
- Kedvcsináló
- 2023.04.30. 15:17:00
Twilight Struggle – A Sas és a Medve küzdelmei [Társalgó]
Lassan két évtizedes, mégsem látszik rajta az idő: 2005-ös megjelenése óta uralja témáját és műfaját a Twilight Struggle, melyben a teljes Hidegháborút lejátszhatjuk.
Nehéz nem modern klasszikusként hivatkozni arra a Twilight Struggle-re, amely 2005-ös debütálása óta mind a saját műfajában, mind az általános társasok között magabiztosan uralja a toplisták legfelsőbb köreit. Ez pedig egyáltalán nem csoda, mivel Ananda Gupta és Jason Matthews időtálló szerzeménye relatíve alacsony komplexitású, visszafogott játékidejű társasként meséli el a hidegháború nem éppen vidám történetét, két nagyhatalomra, és ezáltal két főre bízva az emberiség jövőjét.
Az alkotásban ugyanis az egyik fél a Szovjetuniót, a másik pedig az Egyesült Államokat alakítja, évtizedeken át folytatva egy olyan kötélhúzást, amelyben szó szerint az emberiség sorsa a tét – hiszen akár az atomháború is kitörhet, amennyiben a felek nem jól játsszák ki a lapjaikat. Lényegében szó szerint, tekintve, hogy a Twilight Struggle teljes egészében kártyavezérelt: a két pakli, és az azokban szereplő lapok határoznak szinte mindenről, közvetlenül kihatva arra a hatalmas központi játéktáblára, amely teljes Földet ábrázolja. Az amerikai, európai, afrikai, ázsiai és ausztrál kontinens egyaránt megtalálható rajta, természetesen a főbb országokkal és régiókkal együtt, összesen hat nagyobb szeletre szabva a hadszínteret. Ezen területek kontrollálásáért folyamatosan megy a harc, hogy a befolyást megszerezve gazdagodjon azon baráti országok sora, melyek a komolyabb műveletek végrehajtásához szükségesek.
A játék összesen tíz fordulóból áll, az elsődleges feladat pedig húsz győzelmi pont elérése, de a befejezést kiválthatja az is, ha az ellenfél fázisában kitör az atomháború, vagy valaki megszerzi az uralmat Európa felett, és rendelkezik az ezt kihasználó pontozókártyával. Mert – ahogy azt az imént említettem – itt tényleg minden a kártyákról szól, az összesen 110 lap pedig alapvetően nagyon hasonló felépítéssel rendelkezik. Mindegyiken található egy korszak-azonosító (korai, középső vagy kései időszak), továbbá egy jelölés, hogy mely frakció (USA, Szovjetunió vagy egyik sem) oldalát erősíti, egy kártyacím, egy leírás, valamint egy úgynevezett műveleti pontérték. A lapokat kétféleképpen használhatjuk fel: vagy eseményként, ami után a kártya sok esetben végleg kikerül a játékból, vagy műveletként, melynek során a rajta szereplő pontérték kerül felhasználásra.
A meccs kezdetén mindkét fél 8-8 lapot kap a korai időszak kategóriából, a későbbiek során – ahogy telik az idő, és egyre több forduló került lejátszásra – azonban további, későbbi korból származó darabok is a húzópakliba kerülnek. Minden forduló kötött struktúrát követ, azaz elsőként a DEFCON-státuszt, vagyis a nukleáris háború veszélyét kell finomhangolni, amit laphúzás, úgynevezett vezércikk fázis, majd akciófázis követ, végül (némi adminisztráció után) a következő forduló veszi kezdetét. Ebből a leghangsúlyosabb egyértelműen az akciófázis, melynek keretében mindkét fél által 6 vagy 7 (az adott fordulótól függ) lap kerül kijátszásra, egymást felváltva. A lapokon található események mindegyike történelmi jelentőségű, és fantasztikusan megágyaz a hidegháborús hangulatnak, az évtizedeken át zajló politikai csatározás legfontosabb állomásait mutatva be. Ilyen például a Marshall-terv, amely egyenes úton vezet a NATO létrejöttéhez, de feltűnik például a Kubai rakétaválság is, amely (akárcsak a való életben) a játékban is borsot tud törni az USA-t irányító játékos orra alá – nem beszélve azokról a tartós eseményekről, melyek hosszútávon is kihatnak az történésekre.
[Társalgó] Twilight Struggle a GMT Gamestől - A Sas és a Medve küzdelmei
Lassan két évtizedes, mégsem látszik rajta az idő: 2005-ös megjelenése óta uralja témáját és műfaját a Twilight Struggle, melyben a teljes Hidegháborút lejátszhatjuk. Nehéz nem modern klasszikusként hivatkozni arra a Twilight Struggle-re, amely 2005-ös debütálása óta mind a saját műfajában, mind az általános társasok között magabiztosan uralja a toplisták legfelsőbb köreit.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Aszfalt, benzingőz és totális káosz, ez a Thunder Road: Vendetta [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.12.08. 15:00:00Ha szereted a Mad Max világát és nem irtózol a dobókockáktól, akkor ezt a társast bizony neked álmodták meg a króm istenei.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Népszerű
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóHomályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKlank! Katakombák – Zajjal jár a kincskeresés
2025.12.12. 16:54:00 / Ismertető, BemutatóMagányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, BemutatóZümmögő - Nektárgyűjtés a memóriaréten
2025.12.28. 21:10:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Magányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, Bemutató"Vezess egy farkasfalkát, harcolj a területek uralmáért, és bizonyítsd be, hogy te vagy az alfa!"
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMágikus teremtmények: manók, unikornisok, békák, sárkányok és tündérek érkeznek a lebegő szigetekre. Versenyezz a többiekkel, hogy a te varázsiskolád tegyen szert a legnagyobb hírnévre!
Homályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKardot elő, ideje rendet vágni a miniatűr szörnyek hordái között! De vigyázz, ez az apró játék hiába fér el az öledben, kifejezetten komplex élményt kínál!
Cascadia Junior - szerettessük meg a természetet a gyerekekkel
2025.12.29. 15:00:00 / Ismertető, ÚjdonságokA Cascadia sikere után borítékolható volt a Cascadia Junior, ami a gyerekverziója a nagy testvérnek. A Gémklubnak köszönhetően a kisgyermekes családokhoz is eljuthat akár a karácsonyfa alá.




Kommentek
ninac313
2023-05-06 19:40:53
A Twilight Struggle egy igazi kötéltánc, jól bemutatja a hidegháború korszakát és eseményeit. A GMT kiadó nagy odafigyeléssel valósítja meg a történelmi témájú játékait (is). A cikk jól összefoglalja a játék lényegét.