• Kedvcsináló
• 2023.06.01. 15:32:00

A fene se gondolta volna, hogy autóversenyből is lehet társasjátékot csinálni [Telex.hu]

A sikeres társasjáték receptje nem túl bonyolult: a szabályrendszer legyen egyszerű, amit tíz perc alatt el lehet magyarázni, de maga a játék legyen összetett. Adjon sok kihívást a játékosoknak, legyen benne bőven interakció, hiszen mégiscsak társas játékról van szó, de arra is adjon lehetőséget, hogy valaki elmélyülten gondolkodjon a legjobb lépésen magában. De persze legyen pörgős, ne kelljen 30 percet várni, amíg egy különösen analitikus társunk lép végre. Az sem jó, ha egy játékban az interakció kifejezetten mások kárára történik, elvégre társasozni akarunk, nem kocsmai verekedésbe keveredni. Fontos, hogy azt érezzük, rajtunk múlik, hogy milyen eredményt érünk el, de ne egy bonyolult Excel-tábla kitöltésének érezzük a játékot. A szerencsének is legyen azért valamennyi szerepe, de ne annyi, mint a rulettben, elvégre nem kaszinózni akarunk. Legyen valami izgalmas témája is a játéknak, ami nemcsak a doboz grafikáján jelenik meg, hanem magából a játékélményből lesz átérezhető – de az sem jó, ha csak az tudja élvezni a játékot, aki előtte már végignézett kilenc évadot valamilyen sorozatból. Ezek után már csak remek grafika kell és olyan komponensek, amelyeket örömmel vesz kézbe az ember, és már meg is van az Év Játéka díj.

A Heat – Padlógáz szinte pontról pontra követi a fenti formulát, nem is véletlen, hogy a legnagyobb társasjátékos oldal szavazásán több kategóriában is az év legjobbja lett. A játék bizonyos tekintetben folytatásnak is tekinthető, a szerzői hat évvel korábban adták ki a Flamme Rouge című társast, amelyben bicikliversenyt lehetett játszani. A versenyzőket kártyákkal lehetett mozgatni a pályán, de aki elöl volt, az egyre több fáradtságkártyát gyűjtött a paklijába, ezért nagyon ügyesen kellett taktikázni ahhoz, hogy elsőként érjünk a célba.

A Heatben is sok szempontból hasonló az alapmechanika, de már négykerekű járművek versenyeznek. Szerencsére nem a mostani Forma–1 a játék alapja, ahol szinte minden az időmérőn, a kerékcserén, sőt, leginkább a tervezőasztalon dől el, hanem a hatvanas évek hőskora, amikor még férfi volt a férfi és nő a nő, és az Alfa Centauri kis szőrös lényei kis szőrös lények voltak az Alfa Centauriról.

Sebességmámor

A játék elején a kocsik felsorakoznak a rajtvonalnál, és mindenki megkapja a kezdőpakliját, amiben a lapoknak számértékük van 0 és 5 között; és ezen kívül még kerül a pakliba három stresszkártya. A saját táblánkra a húzó- és a dobópakli közé a motorra leteszünk hat hőkártyát. Húzunk öt lapot, és kezdődhet is a verseny. Minden kör elején mindenki sebességet vált, ez fogja megszabni, hogy hány lapot játszik majd ki a kezéből. Egyet felfelé vagy lefelé váltani bármikor lehet, de ha kettőt akarunk váltani, akkor a motor melegedik, egy hőkártyát kell áttenni a motorról a dobópakliba.

A sebesség beállítása után mindenki kiválasztja a kijátszott kártyáit és lerakja maga elé. Ezt a két fázist egyszerre teheti meg mindenki, amitől kifejezetten gyors lesz a játék, még hat játékosnál sem kell sokat várni, ráadásul a következő szakasz, amiben egymás után lépnek a játékosok, már mindenkinek érdekes. Merthogy a következő szakaszban a legelöl álló játékossal kezdve mindenki annyit lép, amennyi a kijátszott kártyái értékének összege. A stresszkártyák kijátszásakor a pakliból kell húzni az értéket, tehát azt előre nem tudhatja az ember, hogy mennyi lesz, ez nem mindig hátrány, ahogyan egy versenyben is, ha jól kezeljük a stresszt, az segíthet is. A kör végén eldobhatunk a kezünkből megmaradt kártyákat, amiken szám van (a stresszt és a hőt tehát nem), majd újra húzunk annyit, hogy öt kártya legyen a kezünkben.

Ezt az egyszerű rendszert két dolog bonyolítja, a szélárnyék és a kanyarok. A szélárnyékot akkor használhatjuk, ha pont egy másik mögé vagy mellé érkezünk a lépésünkkel, ilyenkor két extra mezőt még léphetünk, megelőzve a riválist. Egy jól kiszámított lépés után elegánsan a másik elé helyezni a kis műanyag autót fantasztikus érzés, de mégsem azt jelenti, hogy kitoltunk volna az ellenféllel.

A kanyarok tudják igazán megbonyolítani az életet, ugyanis minden kanyarnál adott, hogy mi az a sebesség, amivel még biztonságosan be lehet venni. Az sem feltétlenül baj, ha éppen gyorsabbak vagyunk, amíg a különbözetet ki tudjuk fizetni a motorról a dobópaklira dobott hőkártyákkal. Ha viszont már nincs elég ezekből, akkor jön a kipörgés, ami nemcsak megállítja a kocsit a kanyar előtt, de még extra stresszlapokat is kapunk a paklinkba. Egyfelől tehát remek dilemma lehet, hogy megéri-e, ha nem lassítunk le rendesen a körben, másfelől pedig a stresszkártyák és a kanyarok együtt látványos kudarcot okozhatnak, hiszen nem tudjuk, hogy pontosan mennyi lesz a sebességünk, lehet, hogy túlcsúszunk a fránya kanyaron, de az is lehet, hogy sikerül pont a megfelelő sebességet elérni.

[Cikk folytatása]

A fene se gondolta volna, hogy autóversenyből is lehet társasjátékot csinálni

A sikeres társasjáték receptje nem túl bonyolult: a szabályrendszer legyen egyszerű, amit tíz perc alatt el lehet magyarázni, de maga a játék legyen összetett. Adjon sok kihívást a játékosoknak, legyen benne bőven interakció, hiszen mégiscsak társas játékról van szó, de arra is adjon lehetőséget, hogy valaki elmélyülten gondolkodjon a legjobb lépésen magában.