• Ismertető
• 2023.09.30. 13:00:00

Csavargódal - Túlvilági viszontagságok

Csészefej és Bögrearc megpróbáltatásai (avagy a Cuphead) újra divatba hozták a harmincas évek rajzfilmjeinek stílusát. A locsolócsőszerűen tekergő, csetlő-botló figurák azóta több videójátékban is megjelentek, így csak idő kérdése volt, hogy mikor teszik tiszteletüket a társasok világában is.

Az egyik első ilyen próbálkozás, a Kickstarteren született Townsfolk Tussle nem csak kinézetében, hanem játékmenetében is hasonlított a bögrés ihletőjére: főnökharcról főnökharca haladva kellett megvédenünk a kisvárost mindenféle idétlen rémségtől, egymást segítve, a menetek közötti pihenő alatt pedig magunkat fejlesztve.

Mai alanyunk, a Csavargódal is hasonlóan próbálkozik, csak a kisvárosi helyszínt komorabbra cseréli, és megpróbál nagyobb hangsúlyt fektetni sztorira. Így két püfölés között nem csak a karaktereinket fejleszthetjük, hanem a történet következő részét is elolvashatjuk. Hőseink, a csavargók, (avagy, ahogy a játék nevezi őket: hobók) egy kifejezetten szerencsétlen napon úgy döntenek, hogy igénybe veszik a tömegközlekedést, méghozzá jegyvásárlás nélkül. Fel is pattannak az első arra járó vonatra, ahonnan nagy meglepetésükre nemhogy nem lökdösik le őket, de egy furcsa fehér kéz még segít is nekik felkapaszkodni. Hőseink már korábban rájöhettek volna, hogy a századeleji, rozsdás, baljós hangulatú szerelvény bizony nem a Budapest-Füzesabony személy, de sajnos csak akkor eszmélnek fel, amikor már túl késő. A vonat egyfajta híd a túlvilág és az élők birodalma között, mely hemzseg a zavarodott és dühös szellemektől. A csavargók most már szívesen maradnának a peronon, de a sz(er)ellemvonatból nincs kiszállás…

Ami már messziről feltűnik, és közelebb érve egyre nyilvánvalóbb lesz, az az, hogy a Csavargódal fantasztikusan néz ki! A tábla, a jelölők, de még a dobozbelső is hozza azt a kicsit ijesztő, de mégis könnyed hangulatot, amit a történettel megpróbáltak átadni. A játékelemeknek mind van egy kicsit fakó, kopottas hangulata, míg a játékon kívüli részek (mint például a rituálékártyák), csillogó, fényes felületet kaptak. Még a csontoknak nevezett – amúgy hétköznapi – dobókockák is kaptak egy sötétebb, „csontszerűbb” árnyalatot.

A vizuális élmény csúcsát egyértelműen a szörnyeket és a hősöket jelölő akrill standee-k lettek. Az átlátszó és kísértetzöld színben pompázó figurák tökéletes bizonyítékai annak, hogy fröccsöntött minik nélkül is lehet igazán szép játékot alkotni. Az egyedi látvány, és az alacsonyabb ár mellett újszerű kinyomkodási élményt is nyújtanak, így nem csodálkoznék, ha ezt a megoldást több játékban is viszont látnám a jövőben.

Az akció nagy része a hosszúkás táblán fog zajlani, ami a három vasúti kocsit jelképezi. Amikor megpihenünk, a történetkönyvből olvashatjuk el, hogy hogyan végződött a kaland, majd egy kártyapakliból, a falakon túli tapasztalásból fogjuk megtudni a kalandunk következő helyszínét. Bár magát a játékot viszonylag sokáig tart kipakolni, a történetek előkészítéséhez csak néhány korongot kell áthelyezni. Így ha van rá lehetőségünk, érdemes egyszerre több ütközetet is végigjátszani.

A fordítás is remek lett. Nem csak a szabályokat sikerült jól átadni, figyeltek arra is, hogy a Csavargódal tényleg Dal legyen. A fejezetcímek, a képességek nevei, a kártyák mind-mind idézetek valamilyen dalszövegből. Megtudjuk, hogy a túlvilágnak nincs romantikája, mindent ellep a hullaterhes fehér hó, és megszólal majd az utolsó hangos dal is.

A dolgunk tehát az lesz, hogy végigverekedjük magunkat a kísértetvonaton, közben a ránk támadó zavarodott és dühös túlvilági lényeket pedig az elfeledett emberségük felidézésével megbékítsük és útnak indítsuk a túlvilágra.

"Magyarul: addig üssük őket, amíg mozognak."

Ezt körökre osztott csatákban tehetjük meg, a rémséggel felváltva. Karakterünk akcióit előre el kell terveznünk azzal, hogy érméket rakunk a képességeinkre: mozgás, turkálás, kutatás, püfölés, gyógyítás, valamint az egyedi képességek. Minél több érme kerül egy helyre, annál erősebb lesz a várt hatás: messzebb mehetünk, több kockával dobhatunk, a nagyobbat sebzünk, többet húzhatunk a zsákból, stb.

A játék fő erőforrása az emberség. A mi karaktereink akkor patkolnak el, ha elvesztik minden emberségüket, a rémeket pedig akkor győzzük le, ha visszaállítottuk minden emberségüket. Éppen ezért, ha valaki emberséget veszít, az a játékosoknak rossz, ha bárki emberséget nyer, az a játékosoknak előnyös. Ez azért is fontos, mert vannak képességek, amiket bármilyen célpontra el tudunk lőni, így egyszerre funkcionálhatnak támadásként és gyógyításként is.

Mindenkori aktuális ellenfelünk, a rém minden játékos után lép egyet. Őt szigorú, és meglehetősen részletes szabályok szerint kell mozgatnunk. Először is ki kell húznunk a zsákból egy korongot, ami megmutatja, hogy a tízféle lehetséges támadása közül melyiket veti be. A támadás célpontját egy hétlépéses útmutató alapján választjuk ki, majd mozgunk a rémmel, újból célpontot választunk neki, végül pedig végrehajtjuk a támadást, ami a sebzés mellett mindenféle egyéb rossz dologgal is járhat.

Az oda-vissza püfölést a történet eseményei hivatottak megtörni. Ezek változatos formában jelenhetnek meg. Bekövetkezhetnek bizonyos számú forduló elteltével, vagy akkor, ha a rémet sikerült adott alkalommal kizökkenteni (tehát nullára sebezni). Eseményeket találhatunk a táblán elszórva is, sőt, még a húzózsákból is előkerülhetnek. Az események lehetnek jók, vagy rosszak. Nagy általánosságban elmondható, hogy azok, amikbe véletlenül futhatunk bele, a rémnek kedveznek, amiket tudatosan indítunk el (például a tábláról összeszedve) általában a játékosok felé billentik a mérleg nyelvét.

Mind a karakterek, mind a rém igencsak szívósnak bizonyulnak: mindenkit többször is agyon kell verni, mire megadja magát. A rémeket adott számú alkalommal kell „kizökkenteni”, vagyis felvinni az emberségét a határértékig a győzelemhez. Ha egy játékosnak csökkenne az életereje nullára, akkor kénytelen megválni egy képességétől, vagy egy kacattól a karakterlapján, majd regenerálódik. Ha már nincs mit beáldozni, akkor a karakter elpatkol, és szellemként folytathatja tovább a létezését, egyetlen használható képességgel. A történet akkor végződik kudarccal, ha minden játékos elpatkolt. Szerencsére a Csavargódal nem kényszerít minket arra, hogy folyamatosan újrapróbáljuk az egyes küldetéseket. A történet akkor is tovább halad, ha veszítünk, legfeljebb az események nem vesznek számunkra kedvező fordulatot.

Akárhogy is teljesítettünk, a történetek között lesz lehetőségünk új, erősebb képességekre szert tenni a játék során megszerzett érméink elköltésével. Legalábbis elméletileg. A Csavargódal ugyanis nem túl bőkezű a játékosaival. Minden alkalommal fixen két képeséget, és egy kacatot vehetünk akkor is, ha négyen játszunk. Feltéve, ha minden mellékküldetést sikerült teljesíteni a történet során és lemondunk minden másról. Érmébe kerül ugyanis visszaállítani az elvesztett képességeinket, és a szűken mért javak miatt szinte soha nem lesz pénzünk mindenre. Ha esetleg maradna is felhasználatlan forrásunk, azt nem vihetjük tovább a következő történetre. Így gyakran nem is az lesz a dilemma, hogy gyógyuljunk, vagy fejlődjünk-e, hanem az, hogy ki legyen az az egy ember, aki nem lilára verve kezdi a következő kört. Sajnos a folyamatos kármentesítés háttérbe szorítja az olyan érdekes dolgokat, mint a szeánsz tartása (ez küldetésre szabott előnyt biztosít a következő alkalommal), vagy DC, a rejtélyes kereskedő macska pénzelése.

Ami sokakat elriaszthat a Csavargódaltól, az a rengeteg apró szabály, amit jobb híján kénytelenek vagyunk fejbe tartani játék közben. Nem az alapszabályokról beszélek, azokat viszonylag egyszerű megérteni. Ám ezeknek a viszonylag egyszerű alapszabályoknak bármelyik része változhat a játék során, szinte bármilyen forrásból. Beleszólhatnak az életünkbe a saját karakter-, illetve vásárolt képességeink, a társaink lapjai, a rém által ránk dobált állapotmódosítások („rémhatások”), melyek ráadásul rögtön kétfélék is lehetnek, illetve az ellenfelünk képességei, melyek attól függően változhatnak, hogy milyen az adott szörny hangulata! Ezen kívül még hatással lehetnek ránk szeánszkártyák és időleges események, amik viszont mindig az aktuális küldetés másik oldalán helyezkednek el, úgyhogy kénytelenek leszünk játék közben lapozgatni.

Valószínűleg egyszerre ez lesz Csavargódal legnagyobb vonzereje is azok számára, akik úgy döntenek, hogy belevágnak. Az összes módosító precíz fejben tartásával, és azzal, hogy az ellenfeleink következő lépése (még ha egy kevés számolgatás után is) precízen kiszámítható, a játék uralható, csak a kocka és a zsák szeszélye döntheti romba a terveinket. Összeszokott csapatoknak, gyakorlott stratégáknak ajánlott leginkább, és azoknak, akik nem restek minden fontos stratégiai döntést alaposan megvitatni együtt.