Az 1v1 elleni társasok egyik legjobbja nemcsak visszatért, de a Marvel népszerű szuperhőseivel tömte meg az egyre népesebb arénát.
Senkiföldjén csak úgy pezseg az élet, punkok és bandák népesítik be – amíg meg nem ritkítjuk soraikat ebben a kártyapárbajban.
Az idehaza Kincsvadászok címen bemutatott klasszikus kalandfilm alapján készült legújabb társasjáték nemcsak a nosztalgiára épít, de kicsit még hozzá is tesz a filmhez.
Dungeon crawlerrel már volt dolgunk, nem is kevés, de ezúttal tényleg a poklok mélyére szállunk, hogy fényt vigyünk a mindent beborító sötétségbe.
A Hamlet során egy kis faluból varázsolunk várost, az annak központi ékességéül szolgáló templom felhúzásával.
Irányítsd az emberiség legismertebb civilizációit, a barbárok korától egészen a birodalmak időszakáig vezérelve sorsukat, kiállva a történelem viharait.
A Fast & Furious – vagy ahogy a hazai mozikból ismerhetjük, Halálos Iramban – sem maradhatott társasjáték-adaptáció nélkül.
Fantasy- és dungeon crawler-rajongóknak egy igazán laza kockadobálás és rajzolgatás, némi csavarral, hogy mindenkinek és mindenhogyan jó legyen.
Kockákba és egy papírlapba oltott cyberpunk: új, ráadásul magyar fejlesztésű játékkal gazdagodott a roll-and-write társasok műfaja.
Az Astra egy könnyed kis játék a Mindclash Games műhelyéből, melyben kezdő asztronómusként csillagképeket gyűjtünk össze.
Családi vagy gyerekhorror, erős nosztalgiafaktorral? Filmként biztosan működne, de elég az ötlet egy szép, színes társasjátékra is?
Egy-egy társas során számtalan alkalommal csaphattunk már fel építésznek, de most nem egy város felépítése a feladatunk, hanem egy olyan történelmi seregé, amely évszázadok óta teljesít szolgálatot.
Hazánkban közben csak úgy sorakoznak a jobbnál jobb megjelenések, ráadásul már nemcsak a nagyoknál, de a kisebbeknél is.
"Csak legyen a piacon elég alapanyag! Nem szúrhatom ki az étteremkritikus szemét egy tál levessel!" Helyezkedjetek jól és főzzetek finomat ebben a gyönyörű konyhai játékban!
Nagyon felkapottak lettek azok a kétszemélyes társasok, amik eredetileg több személyes társasjáték változatok. Ezekhez mindig is szkeptikusan álltam, hisz általában ezek ketten is remekül működtek. Most górcső alá vettem a Fehér Várkastély: Párbajt.
A Gumikacsák jó kacsához híven kifröcskölik a vizet a kád mellé, amit a loccsanási értékek mutatnak meg. A célod hogy a 3. forduló végére a legkevesebb pontot szerezd megakadályozva, hogy eláztassák a fürdőszobád.