A Nyugati királyság építőmesterei
A Nyugati királyság építőmesterei
A Nyugati királyság építőmesterei
A Nyugati királyság építőmesterei
Videó beküldése

A Nyugati királyság építőmesterei társasjáték

társasjáték, 2019
Értékelem!

A Nyugati királyság építőmesterei egy közepesen összetett társasjáték, 1 - 5 játékos részére, az átlagos játékidő 1 - 1.5 óra. A játékot az Év Játékának jelölték 2018-ban (BGG), illetve 2018-ban és 2019-ben több, összesen 5 másik elismerést és jelölést is kapott. A társast, a bonyolultsága miatt, csak 12 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet...

A Nyugati királyság építőmesterei egy közepesen összetett társasjáték, 1 - 5 játékos részére, az átlagos játékidő 1 - 1.5 óra. A játékot az Év Játékának jelölték 2018-ban (BGG), illetve 2018-ban és 2019-ben több, összesen 5 másik elismerést és jelölést is kapott. A társast, a bonyolultsága miatt, csak 12 éves kortól ajánljuk kipróbálni. A játékmenet erősen épít a váltakozó képességek, a kártya húzás, a munkás-elhelyezés, a solitaire és a contracts mechanizmusokra.

A Szellemlovas leírása:

FONTOS INFORMÁCIÓ A magyar kiadás első verziójából kimaradt pár lap a nyomásnál. Azóta megkaptuk a pótlást a kiadótól és már minden példányt javított a kiadó és hibátlan darabok vannak forgalomban.

Addig is a kiadó honlapjáról letölthető nyomtatható verziója a kimaradt lapoknak.

Nem volt könnyű az építészek dolga a IX. századi Frank Birodalomban sem. A királyt lenyűgözni csak azoknak lehet esélye, akik ügyesen egyensúlyban tudják tartani az olcsóbb építkezéshez néha óhatatlanul szükséges "fű alatti" beszerzéseket és a becsületesen kitermelt nyersanyagok arányát. Hogy tisztességes maradsz-e vagy sem, csakis a Te döntésed...
Először is, szerezd be az épületekhez szükséges nyersanyagokat!

Ezt akár a feketepiacról is megteheted, de sajnos jó megítélésed meg fogja sínyleni, ha így teszel! Ahogy egyre több munkást küldesz ugyan arra a helyszínre, egyre több nyersanyaghoz juthatsz - de ne ess túlzásba, mert azzal mások figyelmét is magadra vonod!

Bérelj fel segédeket, és láss neki a munkának!

Ha begyűjtötted a nyersanyagokat, nekiláthatsz a kezedben lévő épületeknek, persze csak ha van olyan segéded, amelyik az adott épület kívánalmának megfelelő tudással bír. De a jutalom-kártyák reményében (és persze az erényszinted növelése érdekében) besegíthetsz a katedrális közös építésébe is. A lényeg, hogy te gyűjtsd össze legtöbb pontot a játék végére!

Gyűjtsd vissza a munkásaid!

A munkáslehelyezős játékok között különlegesnek számít, ha a játékosok munkásaikat nem gyűjtik vissza automatikusan a fordulók végén. A nyugati királyság építőmestereiben az építkezés akcióhoz használt munkások egyáltalán nem kerülhetnek vissza a játékosok táblájára, így az építkezések megkezdésének időzítése létfontosságú - hiszen minél több munkás van ezen a helyszínen, annál nehezebbé válik a többi épülethez szükséges nyersanyag összegyűjtése, mivel kevesebb munkás áll rendelkezésünkre hozzá.

De nem csak az építkezések időzítését, de a többi helyszínen lévő munkás visszaszerzését is jól meg kell szervezni. Ha munkásokat küldesz a Városházára, némi pénzért cserébe valamelyik helyszínről visszagyűjtheted embereidet. Vagy...fogságba ejtheted más játékosok munkásait, hogy egy későbbi körben börtönbe küldd őket, és begyűjtsd értük a jutalmat! Ugyan így, a más játékosok fogságában (tábláján) "ragadt" embereidet plusz akcióba kerül kiszabadítani, így nem árt embereid létszámát folyamatosan számon tartanod.

A becsületes munka ára

Az aktuális erényszintedet szinte minden döntés befolyásolja. Törekedhetsz minél magasabb szintre az erénysávon, hiszen ez sok pontot hoz a játék végén - ugyanakkor magasabb szinten már nem szerezhetsz könnyen és gyorsan nyersanyagot a feketepiacról. Az erénysáv alacsonyabb szintjén kevesebb adót kell fizetned, azonban amellett, hogy pontlevonással jár majd, így a katedrális építéséhez sem járulhatsz hozzá.

Az előrehaladás és a végső cél érdekében néha áldozatokat kell majd hoznod - de vajon még időben vissza tudod szerezni becsületedet?

Itt elérhető a Magyar szabály a kiadó honlapjáról

Forrás: Szellemlovas
Az üzletekben most 19% kedvezménnyel kaphatod meg ezt a játékot!
  • 8 000 Ft-tól
  • 29 ajánlat

Kategória: Városépítő, Középkori
Mechanizmus: Váltakozó képességek, Kártya húzás, Munkás-elhelyezés, Solitaire, Contracts, Increase Value of Unchosen Resources, Tags

Szabálykönyv

Ehhez a társasjátékhoz elérhető magyar szabálykönyv, amit ide kattintva le is tudsz tölteni!

Videók

A társasjátékhoz MAGYAR bemutató videó is tartozik! Nézd meg őket és nem lesz gond a szabályokkal!

Üzletek

Ez a társasjáték kapható a boltokban! Nézd meg partnereink ajánlatát, vagy próbáld ki az árkalkulátort!

A Nyugati királyság építőmesterei társasjáték vásárlása, árak és üzletek

A felhasználók ajánlatai

A Nyugati királyság építőmestereijudit.skraban, Budapest, 4-6-os vonal, Corvin-negyed

Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Budapest, 4-6-os vonal, Corvin-negyed! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!

Csak a doboz bontott Kickstarteres Architects 2018 Promo Pack jár hozzá

0 érdeklődő


A Nyugati királyság építőmestereirepkarichard, Szeged

Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Szeged! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!

Eladó egy Nyugati Királyság Építőmesterei társasjáték. A játék nyelve magyar. Kétszer játszottunk vele, hibátlan és hiánytalan. Személyes átvétel Szegeden vagy csomagküldés a vevő költségére.

1 érdeklődő


A Nyugati királyság építőmestereifkferas8, Tatabánya

Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Tatabánya! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!

Nem kerül le a polcról már jó ideje, ezért ELADÓ! Szép, jó állapotban lévő társas. A kézművesek kora kiegészítővel viszed, akkor az ár: 12.000 Ft!!!!!!!

1 érdeklődő


A Nyugati királyság építőmestereidonmorek, Budapest

Akár cserélném is! Csak személyesen itt: Budapest!

Hasznalt, de jo allapotu.

1 érdeklődő


A Nyugati királyság építőmestereihajagosnorbi, Szeged

Csomagküldéssel, vagy személyesen itt: Szeged! Az ár NEM tartalmazza a csomagküldés árát!

3 játék után nem jött be nekünk. Minden komponens benne van az eredeti csomagolásban, hibátlan.

2 érdeklődő




Árkalkulátor

Egyszerre több játékot vásárolnál? Próbáld ki az Árkalkulátort és kiszámoljuk neked a legoptimálisabb feltételeket, hogy a legjobb árat kapd meg!

Szabálykönyvek (3)

A Nyugati királyság építőmesterei társasjáték videók (13)

Kapcsolódó cikkek

Díjak és jelölések

Legjobb grafika/prezentáció

jelölt, Golden Geek Awards, 2018

Leginnovatívabb játék

jelölt, Golden Geek Awards, 2018

Legjobb egyszemélyes játék

jelölt, Golden Geek Awards, 2018

Legjobb stratégiai játék

jelölt, Golden Geek Awards, 2018

Kommentek

Kommentek

  • Kiscirmo

    2024-03-07 10:59:33

    Múlt hétvégén ismét előkerült, és jöttem róla egy kis jót is irni, látom, eléggé megoszlanak a vélemények róla. Engem a doboz külseje, grafikája egyből megragadott, szeretem az ilyen különleges "kinézetű" játékokat, nem megszokott szerintem. A tábla és a kártyák is nagyon tetszenek.

    És akkor a játékról, egyrészt megértem az excel táblás hasonlatot, de nekem sok játék ezt az érzést hozza, pl Mars, Puerto Rico, Anachrony is, pedig ezeket is mind szeretem, de nekem mivel tetszik a nyugati trilógia grafikája, el tudok benne merülni. Illetve hiába excel tábla effektus, azért annyiban jobban élvezem, mint az igazi excelezést, hogy itt végig izgi, ki áll jobban, hogyan tudok nyerni.

    Külön szeretem benne a gyorsaságát és hogy hamar vége, nagyon át kell gondolni, melyik vonalat visszük a játék során, ha úgy tetszik, milyen stratégiát követünk, pl csalunk-lopunk-e egyáltalán, ha igen, mennyit, a közöst is épitjük, vagy csak a sajátunkat, stb. Kb 45 perc alatt megy le egy kétfős party, és leginkább ketten játszuk, de négy fővel el tud húzódni egy óra felé is bőven, főleg, ha akad a társaságban analitikus.
    Összességében nekem az egyik kedvencem, bár már kiegészitőkkel játszuk, az alapjáték is remekül elszórakoztat szerintem.
    Néha azért az ikonográfia nem jön át elsőre még mindig, de lehet, hogy ez az én tehetségtelenségem oka.

  • qgtanton

    2023-07-25 07:09:19

    Egyetértek, a Nyugati Királyság építőmesterei olyan, mint egy Excel táblázat. Emiatt sajnos számomra éppen annyira izgalmas is.

  • hadhaz.sandor

    2023-07-25 00:52:18

    Vajon a szerző másik "munkáslehelyezős" játéka, a Szkítia Fosztogatói vagy a Nyugati Királyság Építőmesterei a jobb?

    Téma: míg a Szkítia tocsog benne, élmény ránézni a vérben tocsogó harcosainkra egy-egy fosztogatás után, addig az Építőmesterek a legelcsépeltebb középkori klisét használja és még abból sem jön át semmi. Gyakorlatilag bármire lecserélhető lenne. Cserébe viszont az építőmesterek egy harc és korhatár nélküli békés játék.

    Külcsín: az NyKÉ sztenderd fa erőforrásokkal dolgozik, bár azok is jól néznek ki. A SzF viszont zseniális 3D kumisszal és ellátmánnyal, ez mindenképpen pozitívum. Negatívum viszont a SzF erőforrás ikonjai, alig felismerhetőek és megkülönböztethetőek. Grafikában személy szerint én jobban csípem a NyKÉ túlrajzolt karaktereit és telefonos játék szerű épületeit.

    Mechanika: egyik sem igazi worker placement, ezért is tettem idézőjelbe. Egyszerűen hiányzik a kiszorítósdi, hiányzik a másik fejével gondolkozás, hiányzik az izgalom. A SzFban ezért kárpótolnak a kockadobások, az hoz némi izgalmat és egy minimális szerencsefaktort a játékba.

    Szűkösség: mindkét játék elég adakozó, már-már túlságosan is. Mindent meg tudsz csinálni amit szeretnél, én jobban szeretem ha meg kell küzdeni egy-egy jó kombóért.

    Képességek: az Építőmesterekben teljesen súlytalannak éreztem a segédek képességeit, sokszor az építéshez szükséges ikonok miatt fontosabbak. A SzFben ezzel szemben erős képességek jöttek szembe, ráadásul több különböző módon is használhatóak, el lehet dönteni hogy egyszer használom, vagy kicsit invesztálok bele és akár többször is. Kombózni is és lancoltatni is lehet őket, csípem ezt a mechanikát, egy jó optimalizációs feladat.

    Komplexitás: bgg szerint hasonló komplexitásúak, én viszont úgy éreztem a SzFt könnyebb tanítani, intuitívabb a játékmenet, már csak azért is mert jobban átjön a téma, van értelme annak amit csinálunk. Cserébe még mélyebbnek is éreztem a SzFt, a képességek kombóival lehet igazán okosan játszani a játékot.

  • hadhaz.sandor

    2023-07-23 22:42:52

    Tökéletesen egyetértek: nincs feszültség. A munkáslehelyezést azért szeretem, mert nem feltétlen egymással kicseszős, de mégis nagyon a másik fejével kell gondolkodni, hogy mi az amit biztosan elvisznek előlem ha most nem lépem meg, mi az ami esetleg még később is megmarad. Na ezt a feszültséget cserélte le az építőmesterek arra, hogy nyíltan egymással kibaszósan konfrontatív, de mégis hiányzik az izgalom. Mi alig kaptuk el egymás munkásait, gyakorlatilag csak arra lettünk kényszerítve hogy a sajátjainkat szedjük vissza. Rossznak nem mondanám a játékot, de szerintem középszerű. Pörgős, de mégis sokszor úgy éreztem hogy annyira nem akarok csinálni semmit. Annyi izgalmasabb darab van, nem látom miért és mikor kerülne ez elő. Mellesleg tanítani se olyan könnyű, az ikonográfiája minden csak nem következetes.

  • hamu80

    2023-03-13 14:56:54

    Négy BGA játékon vagyok túl. Ami pozitívum, hogy ez egy nagyon könnyen emészthető, olajozottan működő játék. Az, hogy nincsenek benne körök és egyéb tényezők, amelyek megakasztják a játék folyamatát, igazán modernné teszik. Innovatív a munkások felhalmozódásával járó egyre nagyobb erőforrás bevétel, illetve egyre hatékonyabb akció. A munkások foglyul ejtése és visszavásárlása is újdonság a munkáslehelyező műfajon belül és érdekes dinamikát ad a játéknak. Ezzel együtt egyelőre valami nekem igencsak hiányzik a játékból. A feszültség! Annak ellenére, hogy a foglyul ejtés érdekes interakciót ígér, valójában még a munkáslehelyezős játékokra jellemző általános feszültség sincs meg itt. Egyszerűen mindent meg lehet tenni, nem lehet blokkolni az ellenfelet. Érzésem szerint az időzítés az ami fontos, és ezt csak kellő játékszámmal látja át az ember. Minden bizonnyal türelmesnek kell lenni. Viszont annyi, de annyi sokkal jobb munkáslehelyezős játék van, amit inkább játszanék, mint az Architectset.

  • hierroo

    2023-02-06 14:37:20

    Szerintem ha a feketepiacot használjuk, akkor is nyerhető a játék, csak figyelembe kell vanni azt is, hogy az játékosok mennyire gonoszkodók egymához. Ha nem, akkor szerintem nehezebb nyerni. Ki kell használni a feketepiac előnyeit úgy, hogy azért a játék végén túl sok minuszpontunk ne legyen. Meg aztán a segédek között is van olyan ami igencsak segíthet az alacsony erénysávon való lavírozást a végén jó eredménnyel lehozni. Persze az is biztos, hogy egy kis szerencse is kell ahhoz, hogy nekümk jó segédeket vagy épületeket kapjunk.
    Érdemes a szóló módot is kipróbálni (vagy ketten és hozzá illesztve a játékhoz az automát harmadiknak)! Szerintem az is egészen különleges játékélményt ad.

  • QUNarmy

    2023-02-05 11:53:50

    Tegnap végre sikerült kipróbálom a játékot. 2 személyes meccs volt. Pár véleményt írok róla.

    A játék doboza: Nekem nagyon tetszik a minősége és a grafikája, de a méretével nem vagyok teljesen megelégedve. Még ki kell sakkoznom, hogyan tegyem bele az alkatrészeket, hogy kényelmesen elférjen.

    Az alkatrészek: Tetszenek. Az anyagok minősége rendben van. Egyedül talán a pénz lehetne jobb, de meg tudok békélni vele. A játék tábla is tetszik. Minden szimbólum érthető. A grafika szép. A kártyákon lévő rajzok is szépek. Imádom. A magyarázatok is érthetőek. Bár néha belenéztem a szabálykönyvbe, hogy biztos jól játszunk.

    Na és akkor a játékról pár szó: így az első játék során néha úgy éreztem, hogy csak teszem a bábukat ide-oda. Kell egy két menet mire jól ráérzek mikor mi a jó taktika. Meglepő, hogy a 20 bábu időnként milyen szűkösnek tud tűnni. Hamar lelehet pakolni őket, meg elrabolgatni. Igaz minden magyarázat érthető a játékban, de amikor van 3-4 segé, húzod fel az épületeket már sokféle kell figyelni. Volt , hogy úgy béreltünk fel segédet, hogy a 4 ezüstöt kihagytuk. Ami azért a játék egyensúly miatt elég nagy hiba (igaz ezzel felgyorsítottuk a meccset). Ellenfelem az épületekből szerzett pontokat. Aztán hittem ki is kaptam annyira jól állt. De a végén a pontok összeszámolása után kiderült, hogy én nyertem azzal ,hogy a katedrálist építettem és az erényem a maximumon volt.

    Összegzés: A sok alkatrész miatt az előkészület és az ekrakás jó pár percbe tellik, de nem őrületbe kergető. A grafika megfogott. A játék nyugodt hangulatú, de kellőképpen gondolkodtató. Pár játék még kell, hogy rutinból menjenek a szabályok és ne hibázzunk bele. Bízom benne sokszor előkerül majd.

  • mesanyi

    2022-11-02 13:13:42

    Végre kipróbáltuk és azt kell, hogy mondjam, meglepően szórakoztató ez folyamatos játékmenet. nincsenek a megszokott körök, nincs olyan, hogy valamit csinálnod kell előtte, hogy letegyed a munkásodat (kivéve azt pár különleges mezőt), tök jól pörög a játék.

    Ami még fura, hogy nem tudom éreztem rá, hogy mi a tuti stratégia, vagy tényleg többféle mód van arra, hogy nyerjél a játékban.
    Pl. tökre izgat, hogy mi történik akkor, ha végig feketepiacozom? eleve magával hordoz egy csomó mínusz pontot, de valahogy működnie kell, hiszen, akkor nem lenne benne a játékban. Vagy mégsem működhet?

    Tök jól működik két fővel, szerintem még háromnál is jól megy a tervezgetés, négynél elég kaotikus lehet.

    Szerintem a segédek grafikája kicsit csúnyácska, nem vagyok ilyen karikatúraszerű arcokhoz szokva, de az épületeknél nincs ilyen bajom.

    Még egy nagy - pont, hogy a rengeteg cucc tárolására ez az insert szerintem tragédia...

  • nedudki74

    2022-10-06 13:57:57

    Nagy kedvencem.
    Jó ötlet a témája és nagyon tetszik a külseje is. A rajzokat imádom, minden kártya különleges, a segédek és az épületek is. A színei is szépek. A nyersanyagok gyűjtögetése, vásárlása, segéd felfogadása, épület megépítése miatt ennek a résznek még átjön a tematikája, a lovagoknak már egyáltalán nem. A rajzfilmes középkori hangulatot is hozzák a rajzok és a játék elemei.
    Ez volt az első igazi munkás-lehelyezős játékunk és talán ezért is nagyon megtetszett. Elején egyszerűbben játszottuk, alig használtuk a fekete piacot, a katedrálist is alig építettünk, a gyerekek miatt sem lopkodtuk egymás munkásait, csak a sajátjainkat vittük haza. Később kezdtük aktívabban kihasználni ezeket a lehetőségeket is.
    (Szerintem nincs egy üdvözítő taktika. Többektől hallottam, hogy katedrálist kell építeni, de simán ki lehet így is kapni, ha másik játékos megépít több nagyobb értékű épületet. )

  • Astral

    2022-04-16 22:25:49

    Csak kipróbálni tudtam a játékot, és a munkáslehelyezős játékokban sincs sok tapasztalatom, de kijelenthetem, hogy egész korrekt társas. A külcsínből a játéktáblát emelném ki, sok különböző helyszín közül választhatunk, de helyet kapnak a felbérelhető karakterek, és a becsület-szint is, ennek ellenére egyáltalán nem hat zsúfoltnak. A doboz mérete pont megfelelő, nincs túlméretezve.
    A játékmechanikák nagyon jók és (szerintem) egyediek, a munkások egy helyen való halmozása sok-sok nyersanyagért, ezek elfogása, börtönbe küldése, sajátjaink kiszabadítása, a már említett becsület-szint, a játék előrehaladását jelző helyszín, és hogy így végleg lerakjuk a munkásainkat, valamint az ezzel kapcsolatos két pontszerzési irány (épületek, katedrális) mind a helyükön vannak, és együtt egy nagy egészet képeznek.

    A játékról tehát nagyon jó a véleményem, mégsem tudom azt mondani, hogy meg fogjuk venni, vagy akár szeretnék vele még játszani a jövőben. Nem tudok igazán semmi negatívat mondani róla, de az a helyzet, hogy vannak jobbak... Rengeteg jó játék van ma már a piacon, és nem tudok olyan szituációt mondani, amikor összejön egy 4 fős társaság, és ezt választanám valami más helyett. Ennek ellenére tudom ajánlani, kipróbálásra mindenképp.

    Amúgy láttam, hogy vannak egyedi karakter képességek, sajnos ezt nem próbáltuk, pedig ez szokott a kedvenc részem lenni a hasonló társasokban, kíváncsi lennék mennyire egyediek, és mennyire színesítik tovább a játékot.

  • ryuk669

    2022-04-09 09:02:37

    Engem már az elején megfogott a triológia. Szeretem a grafikát, és a középkor témát. Gondoltam, megveszem az elsőt, még azt ajánlják kezdésképp, bár mivel szeretek informálódni, megtudtam, hogy a másik két rész ugyan szintén hasonló mechanikájú, mégis egyedi a játékmenetük. Mindenképp szeretném megvenni hozzá a kiegészítőt és biztos hogy a lovagokra és a grófokra is igényt tartok a jövőben.

    Érdemes közel tartani a szabálykönyvet az első 2 játéknál, főleg a segédkartya képességek és a helyszinek képessége miatt. Az egyszemélyes mód is nagyon élvezhető, de 3- 4 játékossal már igazán kihívás, hogy kire figyelj, vagy hogy hogy tervezd meg a következő lépésed.

    És egyértelmű, hogy a tarsaságban mindig van egy túlsagosan erénytelen, aki nem szégyell az adópultról lopni :D

  • Mixike

    2021-11-07 13:13:21

    Nem tudok zöld ágra vergődni vele.. nem rossz játék, viszont nem is kiemelkedő. Ár/érték arányban számomra éppen-éppen. Sokan éltetik a játék képi világát és tudom, hogy a rajzolója a szakmában nagyon elismert. Számomra kifejezetten taszító. Hónapokon at húzódott a megvétele. Sajnos a baráti tarsasagban senkinek sem volt meg, így kiprobalas nelkul vettem meg. Nem mondom, hogy megbántam, de több nyugati királyság játékot biztosan nem fogok vásárolni. Tudom, hogy mindegyiknek más a jatekmenete, de akkor is. Ettől fuggetlenul aki szereti a munkás lehelyezos jatekokat azoknak ajanlom, családi jateknak is teljesen jó.

  • ronaiheni

    2021-10-18 19:05:10

    Játszóház projekt keretében kaptuk kölcsön. Annyira jók a grafikák, hogy azonnal beszippantott a játék. Minden játékosszámmal kipróbáltuk és szenzációs bárhogy is. Több taktikát is kipróbáltunk de a bűnős út eddig senkinek sem hozott győzelmet. Az erényesek minden esetben a fránya katedrális létrán haladva szereztek nyerő pontokat. A random érkező építménykártyák kicsit befolyásolják a játék beindulását, mivel a kártyák szerzése is embereket és pénzt igényel , így sokszor jártunk úgy , hogy 3-4 kör is elment azzal hogy megépíthető kártyákat szerezzünk. Néha csak úgy lehet haladni ha borsot törünk a többiek orra alá azzal hogy elraboljuk a munkásaikat és nem utolsó sorban jó bevételforrás végszükség esetén.Nagyon kedveljük és tervezzük a kiegészítők beszerzését is . Nagyon várom már a legujabbat a Mesterműveket.

  • vacogi

    2021-10-18 17:57:29

    Ez a hangulat, a grafika, maga a játék is szenzációs! Bár a várgrófos szerintem még egy fokkal érdekesebb, ezzel a változattal találkoztam először és nagyon megfogott. Hihetetlen egyediek a kártyák, nagyon tetszenek a rajta szereplő karakterek.

  • lupkovicslaci

    2021-10-14 20:13:01

    Születésnapomra kaptam. Nagyon szeretjük remek asztalképe van. A játékszabály talán kicsit hosszúnak hat de cserébe nagyon részletes és sok példát tartalmaz. Kezdő munkás lehejezős játéknak is ajánlanám. Könnyen tanulható. Az ellenfeleink munkásának elfogása megfűszerezi a játék élményt. Ajánlom mindenkinek aki szereti a munkáslehelyezős játékokat vagy szereti a középkori tematikát.

  • harnas1207

    2021-05-29 15:13:35

    A feketepiac újranyitása bekezdésben egyértelműen leírja a szabály, hogy mi a sorrend. "3. a játékosok tetszőleges sorrendben használhatják segédeik képességeit." Ezután jönnek a büntetések.

  • hierroo

    2021-05-29 11:16:27

    Én is ezt gondolnám, bár elég faramuci ez a helyzet. Kérdés, melyik akciót kell hamarabb elvégezni, a segédkártya akciót, vagy a feketepiac újraindítást. Ha először a segédkártyát, akkor a még nincs kit kiengedni, de ha a végén végzem el, akkor már járna a büntetés. Tehát magába a feketepiac újranyitás akcióba kell beleépíteni a kapuőr akcióját. Agyalós! :)

  • harnas1207

    2021-05-29 09:29:30

    Szia! Nem kapod meg őket, pont ettől véd a kapuőr. Kiengedi őket, mielőtt a büntetést megkapnád.

  • hierroo

    2021-05-29 07:52:53

    Sziasztok! Tegnap játszottam egy partit ezzel a játékkal, de elgondolkodtam valamin. Kiválasztottam egy segédkártyát, ami egy kapuőr volt. Az azt csinálja, hogy a feketepiac újranyitásakor két munkásunkat elengedi a fogdából. De mi van akkor, ha a munkásunk pont azért került a fogdába, mert addig a feketepiacon volt. A kapuőr kiengedi őket, de a kérdés az, hogy a büntetésteket, tehát az erényszint csökkentést és a adósság kártyát is megkapom? Igazából ezek a munkásaim alapjában véve sosem voltak a börtönben, illetve csak egy pillanatig, mert ki is lettek engedve. Viszont az pont elég lehet arra hogy a büntetés aktiválódjon. Mit gondoltok erről?

  • WinterTomi

    2021-05-04 14:06:56

    Kipróbáltuk a Nyugati királyság építő mestereit. Szerintem egy nagyon egyszerű játék. Igazából kezdő munkáslehelyezős. Ami nekem pluszban nagyon tetszik, hogy a munkáslehelyezősöknél egymás között igazából "csak" verseny van a legjobb helyekért na itt nem. Alapvetően, nincs teljesen körökre osztva, az egyik mezővel tudod visszavenni a munkásaid és közben elvenni a többiek munkásait. Ez ad egy olyan pluszt a játékmenetbe, ami megkülönbözteti a Viticulture-től, az Everdell-től vagy igazából a többi munkás lehelyezős játéktól. A játék végénél szerintem nagyon érdekes, hogy attól függ, hogy mikor van vége kvázi, amikor mi akarjuk, annak függvényében, hogy milyen gyorsan építkezünk. Nem érzem szűknek a játékot, pedig igazából a kezdésen "csak" 20 munkásunk van, ami aránylag hamar el tud fogyni. Külön tetszett, hogy ha egy mezőre leraksz egy plusz munkást, akkor az "rászól" a többire, hogy dógozzá és azokért is megkapod a helynek a képességét. Nekem nagyon tetszett, viszont szerintem 4-en jobban működik, mint 2-en.

  • hierroo

    2021-04-08 08:13:13

    Én is nagyon szeretem az Építőmestereket, és etalon nálam. A kézművesek kiegészítő is illeszedik, és kell is bele. A mechanikája egyszerű. Eleinte mindig felfelé kapaszkodtam az erénysávon, és az is jó, de mikor kipróbáltam a feketepiac, meg az adópult adta lehetőségeket, akkor az is nagyon tetszett. És ha olyan segédekhez jutunk, ami pont beleillik a tervünkbe (pl. egy illuzionista, vagy egy csaló), akkor olyan sok épületet le tudunk gyártani szinte sajnálom, amikor elfogynak a helyek a városházán! :)

  • nemi92

    2021-03-21 09:24:24

    Nem rég vásároltam meg ezt a játékot. Ránéztem a borítóra, megnéztem a hátoldalát, elolvastam miről is van szó és egyszerre tudtam, hogy én ezt a játékot AKAROM! A játék doboza nem nagy, sőt még kicsinek is mondható, ahhoz képest, hogy mennyi minden van benne. Ettől függetlenül nem kell tetriszezni az elpakolásnál, mindennek meg van a maga helye, kényelmesen el lehet férni. Szuperek az illusztrációk a kártyákon, egy kicsit talán groteszk, de pont ez fogott meg benne.

    Egyébként ez egy munkás lehelyező játék. Van 20 fa, jó minőségű figuránk és ezeket rakhatjuk le a játéktérre, de minden körünkben csak 1-et, majd az adott helyszínnek megfelelően végezhetjük el a felkínált lehetőségeket. Nyersanyagokat gyűjthetünk a játék során, amelyek segítségével később megtudjuk építeni a számunkra kedvező épületeket. Ezeknek mindig vannak azonnali vagy játék végi hatásai. Érdemes ezeket szem előtt tartani.

    Ami véleményem szerint nagyon megfűszerezi ezt a játékot, az a fekete piac megléte, ahova betérhetünk, de számoljunk azzal, hogy esik ettől az erény szintünk, és ha túl mélyre süllyedünk, egyrészt nehéz lesz visszakapszkodni, másrészt pedig a katedrálist sem fogjuk tudni építeni, ami miatt győzelmi pontoktól eshetünk el. De természetesen meg van az előnye is és nem csak a hátránya, ha lejjebb kerülünk az erény jelzőn, hiszen kevesebb adót, vagy egyáltalán adót sem kell fizetnünk.
    A másik ilyen dolog, pedig az, hogy egymás munkásait foglyul tudjuk ejteni. Ez egy nagyon jó húzása volt a játéknak, hiszen ebből a lépésből mindenki profitál. Aki elkapja őket, majd börtönbe dugja, pénzt kap minden egyes játékos után, akinek a játékosai pedig a börtönbe kerültek, ingyen visszaszerezheti őket, ha a börtön mezőjére lépnek, így újabb munkásai szabadulnak fel, amiket majd ismét játékba tud helyezni.

    Hihetetlenül pörgős, izgalmas és néha vicces is tud lenni, ez a hihetetlenül szépen kidolgozott, átgondolt játék! Nekem jelenleg a kedvencem toronymagasan! Csak ajánlani tudom mindenkinek!!

  • cv.a.peter

    2021-03-05 11:25:45

    Első munkáslehelyezős játékunk (engem vonzott, páromat abszolút nem :D), kívánságlistán volt és most ajándékba kaptuk. A grafika tudom, hogy megosztó, nekem nagyon tetszik, a vikinges is, a szkítiás viszont pl meg abszolút nem. Ízlések és pofonok ugye.
    Többnyire ketten játszunk, eddig coop játékokkal játszottunk, illetve egyszerűbb pontgyűjtős fillerrel, úgyhogy újdonság volt ez a taktikázósabb, pontgyűjtős, kicsit egymást szivatós vonal. Gyorsan tanulható, az ikonok érthetőek, gyorsan felpakolható, és mivel a doboza is kompakt így könnyen el tudjuk vinni szülőkhöz is akik szívesebben leülnek egy ilyen társas mellé mint egy masszív fantasy világú minishez. Párom aki húzta a száját a munkás pakolgatásra baromira élvezte.

    Valószínűleg akik régebben játszanak már munkáslehelyezős játékokkal, meg nehezebbekkel is azoknak nem való, nekik nem ad pluszt. De akik még most ismerkednek ezekkel a típusú játékokkal és ne adj isten még a grafika is megtetszik nekik, azok szerintem kedvet kapnak, hogy más játékokat is kipróbáljanak. Nálunk biztos hogy még sok játékot fog megélni és meghozta a kedvet másik munkásos játékokhoz is. :)

  • viharlampa

    2021-02-01 14:31:39

    Köszönöm a válaszokat, akkor nem a mi készülékünkben van a hiba.
    Ha nem lenne a másik oldala, fel sem tűnne, nem hiányozna. Így meg okozott néhány bosszús partit, nem is számoljuk bele őket a családi nyerési rangsorba. :-)

  • harnas1207

    2021-02-01 14:16:21

    Szia! Nagyon sokat játszottunk mi is a karakter lapokkal, a promókkal is és osztom a véleményedet. Egyrészt behatárolja, hogy milyen stratégiát kövess, másrészt nagyon nem egyenlőek a lapok. Próbáltuk párba állítani őket, de még így is van egy-két nagyon erős köztük. Nem látom értelmét a használatuknak....

  • hierroo

    2021-02-01 14:03:37

    Igen, én próbáltam többféle variánssal is a játékot, és igen valóban vannak jelentős különbségek a különböző karakterek között. Vannak olyan módosulások, amik elsőre jelentősnek tűnnek, de igazából me, okoz nagy változást. Ilyen ez a 6 segédkártya is. Vagy az x mennyiségű rab kezdetben. Mondjuk az alacsony erényszint felemelkedése kicsivel nehezebb javítani, de valószinű, hogy a gonoszkodás is kezelhető, csak máshogy kell átgondolni a dolgokat. Még ki fogom próbálni úgy ezt a játékot gonoszként is, mert ennek is vannak előnyei.

    Én főként szólóban játszom ezt a játékot, és ennél lehet csinálni azt, hogy nehezre állítom a robotot, és könnyítek magamon bizonyos karakterekkel, vagy gyengére állítom a robotot, és nehezítek magamon! Több játékosnál talán arra lehet jó a másik oldal a játékostáblán, hogy egy kezdő játékos kapjon könnyítést, egy profi meg nehezítést azért, hogy egyensúlyban maradjanak a dolgok, és mindenkinek legyen esélye.

  • viharlampa

    2021-02-01 13:41:04

    Sziasztok!

    Érdeklődnék, hogy van aki játszik a "variáns" oldallal? Mik a tapasztalatok?
    Próbáltuk, de annyira eltérnek erősségben az egyes különleges képességek, hogy nem lesz egyforma esély nyerni. Más is így gondolja ezt?

    Pl. az egyik szereplő "figyelmen kívül hagyhat 1 adót az akciók végrehajtásakor", közben meg egy másiknál "számára a márvány és az arany ugyanannak a nyersanyagnak számít".
    Jelentős különbség, hogy nem kell márványt gyűjteni, 1 márvány ≠ 1 pénz. Mindegy, hogy néhány szinttel lejjebb van-e az erénysávon.
    Pl. egy másik eset, "akár 6 felbérelt segédje is lehet" közben meg alig van olyan alkalom, hogy 4-nél több segédünk van egy partiban (4 is ritka), felesleges itt a 6. lehetősége, nem ér semmit.

    Köszönöm.

  • hierroo

    2021-01-19 12:58:32

    Én ezen az oldalon találtam kártyavédőt és ezt-azt, ami jó jöhet. Pont a nyugati királyság építőmestereihez is találtam kis dobozkákat. De úgy láttam más játékokhoz is vannak pont erre a célra készített szett. Hátha valakit érdekel...

    https://thegiftforge.hu/products/bg05035?pr_prod_strat=copurchase&pr_rec_pid=1996147556398&pr_ref_pid=5286351896731&pr_seq=uniform

  • Robby

    2021-01-19 00:17:26

    Egyszemélyes játékban úgy van, hogy ha ketedrálist építa "gép", akkor el kell dobni a katedrális melletti kártyákból egyet és a "gépi" játékos nem kapja meg a jutalmat, viszont eggyel nő az erényszintje. Ha már maxos az erényszintje, akkor egy márványt kap.

    Ha te akarsz építeni a katedrálison akkor a nyersanyag mellé el kell dobnod egy építménykártyát is. Ha az nincs, akkor be kell szerezni mielőtt építenél.

  • harnas1207

    2021-01-18 20:39:46

    Megértem az aggodalmadat, illetve azt is, hogy ilyen korosztályú gyermeknek nem egy kiegészítő a legfontosabb. Arra figyeljetek, hogy a lovagok már egy fokkal összetettebb és bonyolultabb játék. Illetve időben is lehet akár 2-3 óra. Ellenben ha az is bejön a gyerkőcnek, akkor megemelem a kalapomat, mert nagyon jó ízléssel rendekezik!

  • viharlampa

    2021-01-18 19:21:12

    Szia!
    Köszönöm az észrevételt, nézegettük már a kiegészítőt, gondolkoztunk is rajta egészen addig míg az árát meg nem láttuk. Aztán már nem gondolkoztunk rajta. Nagyságrendileg mint egy új játék...

    Másik ami miatt inkább elvetettük (ár/értékben sem éri meg igazán), hogy jó eséllyel - lehet, más is így van vele - az eredeti játék veszítene az erejéből/megítélésből. Hogy már nem kerek egész, mert van egy "javítás" rajta.
    Mivel gyermek is van a képben (vagyis a középpontban), rombolna "A kedvenc játék" minősítésen, ha egy toldalék (persze, lehet az hasznos toldalék) kell hozzá, hogy jót játszunk. Elveszik az eredeti varázsa. Ha nem a kedvenc lenne, még lehet meg is próbálnánk. (Egy gyereknél ez még fontos tényező, felnőttként már nem izgat.)

    Nem sok ilyen kaliberű társasunk van jelenleg, szóval inkább másik új játékra lesz költve kb. ugyanaz a pénz ill. picit megtoldva -> 2. rész, Lovagjai. Hasonló téma és grafika, de más mechanika.

    Reméljük az is úgy beválik, mint az építők. :-) Majd megírom.

  • harnas1207

    2021-01-18 18:32:55

    Szia!

    Ajánlom hozzá a Kézművesek kora kiegészítőt is beszerezni. Nagyon sokat dob az élményen, az általad leírtakon is módosít kicsit.

  • viharlampa

    2021-01-18 09:00:07

    Jelenleg a 10 éves lányunk kedvence, örül neki a család. Nem túl agyalós, valóban nem piszkálunk bele a másik fél játékmenetébe túlságosan. 3 fővel játszuk, 1 óra alatt meg is vagyunk. Jó minőségű minden alkatrésze.

    3 észrevételem/módosításunk azért van:
    - a mindenes segítőt kivettük, mert - ahogy a szakzsargon mondaná - nagyon "OP", vagyis túl erős segítség.
    - másik, hogy a feketepiacot egyáltalán nem használjuk, mert nem ad annyi előnyt, ráadásul nagyon büntet is
    - harmadik, hogy mindenki 3 pénzzel kezd, így senki sem tud kapásból segédet venni

    Ezen módosításokkal tökéletesen fair minden küzdelem. Nagyon szeretjük. :-)
    Következő célpont a Lovagok megszerzése lesz.

    UPDATE:
    kb. 18-20 parti után úgy határoztunk, kezdünk valamit a feketepiaccal, mert mégiscsak ott van, kéne használni, újabb lehetőségeket adna, de borzasztóan büntet azzal a 6 db pénzzel.
    Az lett a megoldás, hogy újabb "házi" szabályt hoztunk, miszerint "akinek a legtöbb munkása van a börtönben, magához vesz 1 adósságkártyát" pontot egyszerűen nem fogjuk használni. Mivel már egyetlen ott lévő feketepiacot használó munkás után is kapjuk.
    Így már megéri rosszalkodni, nem lesz aránytalan a bűntetés: bőven elég akciónként 1-1 erénysáv esés és az 1-3 pénz befizetés + nem vehető vissza a munkás, csak majd később a fogdából.
    Eredménye:
    rögtön az első partiban 4 feketepiac művelet is jött, elkezdtük használni. Sőt, soron kívül is újranyitott 1x, nem csak a "király ellenőrzésekor".
    Dinamikusabb lett és kiszámíthatatlanabb, köszönhetően leginkább a 3. piac helynek, ahol valóban többet lehet fogni egyszerre, hogy azzal hirtelen építsünk is valamit a következő körben.
    Úgy fest jól döntöttünk. :-)

  • hierroo

    2021-01-05 21:40:48

    Sziasztok!

    Az érdekelne, hogy ha szólóban játszom, és az ellenfél katedrálist épít, mert a kártyája azt mutatja, tehát kap egy márványt és egy erénypontot, és ki kell vennie egy kártyát abból a pakliból, ami a katedrális mellett van, akkor az abban lévő hatást is meg kell csinálni (tehát plusz még egy erénypontot kap), vagy nem?

    És ha építek a katedrálishoz egy szintet, de mát nincs építménykártyám, tehát nem tudom kidobni, akkor mi van? Vagy, hogy kidobjak egy építménykártyát az csak egy opció, csak egy lehetőség, de nem kötelező?

  • hierroo

    2020-12-26 01:05:06

    Én eddig csak a régi társasokkal játszottam (pl.:Gazdálkododj okosan), és megijedtem, amikor megláttam, hogy milyen rengeteg féle van már. A modern játékok szabályait is nehéz megtanulni (nekem), de sokkal több a választási lehetőség a régi statikus játékokhoz képest. Már-már lemondtam a 'moder' társasozásról, pedig megnéztem jópár társasjátékot. Volt ahol az volt a baj, hogy nem tetszett, volt hogy bonyolultnak tűnt, volt ahol csak angol nyelven volt elérherő. Szóló játékokat kerestem igazából. 'A nyugati királyság építőmesterei'-ben találtam meg azt, hogy van értelme társasozni, még ha csak egyedül is. Nagyon sokat számított nálam, hogy építgetős a játék, nem komplikált, a jelrendszere átlátható, érthető és jó érzés látni más társason is, hogy 'jééé ez a jel azt jelenti hogy...'. A szóló játékban játszottam még csak, de egészen jó így is. Ráadásul kiegészítők is elérhetőek. Jó, hogy játszhatő ez a játék a Tabletopiával is. Gratulálok a készítőknek!

  • Tomelo

    2020-12-05 11:58:20

    Kell egy kis idő/energia megtanulni az ikonográfiát - ahogy már más is írta - így minimálisan kell csak lapozni játék közben a szabályfüzetet.

    Ebből kiindulva az építőmestereket ajánlott először beszerezni, mert ennek a legkisebb a komplexitása a három közül. Ezután sokkal emészthetőbbek lesznek a nehezebb folytatások. :)

  • Robby

    2020-11-21 21:06:06

    Szerintem nagyon könnyen tanulható a játék, nagyon logikusan van felépítve. Az ikon rendszerét kell megtanulni és akkor nem kell forgatni a játékszabályt. Minden megtalálható a táblán és a kártyákon. A nyersanyagok is az ikonoknak megfelelően vannak kialakítva. Szerintem a kiegészítő nélkül is kerek a játék, nem ad hozzá annyit, hogy kötelező legyen megvenni. Az volt nekem a fura, hogy a promók leírása is benne van az alap szabálykönyvben, ez kissé úgy hatott nekem, mintha kivették volna belőle. A Csillagvizsgáló-t meg úgy láttam, hogy kifelejtették a leírásből :) A Lovagok és Várgrófok azok tényleg sokkal összetettebbek, azt nem ajánlanám kezdőknek, de ezt bátran. Persze kell egy kis befektetés, de az ikonok ismerete és egy próbajáték után nem fog gondot okozni. Bátran vágjon bele mindenki, ár-érték-játékélmény arányban jelenleg verhetetlen. Szuper grafika, pörgős játékmenet, minőségi beltartalom. Ha negatívumot kellene írni, akkor ugye az inzert hiányát említeném én is, meg a csúszós kártyákat. Esetleg azt, hogy gyorsan végetér a játék, mire belejönnénk már véget is ért. De ha nem építünk, hanem tápolni próbálunk (ezt a taktikát is kipróbáltuk), akkor meg ellaposodik a játék, mert szedjük a nyersanyagokat, elfogynak a munkások, ezután meg csak a foglyul ejtés szinte minden harmadik akció, meg a munkások kiváltása. A véletlennek is szerepe van az épületlapkáknál. A 10+-os épületek megépítése nagy előnyt biztosít, nem kerül annyival több nyersanyagba sem. Általában 5-6 épületet tudunk építeni egy játék alatt játékosonként, a katedrálisnak 5 szintje van, ami 20 pontot biztosít, amit 2-3 kártyából (építésből) simán meg lehet oldani. Ezért nem igazán nyerő stratégia azt kimaxolni (ha nem sikerül, akkor meg egyenesen bukta - tapasztalatból tudom). Esetleg, ha van hozzá épületünk, akkor kaphatunk némi pontot, ha jobban állunk mint a többiek. A Fekete piaccal is óvatosan kell bánni, tud meglepetést okozni, viszont az Adót elsikkasztani nagyon megéri. :)

  • Barnil

    2020-11-03 20:44:52

    Hát sajnos hasasonló válaszra számítottam. Igazad van, hogy ezt igazából csak én tudom eldönteni, hogy nekünk való e, avagy sem. Ezt már az elejétől kezdve éreztem, de azért megpróbáltam és köszönöm, hogy még így is akartál, tudtál segíteni. Pontosan, én sem szeretném, hogy féljátékos legyen. Még én sem tudom, hogy segített e ez a döntésben, de még egyszer köszönöm. :)

  • harnas1207

    2020-11-03 11:08:39

    A kérdésben azért lehet nehéz döntened, mert az Építőmesterek valóban stratégiai játék, de más játékokhoz képest nagyon lightos. Neked kell felmérned, hogy mi a családod befogadó képessége. Nálunk szülők a Catannal még tudtak játszani, de ezzel már nem. Kártyalapok és segédek képességeinek folyamatos figyelése már kívül esik a komfort zónájukon. Úgy meg nincs értelme játszani, hogy valaki féljátékos. Ha játszottál már euro játékokkal, akkor el tudod helyezni a skálán a játékot a következő tanács alapján: Leginkább a Villagehez tudnám hasonlítani összetettség alapján.

  • Barnil

    2020-11-02 18:21:20

    Elég tanácstalan vagyok, hetek óta csak ezen kattogok, ezért a Ti segítségeteket szeretném kérni. Eszméletlenül megtetszett ez a játék, a csapból is ez a trilógia folyik lassan, ráadásul a millió vélemény és élménybeszámoló után meg még inkább nézegetem. Pont most közeleg a karácsony is, és ez egy tökéletes ajándék lenne. A család négy tagú, az ünnepek után meg nagyrészt ketten, ritkán hárman játszanánk. Azt már megtudtam, hogy ezek nem problémák, mivel a játék egész jól kezeli a játékosszámot, bár két fővel kicsit megosztó.
    De. A lényeg, hogy nem tudom eldönteni, hogy ez a játék nekünk való e. A társaságból nem feltétlen velem van a "baj", én szeretem az összetettebb játékokat. A családdal, viszont nem igazán játszottunk még ilyesmit. Munkálehelyezőset sem például... Én tapasztaltnak vallom magunkat, mindenesetre semmiképp nem ez lenne az első játékunk. Szerintetek ez egy belépő az összetettebb játékok felé típusú társas? Valamint mérvadó, hogy mennyire hosszadalmas megtanulni. Mert nem szívesen választanám, hogyha csak a sokadik játéknál élvezetes, mert addig folyamatosan a szábálykönyvet kell lapozgatni. Kinéztem emellett nagyon könnyed, szórakoztató játékokat, szóval van B tervem. :)

  • harnas1207

    2020-11-02 14:55:47

    A játékoknak nincs közük egymáshoz, így bármelyiket. Az építőmester egy könnyedebb, viszonylag gyors játék, ezért ezt ajánlanám elsőnek. De mindenképp csak és kizárólag a kiegészítőjével együtt.

  • reni.sule

    2020-11-02 14:08:27

    A sorozat melyik darabját érdemes először beszerezni? Tudom hogy önállóan is játszahók a Lovagok, Kézművesek és a Várgróffok, de melyikkel érdemes kezdeni? Mindegyiket be akarjuk szerzni, de a korlátozott anyagi keret miatt ,nem vettem meg mikor csomagban árúlták.

  • g3o

    2020-11-02 13:42:55

    Egyedül is, de a függeléket nem találom a neten, csak a játékszabályt...

  • g3o

    2020-11-02 13:41:38

    Az insertet én mindig a GiftForge-tőlem veszem. A játék megérdemli.

  • Dorothi

    2020-10-19 17:54:32

    Nagyon szeretem ezt a társast, nálam benne van a Top 5-ben. :) Nos: nagyon tetszik benne a hangulata, rendesen bele tudod élni magad, milyen korszakban járunk. A grafika is teljesen rendben van, kifejezetten tehetséges grafikusnak tartom Mihajlo Dimitrievskit, jópofa humoros világot teremtett meg, a központi nagy tábla illusztrációja meg egyenesen szép. 2-3-4 fővel is szoktuk játszani, mindegyik játékosszámmal működik. Ez egy könnyedebb munkáslehelyezős stratégiai társas, gyakorlatilag 2 fővel olyan gyorsan véget ér, hogy azt érzem, még szívesen játszanék vele, ezt szoktuk azzal kiköszöbölni, hogy a 3 fős verziót játsszuk a nagy játéktáblán, addig tesszük le a Városközpontban a munkásainkat. A cél, hogy te építsd meg a legtöbb, lehetőleg legnagyobb pontszámú épületeket + katedrálist is tudsz építeni és persze végig figyelni kell rá, hogy az erénysávon is feljebb kússz, nagyon mókás ez az erénysáv ötlete. :)

    Annyira nagy kedvenc lett ez a játék, hogy beszereztük hozzá a Kézművesek kora kieget, na az azért dob rajta egyet, amióta az megvan, az alapot csak azzal együtt vesszük elő.

    Kifejezetten tetszik a nyersanyagok minősége és kidolgozása, tök jópofa a kő alakú kődarab, faág..stb. a kártyák csúszósabb érzetét pedig könnyen meg lehet oldani: kártyavédőzni kell mindet. 1 szépséghibája van: az insert. Na igen....egy ilyen igényes és jó játékhoz igazán lehetett volna valami remek insert, ehelyett amikor megvettük, azonnal kukáztuk az eredetit és ehhez a társashoz a Gift Forge-tól rendeltünk insertet, ami azóta is remekül szerepel, sokkal gyorsabb lesz a setup és az elpakolás.

    Összességében, aki tudja, próbálja ki, mert munkáslehelyezős mechanikában ez egy megkerülhetetlen darab, jó élmény vele játszani. :)

  • Marcike

    2020-10-16 12:33:13

    A Nyugati Királyság trilógia első darabja. Nagyon klassz munkáslehelyező és építkező játék. Nagyon szeretem, hogy folyamatosan ezt érzem a játék közben, hogy alkottam/létrehoztam valamit és ez nagyon motivál. Rengeteg kreatív ötlet van benne, például az erénysáv vagy a foglyul ejtés. A Lovagok után a második nagy kedvencem.

  • Alleira

    2020-09-30 14:45:30

    Nekem kifejezetten tetszik a Mihajlo Dimitrievski-féle grafika, sajnálom is, hogy a Raiders of Scythia nem ilyen stílusú lesz. Azzal egyetértek, hogy rövid a játék, nincs idő kibontakozni, igazán építkezni, ami egy "építőmesterek" címet viselő játékban furcsa ízt ad. Ezt mi is házszabállyal módosítottuk, +1 játékosszámnak megfelelő körrel.

    Nagyon élvezetes, hogy gyorsak a körök, nem jellemző, hogy egy játékos döntésére sokat kéne várni. Az alkatrészek igényesek, szépek, szerintem csak a dobozban lévő insert silány.

    A szóló mód is kifejezetten jó, érdemes kipróbálni.

    Engem összességében berántott a középkoros világba, mindenképp ki fogjuk próbálni a lovagokat és a várgrófokat is, és ha lehetőségünk lesz a vikinges szériát.

  • harnas1207

    2020-04-22 13:45:29

    Elsőre nem volt szimpatikus a játék, mert a grafikája nagyon csúnya. A jelőlések sokkal szebbek és egyértelműek lehettek volna, illetve a játékszabályzat is elég bonyolult lett. Azonban idővel nagyon rákaptunk A Nyugati Királyság játékok filingjére. Az építőmester nagyon jó játék 2 vagy akár több személynek is, de csak és kizárólag a kiegészítőjével együtt. Anélkül rettenetesen egysíkú, aránytalan és kiegyenlítetlen. A ereskedők kora nem véletlen kizárólag az alapjáték hibáit ellensúlyozza. Fontos lehet még tapasztalt játékosoknak, hogy érdemes változtatni a szabályon és megnövelni az építések számát +1 főnyivel, mert anélkül szerintem túl rövid a játék és nem lehet igazán kibontakozni. Akinek ez tetszik a Lovagokat is próbálja ki mindenképp!

  • gellerdavid91

    2020-04-03 19:13:58

    Egyedül is nagyon jó játékélményt ad, de csoportosan is rendkívül élvezhető. Hihetetlenül összetett, sok mindenre kell figyelni, rengeteg lehetőset tartalmaz, de abszolút nem egy nehéz játék. Alig várom, hogy kipróbálhassam a folytatásokat : )

  • Sorsi76

    2020-02-07 11:13:13

    Ismét beigazolódik, hogy ahány ember, annyi vélemény, igény stb...

    Érdekes, hogy itt ennyien negatívan értékelik ezt a játékot.

    Mi 3-an játszottuk (12 évessel) és hatalmas élmény volt, az a "mégegyet, de gyorsan" feeling.

    Igaz, hogy nekünk ez az első igazi munkáslehelyezős játékunk, így újdonság volt ez a mechanika és kifejezetten tetszett a bebörtönzés is (finoman csípkelődős).
    A szabályt én előre tanultam, így könnyen átadtam a családnak - érthető, logikus - persze gyakorlottabak vagyunk már.

    A minőségre egyáltalán nincs kifogásunk, a grafika is teljesen rendben van - nekünk... :)

    szóval, mi csak ajánlani tudjuk!

Az A Nyugati királyság építőmesterei társasjáték és kiegészítői (21)

Részletes adatok

Részletek

  • Játékidő:  1 - 1.5 óra
  • Játékosok:  1 - 5
  • Ajánlott életkor:  12+
  • Nyelvfüggőség:  Gyengén nyelvfüggő
  • Komplexitás:  Közepesen összetett
  • Tervező:  Shem Phillips, S J Macdonald
  • Illusztrátor:  Mihajlo Dimitrievski
  • Kiadók:  Portal Games, White Goblin Games, Korea Boardgames co., Ltd., Garphill Games, Cool Mini Or Not, Schwerkraft-Verlag, Fever Games, Renegade Game Studios, PixieGames, Ediciones Primigenio, Meeple BR Jogos, Lavka Games, Banana Games, Reflexshop Kft, Kenbill, Angry Lion Games, TLAMA games, Yayoi The Dreamer, Mosaico Jogos, Lord of Boards, MEEPLE
  • Elérhető nyelvek:  cseh, kínai, holland, angol, francia, német, magyar, olasz, japán, Korean, lengyel, portugál, orosz, spanyol, ukrán, thai

Alternatív nevei


Kiadások

  • Chinese edition
    • Kiadás éve: 2018
    • Nyelv: kínai
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 6.7 cm
  • English first edition
    • Kiadás éve: 2018
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 6.7 cm
    • Súly: 2 kg
  • English second edition
    • Kiadás éve: 2018
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 6.7 cm
    • Súly: 1.4 kg
  • French edition
    • Kiadás éve: 2018
    • Nyelv: francia
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 6.7 cm
    • Súly: 2 kg
  • German edition
    • Kiadás éve: 2018
    • Nyelv: német
  • Italian edition
    • Kiadás éve: 2018
    • Nyelv: olasz
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 6.7 cm
    • Súly: 2 kg
  • Portuguese edition
    • Kiadás éve: 2018
    • Nyelv: portugál
    • Méretek: 29.7 cm x 29.7 cm x 7.1 cm
  • Spanish edition
    • Kiadás éve: 2018
    • Nyelv: spanyol
  • Czech edition
    • Kiadás éve: 2019
    • Nyelv: cseh
    • Méretek: 19.8 cm x 19.8 cm x 3.2 cm
  • English edition 2019
    • Kiadás éve: 2019
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 7 cm
    • Súly: 2 kg
  • Hungarian edition
    • Kiadás éve: 2019
    • Nyelv: magyar
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 6.7 cm
  • Japanese edition
    • Kiadás éve: 2019
    • Nyelv: japán
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 7.2 cm
  • Polish edition
    • Kiadás éve: 2019
    • Nyelv: lengyel
  • Thai edition
    • Kiadás éve: 2019
    • Nyelv: thai
    • Méretek: 23.4 cm x 23.4 cm x 7.1 cm
    • Súly: 1.4 kg
  • Angry Lion Games Korean edition
    • Kiadás éve: 2020
    • Nyelv: Korean
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 6.7 cm
  • Chinese second edition
    • Kiadás éve: 2020
    • Nyelv: kínai
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 6.7 cm
    • Súly: 1.4 kg
  • Dutch edition
    • Kiadás éve: 2020
    • Nyelv: holland
    • Méretek: 30 cm x 30 cm x 7 cm
    • Súly: 1.5 kg
  • Mosaico Portuguese edition
    • Kiadás éve: 2020
    • Nyelv: portugál
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 7 cm
    • Súly: 1.5 kg
  • Russian edition
    • Kiadás éve: 2020
    • Nyelv: orosz
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 6.7 cm
  • English edition 2021
    • Kiadás éve: 2021
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 7 cm
  • MEEPLE English edition
    • Kiadás éve: 2021
    • Nyelv: angol
    • Méretek: 23 cm x 23 cm x 7 cm
  • Ukrainian edition
    • Kiadás éve: 2021
    • Nyelv: ukrán
  • Korea Boardgames Korean edition
    • Kiadás éve: 2022
    • Nyelv: Korean

Hasonló játékok

Az alábbi játékok a hasonlítanak leginkább a(z) A Nyugati királyság építőmesterei társasjátékhoz