• Ismertető
• 2022.10.13. 08:00:00

Irány a vadon: Észak-Amerika - Sudoku és tablóépítés

Ebben a könnyen tanulható, körülbelül egyórás családi játékban egy – négy biológus építheti négyszer négyes tablóját csodaszép grafikájú fajkártyákból.

Az Irány a vadon: Észak-Amerika ökoszisztémák építésére kéri játékosait. Egy ökoszisztéma a tábla egy sorában vagy egy oszlopában jöhet létre, és legalább kettő szomszédos fajkártyából kell állnia, amelyek megegyező élőhellyel és egymást követő csökkenő vagy növekvő sorrenddel rendelkeznek. Egy természeti rendszer értéke növelhető azzal, hogy kulcsfajokat is becsempészünk az élővilágába, valamint az egyes fajok megfigyelésével. Ezen felül titkos célkártyánkon keresztül szerezhetünk pontokat úgy, hogy ikonok segítségével különböző mintákat rakunk ki.

Megkeverjük a fajkártyákat, és hatot felfordítunk közös kínálatnak. Kikészítjük a megfigyelés- és a szinergiajelzőket, a vadonlapokat és öt képességlapkát, majd az időjelzőt a játékosszámnak megfelelően beállítjuk. Minden játékos kap egy négyszer négyes táblát, egy titkos célkártyát, és a játékos sorrendnek megfelelően szinergiajelzőket.

Az aktív játékos a körében két akció közül választhat: betelepítés akciót hajt végre, vagy képességlapkát használ.

Betelepítés során elveszünk egy fajkártyát a közös készletből, és szinergiajelzőkkel kifizetjük: minden tőle jobbra lévő lapra egyet rakunk. Ezután lerakjuk a kártyát táblánk egy még üres mezőjére. Ha volt a lapon szinergiajelző, azt megkapjuk, valamint hogyha a tablónkban a közvetlen szomszédjaival van közös élőhelyikonja, azok után is szerzünk egy-egy jelzőt.

Képességlapka használata során két lehetőségünk van: elhasználunk egy aktív (fehér) képességet, vagy tetszőleges sorrendben végrehajtjuk az összes passzívat (sárgát). A képességek segítségével letehetünk megfigyelésjelzőket a tablónk adott ikonokkal rendelkező kártyáira, felhúzhatunk három lapot a dobó– vagy a húzópakliból, és egyet kijátszhatunk közülük, szinergiajelzőkhöz juthatunk, átrakhatunk egy vagy két kártyát a tablónkban, és frissíthetjük a kínálatot adott számú lap eldobásával. A felhasznált lapkát/lapkákat megfordítjuk, és ha passzív képességeket alkalmaztunk, akkor az időjelzőt is egy mezővel jobbra toljuk.

A választott akción felül lehetőségünk van eldobni tíz szinergiajelzőt, hogy a táblánk egy üres mezőjére lehelyezzünk egy vadonkártyát. Ezeknek a kártyáknak van egy meghatározott évszaka és élőhelytípusa, viszont dzsókerként funkcionálva bármilyen számot helyettesíthetnek egytől ötig, sorban és oszlopban akár különbözőt is.

A körünk végén felhúzunk annyi fajkártyát, hogy ismét hatból álljon a kínálat. 

Hogyha egy játékos a tábláján minden mezőt betöltött, vagy ha az időjelzősávon elértünk a nullás mezőre, az utolsó forduló következik.

A pontozófüzet segítségével a pontozás egyszerű és egyértelmű. Először az oszlopaink, majd a soraink ökoszisztémáit pontozzuk le. Minden sorban és oszlopban csak egyet választhatunk ki, amelynek kérjük a pontszámát. Egy ökoszisztémán belül minden kártya és megfigyelésjelző egy-egy pontot ér, a kulcsállat pedig még egyszer odaadja a természeti rendszer teljes pontszámát.

Ezután a titkos céljainkat érétkeljük ki. Mind a tíz titkos célkártya négy célt tartalmaz, és egy teljesítéséért öt pontot ad, kettőért tízet, háromért tizenhatot, mind a négyért pedig huszonnégyet. Ezek teljesítéséhez alakzatokat kell kirakni a lapokon látható ikonok vagy a lerakott jelzők segítségével, illetve rendelkezni kell megadott mennyiséggel.

Végül minden megmaradt három szinergiajelző után is kapunk egy-egy pontot.

A legtöbb ponttal rendelkező játékos lett az év biológusa.

Hogyha nem szeretnénk versengeni, vagy egyedül ülnénk le játszani, akkor a terepnapló segítségével belebújhatunk egy frissen végzett természetbiológus bőrébe, és átélhetjük karrierje első egy évét. A napló húsz megbízást foglal magába, és mindhez tartozik egy rövidke háttértörténet, egyedi előkészületek, különböző győzelmi feltételek, esetleg különleges szabályok. Bár nem függenek egymástól a jelenetek, érdemes sorban haladni, mivel a nehézségi szint remekül növekszik pályáról pályára. A doboz tartogat hat aprócska borítékot, amelyekben plusz lapok rejtőznek. Ezekhez küldetések során juthatunk hozzá.

Az egyszemélyes kampány szuperre sikerült, nagyon izgalmas, ahogy bevezet minket a napló a játék mélységeibe, és ahogy egyre nagyobb kihívások elé állít minket. Mivel az alap, versengős mód sem tartogat interakciót a résztvevők számára - maximum kártyákat és lapkákat tudnak elhappolni egymás elől -, és azt kéri, hogy maguk előtt építkezzenek a tablójukba belemerülve, ezért az egyszemélyes módban sem hiányolom asztaltársaimat.

Viszont a kooperatív verziót erőltetettnek éreztem: a szóló módot játszhatjuk úgy, hogy egymást váltogatva kerülünk sorra, és együtt építünk egy közös tablót. Szerintem ez a változat valójában egy játékosra lett kitalálva, és fájdalmasan lett ráerőltetve a kooperatív felállás.

Rengeteg játék köszön vissza az Irány a vadon: Észak Amerikában - amit egyébként semmi rokoni kapcsolat nem fűz az Irány a vadon! című animációs filmhez. Bár a leghangsúlyosabb a sudoku, amiből a számokkal való sakkozást vették kölcsön, első ránézésre mégis a Zöldellő mezők tablóépítése ugrik be ökoszisztémaépítős, természetmegfigyelős témájával, hasonló grafikájával, egyértelmű ikonográfiájával és aprócska borítékjaival. A Calicohoz hasonlóan, itt is egy táblára építünk mintákat, igyekszünk titkos célokat teljesíteni, és mind a két játékra jellemző, hogy az összes győzelmi feltételnek lehetetlen megfelelni. A közös lapkínálatról, a kártyák árazásáról, és a jelölő befizetésével történő vásárlásról a Canvas: Festői vásznak jutott eszünkbe. Ennyi remek játék találkozása szinte ígéret, hogy kiváló szórakozásban lesz részünk.

Imádom, amikor a játék szabályai egyszerűek, maga a parti mégsem az. Természetesen le lehet ülni laza hozzáállással is játszani az Irány a vadont, de agyégetős partiba is átcsaphat a játék, ahogy egyszerre próbálunk minél hosszabb, minél több kulcsfajjal rendelkező ökoszisztémát építeni, minél több megfigyelésjelzőt letenni, és titkos céljainkat is teljesíteni. Érdekes csavar, hogy ha egy játékosnak betelik a táblája, vége a játéknak, így a maximalista gémer énünket elővéve csúnya vereséget szenvedhetünk azoktól az ellenfeleinktől, akik nem várnak a tökéletes kombinációkra, csak megelégszenek a jóval. A játék grafikája csodaszép, az ikonok egyértelműek, az előkészületek és az elpakolás villámgyorsan letudható. Az újrajátszhatóság óriási, hála a tíz különböző titkos célnak és képességlapkának, a lapok véletlen sorrendjének, és a játék ékkövének, a terepnaplónak.