok, szóval pont emiatt én még kivárok, mert nem tetszik. Ha jövőre is mindenki csak áradozik róla, akkor lehet túl tudom tenni magam ezen a kezdeti akadályon és kipróbálom.

  • ARduel

    2023-03-29 12:04:27

    Igazatok van! Ez a téma olyan amihez az ember nem szívesen nyúl, a játékélmény viszont remek a mechanika és a téma összepattintása pedig tényleg parádés. Persze ízlések és pofonok.

  • Eyesis

    2023-03-23 14:00:58

    Nekem is ez a bajom ezzel, hogy annyira nem tudok azonosúlni a témával, hogy egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy kipróbáljam :( Látszik, hogy igényes a grafikája, de nem eléggé.

    Pedig a Víz alatti városok tetszett.

  • bigacs

    2023-03-21 18:32:09

    Egyelőre Vladimír Suchý játékai közül csak a Víz alatti városokat és annak kiegészítőjét ismerem és nagy kedvenc (itt azért meg kell jegyeznem, hogy mindkét játék táblaminősége kritikán aluli). Már kb. 1 éve a "szeretném kipróbálni" listámon szerepel a Messina 1347 és a Praga Caput Regni is. A Faművesek viszont témájában annyira távol áll tőlem, hogy nem éreztem a késztetést, hogy felvegyem erre a listára. A fenti összefoglaló és a bgg magas értékelések azért gondolkodóba ejtettek, lehet, hogy egyszer mégiscsak adok egy esélyt ennek a játéknak.

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Messina 1347
  • Praga Caput Regni
  • Faművesek