
- Ismertető
- 2025.03.21. 14:00:00
A vadon urai - Párbajra fel!
Állj a Kavics, a Csepp, a Gally vagy a Levél rend élére, idézz meg harcosokat, szerezz meg különleges képességeket, és legyél Te a vadon ura az egy-egy vagy kettő-kettő elleni párbajban!
Lubickoló Gyík VS Indás Bundás
A vadon urai előkészületei során megkeverjük az elementál- és a parancspaklit, felcsapunk belőlük három-három lapot a piacra, majd kirakjuk az erősítés-, pajzs- és sérülésjelzőket az érmékkel együtt. Mindenki választ egy elementál rendet (a pazsjban erős Kavics, a formáció átszervezésre és lapelőnyre fókuszáló Csepp, az erősebb sebzésekre képes Gally vagy húzó-és dobópakli átrendezésben profi Levél rendet), és elveszi a hozzá tartozó bölcstáblát, bölcspaklit és szintjelölőt. Előkészítjük a táblánkat: a jelölőt a szintjelzősáv első mezőjére helyezzük, a három elementál bajnokunkat pedig képpel lefelé a megfelelő szintekre. Felépítjük a három sorból álló formációnkat. Kétfős párbaj esetén az elsőben egy, a másodikban kettő a harmadikban három lap fér el, négyfős esetén pedig a csapattársunkkal közösen építünk egy formációt, ahol az első sorba kettő, a másodikba négy, a harmadikba hat kártya kerül. A megmaradt lapok alkotják a húzópaklink, amelyből ötöt a kezünkbe is veszünk.
A Csepp rend bölcse, Tajték, a formációm aljának közepéről irányít. Mellé két elementál harcosom választom, Parti Farkast és Hullámtörőt, akiket majd igyekszek feljebb juttatni, hogy kihasználhassam különleges képességüket. Az első és a második sorba egyszerű elementálok kerülnek - bár semmi speciális képességük, harcban ők is bevethetőek.
Szunnyadó Borz VS Tövisforgató
Aktív játékosként vagy csapatként először érvényesíthetem formációm hajnali hatásait, majd legfeljebb négy vagy hat akciót hajthatok végre. Alapakcióként kijátszhatok a kezemből parancsokat – végrehajtom a hatást, majd a dobópaklimba rakom – és elementálokat – formációm szabad helyeire új bandatagok költöznek –, felcserélhetek két szomszédos elementált a formációmban, vagy felhúzhatok egy új kártyát a húzópaklimból a kezembe. Mindig, amikor legyőzök egy ellenséges elementált, egy szintet lépek a szintjelzősávon. A negyedik, hatodik és nyolcadik szintek elérésekor egy-egy új, egyedi elementál bajnokot szerzek meg: a kártyát a dobópaklimba helyezem, és ezzel felfedek egy új rendi akciót, amelyekből körönként egyet hajthatok végre.
Egy primitív csapást mérek Csatakkal Tövisforgatóra. Bár Csatak csak egy egyszerű elementál kettes támadóerőponttal, a primitív csapás még egy erőpontot hozzáad a támadásomhoz. Mivel Tövisforgató négy életerővel indult, de már elszenvedett egy sebzést, ez a három pont sikeresen legyőzhetné. Remélem, ellenfelem nem tudja kivédeni vagy csökkenteni a csapást. Ha legyőzöm, elérem a negyedik szintet, ezzel megszerezve egy szuper bajnokot és felfedve első rendi akcióm.
Szálkaszúró VS Folyami Settenkedő
Az akcióim végrehajtása után új kártyákat vásárolhatok a piacról (az új lapjaim a dobópaklimba kerülnek, vagy új elementálom további két érméért cserébe egyből a formációmba), eladhatom feleslegessé váltjaim az eredeti áruk feléért (és így végleg kikerülnek a játékból), és frissíthetem a piacot egy érméért.
Ezután eldobhatok a kezemből kártyákat a dobópaklimba, és annyit húzok fel a húzómból, hogy öt lapom legyen.
Sziklapajzs hetes támadóerőpontja nagyon tetszik, ezért megvásárlom nyolc érméért. Jó lenne egyből letenni a formációmba, és pont van is még két érmém, de inkább befizetek egyet, hogy frissítsem a parancs-piacot - két támadó parancs is tökéletesen illene ellenfelem stratégiájába, nem szeretném, hogy megszerezze azokat.
A játék addig tart, amíg le nem győzzük ellenfelünk bölcsét vagy bölcseit.
Suttogó Suhintó VS Kőtörő Kos
A vadon urai egy izgalmas, konfrontatív pakliépítős kártyajáték, amelyben ketten vagy négyen csaphatunk össze látványos elementálpárbajokban. A lapok véletlen sorrendje miatt a szerencse is szerepet játszik, de a piac és annak frissítése jó kis taktikázásra ad teret. A játék dinamikája a támadó és védekező parancsok egyensúlyán múlik: ha mindkét fél aktívan támad és védekezik, feszült adok-kapok háborúban vehetünk részt, ahol a megfelelő formációk és az elementálok képességeinek kihasználása döntő lehet. Sajnos hosszú állóháborús állapot is kialakulhat, például ha valaki csak keményen és sikeresen a védekezésre összpontosít. Hogyha szereted az Unstable Gamestől megszokott pörgős játékmenetet, magas interakciót és konfrontációt, vicces és cuki karaktereit, de az eddigieknél nagyobb stratégiai mélységekre vágysz, akkor Neked szól A vadon urai!
A(z) A vadon urai társasjátékot a Gémklub biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!
MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
Ismertető | 2025.11.25. 18:28:00"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A gyűrűk ura: A szövetség útja – Nem, nem mehettek volna a sasok hátán…
Ismertető | 2025.10.27. 15:00:00„Sauron erői keleten gyülekeznek, a Szemmel Völgyzugolyt figyelteti.” Induljatok hát útnak a gyűrűvel, és semmisítsétek meg a Sötét úr fegyverét, mielőtt minden remény elveszne Középföldéről!
Népszerű
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, BemutatóKapibarista – Gyere be egy jó kávéra
2025.11.05. 18:00:00 / Ismertető, BemutatóHalkonzerv Bt. – Nem elég, ha sokáig eláll
2025.11.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóBombakeresős társas lett az év játéka [telex.hu]
2025.07.24. 19:34:00 / Kedvcsináló, 2025Utazás a Föld körül – kis lépés egy tervezőnek, közepes a játékosoknak
2025.10.14. 14:00:00 / Ismertető, 2025
Friss
Állati fogások – Könnyű ételek nehéz tányéron
2025.11.25. 18:28:00 / Ismertető, Bemutató"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
A Fehér Várkastély: Párbaj - avagy visszatérés kettesben Himedzsibe
2025.11.21. 16:00:00 / Ismertető, Két személyesNagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
Háp háp háp jönnek a... GUMIKACSÁK
2025.11.20. 15:25:00 / Ismertető, BemutatóA Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
2025.11.19. 17:33:00 / Kedvcsináló, gsplus.huKét remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.




Kommentek
Spenjam
2025-05-08 09:20:47
Hát igen, ha az ember nem hangolódik rá teljesen vagy fáradtabban ül le játszani vele, csúnya ütéseket kaphat be és szuper kombinációkat tud veszni hagyni (tapasztalat). 😀
Nekem nagyon tetszik, hogy a design teremtette ,,cukiság" tompítja a párbaj-jelleget, és bár a végső cél az ellenfél bölcsének a kiiktatása, a játék közben mégsem alakul ki bennem az az érzés, hogy egymást öldöküljük (ami a feleségemmel való játékok során kifejezetten előny). 😀
ryuk669
2025-05-08 04:38:18
Pont a napokban próbáltuk. Nekem nem sikerült ráhangolódni túl hamar, így csúnyán kikaptam. 🙈 Viszont a párbaj rendszer nagyon tetszik benne. Alapból van 4 bölcs, így 2 fővel bőven van lehetőségünk variációkra. Jó, hogy itt nincs jelen a kockadobás, mint mechanika... nincs akkora szerencse faktor. A design a megszokott cukiság. Emellett nagyon praktikus, hogy akcióként megcserélhetek szomszédokat egymással. Fontos észben tartani, hogy legyen visszatölthető elementálunk, mert ha nem figyelünk, könnyen elkaszálhatják a bölcsünket. A 4 akciónk soknak tűnhet elsőre, de később szűkösnek fogjuk inkább érezni, főleg ha támadó karakterünk van.