• Ismertető
• 2023.03.26. 11:02:00

Ti írtátok! - Bonfire

Senkinek nem ismeretlen az a helyzet, mikor annyira beindul a kémia egy játék kapcsán, hogy már a megjelenése előtt felkerül a kívánságlistára. Ha eztán kis idővel, ahogy jött azzal a lendülettel ki is esik onnan, az valamit sejtet. Éppen a Castles of Burgundy elképesztő élményében lubickoltam, mikor bejelentették Stefan Feld új játékát. Semmi nem érdekelt, kell és kész! Aztán jött a megjelenés a fogadtatás pedig pont annyira lett megosztott, hogy erős kétségeim támadtak. Az érdeklődés megmaradt, de addig volt talonban, míg az ára olyan magaslatokba mászott, amennyit már nehezen adok ki a bizonytalanra, így jött a fájó elengedés. Ám most hatalmas leárazással került vissza a látóterembe és ennek már én sem álltam ellen. A Bonfire itt van a polcon én meg jól el is mesélem, miért nem érdemes kritikákra alapozni.

Mert ízlések és pofonok. Köszönöm, hogy velem tartottatok...

Amit a játék biztosan beváltott az előzetes írások és videók alapján, az az összetettsége. Az általam játszott Feld játékok közül eddig ez volt a legnehezebb. A Bonfire nem fog a karácsonyi asztalon landolni, kivéve, ha nagyiék véreurósok és a káposztát is nyersanyagjelölőkkel és fakockákkal töltik. Azért nem egy orr/fül és agyvérzést okozó Lacerdára kell gondolni, 1-2 kör után már szépen kitisztul a játékmenet, de eddig minden szabálymagyarázásom közben elhangzott egy-egy elcsigázott „Hűb@&#*g”. Nem kezdőknek való, na. Egyébként a játék teljesen nyelvfüggetlen, a neten pedig magyar szabály is fellelhető hozzá.

A fent leírtak miatt ezt a részt próbálom nagy vonalakban összefoglalni, másként csak sípolna itt nekem a Word, hogy mindjárt betelik. Tehát, sok kritikát azért kapott a Bonfire, mert mikor Feld a mechanikákat öntötte bele megbillent a lavór és kicsit több került bele a jóból, mint azt igényelné. Ráadásul az erre pakolt tematika még keményebben megkapta a maga gyomrosait, de erről később. Ehhez csak annyit fűznék, van benne igazság, de ez még messze nem vág tönkre egy játékot, ha az tisztességgel van összerakva.

A Bonfire fő célja és egyben a fő pontforrása a címéből adódó máglyák vagy örömtüzek (maradok máglyánál) meggyújtása. Ezek igazából 3 nehézségi szintből (kék az egyszerű, piros a közepes, a sárga pedig a nehéz) álló, a játék teljes egészére kitérő feladatok. A főszerep ténylegesen az övék, van olyan feladat, hogy legyen valamilyen feladatod. Nem feltétlen teljesített, egyszerűen csak legyen. A fő cél viszont az, hogy ezek meg is gyulladjanak, azaz teljesítsük őket. Rengeteg ilyen máglyatoken van így minden játékban más és más területekre fogunk fókuszálni, attól függően mi kerül fel, mit szerzünk meg, vagy épp mi marad nekünk. Ez kitolja az újrajátszhatóságot és ez el is kél, mert sokféle akciót hajthatunk végre, de minden ide vezet vissza. Meggyújtott máglyák nélkül nem nyerhetünk és játékvégi pontozások nagy része is erre fog hivatkozni.

A Bonfire alapmechanikája, amire az egész épül, az az akciólapkák. Minden akcióhoz tartozik egy ilyen lapka és ezek beadásával hajthatjuk őket csak végre. A megszerzésük nem feltétlen okoz gondot, de pont a megfelelőből, pont a szükséges mennyiséget behúzni már komolyabb tervezést kér, így az egyik legnagyobb kihívás ezek menedzselése lesz. A kérdés mindig ott lebeg majd. Milyen akcióra lesz szükségem, és hogy tudok pont az ehhez tartozó lapkákhoz hozzájutni? És a mennyiség már azért sem mindegy, mert minél több lapkát adok be, annál erősebben tudom azt végrehajtani.

Körünkben 3 lehetőség közül választhatunk:

Az első, maga az említett akciólapkák szerzése a sorslapkák által. Egy sorslapka 3 akciószimbólumból áll. A játékostáblánkon található rácson próbáljuk ezeket úgy „tetriszezni”, hogy minél több egyforma szimbólum kerüljön egymás mellé. Ugyanis, ha leteszünk egy sorslapkát, megkapjuk a rajtuk szereplő szimbólumokhoz tartozó akciólapkákat, plusz, ha úgy sikerült lerakni, hogy az egyik szimbólum egy vagy több ugyanolyannal is szomszédos, azokért is kapunk egy-egy lapkát. Ezt a lehetőséget addig nem választhatjuk, míg egynél több akciólapka van a birtokunkban. A lehelyezés a szokásos, legyen lapszomszédos szabállyal működik. Azonban a nehézségét nem is ez adja a játéknak. A 8 sorslapkából egy már alapból a táblánkon kezd, a maradék hetet egymás alá randomizáljuk a táblánk mellé, lehelyezésnél pedig csak az alsót vagy a felsőt tehetjük le. Mivel látjuk előre mik fognak felszabadulni kénytelenek vagyunk jó előre tervezni, mert nem mindegy milyen ritmusban hajtjuk végre az akcióinkat.

A második választható lehetőség maguk az akciók végrehajtása, melyekből összesen hat szerepel a játékban:

Az egyik a hajónkkal való mozgás. A főtáblán lévő szigeteken találhatóak a máglyák. A kis hajónkkal ezek közt lavírozva szerezhetjük meg őket. Minél több lapkát beadunk, annál távolabb hajózunk. Ez pedig hozza magával a következő akciót, a máglyák elvételét. Ha egy szigetről már vettünk el máglyát, ezt jelöljük, és ha ugyanonnan szeretnénk egy másikat, ahhoz több lapkát kell beadjunk. Az nem járja, hogy egy szigetre ráülünk és csak úgy puszira beharácsoljuk az ott található máglyákat.

A harmadik akcióval ösvényt rakhatunk le a játékostáblánk köré. Ez arra szolgál, hogy az úgynevezett őrzőinkkel ezen körbe járva a meggyújtott máglyáink mellé tudjuk őket terelni. Miért? Vajon miért, hát győzelmi pontért? Az ösvényeket szigorúan az órajárás megegyezően tehetjük le szépen sorban és az őrzők is így közlekedhetnek rajta. Nyersanyagok is találhatóak rajtuk és az őrzőink a vándorlásuk közben ezeket fel is szedik, gazdagítva ezzel az amúgy sűrűn kiürülő raktárunkat.

Alapból egy őrzővel indulunk, de a játék során még négyhez hozzájuthatunk. Ők a tábla négy sarkán lévő szigeteken laknak és ugyanúgy el kell hajókázni hozzájuk, ha szeretnénk megszerezni őket. És ezzel már negyedik akciót is lefedtem, ami pedig maga az őrzők mozgatása és szerzése. Itt nagy csoda nincs. Egy lapkáért elvehetünk egy őrzőt a szigetről, aki az ösvényünk kezdőpontjára kerül. Ezekkel pedig léphetünk is, méghozzá annyit, amennyit beadunk ugyanebből a típusú lapkából.

Az ötödik a gnómok toborzása. Itt szimplán kártyákat vásárlunk nyersanyagokért cserébe. Ezek vagy képességeket adnak, vagy a játék bizonyos elemein való haladásunkért kapunk tőlük pontokat. A képességeket nem érdemes elhanyagolni, mert nagyon megkönnyíthetik az életünket. Egyébként a játék kevés interakciójáért ez a rész felel. Egy-egy felcsapott combos képesség láttán westernbe illően sandítottunk egymásra, és indult is a matek, ki tudja hamarabb elorozni azt a többiek elől. A pontozókból mindössze hat darab van, és ott az a kérdés, mikor a legoptimálisabb a megvételük? A játék elején alig érnek valamit, de ahogy haladunk egyre csábítóbbak lesznek. Várjak ki, míg sok pontot ér, vagy vegyem el félúton mielőtt a többiek még többet ki nem csiholnak belőle?
Az utolsó akcióval pedig a nagy máglyához látogathatunk el. Itt a tábla közepén található, hát…máglyának nevezett nyilat forgatjuk körbe nyersanyagok, akciólapkák és portálok reményében. Portálok, igen. A játék nagy mumusa. Itt beszéljünk picit a pontozásról. Mint mondtam a meggyújtott máglya nehézségétől függően ér X pontot. Minden ilyen máglya plusz pontot ér, ha ugyanolyan színű ösvény van mellette. A máglyák mellé bevitt őrzők annál több pontot érnek, minél távolabb található az a kezdő helytől. Tök jó. Azonban van itt egy kis nehezítés. Az őrzők csak portálokon keresztül juthatnak be a máglyák mellé, viszont a portálokat pont a legtávolabbi máglya alól kezdhetjük el építeni, ráadásul csak sorban, azaz pont ellentétesen haladva az ösvények építésével szemben. Ez nem is lenne annyira nagy baj, csak a játékostáblákon (mindegyiken máshogy) előre vannak nyomtatva a portálok helyei. Mivel a portálok szimbólumainak meg kell egyezniük, meg van határozva milyen sorrendben tudjuk őket elvenni. Tehát míg az ösvény és az őrzők megindulnak balról, nekünk a portálokat úgy kell építeni jobbról haladva, hogy időben érjenek össze a menettel, másként az őrzőink a nyersanyagfarmoláson kívül sokat nem fognak érni. Ezáltal a nagy máglya akciójából az erőforrásszerzés fog a legkevésbé érdekelni minket. A nagy máglya szeletein random helyezkednek el a portálok. Egy akciólapkával egyet forgatunk, kettővel kettőt (kizárólag órajárással megegyezően), hárommal pedig bárhova állíthatjuk. Nos, interakció emiatt itt is elő fog fordulni, bár ez 99%-ban anyázásban, 1% valami más káromkodásban merül ki. „Oké, a következő portálom X alakú, az pont egy forgatásra van és pont van egy lapkám, király, megvan a terv, mire én következem. Na ne, mit csinál? Elforgatja? Elforgatja! Ezer dolog van, amit csinálhatott volna, de nem b@&^g, ő ELFORGATJA!” Majd jöhet a keserű újratervezés.

A harmadik választható lehetőség a máglyáink meggyújtása. Ha a máglyán lévő feladatot teljesítettük egyszerűen felfordítjuk és ezzel kész is. A játékostáblánkon 7 máglyának van hely, mindegyik mellett egy-egy Yoda alakú bábú, úgynevezett növendék áll. Őket a máglya meggyújtása után felküldjük a főtanácsba igencsak erős bónusz akciókért. A tanácsban lévő növendékek száma fogja elhozni a játék végét is, ami végre nem kedvez a „gyorsan lezárom a partit, hadd boruljon a többiek terve” stratégiáknak. Amint elértük a véget beindító növendékmennyiséget, a kezdőjátékos kap 5 tokent (5-1 értékel), gyakorlatilag egy 5 körös visszaszámláló gyanánt. Ez azt jelenti, hogy még 5 kör áll rendelkezésre befejezni, amit kigondoltunk, de ha valaki előbb készen van, és már nem kíván mást csinálni, akkor ki is passzolhat teljesen és megkapja a körben épp aktív token értékét pontban. Minden játékba ilyet!
Így is megszaladt egy kicsit ez a rész, de a szabályokban és az adódó lehetőségekben is rengeteg dolog van, amit még csak nem is említettem.

Hahajj, itt bizony minden úgy van, ahogy azt a kritikák megírják. Hatalmas alibi és a játék sem veszi komolyan. Az a fura, hogy tanítani és leírni segít, hogy az ember megértse, miről van szó. Majdhogynem együttműködik a mechanikákkal és úgy érződik a téma lett előbb és mindezt erre építették fel. De a háttértörténettől minden jó érzésű játékos csap egy hátra bukfencet. A Bonfire arra keresi a választ, miért nem égnek a máglyák a városokban? Tudjátok mi a válasz? Hogy gőzük sincs, de nem is akarják nekünk részletezni, csak gyújtsuk meg, mert akkor jó lesz. Minderre valami gnómokkal és őrzőkkel teli varázslatos világ van ráhúzva, az isten se tudja miért. A kegyelemdöfést pedig ez vitte be, idézem: „Megkönnyebbülve, hogy sorsunkon fordíthatunk, a szent szigetek felé vettük az irányt. Még egyszer meggyújtjuk a város máglyáit. Utunk során rájöttünk, hogy más gnómok is ezt tervezik más városokban – de én biztos vagyok benne, hogy MI leszünk a jobbak!” Sikítok.

Nos, egyszerűen fogalmazva, minden olyan tipikusan eurós. A grafika baljósnak és sötétnek hat, bárhogy is próbálták mosolygó gnómokkal tele pakolni. Szerintem csak rontottak a helyzeten. Egyéb iránt a rajzok szépen ki vannak dolgozva, néhol meglepően látványos megoldással (a főtanács és a borító igen tetszetős), ezzel együtt a fő tábla picit zsúfoltnak hat. A papír és a fa alkatrészek hozzák a kötelezőt és a mennyiségükre sem lehet panaszunk. Rengeteg a mozgó játékelem, emiatt a setupra szánjunk plusz időt, míg minden a helyére kerül.

Kettő és három fővel próbáltuk, de úgy érzem erősen noszogatni kellene, hogy négyen is leüljek mellé. Az akciók tervezéséből adódóan az analízis paralízis még az arra érzékeny játékosok nélkül is jelen van. Ketten is 2 óra körül fejeztük be, hárman pedig bőven fölé csúsztunk ennek. Négy fővel szerintem már fárasztó hosszúságúra nyúlhat, már csak abból kiindulva, általában eléggé leharcolt aggyal értünk a végére. Mivel az élmény eléggé szoliter, mindenki a saját terveit próbálja véghezvinni, így a játékélmény mindegyik játékosszámmal teljes. Emiatt nem kell aggódni.

Nagyon örülök, hogy ezzel a kedvező akcióval sikerült lecsapnom a Bonfire-re, mert a félelmeim alaptalanok voltak. Igen, a tematizálásával napokig lehetne szívatni a szerzőt, és azt is megértem, aki szerint ez csupán egy „mechanikahalmaz” semmi több. Aki ódzkodik a kevés interakcióval bíró játékoktól, vagy száraz eurókkal tapétát lehet vele kapartatni, az jó messzire kerülje. Mindenki másnak legalább egy próbát megér vele tenni. Hiába az egymásra lapátolt mechanikák feletti sírás, ha egyszer működnek. Szépen el vannak egyengetve, kiegészítik egymást és nem nagyon érezni, hogy bármelyik feleslegesen került volna bele. A Bonfire pont úgy mozgatja meg az agyam, ahogy én azt a legjobban szeretem. Minden lehetőség, amit kínál, előrébb visz és szükség is lesz őket kihasználni, ha eredményesek szeretnénk lenni. Benne vannak ezek a szűkös, igazi tervezést igénylő részek, mint a portálok és az ösvények ellenkező irányból való építése. Nekünk kell prioritásokat beállítani, ehhez pedig a sorslapkákkal nagyon okosan kell bánjunk, hogy a megfelelő akciólapkákat kapjuk. Figyelnünk kell arra, is hogy a máglyák és az ösvények, ha lehet, azonos színűek legyenek és a feladataik egyezzenek a terveinkkel, vagy ha nem is az őrzőket mindenképp juttassuk el azokhoz, amelyeket már megoldottunk. Hú, rengeteg dolog van itt és mégis egységesen, okosan van felépítve. Nagyon jó pont, hogy én állítom be a játékom nehézségét azzal, milyen máglyákat veszek el, és ezekhez kell összehangoljam a lehetőségeimet. És végre van idő mindezt véghezvinni, láthatod, ahogy a terved beérik a zseniális játék végi mechanika miatt. Mit mondhatnék még? Hatalmas pozitív csalódás.