Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Imagine - de nem Dragons

Az Activity társasjáték a 2000-es évek elején nagy szenzáció volt, ebben valószínűleg a Szulák Andrea vezette tv-műsor is nagy szerepet játszott. A dobozos verzió nagyjából a Monopoly és a Gazdálkodj okosan ismertségével vetekedik. Az idő múltával azonban annak is megkopott a fénye. Vajon az Imagine méltó utódjává vált?

A játék során különféle ábrákból, mintákból fogjuk összerakni a feladványt, és ha szükséges, még animálni is tudjuk az eseményeket (lapok mozgatásával). Tehát rajzolunk, de mégsem, illetve mutogatunk, de mégsem. Nézzük, pontosan hogyan is működik ez az egész.

Animáció kártyákkal

Az előkészületek során kört (vagy asztalmérettől függően koncentrikus köröket) alkotunk az átlászló kártyákból, melyeken található egy-egy ábra. Ezen kívül a pontszámjelölő zsetonokat, valamint a megkevert feladványkártya-paklit is lehelyezzük az asztalra. A rövid procedúra után már szabadjára is engedhetjük a fantáziánkat.

A legkreatívabb játékos kezdi az alkotást. Az éppen soron lévő játékos húz egy feladványkártyát, majd a többiek kiválasztják azon az egyik feladványt egy szám bemondásával. Segítségképpen megnevezi annak kategóriáját (például film, foglalkozás, szereplő, tárgy, vidéken), majd megszerkeszti a művet az átlátszó kártyák segítségével. Összeillesztheti, egymásra teheti azokat, letakarhat részleteket, animálhat bizonyos dolgokat lapok mozgatásával. Fontos, hogy semmiképpen sem szólalhat meg, illetve a többiek az első kártya lehelyezése után kezdhetnek el találgatni.

Amint valaki bekiabálja (vagy konszolidáltabb esetekben bemondja) a helyes megfejtést, kap egy pontot ő is és az aktív játékos is. Ezután visszarendezzük a kártyákat, majd jöhet a következő. Az agymenésnek akkor vetünk véget, amikor mindenki sikeresen megalkotott két feladványt (amit természetesen mások ki is találtak). Talán nem lepek meg senkit azzal, hogy a legtöbb pontot gyűjtő résztvevő nyer.

Modern Activity?

Az Imagine tipikusan az a játék, amin érződik, hogy muszájból van benne pontozás, hogy társasjátéknak lehessen mondani. Mi jellemzően pontozás nélkül, csak az élmény kedvéért játszottuk, hiszen leginkább erről szól. Ez nem probléma, hiszen megannyi példát láttunk már erre, néhány azok közül: Csaló molyok, Igen?, Uno, Solo.

Azt mindenki maga kell eldöntse, hogy ez érdekesebb koncepció-e, mint az Activity, de szerintem az abból kiábrándult embereknek megérhet egy próbát. Itt a rajzolás és a mutogatás sem igényel nagyon kifejlett készségeket, hiszen előre elkészített ábrákkal "rajzolunk", a "mutogatás" (animálás) közben pedig nem kell bolondot csinálnunk magunkból mindenki szeme láttára.

Tovább erősíti a pontozás alacsony prioritását az, hogy a szabálykönyv szinte teljesen szabadkezet ad nekünk. Azt a feladványt kell kirakni, amit a többiek mondanak, de ha ezt nem ismered, választhatod az egyik szomszédját is. Két játékos kap pontot a kitalálás után, de ha többen egyszerre tippeltek helyesen, akkor mindegyikük kap. Nincs időkorlát, de ha szeretnénk, lehet. És még sok példát említhetnék.

Az eszközkészlet egyszerű, de mégis nagyszerű. Az átlátszó kártyáknál leginkább a karcolások és a kopás okozhatják a legtöbb problémát, hiszen úgy már nem lesz annyira esztétikus a játék, de továbbra is játszható marad - legalábbis az előbbi probléma esetén. Hasonló problémával küzdenek többek között a Canvas-tulajdonosok is. A kopásról nincsenek hosszútávú tapasztalataim, de valószínűleg sok parti után elkerülhetetlen a jelenség.

A játék egyébként gyorsan lejátszható, de el is húzhatjuk, ha nagyon megtetszik. Nem agyégetős darab, de mégis használjuk a szürkeállományunkat és a kreativitásunkat, hiszen minél jobban be akarjuk mutatni a feladványunkat. A korkülönbségek sem okoznak gondot, ugyanis egyáltalán nem ösztönöz nagy versengésre a szabálykönyv - már ha egyáltalán figyelembe vesszük annak az utasításait. Sok szempontból az Activity-re emlékeztet.

A korlátokat a képzeletünk határozza meg

Ha valaki egy egyszerű, kreatív, sok fővel játszható játékot keres, és esetleg olyanokkal játszana, akik nem a gigantikus dobozos eurók és amerik miatt üríti ki a szekrényeket a házban, annak tökéletes választás lehet az Imagine. Közel áll némelyik klasszikus címhez, de mégis ad valami újat. Afféle gateway játékként is működhet.

Ti mit gondoltok az Imagine-ről? Próbáltátok már?

A(z) Imagine társasjátékot a Reflexshop biztosította számunkra!

Keresd fel a boltot és tekintsd meg a játék adatlapját!


MEGNÉZEM A JÁTÉKOT
írta -- gyd

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

25Feb

Bájos Kis Bestiák - Happy Tree Friends kártyákkal

Ismertető | 2024.02.25. 14:06:00

Toborozz hősöket a kalandorcsapatodba, és szállj szembe szörnyekkel ebben a könnyen tanulható, fél-egyórás partijátékban!

14Márc

Szellemtinta - Szűkszavú szellemek szerenádja

Ismertető | 2024.03.14. 14:00:00

Vajon milyen szóra gondolt a kísértet? Kérdezz tőle bátran, de vigyázz, hogy ne mondjon túl sokat, mert minden szavát hallja az ellenfél is!


Kommentek

  • edaadri2

    2022-06-30 10:09:38

    Az Imagine tényleg egy lazítós, közös játékélményt nyújt. A sokat emlegetett Activityhez képest szerintem az az egyik legnagyobb előnye, hogy a kevésbé extrovertáltak sem érzik kellemetlenül magukat a játék során. Itt nem kell mindenki elé kiállva kínosan mutogatni. Szépen az asztal körül ülve, kényelmesen folyik a játék menete. A mutogatáshoz szükséges extra hely sem szükséges.

    A kártyák vízállóak és könnyen keverhetőek. A vízállósága partijáték révén külön pluszpontot érdemel, hisz mindig akad *valaki*. Ez a valaki különös tehetséggel van megáldva, valahogy mindig rájuk vetik magukat a tárgyak a polcokról, kiborítja a vizet puszta szuggerálással és társai. Na mármost, ha ez a alkoh... khmm víz pont a mi játékunkra ömlik, akkor belül 7 halált halunk és a rendőrségnek fontolóra kéne vennie, hogy gyorsan kijön. Ilyen probléma az Imagine-nél nincs, hátradőlve élvezhetjük a játékot "valaki" jelenlétében is 😀

    Ez a fajta lap egyébként nagyon strapabíró. Ugyanilyen anyagból van egy vízálló UNO-m, az évek óta kopás nélül bírja a strapát. Mikrokarcolások persze vannak rajta, de nem feltűnő, leginkább közelről szemlélve szúr szemet.

    A pontozás tényleg opcionális, a játékélmény önmagában elegendő. Az igazi élményt a feladványok megalkotása és kitalálása jelenti, nem a győzelem. Épp ezért mi addig játszunk vele, amíg jól esik, nem számoljuk a köröket.

    Nagyon ötletes kivitelezések szoktak születni, érdekes látni ki mennyire másképp próbálja megközelíteni az alkotás folyamatát. Egyesek 5-6 kártyával mozgatható elemekkel próbálkoznak főként, mások 2-3 lapot letéve hátradőlnek, hogy "ezt ennyiből tudnotok kéne" 😀

  • MaRo

    2022-06-07 22:26:08

    A pontrendszer kicsit activity champion bár az activitynek annyi változata van, hogy akár annak összeollózása is lehetne ha az activityt anno nem ugyanazon a vonalon gondolják újra és újra.

    Én személy szerint sokakat ismerek akik activityt passzolják mert a világért sem csinálna magából bolondot más előtt akármilyen közeli társaságról is beszélünk. Így szerintem ilyen esetben mindenképp ez a nyerő az ilyen játékosok szemében.

    Az activityvel nekem kicsit vegyesek az érzéseim, van, hogy csak simán lemegy a parti és többnyire mindenki odakoncentrál míg máskor nagy nevetések kísérnek 1-1 partit. Én személy szerint ezeket jobban preferálom ami adja, hogy hangulat függvényében hülyét kell csinálnunk magunkból viszont szerintem ez sokkal nagyobb élmény.

    Emiatt azt hiszem az imagine nekünk soha nem kerül polcra hacsak valahol belefutva megváltoztatja a világképem.

    Szerény véleményem szerint és a fentiek alapján azt mondanám, hogy nem activity utód inkább az activity világában/univerzumában nyitva hagyott terek kitöltèse. Nem kiegészítő, nem utód, olyan mint a burger king meg a meki, egymás mellett hasonló világ mégis más de mint gyorsétterem mindkettő billogzott.😃

  • godzsakattila

    2022-06-07 15:31:08

    Ahogy írva vagyon a cikkben, bizony vannak társasági élményérért játszott játékok. Mi (bár nem sokszor játszottunk vele), de a Dixitet se pontoztuk még.

  • ryuk669

    2022-06-07 14:32:10

    Pont 2 éve karácsonykor próbáltuk ki először az Imagine-t. Igazán jópofa feladványok vannak és rendesen megdolgoztatja az embert a nehezebbek "elmutogatása". Ami a legnagyobb nehézség benne, hogy mind mind nagyon másképp gondolkodunk, a testvéreimmel elég gyorsan egymásra hangolódtunk, de sógorom teljesen más perspektívával alkotott meg feladványokat és nehezen viselte, hogy nem jöttünk rá egykönnyen vagy épp sehogy sem. 😅 Pedig mikor elárulta a megoldást, már olyan kézenfekvő volt. Összegezve: nagyon jó kis családi játék, segít megtanulni a másik fejével gondolkodni, mint az activity és magunkat is fejlesztjük azáltal hogy megadott formákból kell dolgozzunk.

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Imagine