A Nyugati királyság építőmesterei egy közepesen összetett társasjáték, 1 - 5 játékos részére, az átlagos játékidő 1 - 1.5 óra. A játékot az Év Játékának jelölték 2018-ban (BGG), illetve 2018-ban és 2019-ben több, összesen 5 másik elismerést és jelölést is kapott. A társast, a bonyolultsága miatt, csak 12 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet...
A Nyugati királyság építőmesterei egy közepesen összetett társasjáték, 1 - 5 játékos részére, az átlagos játékidő 1 - 1.5 óra. A játékot az Év Játékának jelölték 2018-ban (BGG), illetve 2018-ban és 2019-ben több, összesen 5 másik elismerést és jelölést is kapott. A társast, a bonyolultsága miatt, csak 12 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a váltakozó képességek, a kártya húzás, a munkás-elhelyezés, a solitaire és a contracts mechanizmusokra.
FONTOS INFORMÁCIÓ A magyar kiadás első verziójából kimaradt pár lap a nyomásnál. Azóta megkaptuk a pótlást a kiadótól és már minden példányt javított a kiadó és hibátlan darabok vannak forgalomban.
Addig is a kiadó honlapjáról letölthető nyomtatható verziója a kimaradt lapoknak.
Ezt akár a feketepiacról is megteheted, de sajnos jó megítélésed meg fogja sínyleni, ha így teszel! Ahogy egyre több munkást küldesz ugyan arra a helyszínre, egyre több nyersanyaghoz juthatsz - de ne ess túlzásba, mert azzal mások figyelmét is magadra vonod!
Ha begyűjtötted a nyersanyagokat, nekiláthatsz a kezedben lévő épületeknek, persze csak ha van olyan segéded, amelyik az adott épület kívánalmának megfelelő tudással bír. De a jutalom-kártyák reményében (és persze az erényszinted növelése érdekében) besegíthetsz a katedrális közös építésébe is. A lényeg, hogy te gyűjtsd össze legtöbb pontot a játék végére!
A munkáslehelyezős játékok között különlegesnek számít, ha a játékosok munkásaikat nem gyűjtik vissza automatikusan a fordulók végén. A nyugati királyság építőmestereiben az építkezés akcióhoz használt munkások egyáltalán nem kerülhetnek vissza a játékosok táblájára, így az építkezések megkezdésének időzítése létfontosságú - hiszen minél több munkás van ezen a helyszínen, annál nehezebbé válik a többi épülethez szükséges nyersanyag összegyűjtése, mivel kevesebb munkás áll rendelkezésünkre hozzá.
De nem csak az építkezések időzítését, de a többi helyszínen lévő munkás visszaszerzését is jól meg kell szervezni. Ha munkásokat küldesz a Városházára, némi pénzért cserébe valamelyik helyszínről visszagyűjtheted embereidet. Vagy...fogságba ejtheted más játékosok munkásait, hogy egy későbbi körben börtönbe küldd őket, és begyűjtsd értük a jutalmat! Ugyan így, a más játékosok fogságában (tábláján) "ragadt" embereidet plusz akcióba kerül kiszabadítani, így nem árt embereid létszámát folyamatosan számon tartanod.
Az aktuális erényszintedet szinte minden döntés befolyásolja. Törekedhetsz minél magasabb szintre az erénysávon, hiszen ez sok pontot hoz a játék végén - ugyanakkor magasabb szinten már nem szerezhetsz könnyen és gyorsan nyersanyagot a feketepiacról. Az erénysáv alacsonyabb szintjén kevesebb adót kell fizetned, azonban amellett, hogy pontlevonással jár majd, így a katedrális építéséhez sem járulhatsz hozzá.
Itt elérhető a Magyar szabály a kiadó honlapjáról
Forrás: Szellemlovas
Kategória:
Városépítő, Középkori
Mechanizmus:
Váltakozó képességek, Kártya húzás, Munkás-elhelyezés, Solitaire, Contracts, Increase Value of Unchosen Resources, Tags
Ehhez a társasjátékhoz elérhető magyar szabálykönyv, amit ide kattintva le is tudsz tölteni!
A társasjátékhoz MAGYAR bemutató videó is tartozik! Nézd meg őket és nem lesz gond a szabályokkal!
Ez a társasjáték kapható a boltokban! Nézd meg partnereink ajánlatát, vagy próbáld ki az árkalkulátort!
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Budapest, 4-6-os vonal, Corvin-negyed! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Csak a doboz bontott Kickstarteres Architects 2018 Promo Pack jár hozzá
1 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Szeged! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Eladó egy Nyugati Királyság Építőmesterei társasjáték. A játék nyelve magyar. Kétszer játszottunk vele, hibátlan és hiánytalan. Személyes átvétel Szegeden vagy csomagküldés a vevő költségére.
1 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
Pár alkalommal játszott, kártyák védőben. Személyesen átvehető Szegeden, de postázom is előre utalás után. Az ár tartalmazza a Mesterművek kiegészítőt. Nincs védőzve. Csak egyben eladó.
0 érdeklődő
Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Szeged! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!
3 játék után nem jött be nekünk. Minden komponens benne van az eredeti csomagolásban, hibátlan.
2 érdeklődő
Egyszerre több játékot vásárolnál? Próbáld ki az Árkalkulátort és kiszámoljuk neked a legoptimálisabb feltételeket, hogy a legjobb árat kapd meg!
A trilógialáz a társasjátékokat is elérte, az egyik igazi sztárszerző, Sham Phillips legalábbis már két ilyen hármast is elkészített.
Amikor azt hinnéd, hogy a KS változatokra/Legendary vagy Collectors boxokra kell sok tervezési időt fektetned. Akkor jön három parányi doboz, ami túlszárnyal minden elképzelést.
A Kézművesek kora egy sor lehetőséged nyit ki, ezáltal egy magasabb komplexitási szintre emeli az alapjátékot. Gémereknek kötelező, mindenki másnak kötelezően ajánlott!
A közelmúltban magyarul is megjelent játékok közül válogattunk azoknak, akik szívesen vennének karácsonyra társasjátékot a gyereküknek, szüleiknek, barátjuknak, vagy épp maguknak.
A nyugati királyság építőmesterei a jól bevált munkáslehelyezős és városépítős kliséken csavarva alkot valami egyedit. Cikkünkben még többet tudhatsz meg erről az eurós gyöngyszemről.
Egyetértek, a Nyugati Királyság építőmesterei olyan, mint egy Excel táblázat. Emiatt sajnos számomra éppen annyira izgalmas is.
Válasz hadhaz.sandor (2023. júl 24. 22:52) üzenetére
Vajon a szerző másik "munkáslehelyezős" játéka, a Szkítia Fosztogatói vagy a Nyugati Királyság Építőmesterei a jobb?
Téma: míg a Szkítia tocsog benne, élmény ránézni a vérben tocsogó harcosainkra egy-egy fosztogatás után, addig az Építőmesterek a legelcsépeltebb középkori klisét használja és még abból sem jön át semmi. Gyakorlatilag bármire lecserélhető lenne. Cserébe viszont az építőmesterek egy harc és korhatár nélküli békés játék.
Külcsín: az NyKÉ sztenderd fa erőforrásokkal dolgozik, bár azok is jól néznek ki. A SzF viszont zseniális 3D kumisszal és ellátmánnyal, ez mindenképpen pozitívum. Negatívum viszont a SzF erőforrás ikonjai, alig felismerhetőek és megkülönböztethetőek. Grafikában személy szerint én jobban csípem a NyKÉ túlrajzolt karaktereit és telefonos játék szerű épületeit.
Mechanika: egyik sem igazi worker placement, ezért is tettem idézőjelbe. Egyszerűen hiányzik a kiszorítósdi, hiányzik a másik fejével gondolkozás, hiányzik az izgalom. A SzFban ezért kárpótolnak a kockadobások, az hoz némi izgalmat és egy minimális szerencsefaktort a játékba.
Szűkösség: mindkét játék elég adakozó, már-már túlságosan is. Mindent meg tudsz csinálni amit szeretnél, én jobban szeretem ha meg kell küzdeni egy-egy jó kombóért.
Képességek: az Építőmesterekben teljesen súlytalannak éreztem a segédek képességeit, sokszor az építéshez szükséges ikonok miatt fontosabbak. A SzFben ezzel szemben erős képességek jöttek szembe, ráadásul több különböző módon is használhatóak, el lehet dönteni hogy egyszer használom, vagy kicsit invesztálok bele és akár többször is. Kombózni is és lancoltatni is lehet őket, csípem ezt a mechanikát, egy jó optimalizációs feladat.
Komplexitás: bgg szerint hasonló komplexitásúak, én viszont úgy éreztem a SzFt könnyebb tanítani, intuitívabb a játékmenet, már csak azért is mert jobban átjön a téma, van értelme annak amit csinálunk. Cserébe még mélyebbnek is éreztem a SzFt, a képességek kombóival lehet igazán okosan játszani a játékot.
Szerkesztve: 2023. júl 25. 21:44
Tökéletesen egyetértek: nincs feszültség. A munkáslehelyezést azért szeretem, mert nem feltétlen egymással kicseszős, de mégis nagyon a másik fejével kell gondolkodni, hogy mi az amit biztosan elvisznek előlem ha most nem lépem meg, mi az ami esetleg még később is megmarad. Na ezt a feszültséget cserélte le az építőmesterek arra, hogy nyíltan egymással kibaszósan konfrontatív, de mégis hiányzik az izgalom. Mi alig kaptuk el egymás munkásait, gyakorlatilag csak arra lettünk kényszerítve hogy a sajátjainkat szedjük vissza. Rossznak nem mondanám a játékot, de szerintem középszerű. Pörgős, de mégis sokszor úgy éreztem hogy annyira nem akarok csinálni semmit. Annyi izgalmasabb darab van, nem látom miért és mikor kerülne ez elő. Mellesleg tanítani se olyan könnyű, az ikonográfiája minden csak nem következetes.
Szerkesztve: 2023. júl 23. 20:48
Válasz hamu80 (2023. márc 13. 13:56) üzenetére
Négy BGA játékon vagyok túl. Ami pozitívum, hogy ez egy nagyon könnyen emészthető, olajozottan működő játék. Az, hogy nincsenek benne körök és egyéb tényezők, amelyek megakasztják a játék folyamatát, igazán modernné teszik. Innovatív a munkások felhalmozódásával járó egyre nagyobb erőforrás bevétel, illetve egyre hatékonyabb akció. A munkások foglyul ejtése és visszavásárlása is újdonság a munkáslehelyező műfajon belül és érdekes dinamikát ad a játéknak. Ezzel együtt egyelőre valami nekem igencsak hiányzik a játékból. A feszültség! Annak ellenére, hogy a foglyul ejtés érdekes interakciót ígér, valójában még a munkáslehelyezős játékokra jellemző általános feszültség sincs meg itt. Egyszerűen mindent meg lehet tenni, nem lehet blokkolni az ellenfelet. Érzésem szerint az időzítés az ami fontos, és ezt csak kellő játékszámmal látja át az ember. Minden bizonnyal türelmesnek kell lenni. Viszont annyi, de annyi sokkal jobb munkáslehelyezős játék van, amit inkább játszanék, mint az Architectset.
Szerintem ha a feketepiacot használjuk, akkor is nyerhető a játék, csak figyelembe kell vanni azt is, hogy az játékosok mennyire gonoszkodók egymához. Ha nem, akkor szerintem nehezebb nyerni. Ki kell használni a feketepiac előnyeit úgy, hogy azért a játék végén túl sok minuszpontunk ne legyen. Meg aztán a segédek között is van olyan ami igencsak segíthet az alacsony erénysávon való lavírozást a végén jó eredménnyel lehozni. Persze az is biztos, hogy egy kis szerencse is kell ahhoz, hogy nekümk jó segédeket vagy épületeket kapjunk.
Érdemes a szóló módot is kipróbálni (vagy ketten és hozzá illesztve a játékhoz az automát harmadiknak)! Szerintem az is egészen különleges játékélményt ad.
Válasz mesanyi (2022. nov 02. 12:13) üzenetére
Tegnap végre sikerült kipróbálom a játékot. 2 személyes meccs volt. Pár véleményt írok róla.
A játék doboza: Nekem nagyon tetszik a minősége és a grafikája, de a méretével nem vagyok teljesen megelégedve. Még ki kell sakkoznom, hogyan tegyem bele az alkatrészeket, hogy kényelmesen elférjen.
Az alkatrészek: Tetszenek. Az anyagok minősége rendben van. Egyedül talán a pénz lehetne jobb, de meg tudok békélni vele. A játék tábla is tetszik. Minden szimbólum érthető. A grafika szép. A kártyákon lévő rajzok is szépek. Imádom. A magyarázatok is érthetőek. Bár néha belenéztem a szabálykönyvbe, hogy biztos jól játszunk.
Na és akkor a játékról pár szó: így az első játék során néha úgy éreztem, hogy csak teszem a bábukat ide-oda. Kell egy két menet mire jól ráérzek mikor mi a jó taktika. Meglepő, hogy a 20 bábu időnként milyen szűkösnek tud tűnni. Hamar lelehet pakolni őket, meg elrabolgatni. Igaz minden magyarázat érthető a játékban, de amikor van 3-4 segé, húzod fel az épületeket már sokféle kell figyelni. Volt , hogy úgy béreltünk fel segédet, hogy a 4 ezüstöt kihagytuk. Ami azért a játék egyensúly miatt elég nagy hiba (igaz ezzel felgyorsítottuk a meccset). Ellenfelem az épületekből szerzett pontokat. Aztán hittem ki is kaptam annyira jól állt. De a végén a pontok összeszámolása után kiderült, hogy én nyertem azzal ,hogy a katedrálist építettem és az erényem a maximumon volt.
Összegzés: A sok alkatrész miatt az előkészület és az ekrakás jó pár percbe tellik, de nem őrületbe kergető. A grafika megfogott. A játék nyugodt hangulatú, de kellőképpen gondolkodtató. Pár játék még kell, hogy rutinból menjenek a szabályok és ne hibázzunk bele. Bízom benne sokszor előkerül majd.
Végre kipróbáltuk és azt kell, hogy mondjam, meglepően szórakoztató ez folyamatos játékmenet. nincsenek a megszokott körök, nincs olyan, hogy valamit csinálnod kell előtte, hogy letegyed a munkásodat (kivéve azt pár különleges mezőt), tök jól pörög a játék.
Ami még fura, hogy nem tudom éreztem rá, hogy mi a tuti stratégia, vagy tényleg többféle mód van arra, hogy nyerjél a játékban.
Pl. tökre izgat, hogy mi történik akkor, ha végig feketepiacozom? eleve magával hordoz egy csomó mínusz pontot, de valahogy működnie kell, hiszen, akkor nem lenne benne a játékban. Vagy mégsem működhet?
Tök jól működik két fővel, szerintem még háromnál is jól megy a tervezgetés, négynél elég kaotikus lehet.
Szerintem a segédek grafikája kicsit csúnyácska, nem vagyok ilyen karikatúraszerű arcokhoz szokva, de az épületeknél nincs ilyen bajom.
Még egy nagy - pont, hogy a rengeteg cucc tárolására ez az insert szerintem tragédia...
Nagy kedvencem.
Jó ötlet a témája és nagyon tetszik a külseje is. A rajzokat imádom, minden kártya különleges, a segédek és az épületek is. A színei is szépek. A nyersanyagok gyűjtögetése, vásárlása, segéd felfogadása, épület megépítése miatt ennek a résznek még átjön a tematikája, a lovagoknak már egyáltalán nem. A rajzfilmes középkori hangulatot is hozzák a rajzok és a játék elemei.
Ez volt az első igazi munkás-lehelyezős játékunk és talán ezért is nagyon megtetszett. Elején egyszerűbben játszottuk, alig használtuk a fekete piacot, a katedrálist is alig építettünk, a gyerekek miatt sem lopkodtuk egymás munkásait, csak a sajátjainkat vittük haza. Később kezdtük aktívabban kihasználni ezeket a lehetőségeket is.
(Szerintem nincs egy üdvözítő taktika. Többektől hallottam, hogy katedrálist kell építeni, de simán ki lehet így is kapni, ha másik játékos megépít több nagyobb értékű épületet. )
Csak kipróbálni tudtam a játékot, és a munkáslehelyezős játékokban sincs sok tapasztalatom, de kijelenthetem, hogy egész korrekt társas. A külcsínből a játéktáblát emelném ki, sok különböző helyszín közül választhatunk, de helyet kapnak a felbérelhető karakterek, és a becsület-szint is, ennek ellenére egyáltalán nem hat zsúfoltnak. A doboz mérete pont megfelelő, nincs túlméretezve.
A játékmechanikák nagyon jók és (szerintem) egyediek, a munkások egy helyen való halmozása sok-sok nyersanyagért, ezek elfogása, börtönbe küldése, sajátjaink kiszabadítása, a már említett becsület-szint, a játék előrehaladását jelző helyszín, és hogy így végleg lerakjuk a munkásainkat, valamint az ezzel kapcsolatos két pontszerzési irány (épületek, katedrális) mind a helyükön vannak, és együtt egy nagy egészet képeznek.
A játékról tehát nagyon jó a véleményem, mégsem tudom azt mondani, hogy meg fogjuk venni, vagy akár szeretnék vele még játszani a jövőben. Nem tudok igazán semmi negatívat mondani róla, de az a helyzet, hogy vannak jobbak... Rengeteg jó játék van ma már a piacon, és nem tudok olyan szituációt mondani, amikor összejön egy 4 fős társaság, és ezt választanám valami más helyett. Ennek ellenére tudom ajánlani, kipróbálásra mindenképp.
Amúgy láttam, hogy vannak egyedi karakter képességek, sajnos ezt nem próbáltuk, pedig ez szokott a kedvenc részem lenni a hasonló társasokban, kíváncsi lennék mennyire egyediek, és mennyire színesítik tovább a játékot.
Engem már az elején megfogott a triológia. Szeretem a grafikát, és a középkor témát. Gondoltam, megveszem az elsőt, még azt ajánlják kezdésképp, bár mivel szeretek informálódni, megtudtam, hogy a másik két rész ugyan szintén hasonló mechanikájú, mégis egyedi a játékmenetük. Mindenképp szeretném megvenni hozzá a kiegészítőt és biztos hogy a lovagokra és a grófokra is igényt tartok a jövőben.
Érdemes közel tartani a szabálykönyvet az első 2 játéknál, főleg a segédkartya képességek és a helyszinek képessége miatt. Az egyszemélyes mód is nagyon élvezhető, de 3- 4 játékossal már igazán kihívás, hogy kire figyelj, vagy hogy hogy tervezd meg a következő lépésed.
És egyértelmű, hogy a tarsaságban mindig van egy túlsagosan erénytelen, aki nem szégyell az adópultról lopni :D
Nem tudok zöld ágra vergődni vele.. nem rossz játék, viszont nem is kiemelkedő. Ár/érték arányban számomra éppen-éppen. Sokan éltetik a játék képi világát és tudom, hogy a rajzolója a szakmában nagyon elismert. Számomra kifejezetten taszító. Hónapokon at húzódott a megvétele. Sajnos a baráti tarsasagban senkinek sem volt meg, így kiprobalas nelkul vettem meg. Nem mondom, hogy megbántam, de több nyugati királyság játékot biztosan nem fogok vásárolni. Tudom, hogy mindegyiknek más a jatekmenete, de akkor is. Ettől fuggetlenul aki szereti a munkás lehelyezos jatekokat azoknak ajanlom, családi jateknak is teljesen jó.
Játszóház projekt keretében kaptuk kölcsön. Annyira jók a grafikák, hogy azonnal beszippantott a játék. Minden játékosszámmal kipróbáltuk és szenzációs bárhogy is. Több taktikát is kipróbáltunk de a bűnős út eddig senkinek sem hozott győzelmet. Az erényesek minden esetben a fránya katedrális létrán haladva szereztek nyerő pontokat. A random érkező építménykártyák kicsit befolyásolják a játék beindulását, mivel a kártyák szerzése is embereket és pénzt igényel , így sokszor jártunk úgy , hogy 3-4 kör is elment azzal hogy megépíthető kártyákat szerezzünk. Néha csak úgy lehet haladni ha borsot törünk a többiek orra alá azzal hogy elraboljuk a munkásaikat és nem utolsó sorban jó bevételforrás végszükség esetén.Nagyon kedveljük és tervezzük a kiegészítők beszerzését is . Nagyon várom már a legujabbat a Mesterműveket.
Ez a hangulat, a grafika, maga a játék is szenzációs! Bár a várgrófos szerintem még egy fokkal érdekesebb, ezzel a változattal találkoztam először és nagyon megfogott. Hihetetlen egyediek a kártyák, nagyon tetszenek a rajta szereplő karakterek.
Születésnapomra kaptam. Nagyon szeretjük remek asztalképe van. A játékszabály talán kicsit hosszúnak hat de cserébe nagyon részletes és sok példát tartalmaz. Kezdő munkás lehejezős játéknak is ajánlanám. Könnyen tanulható. Az ellenfeleink munkásának elfogása megfűszerezi a játék élményt. Ajánlom mindenkinek aki szereti a munkáslehelyezős játékokat vagy szereti a középkori tematikát.
Az alábbi játékok a hasonlítanak leginkább a(z) A Nyugati királyság építőmesterei társasjátékhoz
Kiscirmo- 2024. márc 07. 09:59
- Válasz
- / +4
Múlt hétvégén ismét előkerült, és jöttem róla egy kis jót is irni, látom, eléggé megoszlanak a vélemények róla. Engem a doboz külseje, grafikája egyből megragadott, szeretem az ilyen különleges "kinézetű" játékokat, nem megszokott szerintem. A tábla és a kártyák is nagyon tetszenek.
És akkor a játékról, egyrészt megértem az excel táblás hasonlatot, de nekem sok játék ezt az érzést hozza, pl Mars, Puerto Rico, Anachrony is, pedig ezeket is mind szeretem, de nekem mivel tetszik a nyugati trilógia grafikája, el tudok benne merülni. Illetve hiába excel tábla effektus, azért annyiban jobban élvezem, mint az igazi excelezést, hogy itt végig izgi, ki áll jobban, hogyan tudok nyerni.
Külön szeretem benne a gyorsaságát és hogy hamar vége, nagyon át kell gondolni, melyik vonalat visszük a játék során, ha úgy tetszik, milyen stratégiát követünk, pl csalunk-lopunk-e egyáltalán, ha igen, mennyit, a közöst is épitjük, vagy csak a sajátunkat, stb. Kb 45 perc alatt megy le egy kétfős party, és leginkább ketten játszuk, de négy fővel el tud húzódni egy óra felé is bőven, főleg, ha akad a társaságban analitikus.
Összességében nekem az egyik kedvencem, bár már kiegészitőkkel játszuk, az alapjáték is remekül elszórakoztat szerintem.
Néha azért az ikonográfia nem jön át elsőre még mindig, de lehet, hogy ez az én tehetségtelenségem oka.