
- Ismertető
- 2025.03.16. 14:00:00
Homokcsapda - Eligazodtok a fogaskerekek és a folyó homok útvesztőjében?⌛
Igyekezz megfékezni ezt a régi, homokból és fogaskerekekből álló szerkezetet, a Homokcsapdát ebben a könnyen tanulható, gyors, valós idejű kooperatív társasjátékban egyedül, vagy akár hat barátoddal!
Huszonegy szint
"Egy hatalmas sivatagi örvény a mélybe rántott titeket, és hirtelen egy elfeledett, föld alatti templomban találtátok magatokat. Innen csak úgy tudtok kijutni a felszínre, ha hatástalanítjátok a Homokcsapda mind a 21 szerkezetét."
A Homokcsapda huszonegy, egyre nehezedő szinten keresztül tart, amelyeket egymás után kell teljesítenünk. Minden szinthez meg van határozva, hogy hány fogaskeréklapkára lesz szükségünk, a hatástalanításjelölőt hányadik mögé kell raknunk, az öt homokórából (két lassú, két közepes és egy gyors) pedig melyikeket és milyen sorrendben kell lehelyezni. Bizonyos pályák különleges szabályokkal is nehezíthetik a dolgunkat: kérhetik a három lezárásjelölő kiosztását a pályára, adott lapok eltávolítását a pakliból, hogy a kártyáinkat magunknak háttal tartsuk, vagy megtilthatják a beszédet.
Színek, alakzatok és jokerek
Felépítjük az aktuális pályát, a megfelelő homokórákat a pálya elejére tesszük, a kártyákból húzópaklit képzünk, és mindenki húz három lapot. Célunk eljuttatni minden órát a veszélyzónába, vagyis a hatástalanításjelölő utáni részbe még azelőtt, hogy leperegne bennük a homok.
Aktív játékosként kijátszok egy lapot a kezemből: bedobom a kártyát a dobópakliba, és aktiválom a megfelelő homokórákat. Minden fogaskeréknek van egy színe (szürke, sárga vagy narancssárga) és egy alakzata (hold, négyzet, háromszög vagy kör), a kártyákon pedig egy szín vagy egy alakzat szerepel, esetleg egy homokóra – ezek a jokerkártyák. Szín vagy alakzat kijátszása esetén azokat az órákat aktiválom, amelyek olyan lapkán állnak, amelyek színe vagy alakzata megegyezik a kijátszottal, joker esetén pedig egy tetszőlegest. Ezeket megfordítom, és a fogaskerékpálya következő mezőjére léptetem. Hogyha több órát is érint a mozgás, akkor a legelőrébb lévőtől haladok visszafelé, hogyha pedig nincs vagy nem üres a következő mező, akkor csak helyben fordítom a mérőt. Ezután húzok egy új kártyát, hogy ismét három legyen nálam, és a köröm ezzel véget is ért.
Hogyha egy még nem a veszélyzónában tartózkodó homokórában lepereg az utolsó homokszem is, az elveszik: megfordítjuk, és kitesszük a lapkája mellé. Az elvesztett órákat jokerek kijátszásával szerezhetjük vissza: megfordítjuk, és visszatesszük a mellette lévő üres lapkára - hogyha a mellette lévő lapka foglalt, megfordítjuk, de pályán kívül marad. Hogyha egy pályán kívüli vagy egy veszélyzónában lévő homokórának lejár az ideje, a játékot azonnal elbuktuk. Hogyha pedig minden óra bejutott a veszélyzónába, és még pereg bennük a homok, nyertünk.
Összehangolt manőverek
Mivel a veszélyzónában nem lehet hibázni - azonnal elbukjuk a játékot, ha ott jár le egy homokóra -, célszerű jól összehangolni az órákat, és egyikkel sem nagyon lemaradni vagy előre szaladni. Bár a játék valós idejű, mégsem hívnám gyorsasági játéknak. Persze, sokszor gyorsan kell döntenünk és cselekednünk, de van, hogy ki kell várnunk a megfelelő pillanatot. Ha kapkodok, és nem veszem észre, hogy a holddal nem csak a kinézett órámat fordítom meg, hanem egy másik, szinte tele lévőt is, nagy bajt okozhatok. Mivel a pakliban kevés a joker - az ötvenöt lapos pakli hatot tartalmaz -, máshogy pedig nem hozhatunk vissza elveszett órát, így nagyon meg kell gondolni, mikor vetjük be őket.
Nem hallottál még a Homokcsapdáról, mégis olyan ismerősnek tűnik? A 2023-as Sárkányok: A szelek szárnyán valós idejű, kooperatív társasjáték, ahol szép színes lapok kijátszásával fordítgatunk homokórákat, hogy papírsárkányaink minél hosszabb ideig a levegőben maradjanak. Valóban nagyon hasonló a két játék, de ezt komolyabbnak, nehezebbnek és változatosabbnak éreztük, valamint nagy előnye, hogy egyedül is élvezhető. Szuper taktikai játékok tele izgalommal, bármelyiket is választod, nem fogsz csalódni!
A(z) Homokcsapda társasjátékot a Reflexshop biztosította számunkra!
Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!
MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Zajos siker - Gyors dumának lejt a pálya
Ismertető | 2026.06.03. 14:00:00Vágj rá gyorsan egy helyes választ az aktuális kategóriára ebben a pörgős, vidám szócsatában!
Korallzátony - A víz alatti világ Cascadiája
Ismertető | 2026.06.01. 17:54:00A Korallzátonyban a saját óceánunkat alakíthatjuk, ahol a korallok, halak és más tengeri élőlények megfelelő elhelyezésével egy lenyűgöző és harmonikusan működő ökoszisztémát hozhatunk létre.
Népszerű
Korallzátony - A víz alatti világ Cascadiája
2026.06.01. 17:54:00 / Ismertető, BemutatóAz üzlet az üzlet – Carnegie
2026.05.30. 13:22:00 / Ismertető, Quined GamesZajos siker - Gyors dumának lejt a pálya
2026.06.03. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóRöppenő cicák🐱 - Szerezd meg hát mind!
2026.06.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKis figurák, nagy csaták! – Játékok harca
2026.05.23. 14:00:00 / Ismertető, Gémklub
Friss
Még egy bőrt a Nagy Öregekről – Cthulhu: A sötétség birodalma
2026.06.10. 14:00:00 / Ismertető, ReflexshopJóból is megárt a sok, hát még a Mérhetetlen Vénekből!
Röppenő cicák🐱 - Szerezd meg hát mind!
2026.06.08. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMutatványozz, és ne hagyd leesni a cicádat ebben a könnyed, pörgős, ügyességi partijátékban!
Zajos siker - Gyors dumának lejt a pálya
2026.06.03. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóVágj rá gyorsan egy helyes választ az aktuális kategóriára ebben a pörgős, vidám szócsatában!
Korallzátony - A víz alatti világ Cascadiája
2026.06.01. 17:54:00 / Ismertető, BemutatóA Korallzátonyban a saját óceánunkat alakíthatjuk, ahol a korallok, halak és más tengeri élőlények megfelelő elhelyezésével egy lenyűgöző és harmonikusan működő ökoszisztémát hozhatunk létre.



