Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

A Mars terraformálása: Árész-expedíció - Kompakt terraformálás

A célunk a szokásos: terraformálni akarjuk a Marsot, hogy az emberiség új otthonra leljen (vagy bővíthesse az életterét). Végső soron a világ egyik legnagyobb cégének vezéreként a lehető legnagyobb profitot akarjuk elérni, csak a módszereink lesznek az eddigiektől eltérőek.

A Mars terraformálása: Árész-expedíció tekinthető egy újragondolt Mars terraformálásának is. A készítők rövidebb játékidőt, pörgősebb játékmenetet és szebb illusztrációkat ígérnek. Vajon mennyire sikerült betölteni az eddigi űrt? Még tökéletesebb játékká csiszolták a korábbit, vagy felesleges belevágni az újabb kalandba?

Verseny a nagy pénzért... Mármint az emberiség jövőjéért.

A háttérsztori nagyjából ugyanaz maradt: különféle óriáscégek nevében részt veszünk a Mars terraformálásában, és megpróbáljuk a lehető legnagyobb profitot bezsebelni. Ez egy win-win szituációnak ígérkezik, hiszen az emberiségnek segítünk új otthont találni, mi pedig dörzsölhetjük a markunkat, hiszen ha minden jól megy, még az eddigieknél is gazdagabbak leszünk. Persze egy eurónál valószínűleg nem sokan foglalkoznak a háttérsztorival, de hátha valakit érdekel.

A kilövés előtt a játéktáblát az asztal közepére helyezzük, köré- és rárakjuk a különféle jelölőket (játékoskockák, hőmérséklet- és oxigénkockák, fázislapkák, óceánlapkák), előkészítjük a projektkártyapaklit, osztunk mindenkinek projektkártyákat és cégbirodalom-kártyákat, valamint egy-egy játékostáblát, és végül a megfelelő jelölőkockákat és fáziskártyákat. A játékostábláján mindenki elhelyez minden sávon egy-egy jelölőt, és már indulhatunk is terraformálni.

A játékmenet fordulókra van osztva, azok pedig három lépésre: tervezés, fázisok végrehajtása, forduló vége.

Az első fázisban képpel lefelé magunk elé helyezünk egy fáziskártyát a kezünkből, majd ha mindenki végzett, felfordítjuk azokat a nekik megfelelő fázisjelölőkkel együtt.

Ezután következik a legtöbb időt igénylő rész, a fázisok végrehajtása: csak azokat fogjuk végrehajtani, melyeknek a kártyáit kiválasztottuk a forduló elején - a fázisokat azonban szimultán módon abszolváljuk, ezzel rengeteg időt spórolva. A Fejlesztés fázisban mindenki kijátszhat a kezéből egy zöld projektkártyát, bónusz esetén ezt három megakredittel olcsóbban tehetjük meg. Az Építés fázisban egy kék vagy egy piros projektet valósíthatunk meg, bónusszal pedig ezen felül húzhatunk egy lapot, vagy kijátszhatunk még egy pirosat vagy kéket. Az Akció fázisban aktiválhatjuk a már előttünk lévő kék projektkártyáinkat (mindegyiket egyszer), illetve bármennyiszer végrehajthatunk általános akciókat (tulajdonképpen az összegyűjtött erőforrásainkért cserébe növelhetjük a globális jellemzőket, azaz az oxigén és a hőmérséklet szintjén, valamint az óceánok mennyiségét). Ha bónuszunk is van, akkor az egyik kék akciónk előnyeit másodszor is élvezhetjük.

Ezután jön a Termelés fázis, melyben megakreditet, hőt és palántákat termelünk. Sőt, bónusszal néggyel több megakredit üti a markunkat. Ezt a lépést a Kutatás fázissal zárjuk (persze csak ha annak a kártyáját is kijátszotta valaki), mely során mindenki húz két lapot a húzópakli tetejéről, azok közül pedig egyet tart meg, a másikat eldobja. Bónusszal ez az arány öt-kettő.

Apropó bónuszok: azoknak a játékosoknak jár az adott fázis bónusza, akik a forduló elején kijátszották az annak megfelelő fáziskártyát. Ettől függetlenül mindenki részt vesz a többi fázisban is, csak nem kapja meg az ahhoz kapcsolódó plusz előnyöket.

A bonyolultnak tűnő, de idővel rutinfeladattá váló második lépés után lezárjuk a fordulót: mindenki eldob annyi kártyát, hogy legfeljebb tíz maradjon a kezében, majd visszafordítjuk az összes felfordított fázisjelölőt. A gyors zárás után jöhet az újabb forduló.

A tapasztalt terraformátorokat meg sem tudom lepni azzal, hogy milyen feltételek mellett érhet véget a játék: a hőmérséklet eléri a 8 Celsius-fokot, az oxigénszint a 14 százalékot, valamint felfordítottuk az összes óceánlapkát. Amint ez bekövetkezik, az aktuális fázis végén azonnal elkezdünk pontot számolni - bizony, adott esetben meg sem várjuk a forduló végét sem. Nincs ebben semmi meglepő, sietünk, hogy ott faragjunk a játékidőből, ahol csak tudunk. Ekkor a terraformálási rátánkat egy az egyben ponttá konvertáljuk, hozzáadjuk a begyűjtött erdőjelölőkért járó pontokat, valamint a kijátszott projektkártyáinkért járó pontokat. Aki a legtöbbet gyűjtötte, az lett a terraformálás koronázatlan királya - meg valószínűleg kőgazdag is lett, de ez már mellékes.

Ínyenceknek van lehetőségük kétszemélyes kooperatív, vagy egyszemélyes játékmódra. Ekkor is a Mars lakhatóvá tétele a célunk, de egy kellően szoros határidőn belül. Haladni kell, a végén még elpusztítjuk magunkat a Földön.

A vízbű' veszi ki az oxigént

Láthatjuk, hogy a játékmenet kísértetiesen hasonlít a Mars terraformálásáéra. A legjelentősebb változást a különféle párhuzamosan végrehajtható fázisok jelentik. Egyértelmű volt, hogy a sok akciózás viszi el az idő jelentős részét a nagytestvérben, így az egyidejű végrehajtás mellett konkrét fázisok kihagyásával is sokat spórolunk. Nálunk jellemzően másfél-két óra szokott lenni a játékidő, a kooperatív mód még ennél is gyorsabban megvan. Referenciaként a mi terraformálási időnk szinte mindig 3 óra fölé csúszik, így valóban jelentős a csökkenés mértéke.

A kártyákon látható képek egységes dizájn kaptak, már nem a stockfotós hangulat köszön vissza róluk. Igényes ábrázolás jellemzi a játékot, és ezzel valószínűleg sokakból kihúztak egy tüskét. Ezek fényében igazán aranyos hibát vétettek a kártyadizájnban: az egyik projektkártyán a projektkártyákat jelölő ikonoknál a régi hátlap köszön vissza - ez természetesen egyedi eset, és talán egy frissített verzióban már csak mende-monda lesz.

A tartozékok minőségével kapcsolatban egyelőre nincs hosszútávú tapasztalatom, de a kockák például más anyagból készülnek (legalábbis a külső részük mindenképpen), így nem is a tipikus sarokkopással érkeztek. A projektkártyák hátlapja - illetve azok pereme - már nem a csodálatos fekete színben pompázik, hanem egy barnás árnyalatot kaptak, ami a kopás szempontjából valószínűleg előnyös lesz a későbbiekben.

A játékostáblák praktikus mélyítésekkel rendelkeznek, melyekben annyira durván nem mozdulnak el az odahelyezett kockák - persze egy tornádót továbbra sem bírnának ki, de olyankor valószínűleg nem ez fájna leginkább. A doboz pedig kapott egy egyszerű karton inzertet, ami két részre osztja a belsejét, és így viszonylag kevés fejtöréssel el tudjuk pakolni úgy az alkatrészeket, hogy ne hulljon szét minden az első emeléskor.

A fő kérdés már csak az, hogy ez vajon egy lebutított Mars terraformálása vagy sem. Nos, bizonyos pontokon lebutítottnak mondanám azért, mert nem annyira kiszámítható, mint az elődje (nem tudjuk például, hogy a következő fordulóban milyen fázisokat fogunk lejátszani, így sokkal nehezebb a lapokkal számolni hosszabb távon), de komplexitását tekintve nagyjából megegyezik azzal. Ugyanúgy át kell gondolni, hogy megéri-e megtartani egy kártyát, megéri-e megvásárolni azt, merre érdemes elindulni. A játék egyébként nagyon szűkösnek érződik, szinte mindig sokkal több kártyát játszanék ki, mint amennyire lehetőségem van, és a korábbiakhoz hasonlóan itt is lassan indul be a fejlődés, aztán a végén fogunk igazán bővölködni, amikor már mindjárt vége a játéknak.

Twitter helyett maradjunk inkább a SpaceX-nél

A Mars terraformálása: Árész-expedíció rengeteg ponton javított az előd hibáin, egy nagyon jól és igényesen összerakott darabról beszélünk. A készítők érezhetően reagáltak a kritikákra és a panaszokra, ez szerintem nagy pozitívum. A játék ára is kellemes - még kellemesebb, mint a Marsé, pedig a tartalomhoz képest szerintem az is kifejezetten erős volt.

Mindezek ellenére nem tudom egyértelműen kimondani, hogy melyik a jobb. Ha valaki arra vágyik, hogy akár órákon keresztül, precízen megtervezve tudja végrehajtani az akcióit, akkor lehet, hogy nem annyira neki való ez a játék, ugyanakkor ha valaki a jól megszokott élményt keresi és nyitott néhány kompromisszumra a rövidebb játékidő érdekében, akkor valószínűleg az Árész felé fog húzni a szíve. Sőt, azt sem merem kijelenteni, hogy a kettő nem fér meg egymás mellett a polcon. Nekem személyesen mindkettő a kedvenceim között van, és örömtelinek tartom ezt az új verziót.

Ti már próbáltátok a Mars terraformálását és a Mars terraformálása: Árész-expedíciót is? Nektek melyik tetszett jobban? Miért?

A(z) A Mars terraformálása: Árész-expedíció társasjátékot a Reflexshop biztosította számunkra!

Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!


MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
írta -- gyd

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

27Feb

Támad a Kraken! - Kooperatív tengeri csata

Ismertető | 2024.02.27. 14:00:00

Ahoy, kalózok! Hajózzatok el velünk a hét tenger hullámaira és segítsetek legyőzni a Kétszín Krakent!

25Feb

Bájos Kis Bestiák - Happy Tree Friends kártyákkal

Ismertető | 2024.02.25. 14:06:00

Toborozz hősöket a kalandorcsapatodba, és szállj szembe szörnyekkel ebben a könnyen tanulható, fél-egyórás partijátékban!


Kommentek

  • gyd

    2023-03-27 23:36:28

    Számomra kérdés, hogy mit tekintünk bőrlehúzásnak - és egyébként ez szerintem mindenkinél másképp is van definiálva.

    Én nem feltétlenül gondolom, hogy az Árész vagy a kockás Mars ez a kategória lenne. Persze megértem és elfogadom, ha valaki így gondolja. Én inkább úgy látom, hogy lesz háromféle Mars: egy tényleges nagyobb játék, egy arra hasonlító, de jóval kompaktabb és rövidebb (és szebb - valljuk be, szerintem rengeteg problémázás volt eddig ezzel a három szemponttal kapcsolatban), illetve egy tök egyszerű, szerencse alapú kockás verzió. Az Árész kiegjeihez még nem volt szerencsém, de az alap Mars kiegjei szintén olyanok, hogy értem, miért nem kerültek az alapdobozba. Így kaptunk egy méretéhez és komplexitásához képest olcsó gateway játékot, ami ha valakinek nagyon tetszik, rengeteg dologgal bővíthető. Ha meg nem akarunk többet rákölteni, akkor az alap is teljes értékű játék.

    A Fryxgames valószínűleg bolond lett volna nem kihasználni a Mars reklámértékét. Nehéz és kockázatos is totál új dolgot alkotni ezen a piacon. Vásárlóként kifejezetten előnyös, hogy ekkora választék van. Lehet, hogy sarkos kicsit, de ha valaki nem tudja megállni, hogy ne vegyen meg valamit impulzusvásárlóként, akkor annak tudnia kell viselni a következményeit is - persze ezt leginkább a magyar piacon könnyen elérhető címekre vonatkozóan mondom elsősorban.

    Egyébként én is maradtam a régi Marsnál, de megértem, ha az valakinek túl hosszú, bonyolult, csúnya, sok helyet igénylő stb.

    Ha nagyon szigorúak vagyunk, akkor tényleg nagyon sok bőrlehúzást láthatunk. Pl Kitchen rush és Clinic rush. De úgy is lehet nézni, hogy az élmény hasonló, de akinek a konyhai téma tetszik, az is örül, akinek meg a kórházi, az is örül - mármint azok közül, akiknek bejön a játék működése.

  • kok_o

    2023-03-27 23:09:03

    Az kétségtelen, hogy az Árész azért mobilisiabb, elég kompakt, meg nem is lötyög benne minden ezerfelé. :)

  • ryuk669

    2023-03-27 17:28:18

    A kockás verziót szerintem mindenki. Nekem amugy is fura a koncepciója, bár azért az lenyegesen másabb már, mint a TM, de szerintem ott már tényleg csak a név ér valamit...

    Amúgy igazad van, ha egy teljesen más jatékot adtak volna ki ( pl már a terraformált Marson kellett volna ellavirozni, hogy valahogy még kapcsolodjon is az elődjéhez) akkor biztos nagyobb lelkesedés övezte volna. Vagy ha a TM van kiadva végre olyan formában, hogy esetleg kap egy újratervezést, megfelelő insertet és rétegelt játékostáblát. Dehát egyértelmű, hogy nem fognak kicseszni magukkal a kiadók, hogy rajtuk maradjon az előző kiadás. Beszélhetünk újabb bőr lehúzásról, de sajnos mára a társasjátékpiac 70%a ez. Meg minden más is. (Ez persze nem jó és adom, hogy ne támogassuk hogy egy játék 60ik verzioját is megvesszük porosodni a polcra, de) Az Árészt én azért nem gondolom akkora bőrlehúzásnak, mert ezt egy táskába elviszem ha több napra lemegyek barátokhoz, és szivesen játszanánk vele, de a TM már nekem nagy ahhoz, hogy megutaztassam 2 átszállással a tömegközlekedésen. És annyira nincs lebutítva, hogy ne legyen élvezhető.

  • kok_o

    2023-03-27 14:40:19

    Az egész Árész expedícióval kapcsolatban kettős érzéseim vannak. Óhatatlanul is a Mars TF-hez hasolítja az ember, mert hát egyrészt a téma miatt adja magát, másrészt a kiadó sem tagadta soha, hogy kvázi egy kistestvért kapott a játék. Amikor az első hírek elkezdtek szállíngózni az Árészról, és számomra is egyértelművé vált, hogy külön játék lesz rögtön volt egy olyan gondolatom, hogy le akarnak húzni egy újabb bőrt a jó öreg TFMarsról. Ez az érzésem egyébként a mai napig nem múlt, pedig alapvetően nem tartom rossz játéknak az Árészt, annak ellenére, hogy nem igazán szokott előkerülni. Olyannyira nem, hogy az egyik csomag playmat még bontatlan. :(

    A kiadó részéről, egyrészt értem azt, hogy miért TFMars - Árész expedíció lett a játék címe, nyilvánvalóan a Fryxgames próbálta meglovagolni a legsikeresebb játékának a farvizét, kicsit vért frissíteni, hátha lesz akkora siker mint az eredeti. Ezen felül azért arra is számítani lehetett, hogy sokan megveszik már csak a név miatt is. Ez szerintem így is volt, a magyar megjelenés után elég hamar kerültek fel egyszer játszott példányok marketplacere. Végülis a téma ugyanaz, mechanizmusok hasonlók, szóval értem az elnevezést.

    Másrészt nem vagyok benne biztos, hogy nem lett-e volna jobb egy külön játékot készíteni belőle, vagy sokkal jobban hangsúlyozni, hogy ez más játék. Lehet jobb lett volna csak a témán változtatni egy kicsit, mondjuk terreformálhattuk volna a Phobost, vagy a Vénuszt, vagy bármelyik másik bolgyót, holdat, szikladarabot stb.

    A kiegészítők kapcsán teljesen egyetértek veled és sajnos ettől is az újabb bőr lehúzása szaga van a dolognak. Megmondom őszintén nem is nagyon néztem utána, hogy melyik kiegészítő mit tartalmaz, valószínűleg nem is fogom őket megvenni. Majd ha egyszer alkalmam lesz kipróbálni együtt mindet biztosan élni fogok a lehetőséggel, de beruházni nem fogok rá.

    A kockás verzióra pedig pláne igaz, hogy újabb bőrnek érzem....

  • ryuk669

    2023-03-27 04:03:33

    A lefaragás részben igazad van, de szerintem nem érződne a játekon, hogy "hiányos" ha az ember nem ismerné a Terraformot. :D Természetesen azért vitathatatlan, hogy a TM egy nagyon jól megkomponált társas. És ha az ember kipróbálta akkor az se zavarja, hogy milyen a design. Nekem mar csak azért is tetszik, mert emlékeztet Philip K. Dick mars terraformálás alapú regényeinek kopottas, kies bolygó hangulatára, míg az Árészban már az élesebb szinekkel kooperáltak. Utóbbi lehet figyelemfelkeltőbb ugyan, meg persze szebb, de azért mégis csak a régi scifihangulat illik leginkább egy ilyen játékhoz.

  • Pcs

    2023-03-25 22:50:18

    Teljesen egyetértek veled abban, amit a játékokról írtál, szerintem is jó játék az Árész, de a "nagytestvér" sok szempontból jobb. Abból a szempontból is jobban tetszik a nagy, hogy a kiegészítők sokat dobnak az alapjátékon, de azok nélkül is teljes. Látszik, hogy volt egy alap, aztán később készültek a kiegészítők. Viszont az Árész esetében érezhető, hogy volt egy kész játék, amiről "lefaragtak" ezt-azt, aztán nem sokkal az alap megjelenése után piacra dobták őket, mint kiegészítőket. Így a "komplett játék" ára már háromszorosa az alapjáték árának...

  • ryuk669

    2023-03-25 16:28:45

    Az az igazság ha gamerebb társaságban vagyok akkor ott minden második embernek van már Mars terraform. Így igazából nem is terveztem megvenni mert mindig van aki elhozza ha azzal szeretnénk játszani. Itthonra viszont teljesen megfelel az Árész. Azért is vagyok most ilyen "vennék is meg nem is helyzetben", mert nekünk annyira még nem hiányzik plusz bele, de ha megis valamit hozzátennék, akkor melyik adja a legtöbbet, vagy a látványosan újat.

  • kok_o

    2023-03-25 12:30:21

    Igen, egyetértek, hogy külön játék a kettő. A kiegészítők helyett, biztosabb befektetésnek tűnik a nagytestvér megvásárlása otthonra is, vagy esetleg ahhoz 1-2 hiányzó kiegészítő vagy promó pakli beszerzése az ismerőshöz (ha van még ami hiányzik). :D 🙃

  • ryuk669

    2023-03-23 20:07:32

    Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem egy a két játék a sok hasonlóság ellenére. Ha meglenne a nagyteso szerintem épp annyit kerülne elő, mint a kicsi. A kiegekkel meg mindig gondban vagyok kaptam tanácsot, melyik érné meg inkább, de akár mennyit rágódom, mindig oda jutok, hogy kell e. Nem lenne rossz valamelyik kieg, de igazán nem győzött meg egyik se.

  • kok_o

    2023-03-23 15:29:42

    Nyilván valóan ízlések és pofonok, hogy kinek melyik verzió tetszik jobban, nekem inkább az "nagytestvér" hozza a terraformálás érzését. Nem tudom tudsz-e róla, most jelentek meg nemrég a kiegészítők a játékhoz. ;)

    Az acél és titán termelés az eredeti játékban is tud erős lenni, főleg olyan lapokkal együtt amik megemelik az értéküket. Nyilvánvalóan az egyszerűsítést szolgálja az Árészban, hogy nem nyersanyag kockát kell elkölteni kártya kijátszáskor az acél vagy titán közül, hanem van egy fix érték, ami csökkenti a kompatibilis lapok költségét, de az eredeti játék nyersanyag menedzsentje nekem testhezállóbb. De persze ezzel sincs baj, ezért írtam, hogy ízlések és pofonok. :)

  • Eyesis

    2023-03-23 14:18:09

    Mi ezzel szívesebben játszunk már, mint a Mars Terraformálással. Sokkal egységesebb a design, szebbek a kártyák, bár van azért pár furcsaság.

    Pont annyit gyorsíottak/egyszerűsítettek a játékon, hogy már szívesebben vegyük elő.

    Mondjuk a vasérc meg a titánium bányászat azért eléggé erősnek érződik. Aki tud ilyeneket fejelszteni és jön hozzá kártya is, lényegesen olcsóbban tud kártyákat kijátszani és marad másra pénze, mint azok, akiknek nincs ilyen termelésük.

  • ryuk669

    2022-09-27 07:30:24

    Ezzel én is így vagyok, mindösszesen nálam amiatt nem kerül még a nagytesó a polcra, mert a játékostársaknak megvan TM, és így inkább az Árészt szereztem be, mert az itthoniakat a rövidebb játékmenetre könnyebb rávenni.
    Igen, a lapkalehelyezés nekem is hiányzik, plusz a játék végén ugye semmit nem ér, hogy te forgadtad fel a lapkát, vagy sem, plusz én ezt a táblát is kétrétegűre terveztem volna. Praktikus lenne, főleg ha már a játékostábla kétrétegű. Amúgy én mindkét játékot nagyon szeretem, de senkit nem köveznék meg amiatt, hogy csak az egyik példány van meg neki. Végülis ha valaki a hosszú játékmenetet szereti, az nem biztos, hogy beszerzi a kicsit és viszont.

  • kok_o

    2022-09-26 18:38:45

    Alapvetően egyet értek a cikkben foglalt végkövetkeztetéssel, szerintem elférhet a két játék egymás mellett, bár részemről inkább a Mars Terraformálásása a favorit. A legnagyobb "hibája" a szememben az Árész expedíciónak a lapkalehelyezés hiánya, illetve az, hogy van egy Mars térképünk de azon csak felforgatjuk az óceán lapokat és kapunk valami random bónuszt érte (a TR növelés mellett persze). Kicsit olyan érzés, hogy csak azért kellett a tábla, hogy egyértelműbb legyen a kapcsolat a "nagy testvérrel" meg legyen hol jelölni a globális jellemzők aktuális állását, meg a TR-t.
    Ami viszont tetszik benne, az a globális jellemzők "zónázása", hogy nem fix értékhez kötik a kártyák a kijátszási feltételeket, hanem elegendő példuál, ha már elérte az adott színű zónát az oxigán vagy a hőmérséklet. Ezen felül tetszik az akcióválasztás, lehet vele ügyesen taktikázni ha az ember figyeli a többieket. Attól, hogy a játékosok egymással párhuzamosan hajtják végre az akcióikat elég pörgős is lett. A kártyák kinézete és az ikonok jók lettek, de a legnagyobb dícséret a kétrétegű karton játékostáblákért jár. :)
    Összességében szerintem az Árész expedíció jó játék lett, amikor nincs kedvünk egy hosszú terraformáláshoz, de vágyunk a Marsra egy kicsit akkor jó elővenni.

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • A Mars terraformálása: Árész-expedíció