
- Kedvcsináló
- 2023.01.03. 15:29:00
Terracotta Army – (Mű)A(n)gyaghadsereg [Társalgó]
Egy-egy társas során számtalan alkalommal csaphattunk már fel építésznek, de most nem egy város felépítése a feladatunk, hanem egy olyan történelmi seregé, amely évszázadok óta teljesít szolgálatot.
Elsőre talán kissé furcsának tűnhet, hogy egy Board & Dice-játékban nincsenek kockák, hiszen a lengyel kiadó elsősorban a kockadraftolós stratégiákról ismert. Mivel azonban olyan játékok is szerepelnek már a repertoárjában, mint például a Mandala Stones, a The Book of Rituals vagy a Traintropia, ezért jól láthatóan akadnak kivételek. Igaz, ezek általában a kifejezetten könnyű alkotások közé sorolhatók, miközben a felettébb népszerű Nemesis-ről és a 2022 végén megjelent Frostpunk-adaptációról ismert Adam Kwapinski, valamint szerzőtársa, Przemyslaw Fornal jegyezte Terracotta Army már egy lényegesen komplexebb mű – és egyben talán a 2022-es év legnagyobb meglepetése is.
A játék már a témájával igyekszik kiemelkedni a tömegből, hiszen a főszerepben ezúttal az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyaghadsereg áll, amely lovakkal, kocsikkal, zenészekkel, agyagkatonákkal biztosítja a császár uralmát a túlvilágon is. A játékosok azon tehetséges kőfaragókat, művészeket képviselik, kiknek feladata létrehozni ezen lenyűgöző szobrokat, ehhez pedig szokás szerint nyersanyagokat kell gyűjteniük, munkásokat használniuk és továbbképezniük. Közben nem árt elnyerni az új uralkodó tanácsadóinak kegyeit sem, a többiekkel együtt építve a hadsereget, de végül persze csak egyvalaki arathatja le a babérokat.
A Terracotta Army mindezt egy olyan stratégiaként tálalja, amely fuzionálja a munkáslehelyezést a területfoglalással, így a központi tábla fókuszában alapvetően két nagy terület áll. Az első az akciókerék: ez egy olyan, három gyűrűből álló struktúra, amely körül a munkásokat váró mezők találhatók, körcikkelyenként egész pontosan kettő. Az akciófázis során ide kell helyezni a kőfaragókat és a náluk fizikailag is nagyobb mesterembereket, akik a legjobban értenek a mesterségükhöz. A választott körcikkely határozza meg a végrehajtandó akciókat: a legértékesebb akciók csak a legfelső keréken találhatók meg, méghozzá nagyon korlátozott számban, így kiélezett versengés folyik a legjobb helyekért. Főleg azért, mert amennyiben egy körcikkelyt egy mesterember befoglal, oda más munkás már nem rakható, így az időzítés pont annyira fontos, mint a megfelelően választott akció. Az első két akciómezőt egyébként nem kötelező végrehajtani, helyette kérhetünk a két nyersanyag (agyag és arany) egyikéből is, az utolsó, külső mező akciójának kihagyásáért viszont ilyen jutalom már nem jár. A rendelkezésre álló munkások száma játékosfüggő, de általánosságban véve elmondható, hogy egyetlen kört, munkást és akciót sem szabad elpazarolni, a Terracotta Army ugyanis szűk marokkal méri az akcióhelyeket, esetenként pedig a nyersanyagokat és a pénzt is – bár ezekből könnyen tudunk szerezni.
[Társalgó] Terracotta Army a Board & Dice-tól - (Mű)A(n)gyaghadsereg
Egy-egy társas során számtalan alkalommal csaphattunk már fel építésznek, de most nem egy város felépítése a feladatunk, hanem egy olyan történelmi seregé, amely évszázadok óta teljesít szolgálatot. Elsőre talán kissé furcsának tűnhet, hogy egy Board & Dice-játékban nincsenek kockák, hiszen a lengyel kiadó elsősorban a kockadraftolós stratégiákról ismert.
Hol vásárolhatom meg?
Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!
Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!
Aszfalt, benzingőz és totális káosz, ez a Thunder Road: Vendetta [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.12.08. 15:00:00Ha szereted a Mad Max világát és nem irtózol a dobókockáktól, akkor ezt a társast bizony neked álmodták meg a króm istenei.
Senki sincs biztonságban ezekben a pörgős The Witcher játékokban [gsplus.hu]
Kedvcsináló | 2025.11.19. 17:33:00Két remekül sikerült The Witcher kiadással bővült az Unmatched játékok egyre csak gyarapodó sora.
Népszerű
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóHomályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKlank! Katakombák – Zajjal jár a kincskeresés
2025.12.12. 16:54:00 / Ismertető, BemutatóMagányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, BemutatóZümmögő - Nektárgyűjtés a memóriaréten
2025.12.28. 21:10:00 / Ismertető, Bemutató
Friss
Magányos farkasok - Ütésvivős párbaj🐺
2026.01.10. 18:03:00 / Ismertető, Bemutató"Vezess egy farkasfalkát, harcolj a területek uralmáért, és bizonyítsd be, hogy te vagy az alfa!"
Eriantys - Felhőkbéli varázsvilág stratégáknak
2026.01.03. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóMágikus teremtmények: manók, unikornisok, békák, sárkányok és tündérek érkeznek a lebegő szigetekre. Versenyezz a többiekkel, hogy a te varázsiskolád tegyen szert a legnagyobb hírnévre!
Homályrév: Apró kalandok – Nagy találmány, kicsi dobozban
2025.12.30. 15:00:00 / Ismertető, BemutatóKardot elő, ideje rendet vágni a miniatűr szörnyek hordái között! De vigyázz, ez az apró játék hiába fér el az öledben, kifejezetten komplex élményt kínál!
Cascadia Junior - szerettessük meg a természetet a gyerekekkel
2025.12.29. 15:00:00 / Ismertető, ÚjdonságokA Cascadia sikere után borítékolható volt a Cascadia Junior, ami a gyerekverziója a nagy testvérnek. A Gémklubnak köszönhetően a kisgyermekes családokhoz is eljuthat akár a karácsonyfa alá.



