• Ismertető
• 2024.04.23. 19:51:00

Kozmopolip - A tintaisten felemelkedése

Volt már olyan, hogy egy játék száz százalékosan teljesítette az elvárásaidat? Még azokat is, amiket első látásra fogalmaztál meg magadban? Én ránéztem a Kozmopolip dobozára, és tudtam, hogy ez nekem kell. Benéztem a tartozékok közé, megláttam a műanyag polipot, és tudtam, hogy ez nekem nagyon kell. Megnéztem BGG-n a műfaját, láttam, hogy engine-building, és tudtam, hogy ez lesz az egyik kedvencem. Így kezdődött az én csodálatos utazásom a Tintabirodalomba.

Mint oly’ sok játék, a Kozmopolip is Kickstarterről indult, szülőatyja pedig a méltán népszerű Parks alkotója, Henry Audubon. A támogatóktól 8.888 fontot (érted-érted…) kért, de végül több mint százezret sikerült összegyűjtenie. Audubon egy videóinterjúban elmondta, hogy két játék inspirálta a tervezés közben. Az egyik a Magic: the Gathering, amiből a „color pie” vagy a különböző színű, különböző feladatokra való lapok koncepcióját vette át. A másik a Res Arcana volt, melynek a hatása az egész játékon érezhető: kevés kártyából nagyon sok féle interakciót lehet kihozni.

Jó volt hallgatni, hogy Audubon mennyire beleléte magát a játék világába. Ha megnézed a kártyákat, láthatod, hogy a Fibonacci-sorozat számai szerepelnek rajtuk költségként – az egyik színnél még ki is jön a teljes sorozat. Ez annyira fontos volt, hogy ha valamelyik kártya értékén változtatni kellett, akkor a többit is arányosan hozzáigazították, hogy illeszkedjenek a sorozatba.

A dobozban található műanyag polipfigura és az ő sok-sok csápja fantasztikus tartozék lett. Egyszerűen jó érzés megragadni, és elmozdítani minden körben a hatalmas lábasfejet, és minden egyes megszerzett csápnál úgy érezzük, mintha egy kis ajándékot kaptunk volna. Kiválóan alkalmasak arra, hogy a holtidőben morzsolgassuk vagy rendezgessük őket, a térbeliségük pedig fotózásra csábít! A BGG lelkes népe már el is kezdte a figurák szebbnél szebb kifestését. Ezek közül a kedvencem az volt, ami a csápok egyik felét lila-zöldre, a másik felét zöld-sárgára festette.

"Te meg tudod mondani, hogy ez a színezés vajon mire utal?"

A célunk, hogy a mérhetetlen túlvilági tudás felhalmozásával és leírhatatlan rituálék végrehajtásával felkeltsük az ősi tintaisten, a Kozmopolip figyelmét, és elérjük, hogy kinyúljon felénk nyolc ölelő csápjával.

"A mi vizeinkben élő polipoknak a tintahalakkal és a kalmárokkal ellentétben csak karjaik vannak és nincsenek csápjaik. A különbség a szívókorongok elhelyezkedésében keresendő. Mivel a játékszabály következetesen csápként hivatkozik a Kozmopolip végtagjaira, és mi, gyarló halandók amúgy sem foghatjuk fel ép ésszel egy ilyen hatalmas entitás testfelépítését, ezért én is a csáp szót fogom használni a cikkben."

Minden játékos a köre elején áthívhatja a polipistent a Tintabirodalom valamelyik régiójába, hogy ott tudja fogadni mesés ajándékait – vagyis átmozgathatja a polipfigurát egy szomszédos mezőre, és elveheti az érte járó bónuszt. Ez a bónusz rendszerint a négy erőforrás (tinta, érme, suttogás és csillag) egyike lesz, vagy a lehetőség, hogy felvegyünk egy lapot a három, képpel felfelé fordított hívőkártya közül. Ezek után kijátszhatunk a kezünkből egyet a nálunk lévő hívőkártyák közül, és jöhet a következő játékos. A körben csupán néhány szigorú szabályt kell betartani. A körben az első lépés mindig a polip mozgatása. Nem maradhat el és nem maradhatunk vele egyhelyben. Egy körben csak egyetlen lapot lehet kijátszani, kivéve, ha egy lap másként nem rendelkezik. Végül, a kör végén nem maradhat nálunk semmiből sem nyolcnál több ­– sem lapból, sem azonos típusú erőforrásból. Ez logikus is, hiszen a polipnak is nyolc csápja van.

A polip gerincét ugye nem alkotja semmi, ellenben a játékét a hívőkártyák adják majd. Ezeket a megszerzett erőforrásaink segítségével tudjuk kijátszani, és típustól függően különféle előnyöket adnak nekünk. A fekete színű fóliánsok a többi kijátszott lap költségét csökkentik, illetve közelebb vihetnek minket a tiltott tudás megszerzéséhez is. Az arany ereklyék bónuszokkal jutalmaznak minket, ha bekövetkezik a rájuk írt esemény. Például, ha szerzünk egy csápot, akkor minden esetben két érmével is gazdagodunk mellé. Vagy, ha tinta kerül a birtokunkba, akkor mindig eggyel többet vehetünk el, mint amennyit a kártya mutat. A piros színű hallucinációk egyszer használatos lapok, amik kijátszás után azonnal a dobópakliba kerülnek. Egyszeri bónuszokat adnak, amiket taktikusan fel lehet használni: léphetünk még egyet a polippal, valamennyi erőforrás – vagy akár csáp – hullik az ölünkbe, ingyen kijátszhatunk egy kártyát, stb. A hallucinációkon gyakran szerepel majd villám jel is. Ez azt jelenti, hogy a kijátszásuk után még egy kártyát lerakhatunk (a szokásos egy helyett). Végül, a zöld csillagképek mini küldetésként szolgálnak majd. Erőforrásokat kell gyűjtenünk rájuk, meghatározott sorrendben. Ha sikerül teljesen feltölteni őket, a csillagkép elhalványodik a dobópakliba, mi pedig valamilyen jutalomban, rendszerint egy erőforrásban és csápban részesülünk.

A csápok megszerzésének további módja a tiltott tudás feltárása. Ehhez tizenháromra lesz szükségünk egy erőforrásból. A körben ezt bármikor ki tudjuk fizetni, és azonnal két csápra csaphatunk le vele. Egy típusból csak egy tiltott tudás szerezhető meg. Tehát ha mi elvittünk egyet a négy közül, a többieknek már más erőforrást kell felhalmozniuk.

Akár kártyával, akár tiltott tudással történik, a Kozmopolip első érintése mindig meghatározó élmény. Aki megszerzi az első csápját, választhat egyet a négy ajándék lap közül, amit később ingyen kijátszhat. Ezekből három csupán egyszerű bónuszokat ad, de a negyedik, az Örök áldozat segítségével gyorsabban tudjuk mozgatni a polipot a körünk elején – érdemes tehát arra lecsapni.

A fentiekből érezhető, hogy egy kellemes, de nem túl komplex erőforrásmenedzsment játékkal van dolgunk, amit bőven megfűszereztek lovecrafti hangulattal, vagy inkább annak a paródiájával. Érdekes, hogy milyen jól sikerült vegyíteni a cukiságot és a humort a kozmikus horrorból jól ismert elemekkel. Ez nagyjából igaz a játékmenetre is: jól vegyíti az egyszerű szabályokat a tervezéssel és a kombózással. A már említett interjúban Audubon elmondta, hogy a célja az volt, hogy ne kelljen sokáig gyűjtögetnünk az erőforrásokat, hanem viszonylag gyorsan bele tudjuk vetni magunkat az események sűrűjébe. Ez sajnos csak részben jött össze neki. Egy-egy jó lapot viszonylag korán le tudunk majd tenni, de a mély vízbe akkor érünk csak be, amikor mindenki elvitt legalább egy csápot. A végén viszont könnyen össze lehet hozni igazán jó köröket, ahol elvihetünk akár három csápot is, és még az erőforrás raktárainkat is feltölthetjük. Ezek az igazán hatékony fordulók jelentik a Kozmopolip csúcspontját.

A doboz hátulján ott virít a felirat, hogy „egyszerű játékszabályok”. Ez kicsit megtévesztő lehet, mert a játékot megtanulni valóban könnyű, de inkább azoknak, akik már játszottak pár társast. Legelső játéknak csak akkor ajánlom, ha a közösség kellően nyitott az újdonságokra. Minél többen játszunk, annál nehezebb hosszú terveket szőni – hiszen annál nagyobb az esélye, hogy valaki elvisz előlünk egy lapot – két fővel viszont kifejezetten békés a játék. Szándékosan kitolni elég nehéz a másikkal, hiszen az interakció kimerül a polip mozgatásában és a lapok felhúzásában. Ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk hátráltatni a másikat. Egy-egy rosszkor ellopott kártya, vagy egy „csikicsukizott” polip nagyban hozzá tud járulni ahhoz, hogy késve induljanak csak be az események.

Négyen játszani tehát nehéz, ennél csak egy nehezebb dolog van: egyedül játszani a Kozmopolipot! A szóló módban egy buzgómócsing nyomozó ellen harcolunk, aki megpróbálja felgöngyölíteni a tintaszekta mögött húzódó szálakat, és összegyűjteni a nyolc csápot, mielőtt mi megtehetnénk. Ezt sajnos elég hatékonyan teszi: a mi körünkben is gyűjti az erőforrásokat, a sajátjában pedig hármasával kapja azokat. A készletei végtelen nagyok lehetnek, mivel őt nem köti a nyolcas szabály. Pillanatok alatt el fogja happolni előlünk a tiltott tudás lapkákat (amikért külön bónuszt kap), ha pedig megszerzi az ötödik csápját, akkor „szintet lép” és turbófokozatba kapcsol. A nyomozó ellen vonulhatunk akár többen is, összefogva, de akkor minden egyes játékosnak meg kell szereznie a nyolc csápot a győzelemhez. Sajnos nem csak én voltam béna. Az interneten annyian panaszkodtak a magánnyomozó keménységére, hogy a kiadó egy rövid közleményben igyekezett lenyugtatni a kedélyeket: a szóló mód legyőzhető, csak jó taktikával kell nekimenni. A kulcs állítólag a kártyasor menedzselésében rejlik.

Az újrajátszhatóságra nem lehet panaszunk. A pakli felépítése, és a szabadon variálható Tintabirodalom lapkák kellő változatosságot nyújtanak, de ha ez nem lenne elég, a szabályfüzet két oldalnyi szabályváltozatot kínál az egyszerűsített indulástól kezdve a draftoláson át egészen a galaxisok között teleportáló fejlábúig.

Hogy kinek ajánlanám a Kozmopolipot? Magamnak mindenképpen. Engem lenyűgözött, hogy született egy olyan játék, amit teljes egészében az én ízlésemre szabtak: gondolkodós, de mégis egyszerű, pergős, látványos, békés és polipos stratégia, ami nem, hogy jutalmazza a kombózást, hanem egyenesen a lényéből fakad.

Ha ezek a jellemzők neked is a tetszenek, indítsd el a játékhoz készült aláfestő zenét, majd bátran tegyél egy próbát a Kozmopolippal, nem fogsz benne csalódni!