Kép forrása: diceanddecks.hu

A Nagy Fal [diceanddecks.hu]

A Nagy Falon már régóta rajta tartottam a célkeresztem, hiszen nagyon izgalmas játéknak ígérkezett már a bejelentéskor is. Lássuk milyen élményekkel gazdagodtam!

A játék magyarul 2022 őszén érkezett a hazai boltokba a Delta Vision gondozásában, de pályafutását ő is Kickstarten kezdte. A játék kiadója az Awaken Realms, ezt mondjuk ki is találhattam volna a  közel 100 gyönyörűen kidolgozott minifigurát, a méretes dobozt és a minőségi komponenshasználatot látva. A játék témáját tekintve a kínai középkorba repít minket vissza.

Abba az időszakba, mely rendkívül fontos szerepet játszott Kína történelmében: ekkor alakultak ki ugyanis azok az eszmerendszerek, hagyományok, gondolkozási és társadalmi normák, amelyek az egész kínai társadalmat és történelmet formálták. Ez volt a Csou-dinasztia megalakulása, ami i. e. 1050 és i. e. 1025 közötti időszakra tehető. A Nagy Fal elődje már állt ekkor is, igaz csak kezdetlegesen. Falak és gyengébb erődök hálózataként létezett csupán ekkor. Ebben a korban alakítjuk kínai törzsek vezetőit, akiknek elsődleges feladata lesz valamilyen formában szembe szállni a mongol hordák betörései ellen. A védekezésre legalkalmasabb fegyverünk a Fal építése és fejlesztése, és a saját katonaságunk verbuválása, majd bevetése.

Nagyon tetszik ez a számomra erős tematika, melyet a játék nagyon színvonalasan megtámogat a minikkel, a Fal megépülése is igen látványos, melyet akár 3 emelet magasságra húzhatunk fel az erősített kartonelemek segítségével. Ne tévesszen meg benneteket ez a vizuális tuning! Ez egy masszív 3.8-as Euro, mely ugyan rendelkezik koop és solo móddal is, de én úgy gondolom a játék kompetitív módban mutatja meg legszebb oldalát, így a cikkben is erről lesz szó leginkább.

Menjünk bele kicsit részletesebben a mechanikákba, mutatom is nektek mivel operál a játék!

Már említettem, hogy játék elején kiválasztásra/sorsolásra kerül a klánunk, azaz, hogy melyik céhet képviseljük a játékban, ez ad egyfajta aszimmetriát a játékhoz, mely kimerül egy játékosonkénti változó képességben. Ehhez tudunk felbérelni külön alattvalókat, akik vagy ezt az alapképességünket boostolják, vagy egyéb egyedi előnyökhöz juttatnak minket.

A játék egyik fő mechanizmusa a munkáslehelyezés, másik pedig az akcióválasztás. A körben az általunk titkosan kijátszott akciókártya azért érdekes, mert az éppen aktuális játékos körében az ellenfelek is aktiválódhatnak, és ugyan jóval kevesebb lehetőségük van, de van mozgásterük más körében. Na nálam ez volt az első pont ami nagyon betalált, ugyanis számomra ezzel gyakorlatilag kinyírta a játék a holtidő fogalmát. Zseniális. Az akciókártyák közül vannak értékesebbek és adott stratégia és szituáció mentén kevésbé értékes lapok, ezeket el is égethetjük adott esetben győzelmi pontért. Fontos eleme a játéknak a tower defense. Ugyanis a mongol hordák minden körben jönnek, támadnak, ami egyikünknek sem jó. Hogy ezt megakadályozzuk, együtt kell működnünk kőkeményen. Itt jön meg a játék zsenialitása. Hogyan működjünk még éppen elégségesen úgy együtt, hogy megvédjük magunkat, de azért mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, tehát keresi azokat a megoldásokat, hogy amiből mindenki a saját haszna szerint legjobban jön ki.

Ez a megoldás egy olyan szintű, nem megszokott interakciót és table talk-ot hozott nekem  egy Euro-ba, amitől tényleg ledobtam a hajam. Végig a játék során ment az egyezkedés, ugyanis egymásra vagyunk utalva több szinten is. A már említett közös cél, (Falépítés és védekezés) mellett az akcióhelyek közül több is csak akkor aktiválódik ha elegen oda helyezzük le a munkásunkat, illetve más esetben vannak olyan lokációk  amik ha csak egyedül képviseljük magunkat, akkor büntetést kapunk. Sok esetben egyezkedtünk arról ki mit fog tenni, és csak reménykedtünk hogy a másik fél is betartja a szavát. Hangulatot tekintve úgy éreztem magam, mint egy építőipari vállalkozás, mely konzorciumban hajt végre egy gigaberuházást, és a kedves megrendelő a projekt végén kihirdeti melyik vállalkozással volt a legelégedettebb.

Ha még nem derült ki volna a játékot győzelmi pontra játsszuk, és a pontok forrása változatos. Sok pont érkezik játék közben: mennyire voltunk aktívak és sikeresek a hordák elleni harcban, mennyiben járultunk hozzá a Fal építéséhez, illetve értékes pontokat szüretelhetünk vezetőnk képességéből is, az elégetett (vissza nem kért) akciókártyákból, és játék végén még pontozhatunk játék végi közös célokat is. Nem kertelek, számomra az utóbbi idők egyik legjobb társasjáték élményét adta a Nagy Fal, óriási pozitív meglepetés köszönhető ez a tematikának, az interakcióknak melyet az okos mechanikák keltettek életre.

[Cikk folytatása]

A Nagy Fal

A Nagy Falon már régóta rajta tartottam a célkeresztem, hiszen nagyon izgalmas játéknak ígérkezett már a bejelentéskor is. Lássuk milyen élményekkel gazdagodtam!

Hol vásárolhatom meg?

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

07Jan

Most már kockákat dobálva is terraformálhatjuk a Marsot, ami egészen új élmény [gsplus.hu]

Kedvcsináló | 2024.01.07. 18:32:00

A Mars terraformálása kockajáték még kompaktabb, mint az Árész-expedíció, de a feladat ugyanaz: élhetővé tenni a Marsot.

04Jan

Heat: lángol a motor, de semmi gáz [tarsasozz.blog]

Kedvcsináló | 2024.01.04. 15:18:00

A Heat: Padlógáz egy idei magyar megjelenésű családi társasjáték, ami mára a BGG családi társasjáték ranglistán a 7. helyre kapaszkodott fel...


Kommentek

  • kovazsola

    2023-04-01 19:16:57

    Nekem ez az egyik kedvenc játékom lett 2022-ből, és megéri a minis árát (valahogy a meeple-k nem adják át annyira a hangulatot). 2 fővel is egyébként jól működik, nagyrészt így játszottam eddig, viszont 3 fős játékban mutatja meg igazán a foga fehérjét. :)

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • A Nagy Fal