• Ismertető
• 2025. márc 5. 13:00
• Link másolása
  Megosztás

Ezüsthegy építészei – Véső, kalapács és egy pár szarv

Az Ezüsthegy építészei a Thunderworks Games újabb játéka. Ők felelősek a D&D paródiából indult, majd egész univerzummá kinőtt Roll Playerért, a vele egy világban játszódó, de jóval nagyobb sikert elért Kartográfusokért. Ahogy a testvéreit, őt is megfuttatták először Kickstarteren, egy átlagosnak mondható kampánnyal. az extrák között voltak a korábbi játékok promó lapjai, egy mini kiegészítő, valamint egy cuki minotauroszos plüssfigura is.

Az Ezüsthegy is ebben a világban játszódik, bár ez nincs külön kiemelve. Itt felvezetésként csak egy rövid történetet kapunk, amiből kiderül, hogy minotauroszként egy évtizede tanulunk építészetet egy bizonyos Hortgully mester szárnyai alatt, és itt is megemlítik a Kartográfusokból megismert Amalia királynőt – csak ezúttal az ellenséges oldalon!

Az Ezüsthegy építészeiben legfeljebb öten bújhatunk a szarvas fejű építészek (marha)bőrébe, hogy négy forduló alatt felhúzzuk a vizsgamunkánknak számító labirintust. Ehhez draftolni fogjuk a kártyákat, vagyis minden fordulóban egyet kijátszunk a nálunk lévő lapok közül, és a maradékot tovább adjuk. Az építkezésnek költsége nincs, mindenki azt épít, amit csak szeretne. Sőt, annyira nagyvonalúak a vizsgabiztosok, hogy még ők fizetnek nekünk az elkészült szobákért. Az alkotói szabadságunkat sem korlátozzák: bárhogyan megépíthetjük az útvesztőnk helyiségeit. Nem kötelező összekötni őket, még a bejárattal sem – bár, ahogy később majd látni fogjuk ez utóbbit elmulasztani azért nem túl okos dolog.

A játékot kipakolni az igényes tokentartónak és inzertnek köszönhetően mindössze pár percet vesz igénybe. Feltöltjük a piacot véletlenszerű árukkal, mindenki kap öt kamrakártyát, és felfedünk egy célkártyát. Ez a közös cél lesz az, ami mindenki előtt ismert, és a játék végén dől majd el, hogy ki kap érte jutalmat. Végül mindenki kap egy tervrajz kártyát. Ez fogja megmutatni, hogy milyen labirintust is várnak tőlünk a vizsgabiztosok. A 4x4-es rácson szerepelnek majd adott típusú termek (barlang vagy kőkamra), illetve elvárások azok csapdázottságát és élővilágát (vagyis, hogy milyen szörnyeket telepítünk oda) illetően. Minél jobban sikerül megfelelni ezeknek a feltételeknek, annál több csillagot, vagyis hírnév pontot zsebelhetünk be a játék végén.

A szobákat tehát draftolni fogjuk és szinte teljesen szabadon építhetjük meg őket. Bár sokfélék lehetnek, az elvi felépítésük mindig hasonló: ha sok csapdával és szörnnyel megrakodva érkeznek, kevés pénz jár értük. Ha viszont konganak az ürességtől, akkor hoznak majd annyi aranyat a konyhára, hogy legyen lehetőségünk benépesíteni őket. Ha mindenki felépített egy teljes sornyi szobát a labirintusában, vagyis mindenki elhasznált négy lapot, akkor következik a piacfázis. Először mindenki kiszámolja, hogy mennyi aranyat kap a termekért és a bennük található kincsekért, majd a leggazdagabb játékos kezdheti a vásárlást. Egészen addig ő választ a piacon kapható kellékek közül, amíg neki van a legtöbb pénze, vagy amíg nem passzol. Utóbbi esetben lenullázódik az összes fel nem használt aranya, majd választhat egy kihíváskártyát és jön a következő játékos.

Hogy mit lehet kapni a piacon? Izgalmas kiegészítőket a kazamatákba: szörnyeket telepíthetünk a termekbe, vagy halálos csapdákkal tehetjük őket még vonzóbbá a kalandozók számára. Lehetőség van titkos átjárók kiépítésére is, ezekkel kapcsolhatjuk össze azokat a szobákat, amik között egyébként nem lenne átjárás. Néha megjelennek csillagok és kincsesládák is a kínálatban, ezekkel szintén a termeket dekorálhatjuk ki fix győzelmi pontokért, illetve a következő fordulókban felhasználható bevételi forrásokért.

A piaci áruk tehát arra valók, hogy jobban tudjuk teljesíteni a kitűzött tervet. Nem mindig jó taktika azonban összeharácsolni mindent a többiek elől. Az elsőként passzoló (és ezzel ugye a további vásárlásról lemondó) játékos választhat elsőként a fordulónként frissített kihíváskártyák közül. Ezek újabb küldetések lesznek, amikkel a játék végi pontjainkat növelhetjük. Olyan egyszerű dolgokra kell gondolni, mint, hogy minden gnoll-szörnypár extra pont ér a mi kazamatánkban. Ha ezeket nem jól teljesítjük, nem jár értük levonás. Ám egy jól összehozott célkártya sokkal többet hozhat a konyhára, mint egy teljesített feltétel a tervrajzon.

Ezt négy fordulón keresztül ismételgetjük. Utolsó alkalommal még ugyanúgy kidekorálhatjuk a labirintusunkat a piacról, de célkártyákat már nem húzunk. Itt sem érdemes feltétlenül elszórni a pénzt minden kacatra, mivel az elsőként passzoló játékosok rendre kilenc, hat és három ponttal lesznek gazdagabbak. Ekkor értékeljük ki a közös célt is, ami mindig valamilyen verseny lesz, például a mi kazamatánkban legyen a legtöbb zselékocka vagy a legkevesebb kincsesláda. Végül természetesen be is lehet járni a labirintust: pontokat kapunk minden olyan teremért, ahová el lehet jutni a bejárattól, és minden olyan teremért, ahonnan el lehet jutni a kijáratig. Igen, ha egy teremre mindkét feltétel igaz, akkor az dupla pontot ér. Mondtam, hogy megéri önszorgalomból összekötni mindent, hiába nem kötelező.

Az Ezüsthegy jól hozza a Roll Player és a Kartográfusok tervezés-kudarc mechanikáját: a labirintusunk ugyanis pontosan úgy fog összeállni, mint a karakterünk, vagy a királyság térképe. Az első évben még tele leszünk tervekkel és elképzelésekkel, hogy mit is akarunk csinálni. Utána beüt a káosz, és mindenki próbálja menteni a menthetőt. Végül, az utolsó pár lap a belenyugvás fázisa, ahol már csak arra játszunk, hogy ne bukjunk túl sok pontot – esetleg arra, hogy egy-egy ponttal többet vigyünk haza a másiknál.

Én azt vettem észre, hogy a saját kazamatáját szinte mindenki majdnem tökéletesre tudta teljesíteni a tervekhez képest. Igazán nagyot kaszálni a kiépített járatokkal lehet. Egy jól lerakott szoba akár duplázhatja is az addig megszerzett pontjainkat, így érdemes rá nagy figyelmet fordítani. Az azonos szinten lévő játékosok között a célkártyák fognak dönteni. A piacon elénk tárt dilemma (vagyis, hogy vásárolunk, vagy elsőként választunk a célok közül) volt számomra a játék egyik legizgalmasabb része.

Sajnos a piacfázisban jelenik meg a játék legsúlytalanabb része is, ez pedig a prioritás eldöntése. A prioritássáv lenne hivatott feloldani a döntetleneket, illetve kiosztani a játék végi extra pontokat. Ennek viszont az utolsó forduló végéig semmilyen szerepe nincsen, így úgy éreztük, hogy kaptunk egy uncsi pluszfeladatot a nyakunkba minden körben.

Annak ellenére, hogy draftoljuk a lapokat, nem kínál sok interakciót a játék. Persze, figyelnünk kell arra, hogy ne adjunk túl jó lapot, vagy éppen ne engedjünk át túl jó célkártyákat a másiknak, de ezeket leszámítva az Ezüsthegy építészei kifejezetten nyugodt játék. Még ha nem mentek jól a dolgok, akkor is építhettünk egy szép kazamatát, ahol várhatóan kalandozók csapnak majd össze szörnyekkel. Itt jelenik meg a legnagyobb bajom ezzel a játékkal, miszerint az a szép kazamata lehetne egy kicsit még szebb. Azzal, hogy a járatok nem érnek el a lapok széléig, nem jön át annyira a labirintusos hangulat és a termek berendezése is kicsit egysíkú. Volt olyan is, aki azt hiányolta, hogy ha már felépítettünk egy jó kis dungeont, akkor miért nem nézhetjük végig, ahogy egy kalandozócsapat megpróbál végigjutni rajta (ahogy a Roll Playerben is jó lett volna használni az elkészült karaktereket a végén). Én annak is jobban örültem volna, ha a számomra oly’ kedves címszereplő minotauroszok nem csak a lapok hátulján jelentek volna meg, de ez nyilván ízlés dolga.

A szóló módban egy Jael nevű sötételffel fogunk vetélkedni. Ő egy szimulált játékos, aki kazamatát nem épít, de begyűjti a fel nem használ kamrakártyáinkat, és ezekből fog pontot gyűjteni.  Ha ez nem lenne elég, még a piacot is lerabolja előlünk, és a kihíváskártyáinkat is meglovasítja, ha neki van több aranya. Mivel a körönként frissülő Jael lapoknak köszönhetően előre tudható az, hogy a kör végén mit fog elvinni és miért fog pontot kapni, a legtöbb időt azzal fogjuk eltölteni, hogy megtervezzük, hogy mit (vagy inkább mit nem) adunk át az ellenfelünknek. Persze mindent itt sem fogunk tudni az irányításunk alatt tartani. Tetszett, hogy itt a legtöbb egyszemélyes játékmóddal ellentétben itt nem egy ponttábla ellen versenyzünk, hanem valóban van siker-, illetve kudarcélmény.

"Ha az utóbbira vágyunk, akkor a tervezők kedveskedtek nekünk három koronás lappal, is. Ezekkel kicsit keményíthetjük Jaelt. "

Szerettem az Ezüsthegy építészeit. Könnyen tanulható, nagyon kevés benne a holtidő és bőven tudja tartani a dobozon beígért 45-60 perces időtartamot. Akár még kezdő játékosok is megpróbálkozhatnak vele, mivel egyszerre legfeljebb öt lap közül kell választani, és senki nem kerül óriási hátrányba, ha a kézben tartott lapjai közül fel kell fednie egyet egy kérdés miatt.

Te is szeretni fogod, ha kedveled a fantasyt, és a kellemes, építkezős családi játékokat. A kedvenced pedig akkor lesz, ha nem bánod, hogy az élet néha közbeszól és arra kényszerülsz, hogy a játék közepén változtass a stratégiádon!