• Kedvcsináló
• 2018.04.28. 08:00:00

Stratégiai játék ajánló 1.rész

Hamar be kellett látnom, hogy egy összetettebb stratégiai játék bemutatása már önmagában megkövetelne egy cikknyi terjedelmet (és akkor részletekbe nem nagyon bocsátkoztam), 10-et belezsúfolni érdemben egy cikkbe lehetetlennel határosnak tűnt. Szóval úgy döntöttem, kicsit személyesebbre veszem a figurát, és összehozok egy 10 - es listát – mindegyik játékból azt emelve ki, amiért én szeretem őket.

Kezdjük rögtön egy kétfős darabbal. Hogy miért?

"Nemrégiben én is tagja lettem azon szerencsések csoportjának, akiknek a párjuk is társasjáték-rajongó. Ha otthon vagyunk, gyakran felmerül, hogy játszhatnánk is valamit – persze nem tudunk előkapni a szekrényből még néhány játékost :)"

Ilyenkor jól jön egy kifejezetten két főre szabott játék. Az én választásom ebben a kategóriában a

7 Csoda: Párbaj

Ez a játék azért különleges, mert bár belefér fél órába, valódi stratégiai játék. Kigondolok magamnak egy utat a győzelemhez a játék elején, aztán ahhoz tartom magam – taktikai követelményeknek megfelelő rugalmasság mellett, persze. Vagy pörgetem a kultúrát, és igyekszem minél több bónuszt bezsebelni, míg a megfelelő kulturális győzelmi kondíciók össze nem jönnek, vagy jól kiegyensúlyozott elemekkel építgetek mindenfélét, szerzek némi bónuszt, fordítok annyit katonaságra, hogy biztonságban legyek, és próbálom kihúzni a játék végéig, gyűjtögetve a kultúrapontokat. De az is lehet, hogy semmivel sem törődök, csak a háborúval, és porig égetem az ellenfél birodalmát.

Ha ketten ülünk le játszani, gyakran esik a választás a Small Worldre is.

Small World

Van, aki szerint egyáltalán nem kétfős játék, szerintem kifejezetten jó két fővel, de annyi biztos, hogy a dinamikája egészen más, és való igaz, hogy amitől Small World az, ami, az három főtől. És hogy mi? Az egyik legjobb „Most mér' én?” játék. Ez egy poénos küllemmel finomított területfoglalós játék, amiben bizony kőkeményen belemászunk egymás arcába. Remek hangulatban lehet nyirbálni egymás területeit, kicsit odaszúrni, kicsit bosszút állni, de ehhez az élményhez már tényleg legalább három-négy játékos kell, méghozzá a kevésbé sértődős fajtából.

A Small World egyik nagy előnye, hogy egyszerű, gyorsan elmagyarázható szabállyal rendelkezik, és ez is egy hasznos tulajdonság, lesz még a listán ilyen, például rögtön itt a

Dice Forge – A sors kovácsai

A Dice Forge könnyű, rövid és pörgős játék, amiben minden körben dobunk két kockával, és a kapott eredményt (legfőképpen erőforrást) tudjuk majd különböző módokon felhasználni. Mondjuk, ha csak ennyi lenne a játék, nem is ajánlanám. Az benne a nagy csavar, hogy a kockák oldalait cserélgethetjük, tulajdonképpen saját erőforrás-dobókockákat építünk magunknak a játék folyamán, és az benne a stratégia, hogy milyen kockákat alakítunk ki, illetve milyen képességeket szerzünk melléjük a különböző helyekről. Ez már egy kifejezetten békés darab, ráadásul gyönyörű.

A kocka felépítése, vagyis az elv, hogy véletlenszerűen kapunk valamit egy olyan sokaságból (elnézést kérek azoktól, akikben kellemetlen statisztikaórák emlékeit elevenítem fel ezzel), amit mi alakítunk ki, egy mára klasszikussá érett mechanizmus, ami nagyon közel áll a szívemhez, ez pedig a „deck building”, vagyis a pakliépítés. Amennyire én tudom, az első ilyen játék a Dominion volt.

Dominion

A jó pakliépítőkben az a szép, ahogy a különböző kártyáink hatásainak szinergiáját használjuk, vagyis „kombózunk”: kijátszom a lapot, amivel felhúzhatok négy lapot, és emellett akciózhatok még egy lappal, ami azt adja, hogy… a világ végtelenségéig. A játék változatosságát pedig a kombinációk mellett a változatos lapok garantálják, amiket majd kombinálhatunk. A Dominionban 25-féle kártya közül mindig 10-et választunk egy adott játékhoz, ami elég jó újrajátszhatóságot biztosít.

A Dominion Intrikában pedig külön hangsúlyt kapott az egymás lapjaival való manipuláció, hogy ne csak a saját paklink pörgetéséről szóljon minden.

A következő mechanizmus, aminek fel kell kerülnie erre a listára, gondoltam, a munkáslehelyezés (worker placement), de álljon itt egy furcsa kifordítása ennek: a munkásfelszedegetős mechanizmus.

Five Tribes – Naqala dzsinnjei

A játékban úgy aktiválunk különböző képességeket, hogy munkásokat szedegetünk fel a sivatagból, pontosabban az azt jelképező játéktérről. A játék egyik szépsége, hogy „egymásnak kaparjuk ki a gesztenyét”, vagyis mivel a játékosok a saját körükben mindig átrendezik a játéktéren lévő munkásokat, akiket majd fel lehet venni, sokszor egymást hozzák helyzetbe. A másik pedig a külcsín, a Five Tribes ugyanis az ezeregyéjszaka meséinek világába repít el bennünket, ha nem is varázsszőnyegen, de minimum dzsinnháton.