
- Kedvcsináló
- 2021.05.13. 13:00:00
Várat építeni? Csak erényesen! [Telex.hu]
Amikor Tolkien megírta A Gyűrűk Urát, biztosan nem gondolta, hogy műfajt teremt vele, azt pedig végképp nem, hogy a műfajon belül szinte kötelezővé teszi a trilógiában gondolkodást. Valamirevaló fantasyszerzőnek egyszerűen muszáj volt könyvhármasban előadni a történeteit, nagyjából addig, míg a hétkötetes Harry Potter meg nem törte az átkot. Furcsa, de úgy tűnik, a trilógialáz a társasjátékokat is elérte, az egyik igazi sztárszerző, Sham Phillips legalábbis már két ilyen hármast is elkészített. Az első vikingekről szólt, és 2014-től 2016-ig jelent meg, a most bemutatott Nyugati királyság trilógia pedig sok tekintetben ennek szellemi örököse, csak ezúttal nem a vad vikingek között, hanem a Frank királyságban játszódik.
Várat építeni? Csak erényesen!
Amikor Tolkien megírta A Gyűrűk Urát, biztosan nem gondolta, hogy műfajt teremt vele, azt pedig végképp nem, hogy a műfajon belül szinte kötelezővé teszi a trilógiában gondolkodást. Valamirevaló fantasyszerzőnek egyszerűen muszáj volt könyvhármasban előadni a történeteit, nagyjából addig, míg a hétkötetes Harry Potter meg nem törte az átkot.
A cikkben megjelent társasjátékok adatlapjai
A nyugati királyság építőmesterei – A börtön mélyéből a katedrális csúcsáig
Ismertető, 2019.09.19. 07:00:00A nyugati királyság építőmesterei a jól bevált munkáslehelyezős és városépítős kliséken csavarva alkot valami egyedit. Cikkünkben még többet tudhatsz meg erről az eurós gyöngyszemről.
A Nyugati Királyság Lovagjai – A bazinagy asztal lovagjai
Ismertető, 2020.01.22. 08:00:00A Nyugati királyság lovagjai a középkori földesurak világába kalauzol minket. Egy igazi ízig-vérig euró, aminek a grafikája sem utolsó! :)
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
A tudósok élete nem csak játék és mese, kivéve, amikor mégis [telex.hu]
Kedvcsináló | 2025.08.15. 14:00:00A társasjátékok világában is jönnek-mennek a divatok. Tíz éve minden második játékban vikingek szerepeltek, aztán a Fesztáv sikere után hirtelen tömegével kezdtek érkezni az olyan játékok, amikben állatokat, növényeket tehettünk-vehettünk...
A játék, ami egyszerre idéz fel két gyerekkori élményt [telex.hu]
Kedvcsináló | 2025.08.23. 20:31:00Gyerekkorom két fontos élménye volt a merdzsózás és a karácsonyi püffentős. A merdzsózás az a tevékenység, amikor az ember a Matchbox autóit brümmögő hangok kíséretében görgeti a padlón...
Népszerű
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésZsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Bombairtók - dedukció, csapatmunka, izgalmas küldetések
2026.02.21. 14:27:00 / Ismertető, BemutatóDabba Walla - Siess, hogy ki ne hűljön!
2026.02.09. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóGwent: A legendás kártyajáték – How about a few rounds of cards?
2026.02.07. 10:00:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Bombairtók - dedukció, csapatmunka, izgalmas küldetések
2026.02.21. 14:27:00 / Ismertető, BemutatóA Bombairtók egy japán tervezésű kooperatív játék, amiben főleg a dedukció és a logika vezeti a drótokat elvágó kezeket.
Zsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Kis doboz, nagy kaland a Gloomhaven világában.
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésAz erdő: Dartmoor világa Anglia vadregényes, lápos területére repít minket, ahol a tájjal együtt egy gazdag állatvilág is jelen van. Ezt a tájat barangoljuk be a játék során.
Dabba Walla - Siess, hogy ki ne hűljön!
2026.02.09. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóMumbaiban minden reggel több mint ötezer futár indul útnak, hogy 200 000 „dabbát”, vagyis fém ételhordót szállítson ki az indiai metropolisz irodáiba. Ők a „dabba wallák”, akik már 1890 óta ikonikus „kiegészítői” a városképnek. Most eljött az idő, ho




Kommentek
hierroo
2021-05-15 17:37:38
Szerintem is nagyon jó játék (Várgrófokra gondolok, de a trilógia többi része is szuper)! Egyedül is jó időtöltés. Mindig lehet válogatni a lehetőségek közül, hogy hogyan szerezzünk sok pontot. Figyelni is kell a többiek terveit, még a szólónál is. A kódex gyűjtögetés is jó, a várban a meeple tologatás is izgalmas, és az építkezés is adhat plusz bónuszokat. És az, hogy mindenféle emberke van a kártyákon, az emberközelibbé teszi a játékot a jó mechanizmusa mellett. Én is csak ajánlani tudom.
nemi92
2021-05-13 20:52:29
Ezek közül az építőmesterek már pipa, és a 9 vagy 10 társasunk közül eddig nekem ez a best, nagyon imádom. Éppen ezért úgy vagyok a másik kettővel, hogy azokat is mindenképpen szeretném majd a későbbiekben beszerezni. Remélem azok is hasonló képpen nagy benyomást fognak tenni rám, és mindig azt fogom érezni, hogy mikor vehetem már le a polcról újra, és tolhatunk egy partyt. Ha mindhárom a birtokomban lesz, akkor pedig mehet egy trilógia végigjátszás, ami valószínűleg ki fogja égetni az agyunkat! Ide nekem az oroszlánt!! :D
u.i.: Érdekes egyébként, hogy árban viszont még sem veri a plafont, de mégis baromi jó kikapcsolódást nyújtanak a kipróbálás és a látottak alapján! Még több ilyen ár - érték arányú társast a népnek! :D