
- Kedvcsináló
- 2020.12.12. 10:31:00
Karácsonyi játékajánló 2020 [Társalgó]
Nyakunkon az ünnepek, ami azt jelenti, hogy sokaknak nemcsak most lesz igazán sok ideje társasjátékozni, de sokan társasjátékkal is gazdagnak – vagy épp ők maguk igyekeznek mást megajándékozni. Jó játékot választani viszont nem könnyű: ebben szeretnénk segíteni. Összeírtunk pár kihagyhatatlan társast!
Ahogy tavaly, úgy idén is igyekszünk segíteni a döntésben. Az idei listát alapvetően pár szempont figyelembe vételével állítottuk össze. Igyekeztünk elsősorban idén megjelent játékokat megmutatni (vagy olyanokat, melyek a közelmúltban jelentek meg, de csak idén mutattuk be őket), illetve kizárólagosan a hazai kiadók repertoárjából válogattunk, a sorrendet pedig igyekeztünk a nehézségi szint alapján felépíteni, a legegyszerűbb, általában családi játékoktól kezdődően egészen a kifejezetten összetett, komplex címekig jutva. Természetesen, mint minden lista, ez is szubjektív – örömmel fogadjuk a ti ajánlásaitokat is a hozzászólásokban!
[Társalgó] Karácsonyi játékajánló (2020)
Nyakunkon az ünnepek, ami azt jelenti, hogy sokaknak nemcsak most lesz igazán sok ideje társasjátékozni, de sokan társasjátékkal is gazdagnak - vagy épp ők maguk igyekeznek mást megajándékozni. Jó játékot választani viszont nem könnyű: ebben szeretnénk segíteni. Összeírtunk pár kihagyhatatlan társast!
Társasjáték adatlap - akciós árak-
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Zsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.02.13. 16:25:00Kis doboz, nagy kaland a Gloomhaven világában.
Kockákból kell igazi RPG hősöket kovácsolnod ebben a játékban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2026.01.22. 15:50:00Karakteralkotás társasjátékként, meglepően mély döntésekkel.
Népszerű
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésDabba Walla - Siess, hogy ki ne hűljön!
2026.02.09. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóGwent: A legendás kártyajáték – How about a few rounds of cards?
2026.02.07. 10:00:00 / Ismertető, BemutatóZsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Tag Team - Pörgős harcjáték tíz percben
2026.02.05. 19:45:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Zsebre vágható hőstettek Homályrévben [gsplus.hu]
2026.02.13. 16:25:00 / Kedvcsináló, 2026Kis doboz, nagy kaland a Gloomhaven világában.
Az erdő: Dartmoor – erdő újrakeverve
2026.02.11. 14:00:00 / Ismertető, TablóépítésAz erdő: Dartmoor világa Anglia vadregényes, lápos területére repít minket, ahol a tájjal együtt egy gazdag állatvilág is jelen van. Ezt a tájat barangoljuk be a játék során.
Dabba Walla - Siess, hogy ki ne hűljön!
2026.02.09. 14:00:00 / Ismertető, BemutatóMumbaiban minden reggel több mint ötezer futár indul útnak, hogy 200 000 „dabbát”, vagyis fém ételhordót szállítson ki az indiai metropolisz irodáiba. Ők a „dabba wallák”, akik már 1890 óta ikonikus „kiegészítői” a városképnek. Most eljött az idő, ho
Gwent: A legendás kártyajáték – How about a few rounds of cards?
2026.02.07. 10:00:00 / Ismertető, BemutatóJátsszátok újra a Witcher 3 izgalmas kártyacsatáit!



