A Nyugati Királyság Lovagjai egy összetett társasjáték, 1 - 4 játékos részére, az átlagos játékidő hosszabb, akár 1.5 - 2 óra is lehet. A játékot az Év Játékának jelölték 2019-ben (BGG), illetve ebben az évben több, összesen 2 másik jelölést is kapott. A társast, a bonyolultsága miatt, csak 12 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a...
A Nyugati Királyság Lovagjai egy összetett társasjáték, 1 - 4 játékos részére, az átlagos játékidő hosszabb, akár 1.5 - 2 óra is lehet. A játékot az Év Játékának jelölték 2019-ben (BGG), illetve ebben az évben több, összesen 2 másik jelölést is kapott. A társast, a bonyolultsága miatt, csak 12 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a kártya húzás, a munkás-elhelyezés, a solitaire, a játék végi bónuszok és a market mechanizmusokra.
Vértezd fel sereged, készítsd a lovakat, élezd meg kardjaid – ellenség a láthatáron!
Az ország virágzásnak indult, de máris fenyegetéssel kell szembenéznie: betolakodók fosztogatják a vidéket! Szaracének leselkednek a határokon, miközben vikingek portyáznak a városokban, és még a keleti bizánciak is kimutatták a foguk fehérjét. Nemesként kötelességed a birodalom védelmére kelni! Erősítsd meg a falakat, terjeszd a hitet, és győzedelmeskedj a viking és szaracén hordák felett!
A Nyugati Királyság társasjáték trilógia második tagja műfajának legjobb tulajdonságait ötvözte és megújította, így minden eddiginél izgalmasabb és összetettebb játékélményt nyújt. A győzelemhez szinte végtelen számú út vezethet, a játékosoknak pedig teljes szabadsága van a sajátjuk kialakításában. Kombináld okosan az akcióid, tervezd meg tudatosan a lépéseid, és nyerj!
A Nyugati Királyság Lovagjai Nyugat-Franciaország történelmének egy viharos szakaszában játszódik, időszámításunk szerint 900 környékén. A közelmúltban ugyan számos fejlesztés történt a városokban, azonban a távolabbi települések továbbra is veszélyben vannak a betolakodók miatt. A szaracénok az országhatárra felderítőket küldtek, miközben vikingek dúlják fel a környéket, állatokat és egész vagyonokat rabolva maguknak. Még az északon élő bizánciak is kimutatták a foguk fehérjét. Nemesekként a játékosoknak munkásokat kell toborozniuk a városban, hogy megvédjék azt az ellenségtől, erődítményeket kell építeniük, és terjeszteniük kell az igét országszerte. Ebben a harcban szerencsére nem lesztek egyedül, hiszen a király legjobb lovagjait küldi segítségetekre! Nyergeld a lovakat, és készítsd a kardod!
A Nyugati Királyság Lovagjaiban az lesz a győztes, aki a legtöbb győzelmi ponttal (GyP) rendelkezik a játék végén. Pontokat előőrsök és erődítmények építésével, szerzetesek beiktatásával és a betolakodókkal való szembeszállással lehet szerezni. Minden fordulóban a játékosok igénybe veszik egy különleges lovag segítségét, és munkásokat gyűjtenek a különböző feladatok végrehajtására. A játék előrehaladtával a játékosok hite, ereje és befolyása lassan növekszik. Ezek nem csak a játék végi pontszámokat befolyásolják, de az akcióikat is meghatározzák. A játék a hetedik forduló után ér véget.
A doboz tartalma:
112 munkás, 32 műhely, 28 szerzetes, 28 előörs, 28 korsó, 40 ellátmány, 50 ezüst, 12 tulajdonságjelölő, 1 kezdőjátékos-jelölő, 1 erőforrás-jelölő, 4 játékostábla, 2 részből álló központi játéktábla, 245 kártya, 1 szabálykönyv
Magyar nyelvű ismertető
Kategória:
Középkori
Mechanizmus:
Kártya húzás, Munkás-elhelyezés, Solitaire, Játék végi bónuszok, Market, Különböző típusú munkás
Ehhez a társasjátékhoz elérhető magyar szabálykönyv, amit ide kattintva le is tudsz tölteni!
A társasjátékhoz MAGYAR bemutató videó is tartozik! Nézd meg őket és nem lesz gond a szabályokkal!
Ez a társasjáték kapható a boltokban! Nézd meg partnereink ajánlatát, vagy próbáld ki az árkalkulátort!
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Budapest, Balmazújváros, Debrecen, Hajdúszoboszló! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
További eladó bontatlan játékaim: https://docs.google.com/spreadsheets/d/1xyS5mjw0_4VZ04g7UcTEQ5eOmMfJmk3BFtRtbL77fyI/edit?usp=sharing
4 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Szeged! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Eladó egy GiftForge rendező a "A Nyugati királyság lovagjai" társasjátékhoz. Személyes átvétel Szegeden vagy csomagküldés Foxposttal. (Az ár a csomagküldés árát nem tartalmazza!)
0 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Személyes átadás Dunaújváros és környékén. Csomagküldés a vevő terhére.! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Csak a fólia került le a dobozról, de belül minden original állapotban. KS változat, ami az alábbi promo-kat is tartalmazza: https://i.kickstarter.com/assets/024/358/996/4b1dc22e811c66558ee35250dd940b6a_original.png?fit=scale-down&origin=ugc&q=100&v=1552163498&width=680&sig=mfyLUtR3XWvdnYfcY0h2HUQPDmNxmfA6JtwO2Pn%2BLG8%3D
0 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Eladó a Nyugati Királyság Lovagjai - 3 db Hős promó kártya - angol nyelvű, kártyavédőzve. Az ára 1000 Ft. Átadás személyesen Budapesten, vagy Foxpost, Packeta, posta a vevő terhére.
0 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Debrecen! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Sajnos kihasználatlanság miatt eladó ez az amúgy remek játék! A játékot kártyavédőzve adom!! A doboz kívül és belül makulátlan, hiánytalan! Mintha új lenne :)
1 érdeklődő
Akár cserélném is! Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Nyíregyháza! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Magyar, bontatlan. Csere érdekel (értékegyeztetéssel) az alábbiakra: Az erdő, Dereserdő dicsősége, Papírhajó a tengeren
1 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Veszprém! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Kihasználatlanság miatt eladó, nem játszott, nem került elő. +12 promó lap.
0 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Bp Keleti! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Bontatlan, fóliás. Van egy építőmesterek is.
0 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Budapesten a Camponánál vagy Lágymányoson, vagy Mátészalkán! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Teljesen bontatlan, hibátlan.
2 érdeklődő
Egyszerre több játékot vásárolnál? Próbáld ki az Árkalkulátort és kiszámoljuk neked a legoptimálisabb feltételeket, hogy a legjobb árat kapd meg!
A nyugati királyság lovagjai (2019) a széria 2. tagja, amelyben megint csak a Nyugati királyság egy új oldalát ismerhetjük meg, egy új játékmechanizmussal gazdagítva.
A trilógialáz a társasjátékokat is elérte, az egyik igazi sztárszerző, Sham Phillips legalábbis már két ilyen hármast is elkészített.
JEM 2021 Február
Amikor azt hinnéd, hogy a KS változatokra/Legendary vagy Collectors boxokra kell sok tervezési időt fektetned. Akkor jön három parányi doboz, ami túlszárnyal minden elképzelést.
A Nyugati királyság lovagjai a középkori földesurak világába kalauzol minket. Egy igazi ízig-vérig euró, aminek a grafikája sem utolsó! :)
2024-08-08 15:13:42
Hát én jót nevettem azon a korábbi kommenten, amire reagáltál. Bár nem tudtuk meg, hogy pontosan mit is értett a kommentelő az alatt, hogy "kimaxolta" a tábla jobb oldalát, szinte kizártnak tartom, hogy ez lehetséges.
Pont amiatt amit te is írtál, minden helyszín kimaxolása 7 akcióba kerül, és összesen 7 kör van. Minden körben minden akciót legalább 1x kéne végrehajtani, illetve 1-1 akciót lehet duplán csak az imádkozás felhasználásával. De az is csak körönként +1, mert az imádkozás helyszínt már nem lehet megtisztítani (talán csak a bónusz kártya akciókkal? már ha előkerül, és az is csak a játék második felében és ha a másik játékos nem viszi el). Rengeteg munkás kéne már csak ezekhez az akciókhoz, és akkor ezen felül még arra is jut, hogy nyersanyagot gyűjtsön velük? Minden akció kimaxolásához azokból is rengeteg kell. Ne adj isten még építkezik is?
Tudom hogy vannak olyan játékosok, akik szeretnek leülni egy játékkal, és konkrétan kisakkozni, kimatekozni, hogy mit lehet kihozni belőle úgy, hogy minden lépést úgy befolyásolnak, hogy az minden tekintetben a legjobb lépés legyen. Értem ezt úgy, hogy nem húznak kártyát, hanem kikeresik az éppen legmegfelelőbbet, stb. Hisz éppenséggel előfordulhatott volna, hogy azt húzza. Szóval nem állítom, hogy tényleg lehetetlen legyen kimaxolni, ha minden csillag is összeáll, akkor gondolom lehet. (De azért azt szívesen megnézném..😁) De el nem tudom képzeni, hogy valakinek ez a 2. játékában sikerüljön, bármekkora zseni(nek hiszi magát).
A Nyugati Királyság Lovagjai szerintem elég híres arról, hogy szűkös, tervezős, agyalós játék. Ha valaki azt állítja, hogy a 2. játékban megfejetette az egészet és simán kimaxolta, és több tízezer másik játékos meg csak szimplán hülye hozzá... az azért nekem gyanakodásra ad okot, hogy ott valamit nem jól csináltak.
Ha esetleg úgy értette, hogy csak azokat az akciókat maxolja ki, amiket a pontozókártyák éppen kérnek, az már hihetőbben hangzik.
2024-08-08 12:25:32
A lenyúlás kérdése eléggé összetett. Mechanikák szintjén határozottan nincs értelme beszélni róla. Játékmenetben már inkább, de hol húzzuk meg a határt? Meg ha jobban összeáll, esetleg sikerül túlszárnyalni az eredetit, akkor nem mindegy? Nyilván vannak egyértelmű végletek is, de nem most megyek bele.
Igen, mostanában úgy vagyunk vele, hogy a kihívásokat keressük. Már küszöbön van a Találmányok kora 😀 Egyszerre ijesztő és izgalmas, hogy egy még összetettebb játék. Még a lovagokban is van bőven tanulnivaló. Még mindig keresztbe áll az agyam, mikor megpróbálom levezetni, milyen sorrendben érdemes az akciókat végrehajtani: "Először ez, de ahhoz az kell, viszont előbb ezt kell növelni, de ahhoz meg az kell, akkor utána jöhet ez, de előtte mindenképp kell az..." És amikor elkezdem, rájövök, hogy csak benéztem valamit 😄
2024-08-08 11:51:32
Nos, nem ismerem mind a két játékot, de a lenyúlást kicsit erősnek tartom. Mivel kb minden 10. ik játékban lehetnek hasonló mechanizmusok. Egy jó játékból átvenni valamit ami hasznos lehet, mindig is bevált szokás volt. Sok játék után, gondolom másnak is feltűnt.
2024-08-08 10:22:05
Nemrég sikerült beszerezni és az egyik legagyégetőbb játék, amivel eddig találkoztam. Tervezek majd erről is írni egy mini-értékelést, ahogy szoktam, de először reagálnék Mardaenas véleményére. Egészen pontosan a kimaxolhatóságra. A reakcióm pedig: hooogy miii vaaan?
Bőven nem könnyen kimaxolható a játék. Tuti, hogy van valami félreértés. Matematikailag nem jön ki: 7 körből áll a játék, körönként 6 munkással dolgozunk, alapesetben egy jobb oldali akcióhoz 3 munkás kell és mindegyiket 7-szer lehet végrehajtani a támadást kivéve. Tehát átlagban körönként egyszer mindegyiket kell. Tény, hogy fejlesztéssel csökken a munkásigényük, de az is körönként egyszer végrehajtható. Persze lehet "megtisztítani" akcióhelyet, hogy újrahasználhassuk, de az is munkásba kerül. Ráadásul szerencsés együttállásnak kell lennie, hogy legyen elég akciótisztítás és a többiek se csapjanak le rá.
Ezek a tippjeim:
Összességében ha lehetséges is a kimaxolás, az nagyon erős túlzás, hogy ez eltöri a játékot. Talán van olyan együttálás vagy zseninek kell lenni hozzá, de egy átlag játékos számára ez messze van, és szélsőségek mentén nincs értelme értékelni.
2023-12-26 08:57:24
900 játék ismerete? Ez igen! 👍
2023-01-22 17:41:59
Köszönöm. Mi még csak két vagy három játékot tettünk bele (ráadásul az elsőt rosszul) valószínűleg ezért nem tűntek fel a hibái. Igazából semleges érzéseim voltak, valahogy nem nyűgözött le, de nem is éreztem annyira rossznak. Ezek után viszont alaposan utánanézek az Orleans-nak.
2023-01-22 11:25:19
Röviden: az Orleans messze jobb, ha száraz eurót keres az ember. Ott is voltak tervezési problémák eleinte, amiket le kellett csiszolni, de kiforrottabb rendszert alkot, amiben nem fut bele az ember ilyen problémákba.
2023-01-22 11:20:30
A tábla jobb oldala teljesen "felépült" (és nem, nem néztük be a lovagokat). Egy jó euróban elég komoly tervezési szempont az, hogy ne legyen kimaxolható, ha például kínál 4-5 féle útonalat a pontszerzésre, akkor abból 2, max 3-ra tudj úgy ráfeküdni, hogy komoly eredményeket tudsz benne elérni. A Lovagok rendszerének alapelgondolása teljesen rendben van (hisz mint írtam egy elég nagy klasszikusról "nyúlta" le azt), a probléma az, hogy egy szint után túlságosan erősen támogatják egymást a bónuszok, plusz pontok, és emiatt elég sok útvonalat végig lehet vinni a játékban, kvázi kimaxolható. Még ha ez alatt nem is azt érted minden alkalommal, hogy szó szerint az összes jelzőt le- vagy átpakoltad, hanem kimaradt néhány, de egy ilyen kimaxolható rendszer akkor sem fog ösztönözni arra, hogy újra elé ülj, mert már nem lesz benne kihívás.
Viszont mindezek mellett nagyobb hibának tartom a lovagok által megkötött rendszert, ami ellentmond egy stratégiai játék alapfeltevésének, és hosszú távú tervezés helyett mindig abból kell főznöd, amit a játék dob. Például ott a Ganz Schön Clever. Abban a játékban van nyerő stratégia (hiba, de van), amihez tartva magad garantáltan nagy pontszámot fogsz elérni, és nem is igazán tudsz mást csinálni ahelyett.
De, hogy azon belül mennyire tudod kimaxolni a játékot, az már a dobásaidtól is függ majd, vagyis amikor GSC-ben valaki azzal büszkélkedik, hogy 330 pontja lett, akkor már lehet tudni, hogy ez az eredmény minimum 10-15%-ban a szerencsés dobásokon múlott. Kicsit ez van a Lovagokban is: ha pont jó sorrendben jönnek ki a lovagok, és mindegyik kártyát a játék azon szakaszában tudod használni, amikor az a leghasznosabb, és támogatja a terveidet, akkor gyakorlatilag kimaxolható a játék. De ez nettó szerencse is, mert akinek rosszabb sorrendben jönnek fel a lovagjai, dolgozhat és agyalhat bármennyit, mert vagy azért éri hátrány, mert el kell térnie a stratégiájától, hogy kihasználja a lovagot, vagy azért, mert nem tudja jól kihasználni azt.
2023-01-22 00:50:28
Szia! Nem kötekedni akarok, de mit értesz az alatt, hogy "kimaxolható a tábla"? A tulajdonságokat sikerült felhúzni a maximumig, vagy sikerült minden műhelyt, szerzetest, korsót és előőrsöt kihelyezni? Vagy a megerősítést, térítést sikerült? Igaz, hogy nem sokat játszottunk vele, de nekünk csak akkor sikerült kimaxolni a tulajdonságokat, amikor az első játék során elkerülte a figyelmünket, hogy a lovag által biztosított tulajdonságnövekedés csak egy fordulóra érvényes.
2023-01-21 16:31:14
Kb. 1 éve vettem utoljára elő a Lovagokat, és mivel gondolkodtam az eladásán, ezért újra elővettem, kétszer is.
Aki ismeri az Orleanst az tudja, hogy ez annak a játéknak a koppintása/továbbgondolása (de nem pozitív értelemben). Ott zsáképítés van, itt "pakliépítés". Ott is fejleszted a táblán lévő akcióidat, itt is. Ott is van térképen való mozgás különböző bónuszokért, itt is. Elég sok a hasonlóság. :)
A szerző érezhetően el akarta készíteni a saját Orleans verzióját, ami nem baj, csak sikerült erőltetetten helyettesítenie az ottani mechanikákat. Kezdem a problémás résszel, a pakliépítéssel, ami továbbra is csak gúzsba köt. Míg az Orleans nagyon jól működteti a zsáképítést azzal, hogy gyakorlatilag a munkásaidat húzod ki sőt, kvázi 'parkoltatni' is tudod őket az alsó sávon, itt sokkal inkább egy kényszeres determinisztikus rendszer figyelhető meg: a szerencse dob valamit, persze van választási lehetőséged, de azért nem viszi túlzásba, és ha pont nem az jön, ami kéne, ez van, borul a stratégia, mert ha nem maxolod ki a lovagod képességét, biztos hátrányba kerülsz.
Az nagyon élvezetes, ahogy a táblád egyik oldalából építed fel a másikat, és mindez szép és jó is lehetne a maga sivatagi szárazságával és színtiszta matekjával együtt, de a másik problémám, hogy kimaxolható a tábla. Amikor megjelent a játék, az a játékostársam, aki betanította (és tény, hogy egy zseni az összes euróban) már ott kimaxolta a játékot, nekem pedig most, hogy újra előkerült, a második alkalommal szintén csak sikerült kimaxolni a táblát.
A "pakliépítés" hibája és a kihívás hiánya miatt végül eladásra került. A mai napig az a véleményem, hogy ez egy rettentően túlértékelt játék, ami gyenge utánzata lett csupán egy klasszikusnak. A COVID évében nagyot ment, szerintem azért, mert sok kezdő szeretett bele hirtelen ezekbe az engine-builder eurókba, de kb. 900 játék ismeretével a hátam mögött úgy érzem, hogy a Lovagoknak el kellett volna süllyednie a középszerűség mocsarában.
2022-10-07 10:11:45
Még csak egyedül játszottam vele, de így is nagyon szórakoztató. (Általában még vesztek). Minden játék más a királyi parancsok sorrendje miatt. Zseniális benne, hogy minden akció más képességet kér és mást növel. Szerencsés esetben az akciók egymást erősítik, pl. az egyik pl. kéket termel, a másik kéket kér stb. Az emberekkel nagyon kell gazdálkodni, a városlakó kártyák használatára egyre jobban rákapok. Az építőmesterek sokkal könnyebb játék szerintem, de ez is 1-2 próbajátékkal megtanulható. Viszont 4 fővel baromi hosszú lehet.
A témája egyáltalan nem jön át szerintem, inkább absztrakt játéknak hat, viszont a zseniális grafika mégis ad neki egy remek hangulatot. Imádom a grafikáját, minden kártya egy élmény. Nagyon jó, hogy a városlakók az építőmesterekből jöttek át.
2022-09-20 15:32:15
Eddig 5-6 játékon vagyunk túl, másfél órát azért érdemes rászánni (2 fővel). Nekünk eléggé bejött. Ár-érték arányban szuper. Többrétű, de még átlátható átlagemberként / játékosként is, egész jól néz ki az asztalkép és jó sok munkásunk van, lehet őket pakolgatni. A végén mindig szoros volt az állás, szóval kiegyenlíti a játék a szerencsefaktort. Még nem játszottunk vele annyit, hogy egyértelmű legyen a nyerő taktika, ha van egyáltalán. Érdemes kipróbálni mindenképp. :)
2022-07-06 23:20:47
2/2
Ami 6 játék után a 6 akció erősségéről nekem lejött:
a támadás erősebb minden másnál: tipikusan sose kell érte fizetni, általában lehet érte vagy két embert, vagy ember+kaja/pénzt kapni, és potenciálisan pontot is ér a végén, ha olyanokat térít az ember.
falak: nagyon random a kapott bónusz (pl. lehet két színes ember is vagy 2 pont, előbbi a játék végén lehet hogy már nem ér semmit, utóbbival a játék elején nem vagy kisegítve), így a kiszámíthatatlansága miatt szerintem nagyon gyenge. Mi háziszabálynak bevezettük, hogy kettőt húzúnk, és abból lehet választani, így hasonlóan erős, mint a beavatás/szállásolás.
térítés: elég erős, ha jól jött ki neked a játék, és marad arra embered/pénzed, hogy pontokat vegyél térítéssel. Viszont nem ad embert/nyersit, így a játék elején nem igazán lehet használni.
beavatás/elszállásolás: alapvetően ugye ugyanolyan erősek lennének, viszont nálunk eddig mindig úgy jött ki, hogy a piros sáv le volt maradva a feketéhez képest (plusz a piros feltétel ráadásul egyel magasabb mindig a feketénél), így a beavatás erősebb a kettő közül. Ez valószínűleg a falak gyengesége, és a térítés esetlegessége miatt van. Játék elején az ingyenes toborzás erős, nagy előny, ha úgy jön ki az első két kör, hogy mindkét helyet el tudja vinni valaki. Játék végén a tartozásfordítások/akciótisztítások prémium mezők.
feloldozás: A játék elején az ingyenes toborzás elég jó, a játék végén a két adósságfordítás és akciótisztítás szintén nagyon erős. Összességében jól kiegészít szerintem bármilyen leosztású játékot, nem volt még olyan, hogy ne használtam volna legalább 4-5ször.
2022-07-06 23:20:17
Köszönöm a választ!
Városlakók: ha az ember ki akarja maxolni a sávokat, akkor (az én tapasztalatom szerint) mindenképpen kell 5-7 jó városlakó minél előbb, hogy legyen elég embere és kajája/pénze a 7 kör alatti ~22-26 nagy akcióra. A fejlesztést is érdemes mindig kimaxolni, ezzel eddig sose volt probléma, ebben inkább a pénz a szűk keresztmetszet, de megoldható. Ebből következik is, hogy az Építész városlakók a legerősebbek, hiszen abból hajtok végre a legtöbb akciót, és már az első körtől kezdve (jobb megkapni ugyanazt a bónuszt korábban, mint később). Azon belül a parasztot adó megintcsak lényegesen erősebb, mint a másik kettő. Szóval ha az első körben pl. a kezdő játékos ki tud venni egy erős Építészt, míg a második pl. egy olyat, ami az első királyi parancs akcióért ad egy kaját/pénzt (ami még mindig egy relatíve erős városlakó), akkor a játék végére csak ebből lesz ~5 nyersanyagnyi különbség (8 fejlesztés = 8 ember = 4 x vadász/kereskedő; itt azzal nem is számolok, hogy tipikusan jobban is el lehet költeni az embereket, mint a vadász/kereskedő, szóval a 8 ember ennél várhatóan még többet is fog érni).
"Nálunk volt olyan is, hogy az utolsó körben valaki 4 embert tett a kegy kártyákra a másik meg csak egyet."
Igen, azzal egyetértek, hogy az utolsó körben már nincsen nagy jelentősége, viszont a 3. és 5.-ben még igen. Ha a 3. körben egy olyan kegykártya jön ki, ami masszív economy bónuszt ad (pl. egy emberért ingyenes toborzás/ember +kajáért fejlesztés/tartozásért 3 ember), az nagyon nagy előny a kezdőnek.
"Azért jó ez a játék mert rengeteg variáció van benne ahogy nyerni lehet."
Ezzel abszolút egyetértek 😃
Érdekesen tud alakulni attól függően, hogy a 3 parancsba mi jön ki, melyik terület lesz konfrontáció terepe. Mai játékban pl. kijött a 3 felső, kajába kerülő akció, a szokásossal ellentétben így egy rakat pénzünk maradt a végére, illetve tele lett a beavatós/elszállásolós sáv.
2022-07-06 23:19:15
Részemről az öröm, hogy hasznosnak érezted a tippeket! :)
De mivel már VR46 is kommentelt szerintem az abban rejlő potenciálon is érdemes elgondolkodni ami akár feleslegessé teheti a háziszabályt is. Viszont akár meg is tarthatjátok ha nektek így adja meg a nagyobb élményt az általatok játszott stílushoz hiszen végsősoron a saját szórakozásotok a cél. :)
Sok sikert és kellemes játékélményt!
2022-07-06 23:12:57
Szerintem attól mert nem a konkrét kérdésre érkezett válasz még segítség lehet.
Ha tényleg sok a lehetőség akkor egyértelműen azt súgja, hogy más utat is érdemes kipróbálni.
Az, hogy Te nem érzed ennek a hátrányát szerintem pont azt jelzi, hogy te egész más stílust és stratégiát játszol aminek eredményeképp ez a lemaradás nálad nem játszik vagyis ezáltal nem törvényszerű.
Az én olvasatomban ezzel tulajdonképp a kérdést is megválaszoltad ha nem is közvetlenül.
Ezáltal az én javaslati listámra is felkerülhetne de magamtól is gondolhattam volna arra, hogy javasoljak más stratégiát.
2022-07-06 22:49:19
Köszönöm a választ!
"döntsetek szerencsefaktorral pl kocka vagy húzózsák"
Ezzel az a baj, hogy valamelyik játékos mindenképpen hátrányba kerül már a játék megkezdése előtt. Igazából tudunk felváltva kezdeni játékról játékra, de az inbalance-t nem oldja meg sajnos.
"megosztanátok a kegyet esetlegesen mindkét játékos részére megadni az előnyt"
Ez tetszik, esetleg annyit továbbgondolnék rajta, hogy minden körben (3-7.) az adott körben második játékosnak van joga egy olyan királyi kegyre raknia, amire a másik már rakott. (Ez kicsivel több előnyt ad a játékot másodikként kezdő játékosnak.)
2022-07-06 22:41:04
Sok játékunk van már benne, és mindig ketten játszunk vele,(vagy én egyedül) de mi még soha nem tapasztaltuk ezt az előnyt amit írtál. Azért mértéktelen előnyhöz nem jutatnak a városlakó kártyák. És nem érzem, hogy masszív előnye lenne a kezdőnek a kegy kártyák miatt, hiszen max eggyel több embert tudsz letenni ha mindenképp azt szeretnétek legelőször kimaxolni felváltva. És az sem biztos, hogy valaki pont azzal szeretné kezdeni a lépését hiszen rengeteg dolgot lehet még azon kívül is csinálni. Nálunk volt olyan is, hogy az utolsó körben valaki 4 embert tett a kegy kártyákra a másik meg csak egyet. Azért jó ez a játék mert rengeteg variáció van benne ahogy nyerni lehet. Bocsi, hogy nem a kérdésedre ment a válasz 😬
2022-07-06 19:23:26
Nem túl professzionális de mivel én még az első részt sem bontottam ki sajnos ennél szakmaibbat nem tudok mondani minthogy döntsetek szerencsefaktorral pl kocka vagy húzózsák.
De hátha mondanak ennél használhatóbb és jobb megoldást azok akik próbálták.
Egyébként nem tudom mit befolyásol de ha akkora előny mi lenne ha ignorálnátok vagy megosztanátok a kegyet esetlegesen mindkét játékos részére megadni az előnyt.
Sajnos ennél többet most nem tudtam kipréselni😅
2022-07-06 13:41:16
Sziasztok!
Nekem a trióból ez az első játék amit kipróbáltam a feleségemmel, és nagyon bejött, a viszonylag alacsony szerencsefaktor (nagy plusz) mellett is magasnak tűnik az újrajátszhatósága (mégegy nagy plusz 😃 ) a királyi parancsok/kegyek kombólehetőségei miatt. Alapvetően Marsozni szoktunk, nagyon élveztem azután egy ilyen kevés randomfaktort tartalmazó játékot.
Egy kérdésem van: nekünk úgy tűnt, hogy 2 személyes játéknál a kezdőjátékosnak nagyon nagy előnye van (4 játékból amikor én kezdtem 100+ pontom volt szinte minden sávot kimaxolva, amikor 2. játékos voltam, akkor pedig ~60 körül végeztem), egyrészt elsőként toborozhat, ami nagymértékben meghatározhatja a játékmenetet, másrészt a 3. 5. és 7. körökben, amikor páratlan királyi kegy van bent, szintén ő kezd, amivel ismét masszív előnyhöz jut. Van esetleg valami háziszabály javaslat, mi kiegyenlítettebbé teszi a játszmát? Amit mi kipróbáltunk: A és B játékosnál a 7 körben a kezdő: A B B A B A B (tehát a 2. kör után nem megy tovább a kezdés joga).
2022-06-07 20:12:58
Nekem a sorozatból ez a kedvencem. Valószínűleg elfogult vagyok vele, de engem már az építőmesterek is megvett kilóra! Az a grafika, valami szenzációs. Van egy gyengém, a bűnözők. Persze mindig felfogadom őket, és ebben még pénzt is hoznak! (Ja igen, az a másik gyengém). Így a játszótársam nyugodtan építhet az inkvizícióra, ami persze nekem hozza a sok adósság kártyát. ☺️
Az egyik kedvenc játékom, rengeteg lehetőség van benne és nem is lehet mindegyiket kihasználni egy játék alatt, hát még a Koronák városával!
Elég komplex játék, de nem érzem azt, hogy feleslegesen túlbonyolított
Csak az a baj, hogy kicsi hozzá az asztalunk. ☺️
2022-04-23 21:57:41
Örülök a sok pozitív kritikának, nekem ugyanis ez volt az első játék ami fúrta az oldalamat, mikor elkezdtem belevetni magam a modern társasokba, de mivel nem ajánlották bevezetőnek, ezért az épitőmesterekkel kezdtem (hozzáteszem, nagyon érdekel a triót összekötő kieg. is így alap hogy úgy voltam vele, nem baj ha megvan mind és a "könnyebbel" kezdem). Jó volt hallani hogy az egyszemélyes mód is új játékélménnyel kecsektet a töbszemélyes variánshoz képest, és mivel az épitőmesterek fergeteges sikert aratott nálunk, ( a tegnap esti 2 játék után munkatársam is megrendelte :D ) ezért már nagyon várom, hogy megvegyem.
2022-04-23 13:25:56
Ó azt hiszem , ezt hívják szerelem első látásra-nak. A grafika a kedvencem, nagyon tetszik . Igazi rossz arcok a középkorból. Nekem elég tematikus , bár a fal építése kicsit kilóg az elegáns megoldások sorából. Elsőre furcsa hogy a központi tábla minimális , míg a saját játékostáblánk óriási. Talán ebben a leglogikusabb az ikonográfia a három közül. A várgrófoknál nekem egyszerűbbnek tűnik a solo mód , itt nem mindig egyértelmű mi a teendő, de a gyakorlat teszi a mestert. Nagyon logikusan lehet haladni jól számolható ..de csak a saját pontjaik. És ebben látom az egyetlen hibáját . Nem látjuk át a többiek körét inkább tűnik szoliternek , max a közös táblán tudjuk befoglalni a bónuszokat a többiek elől.A kártyák adta szerencsefaktort minimalizálja , hogy mindig több közül tudunk választani , így mégis csak van némi ráhatásunk . Mint a jó háziasszony ha nincs nyitva a bolt , abból főz amit a kamrában talál. Remek játék nem túl lassú , de mindenképp van min törni a fejünket amíg a másik lép és ennyi idő néha bizony kell is , hogy átlássuk a lépéseink sorát.
2022-01-23 08:36:50
Én is kipakoltam, mert fel akartam frissíteni magam, hogy ne felejtsem el a szabályokat. Sajna én csak a szóló módot tudom játszani, mert a környezetem nem akar idő szánni az ilyen bonyolultnak látszó játékra! Viszont azt elmondhatom, hogy egyedül is igen jó játszani, mert komoly ellenfél az automa. Ha többen játszanak, akkor is érdekes lehet betenni az gépi ellenfelet is. Azon is elgondolkodtam, hogy több automával is lehetne játszani, de aztán elvetettem egyelőre ezt a dolgot, mert elég kicsi az asztalom és kényelmetlen lenne körbe-körbe mászkálni. És pont emiatt gondolkodom a kiegészítők beszerzése miatt, ugyanis nagyon érdekel, hogy mit rejthetnek ezek a változtatások. Azonban attól tartok, hogy abszolút nem fognak elférni a dolgok az asztalon.
Viszont a játék közben pár dolog nem volt egyértemű nekem. Például ha valamely sávon teljesen felmegyunk (a 12-ig), de az automa tolná tovább, akkor mi a teendő? Az elszállásolás és a beavatás esetén meg van adva, hogy mi a lépéssor (városlakó kártya, hitelkártya megfordítása, imátkozás stb...) Viszont nem értem azt, hogy mikor nincs lehetőség arra, hogy 2 fehér bábut kapjon? Aztán meg egyet? Hiszen úgyis van annyi bábu, hogy legyen annyi. Az alkatrészek darabszámától függ, hogy mi legyen az automa lépése? Valamit lehet, hogy nem értelmeztem jól? Vagy utána 2 pénz adható, vagyis 2-őt léphet a sávján. Na de mikor nem léphet a sávján? Szóval ez a rész nekem kicsit homályos... Szerencsére nagyon ritkán történhet meg ilyen dolog, úgyhogy ettől függetlenül jó az automája ennek a játéknak!
2021-11-02 06:15:24
Számomra ez már túl heavy euro...
2021-07-29 19:41:14
Nálunk a nyugati királyságok közül elsősorban azért esett első sorban a lovagokra a választás mert 2 játékossal is jól működik. Talán az is közrejátszott, hogy a 3 közül ez a legbonyolultabbnak mondott és mi nem rettenünk ettől vissza :) Az első benyomás rögtön pozitív volt. Tetszik hogy sokféle munkás van benne, a pontszerzés több irányú, nem egy nyerő stratégia létezik. Nagyon jó hogy a munkás helyek legtöbbje szint feltételhez kötött miközben erősít egy másik szintet. Egyszóval kellemes és szórakoztató és ez mellett közepesen bonyolult. Én úgy érzem a 3-4 játékosszám nem növeli jelentősen az élményt viszont a méret...a játék helyigénye hatalmas. Az interakció kicsit szerény és lazán el lehet egymás mellett játszani ha nem figyelünk tudatosabban a másikra. Jó cucc érdemes kipróbálni!
2021-03-23 13:19:22
Ez a játék fantasztikusan jó. 2 parti után kedvenccé is vált, nagyon gyakran előkerül. Ennek köszönhetően igényelném az új kegykártyákat, hogy egy kis változatosságot hozzanak, de enélkül is bármikor szívesen leveszem a polcról.
2021-03-16 10:56:17
Sziasztok!
Ígértem az Építőmesterek post-ban, ha meglesz a Lovagok, beszámolok róla. :-)
Többen is megjegyeztétek már az alábbiakat, én is csak megerősíteni tudom.
Két dolgot érdemes a játék egészéről elmondani:
- nagyon jól néz ki! 1 m2 nem hazudik, tele színes-szagos kártyával, bábuval, játéktáblával. Mindehol csupa funkció, művelet, lehetőség. Ha nem ismerjük még, akkor is késztetést érezni.
- másik a játék közben széles lehetőségek tárháza. Nincs olyan, hogy rosszul jársz. Bármi történhet, mindig lehet min. 2-3 jó lépést tenni. Esetleg abban van különbség, hogy nem a legjobb, nem a nagyon jó, hanem csak jó lépéseket tudsz megtenni. De minden lépés után jár "sáv növekmény", szóval csak jól járni lehet.
Amivel nem értek egyet, az az interakció hiánya. Épp ellenkezőleg!
Sűrűn felemlegetjük, ha valaki a másik elöl elvesz értékes betolakodót/segédet, vagy a közös tábla egyik (több) értékes helyét. Akár ismétlődve.
Aki jó lépéseket tud tenni a közös táblán a másik kárára, az dupla annyi lépést is tehet szerencsés esetben. A többi játékos meg csak nézi. Ha ez nem okoz bosszúságot, akkor semmi.
Jelenleg a család kedvence :-), pedig 10 éves gyerek is van a családban. Sőt, épp neki a kedvence!
Többször veszít, de akkor is kedveli. Kéri, hogy segítsünk, ami természetes. A fent taglalt 2 tényező biztosan befolyásolja: a kinézet és hogy nincs "rossz lépés", jutalmat kapunk, akármit lépünk.
Többször le kell róla beszélni, hogy játszunk már mással is. :-)
3 fővel egy "királyi kártya kör" 20-25 perc szokott lenni. Az elején kevesebb, a vége felé több.
Ha nincs annyi időnk, rövidítünk: csak pl. 5 kört játszunk. Az élmény ugyanaz, csak rövidebb és izgalmasabb: nem lesz időnk a 3 parancsot teljesíteni, más forrásból kell pontokat szerezni.
2 fővel vagy robottal nem használtuk, de nem is fogjuk, családi játékként használjuk.
Szülőként is mindig várom a hétvégét, hogy játszunk vele egyet (meg a többi társassal is).
2021-03-13 15:39:57
Kicsit félve vettem meg, mert féltem, hogy a páromnak nem fog tetszeni az összetettsége miatt, mivel még nem játszott hasonlóan nehéz játékkal. Nos, tetszett neki :) Olyannyira, hogy másnap ő akart vele ismét játszani.
Ebből kifolyólag úgy gondolom, hogy akár egy jó bevezető játék lehet az komplexebb társasok világába. A királyi parancs kártyák kicsit segítenek a játékosoknak, hogy mire érdemes fókuszálni.
Mondamom sem kell, hogy ez egy szuper játék.
Nagyon tetszik a lovagok kiválasztásának mechanizmusa. A kártyák/illusztrációk is jópofák.
Egyetlen hátránya, mint az már többen is említették, hogy sokáig tart az előkészítése és elpakolása.
Sokan panaszkodtak a doboz relatíve kis méretére, de nekem ezzel nem volt bajom. Szerintem elfér benne minden alkatrész és legalább kevesebb helyet foglal.
Azt is fontos megemlíteni, hogy kevés benne az interakció. De ez nem negatívum, egyszerűen csak ez egy ilyen játék. Valakik ezt nem szeretik, másoknak viszont pont ez jön be.
Arra is fel kell készülni, hogy sokáig tart. 2 fővel egyébként nagyon jól működik, de nálunk így is simán 3 óra egy játék. Emiatt nem is szívesen játszanám 3 vagy 4 fővel, mert véleményem szerint úgy túlságosan elhúzódna.
Éppen ezért elsősorban 2 főre javasolnám.
2021-02-04 21:50:22
Az elpakolása rosszabb szerintem! :D Főként mert mindent vissza kell tetriszezni a dobozba. :D Én inkább örülök, hogy nem spóroltak a játékelemekkel, legalább tartalmas lett, amúgy is jobban szeretem a hosszabb játékokat. Meg így az ár-érték aránya is elég jó szerintem. De ettől függetlenűl tényleg nagyon jó játék. Kíváncsi leszek a Gaia Projekt-re, abban még több cucc van. :D Meg, hogy mennyivel lesz nehezebb mint a Nyugati Királyság Lovagjai.
2021-02-04 07:50:23
Teljesen igazad van! Kellenek a városlakók is mindenképpen! Nagyon jó játék ez a nyugati királyság lovagjai. Egy kis hátránya csak az, hogy az előkészületek kicsit időigényes. És sok helyet foglal az asztalon. Na meg elég hosszú játék, főleg ha az ember sokat agyal. De azért megéri!
2021-02-04 01:05:09
Hell_o!! A fejlesztések sokat számítanak, ha teheted minden fordulóban csinálj egyet. Kevesebb emberel hajthatsz végre több cselekvést, vagy csak félre rakod az maradék embereid a következő fordulóra. Ajánlom neked, hogy gyűjts városlakókat is, adhat plusz embert, pénzt vagy ellátmányt ami jól fog jönni. Tudod kombózni is, ha olyanokat veszel meg amik a királyi parancs miatt jól jönnek. Sajnos a random faktor pedig mindenkép benne lesz az egyszemélyes módban, tapasztaltam én is, hogy eléggé tud szivatni a "gép". :D Ez van, ha egy véletlenszerűen megkevert pakli alapján lép. Mondjuk nekem tetszik , hogy normál nehézségi szinten is van már benne kihívás. Jó kis agytorna. :D
2021-02-03 17:20:42
Igen, megnéztem azt az video sorozatot, nagyon hasznos volt. Tegnep újrajátszottam egyet és ott már sikerült nyernem. Próbáltam először a fejlesztéseket megcsinálni, meg pénzeket begyűjteni. Hogy ettől, vagy mástól nyertem azt nem tudom. Most viszont a robot nem tudott úgy kibontakoni mint a múltkor. Végülis lehet, hogy a véletlen is sokat számít a gépellenfél lépései szempontjából. Tervezhtő játék ez nagyon is, de azért a véletlen is benne van a háttérben! :)
2021-02-03 17:03:10
A lovakokat kell ügyesen használni, az segíthet némileg az ezüst és ellátmány gondon. Van itt Ferinek egy 4 részes videója, ha azt megnézed, akkor hátha ügyesebb leszel (bár van benne pár dolog amit nem úgy csinált, ahogy kell, de nagyon jó videó).
2021-02-02 00:53:43
Sziasztok! Az a kérdésem, hogy szóló játékban miért tud olyan gyorsan feljutni bármelyik (erő, hit, befolyás) jelzőn az automata játékos? Ha a pénz és alapanyag helyett léphet, akkor ha egy pénzt kapna, akkor egyet léphet, ha kettő pénzt, akkor kettőt léphet? Én túl nehéz ellenfélnek találom, mert sokszor csak gyűlnek az emberei és nehezen fogynak. Vagy ha nem fogynak az emberei, akkor viszont gyorsan nő a tulajdonságjelölője! A adósságkártyát, a gyanűkártyát is könnyen megfordítja, és eldobhatja. Én meg csak szenvedek, hogy legyen pénzem, vagy ellátmányom, de akkor már az embereim is elfogytak, és a turnus végén csak malmozhatok, amíg a robot egymás után csinál akciókat! Lehet, hogy valamit nem jól csinálok? A könnyű beállításnál is megvert a gép 84-52-re! :( Az összes tulajdonsága felment 20-ra! Normális ez?
2021-02-02 00:39:34
Szia! Az a kis hatszögletű valami, ami zöld, az nem véletlenül van a játékban. Biztos rájöttél már, hogy az a szóló játékhoz való. Én azt szoktam játszani, de elég nehéz. Egyébkén én is szeretem ezt a játékot.
2021-01-26 00:00:22
A Nyugati királyság 3 játéka közül először ezt vettem meg. Az Építőmesterei túl egyszerűnek tűnt és egy közepesen nehéz játékot szerettem volna. Ezen és a Várgrófjai-n gondolkodtam, de végül nem bántam meg, hogy a Nyugati királyság Lovagai-t választottam. Nagyon jó játék lett, a barátaim szerint is. Az már biztos, hogy a többi játékot is meg fogom venni a sorozatból és a Krónikái kiegészítőt is.
Nagy szép grafika, mind a táblák és kártyák kidolgozásában. Az anyag használat is nagyon jó minőségű. Az első játék során a szabály betanulása kb. 2 órába telt nekünk és kellett 3-5 játék mire mindent át láttunk és bele jöttünk. Hosszú távú stratégiát igényel, sok oda figyelést, rengeteg lehetőséget nyújt a játék. 7 fordulóból áll, a 3-4. fordulótól felpörög a játék. Ha jól csinál mindent a játékos, akkor a további fordulókban több emberhez, nyersanyaghoz, pénzhez juthat amivel több akciót hajthat végre céljai eléréséhez. Nem egy túl egyszerű játék mivel rengeteg dologra kell figyelni és előre tervezni,de ha bele jön az ember akkor már könnyedén megy minden és a játék időből is le lehet faragni. A dobozon feltűntetett játék időhöz képest inkább 2-3 óra 4-en, de talán a legideálisabb a 3 fő. Az egyszemélyes játék mód is eléggé jóra sikerült a tapasztalataim szerint és nem is túl egyszerű, főleg, hogy több nehézségi szint is elérhető.
Barátaim és szerintem is egy rettenetesen jó játék lett, de csak akkor ülünk le játszani, ha legalább 2,5-3 óránk van rá épp. Ajánlom mindenkinek! Aki megveszi nem fog csalódni!
2020-12-30 20:19:29
Nekem ez a második az építőmesterek után a Nyugati királyság sorozatból. Nagyon tetszik a közös téma, az egyező grafika és az újra felbukkanó karakterek. Így könnyebb elmerülni a világukban.
Az építőmesterekhez képest, de sok más társassal összevetve is kevés az interakció a játékosok között, ami nekem itt kifejezetten tetszik. Vannak ugyan közös erőforrások is, de tapasztalatom szerint könnyű olyan stratégiát kialakítani, amiben a többiek nem tudnak/akarnak keresztbe tenni neked. Szerintem könnyebb volt tanulni, mint az építőmestereket, az első játék végére már gördülékenyen válogattunk az akciók között. Ellenben nagyon nehéz jól játszani. Szűken méri az erőforrásokat a játék és egész lépéssorozatokat kell előre átgondolni, hogy a legtöbbet hozd ki egy körödből. Szerencsére sok gyakorlás áll még előttünk :-)
A játék asztalképe szép és enyhén szólva is monumentális. Az összes játékunk közül ennek a kipakolásához kell a legtöbb hely. Ketten épp elfértünk a hat személyes asztalunknál, három játékosra már ki kellett nyitnunk a nagyobb változatra. A központi játéktér és a játékosok tábláinak mindkét oldalán felpakolt kártyák miatt nem férünk el az asztalon egymással szemben, csak ha kitesszük a központi táblát oldalra.
A játékidő meglepően rövid volt a komplexitáshoz képest. Négyen 2 óra volt egy játék, hárman kicsit rövidebb, ketten pedig 1,5 óra alatt végeztünk. Így nagyon kellemesen belefér 2-3 parti is egy délutánba.
Az alkatrészminőségben tapasztaltam az egyetlen negatívumot. A bábuk és kártyák általában jó minőségűek, de a bábuk között előfordultak véletlenszerű keveredések. A szerzetesek egyike pap figura, a felderítők között pedig van egy hatszög valami más játékból. A kinyomkodós elemekhez és a kártyákhoz sajnos nem adtak plusz zacskót, így visszapakolni már csak ömlesztve tudtunk. Egyik sem akadályozza a játékot, sőt, közben nem is tűnik fel, de sajnos az építőmestereknél is tapasztaltam hasonlót, így már nem tűnik véletlen hibának.
2020-12-27 21:52:33
A második szóló játékomban már sokkal jobban mentek a dolgok. Csak nagyon meg kell tervezni a dolgokat! Tabletópiával sokkal lassabban megy a játék, és bár működik a robot ellen a harc, de azért ezek a hosszú partik fárasztóak a végére. El sem tudom képzelni, hogy milyen hosszú lehet az a parti amiben össze van kapcsolva valamilyen módon a nyugati királyság krónikáival a három önmagában is működő társas! (Építőmesterek, Lovagok és Várgrófok)
2020-12-27 02:22:17
Szia! Ha a szerzetes vagy előörs helyek beteltek, azaz nem tudsz a kritériumok szerint lehelyezni egyet sem, akkor az akció nem elvégezhető. Mindaddig nem, amíg esetleg nem érsz el egy nagyonb szintet és oda már le tudod azt tenni.
2020-12-26 22:55:06
Sziasztok!
Kipróbáltam ezt a játékot robot ellen, de úgy megvert! Mondjuk csak most ismerkedek ezzel a társassal, és lehet hogy nem jól csináltam valamit. De a robot majdnem 100 pontot elért én meg a 20-on akármennyiig jutottam el. Amikor az én embereim már rég elfogytak, akkor a gép még nemhogy csökkenne az embereinek a száma, hanem csak nőtt! Vagy egy városlakótól kapott embert, vagy a királyi kegyért, vagy a támadóktól, satöbbi. A 6., 7. körre már annyi embere van, hogy az már irreális! Nem tudom. Ő bárhova bármit tehet, fizetnie se kell és gyönyörűen növekednek a erőforrásai, a gyanú kártyái és a hiteleit is könnyen lerázza. Később talán kipróbálom még egyszer, a normálnál kisebb szinten, hátha csak a kártyák kiszórása okozott ilyen nagy eltérést az eredményben.
Nem tudja valaki, hogy ha előőrst vagy szerzetest akarok behelyezni a közös játéktérre, de ott más tele vannak a helyek, akkor hova tegyem a szerzetes vagy előőrs bábút? Vagy akkor nem végezhető el az ilyen akció?
2020-10-16 12:28:34
A kedvenc társasjátékom, szerintem a gyűjteményünk ékköve. Nagyon komoly stratégiai játék, mégsem "euro meló". Nagyon kreatívnak tartom, bármikor szívesen játszom vele.
2020-05-08 15:36:02
Nagyon nagy kedvenc! Ketten és hárman szoktuk játszani, így is úgy is élmény.
2020-05-03 01:07:47
Piszkosul jó stratégiai játék! Az egyik legjobb társas amivel valaha játszottam. Az csak hab a tortán, hogy 2 fővel is tökéletes szórakozás! Véleményem szerint szűk kör fogja ezt a játékot megbecsülni. Nálunk általában 3 órás egy kör.
Level up your collection of Renegade titles with these promo items! They have been hand-picked to add new and unique experiences to your games — some through new game play and some through added ambience. Contents Summary: • Altiplano: 1 Alpaca Rider Role Tile • Architects of the West Kingdom: 2 Promo Cards • Clank! In! Space!: 1 Cruel Doctor Promo Card •...
Fejleszd és építsd tovább A nyugati királyságot, védd meg a határokat és növeld a befolyásodat az országban! A Nyugati királyság krónikái társasjáték segítségével végre összekötheted A nyugati királyság trilógia mind három részét, és részt vehetsz egy izgalmas utazáson. A kiegészítővel lehetőséged adódik a trilógia részeinél egy-egy alternatív játékmódra...
A Nyugati Királyság Krónikái társasjáték Kiegészítő 5000 Ft-tól! - 3 felhasználó és 24 üzlet árulja ezt a játékot!
A király számít rád, mi sem természetesebb tehát, mint hogy lovagjaidat összegyűjtve a birodalom védelmére siess. De az első betolakodó hordákkal szembeni stratégia megtervezése közben új ötleted támad: talán nem csak karddal, hanem ékes szavakkal is tehetnél a jó érdekében. Most bizonyíthatod diplomáciai készségedet, nyerj meg az ügynek minél több...
A Nyugati királyság Lovagjai: Koronák városa társasjáték Kiegészítő 5000 Ft-tól! - 1 felhasználó és 19 üzlet árulja ezt a játékot!
Ez a deluxe Collector's Box úgy lett kialakítva, hogy beleférjen a Paladins (A nyugati királyság lovagjai), City of Crowns (Koronák városa) és minden további tartalom, például promó kártyák, fémérmék és a kártyavédőzött kártyák is. Az összes tábla egymás mellett helyezhető el a fa alkatrészek és a kisebb kártyák fölött, mindent a helyén tartva. A doboz...
Paladins of the West Kingdom: The Vassals Mini-Expansion társasjáték Kiegészítő 11990 Ft-tól! - 3 üzlet árulja ezt a játékot!
Special Promo for backers of the 2021 Dice Tower Kickstarter. All 3 Townsfolk function the same way, allowing players to spend provisions when taking an action to ignore some of the attribute requirements: Friar = Ignore 2 Faith per 1 Provision Financer = Ignore 2 Influence per 1 Provision Strongman = Ignore 2 Strength per 1 Provision -description from...
Az alábbi játékok a hasonlítanak leginkább a(z) A Nyugati Királyság Lovagjai társasjátékhoz