• Ismertető
• 2021.03.22. 14:00:00

Hősök útja - Minden nemzedéknek megvan a maga legendája

A Kitaszított már egész fiatalon tudta, hogy valamilyen sötét titok lengi körül a létezését. Amikor a városi könyvtárban támadt tűzvész megfosztotta őt hőn szeretett tanítómesterétől, úgy döntött, hogy megóvja a várost attól a sötét árnyéktól, ami őt követi. Vándorútra kelt és felkeresett egy prófétát a hegyen. Ám az öreg bölcsről kiderült, hogy egy sötét szekta vezetője. Ő elmondta neki, hogy igazi sötét hatalom rejtőzik a lelkében, de azt csakis a város körüli sötét erdőben élő boszorkány hozhatja elő belőle. A Kitaszított fel is kereste a boszorkányt, aki közölte vele, hogy a sötét hatalomért fizetni kell, mégpedig emberáldozattal. A Kitaszított boldogan felelt meg a sötét kihívásnak, nem tudva, hogy neki nincs szüksége semmilyen rituáléra a sötét hatalomhoz, hiszen ő maga a Sötét Nagyúr gyermeke!

A fenti bekezdés nem egy filléres fantasy hátsó borítójáról került elő, és nem is azért érdekes, mert tízszer sikerült elhelyeznem benne a sötét szót. A Hősök útja különlegessége, hogy bármilyen kombinációban is húzzuk föl a karakterünk kilenc kártyáját, minden esetben valami többé-kevésbé értelmes történet kerekedik ki belőle. Ebben a játékban a cél az, hogy megalkossuk a fantasy karakterünket – és nem az, hogy használjuk is. Az ötlet nem teljesen eredeti, már a 2016-os Roll Player is erre épül, bár ott a hangsúly nem a történetmesélésen, hanem a karaktereik statisztikát végtelenségig optimalizáló D&D játékosok kiparodizálásán van.

A játéktervezők valószínűleg érzik, hogy a mezei kockadobálás lassan unalmas lesz, ezért megpróbálnak alternatívákat keresni. A Nagarajában például dobórudak voltak. Ezekből könnyebb előállítani szabályos darabokat és használni is egyszerűbb őket – szemben mondjuk egy sokak számára még mindig szokatlan d4-gyel. A Hősök útjában használt rúnavetés is egy ilyen új, izgalmas ötlet a dobókocka kiváltására ­– és valószínűleg nagyban hozzájárult a Kickstarter kampánya sikeréhez. Gyártani ezeket is jóval könnyebb, mint a kockákat, hiszen csak kétoldalú lapokat kell készíteni, különböző szimbólumokkal vagy vésetekkel. A sokféle rúnát ráadásul szabadon kombinálhatjuk, így egy kis dice-pool-management (van erre jó magyar kifejezés?) is megjelenik a játékban.

"A rúnákhoz egy összefoglaló táblázat is került a szabályba, ami megmondja, hogy mekkora esélyünk van a sikerre, ha adott mennyiségű rúnát vetünk el. Ez rendkívül hasznos, hiszen a legtöbb játékos már fejből tudja, hogy két kockával a legnagyobb eséllyel hetest fog dobni, de a rúnákkal ennyire még senki nincs képben."

Adott tehát minden játékosnak egy karakter, három véletlenszerűen kiválasztott kártyával. Ezek alkotják majd a története gerincét (vagyis az eredetét, a motivációját és a végzetét), valamint ezek határozzák meg a kezdő képességeit és a játék végi céljait is. Ezekhez fogunk összesen kilenc kártyát összeválogatni a közös készletből. A lapok megszerzéséhez vagy valamilyen feltételnek kell eleget tennünk vagy helyt kell állnunk egy próbatételen – ezt rúnavetéssel tehetjük meg. Ahogy haladunk előre a játékban, úgy válnak az értékesebb lapok egyre nehezebbé, de mi magunk is erősödünk azzal, hogy a megszerzett lapok extra rúnákat adnak a készletünkhöz.

A próbatételek különleges esetei a kétoldalas lapok, vagyis a válaszható utak. Itt mi dönthetjük el, hogy a hősünk hogyan döntött, amikor szembenézett egy kihívással, például, hogy elsüllyesztette-e az ellenséges hajót, vagy csak elfoglalta. A kétféle út két, eltérő nehézségű próbatételt is jelent, természetesen különböző jutalmakkal. Ezekkel a lapokkal voltam a játék során a legkevésbé kibékülve. Attól függően kell rendesen vagy fejjel lefelé a történetünkbe illesztenünk őket, hogy melyik kihívást teljesítettük róluk. Ez azt jelenti, hogy ha az alsó próbát oldottuk meg, akkor vagy végig egy fejjel lefelé írt szöveg fog díszelegni a történetünkben, vagy végig fürkésznünk kell majd az óriáskártyák alját – ami amúgy teljesen kiesne a látóterünkből. Ezt igazán megoldhatták volna fejjel lefelé nyomtatott szöveggel, esetleg néhány jópofa, kétoldalas illusztrációval, mint amilyen az Álmodj velem kártyáin is van.

A döntésinek nagy részét tehát az fogja kitenni, hogy a 12-15 lap közül melyikeket próbáljuk majd meg elvinni a közös készletből. A rúnavetéshez az esélyeinket növelhetjük a vörös gyémántok (tapasztalati pontok) elköltésével. Ezek darabonként egy-egy sötét rúnát adnak a készletünkhöz, amik bár előnyt adnak, veszélyes lehet használni őket. Ha ugyanis a holdas oldalukkal felfelé érkeznek az asztalra, akkor a hősünk enged a sötét oldal csábításának, és egyet vissza kell lépnünk a jellemsávon. Ez kis mértékben akár előnyös is lehet – vannak olyan célok, amik a gonosz hősöket jutalmazzák – de sok ilyen eset pontlevonással jár, valamint azzal, hogy nem tudjuk kijátszani a hőskártyáinkat.

A hőskártyák és az antihőskártyák egyfajta akciólapok, amik adnak némi előnyt a dobásainkhoz, illetve néha a többiek eredményeit piszkálják. Fontos viszont, hogy mindig csak a jellemünknek megfelelő kártyákat tudjuk kijátszani. Tehát ha szélsőségesen jók vagy túl gonoszak vagyunk, akkor lecsúszunk a különleges lapok feléről. Ha próbálunk semlegesek maradni, akkor mindkét laptípust hasznosíthatjuk, de kevesebb pontot kapunk a játék végén.

Igen, ez valóban végtelenül egyszerű – sokkal könnyebb elsajátítani a szabályokat, mint amit a doboz alapján feltételeznénk. A haladók (már ha lehet ilyesmiről beszélni egy ennyire egyszerű játék esetében) a szövetséges–, illetve az ellenlábas kártyákkal bonyolíthatják a dolgot. Az előbbiek ráadásként megszerezhető lapok, amik mindig valamelyik próbatétellel együtt jönnek. Ha a történetünkben vannak, akkor általában bónusz pontokat érnek a játék végén, de fel is áldozhatjuk őket (így kezel az ember egy szövetségest…) valamilyen különlegesen nagy előnyért. Az ellenlábasok a közönséges próbák helyére ugranak be, és valamilyen különleges módon lehet legyőzni őket – esetleg jobban büntetik azokat, akik kudarcot vallanak ellenük. Bár a szabály azt javasolja, hogy csak néhány parti után használjátok ezeket a lapokat, szerintem nyugodtan belekeverhetitek őket a pakliba már az első alkalommal.

A Hősök útja azzal próbálja meg kompenzálni a lemaradókat, hogy minden elbukott próbáért tapasztalati pontokat ad. Ez azonban édeskevés. A tapasztalati pontért általában csak sötét rúnát lehet venni, de az legfeljebb két extra pontot ad egy próbához, ráadásul büntetés is járhat a használatáért. Ez meg sem közelíti az elnyert lapokért járó bónusz rúnákat, hőskártyákat és extra pontokat. Úgyhogy, sajnos kijelenthetjük, hogy aki a Hősök útjában lemarad, az ottmarad.

Amivel a Hősök útja igazán meg tudja ragadni az embert, az a hangulata, amit a látványvilágán keresztül áraszt. Több, mint százharminc óriáskártyát készítettek a játékhoz, melyek mindegyike egyedi illusztrációt kapott. A mechanika szempontjából hasznos információ eltörpül a rajzok mellett, azok szinte teljesen elfoglalják a kártyákat. A rúnákat eldobni és kibogarászni sokkal izgalmasabb, mintha simán kockával tennénk ezt – ráadásul a tematikához is jól passzol.

Komoly startégiára itt nem érdemes számítani. Még megközelítésből is csak kettőt találni: van, aki kockáztat és rámegy a nehezebben elérhető lapokra, és van, aki csak olyan kihívásnak áll neki, ami biztosan megnyer. A Hősök útjában a cél nem a pontoptimalizálás, hanem az, hogy a karakterünkkel együtt megéljük a kalandokat, a végén pedig mindenki egy apró mesévé fűzheti a saját történetét.