• Ismertető
• 2022.12.09. 17:00:00

Oltréé - Képes krónikák

Bár legyőzték, a Boszorkánykirály mégis elérte a célját. A Birodalom a könyörtelen háborúban szinte minden erőforrását felélte. A pirruszi győzelmet követően éhséglázadások törtek ki, és a korábban egységes Birodalom most kicsinyes nagyurak vezette, viszálykodó tartományokra hullott szét. Az egykori gyönyörű várak helyén most kőhalmok fekszenek, a termőföldeken csak elszáradt kórók meredeznek az ég felé, a templomokban pedig tébolyult szekták vertek tanyát. A Birodalom utolsó reményei az őrszemek, akik mesterségeikkel és harci tudásukkal felvértezve járják a vidéket, hogy újra egyesítsék a Császár népét.

Ezzel a nem túl vidám, de reményteli történettel indul az Oltréé, Antoine Bauza új kooperatív játéka. Nem meglepő módon mi fogjuk alakítani a fent említett őrszemeket. A feladatunk az lesz, hogy hét küldetésen (krónikán) keresztül szolgáljuk és védjük a Birodalom népét mindenféle természetes és természetfeletti veszedelem árnyékában.

"A játék címe egyébként az őrszemek rendjének ősi csatakiáltása. Tudom, fura csatakiáltás az, hogy Oltréé. De hát mégsem lehet egy társasjáték címe, az, hogy „Most végetek, ti mocskos #&@%*+!”."

Minden őrszem a viszontagságkocka eldobásával kezdi a napját. Ez mutatja meg, hogy aznap éppen milyen formában érkezik a balsors, ami el akarja emészteni a birodalmat. Dobásunktól függően kalandkártyák, problémák kerülhetnek a táblára, vagy felütheti a fejét valami tartós esemény, hogy körökön át fejtörést okozzon nekünk. Ha a kalandlapokból túl sok kerülne le, az csökkentheti az erődünk presztízsét, ami pedig a játék végét hozhatja el idejekorán. Az aktuális szívás után mindenki két akciót hajthat végre egy körben, melyeknek szigorúan különbözőknek kell lenniük.

Őrszemeinkkel az erőd körüli települések között mászkálhatunk. Az erőd minden másik mezővel határos, tehát két lépésből (ami két kört jelent, ugye, hiszen nem mozoghatunk kétszer egymás után) mindenhová el tudunk jutni. A településeken mindenféle nyersanyagot kunyizhatunk a helyiektől, amikkel egy másik helyen akár kereskedhetünk is. A helyi árfolyam szerencsére stabil és nagyon egyszerű: mindent egy az egyben tudunk átváltani. Kereskedni és adományt szolgáltatni persze csak akkor hajlandók az emberek, ha semmi problémájuk nincs az életben, ezért a véletlenszerűen felkerülő problémakártyák blokkolják ezeket a lehetőségeket.

Az időnk nagy részét az fogja kitölteni, hogy fel-alá rohangálunk a táblán, és a fent említett probléma-, illetve kalandlapokat oldjuk meg. Ezekre külön-külön akció áll rendelkezésre, bár a megoldás menete nagyon hasonló. A mellettünk ülő játékos felhúz egy lapot, és elolvassa a rajta lévő kis történetet. Mi vagy valamilyen döntési helyzet elé kerülünk, vagy próbát kell dobnunk (esetleg mindkettő). A kalandkártyák általában maguktól eltűnnek, sikertelenség esetén „csak” valami extra büntetést szenvedünk el. A probléma kártyákat viszont kizárólag teljesített próbával vagy valamilyen költség megfizetésével lehet eltávolítani.

Próbát dobni rendkívül egyszerű: magunkhoz veszünk annyi kockát, amennyivel a próba típusától függően rendelkezünk, majd elhajítjuk őket. Kockáink száma legalább egy, ezt a karakterünkkel-, illetve az erőd fejlesztésével tudjuk feljebb tornászni. A kockák oldalán lehet siker, semmi, illetve „erőfeszítés”. Ez utóbbi azt jelenti, hogy akkor érhetünk el sikert, ha hajlandók vagyunk érte egy életpontot beáldozni.

Ha úrrá lettünk a kalandok és problémák okozta káoszon, időt keríthetünk az erőd fejlesztésére, vagyis a felhalmozott nyersanyagokból építkezhetünk is. A létesítmények, amiket fölhúzunk, adhatnak bónuszt a kockadobásokra, feltornászhatják az erőd védelmét és presztízsét, és nem utolsó sorban blokkolhatják az újabb kalandlapok megjelenését. Ha sikerült egy régiót teljesen megtisztítani, és az erődben felhúzni egy tornyot, ami pont oda néz, akkor több kalandkártya már nem kerülhet az adott helyre. Ezt nevezik a helyszín biztosításának, és ez lesz az elsődleges feladatunk a játék során.

A dobozban hét krónikát találunk. Ezeket óriáskártyákra jegyezték fel, és úgy tudjuk olvasni őket, mintha egy könyvet lapozgatnánk. Minden krónikához választanunk kell egy megbízáskártyát is, ezzel tudjuk beállítani a nehézséget, illetve a kalandkártyák típusait. Minden esetben feladatunk lesz a helyszínek biztosítása, melyet valahogy majd jól megkavar a történet, ahogy haladunk előre. A győzelmi feltétel nem adott, mindig az aktuális krónika határozza meg, hogy hogyan tudunk nyerni, és azt is rendszerint az utolsó oldalon. Mi úgy tudunk felkészülni, hogy minél több épületet húzunk fel, és minél több megbízást teljesítünk – ez utóbbiak szinte mindig könnyebbé teszik a végső próbatételt.

A vereségre viszont megint több lehetőségünk van, akárcsak a Pandemicben. Az erődünk rendelkezik preztízs-, illetve védelem értékekkel is. Ha bármelyik nullára csökken, azonnal vége a játéknak. Elvileg, ha valamelyiket sikerül az alap háromról nyolc fölé tornászni, jutalmat kapunk – de én még soha nem láttam senkit, akinek ez sikerült volna. Ha olyan helyre kerülne le újabb kalandkártya, ahol már négy van (és amit egy fenyegető, piros pajzs is jelez), akkor annak az erődünk hírneve látja kárát. Ezen kívül el lehet bukni még a krónikát valamilyen különleges feltétel nem teljesülése esetén is.

A siker titka természetesen most is a kommunikáció és karaktereink egyedi képességeinek kihasználása. Mindenki alapból rendelkezik valamilyen mesterségkockával, egy többé-kevésbé hasznos egyedi jellemzővel, és ettől függően több vagy kevesebb életponttal. Szerencsére az őrszemeink halhatatlanok. Ha valakinek drasztikusan csökkenne az élete, akkor előbb elveszíti a képességét, majd egy akciót kötelezően pihenéssel kell töltenie – de a játék nem ér véget egy szerencsétlen harc után.

A dobozt kinyitva először az az érzésem támadt, hogy valami kickstarteres deluxe változatot tartok a kezemben, és nem egy átlagos alapjátékot. Ez persze nem igaz, az Oltréénak nem volt szüksége közösségi finanszírozásra, hogy magas minőséget képviseljen. Az inzert tárolói felfelé nyithatók, mint valami kincsesládika. Minden őrszem saját meeple-t kapott, és az erőforrásjelölők is mind fából készültek. A nagy fa kockákat kifejezetten jó kézbe venni és elhajítani… csak ne dobnának ilyen gyakran balsikert! Fehér felületet ne keress, az egész játék úszik a színekben, a dobozával és a szabálykönyvvel együtt. Jó érzés, ahogy már a látványtól elragad a mesekönyves hangulat.

Sajnos a cifra külső a praktikusság rovására ment. Nehéz védőt találni a lapokra az egyedi méretük miatt. Ráadásul, ha mindent behúzunk, akkor a kártyák ugyan még visszaférnek a dobozba, de nagyon szűkös lesz a hely. Ez nem az a játék, amit a kiegészítővel egy dobozban fogunk tárolni…

Ami miatt nem lesz mindenki kedvence az Oltréé, az az, hogy sajnos nagyon sok múlik azon a fránya kockán. Már azt is a szerencse dönti el, hogy milyen gyorsan halad a történet, illetve milyen viszontagságokat kell eltűrnünk, ha mégsem a krónikát lapozgatjuk. Előfordulhat, hogy turbó üzemmódba kapcsol a sztori, mi pedig alig tudjuk tartani a lépést. De az is lehet, hogy a kocka inkább megreked egy helyen, mi pedig tehetetlenül nézzük, ahogy újabb és újabb kalandlapok árasztják el a birodalmat, jól megtépázva ezzel az erőd presztízsét. Sajnos az sem példátlan, hogy egy eseménykártya fordulókon át „beragad”, mert úgy jön ki a dobás, hogy mindig átugorja a viszontagságjelző azt a mezőt, amivel lecserélhetnénk. Ilyenkor jól jött volna egy lehetőség, amivel erőforrásért, esetleg egy újabb próbával el tudjuk dobni ezeket a lapokat.

A próbákra sajnos csak felkészülni lehet, de biztosra menni sosem. A kockákon három balsiker, kettő siker, és egy erőfeszítés szerepel – ez ugye legfeljebb ötven százalékos arányt jelent. Sajnos semmi nem gátolja meg a kockákat abban, hogy három próbából háromszor csupa üres oldalt mutassanak (ahogyan azt tették velem), ezért bizony sűrűn fogjuk ropogtatni az újradobást lehetővé tévő kenyereket. Persze az újradobást is ugyanazokkal a gonosz kockákkal végezzük, úgyhogy ugyanúgy ki vagyunk szolgáltatva a szerencse kezének. Ahogy az eseménylapoknál, itt is örültem volna valamilyen, biztos lehetőségnek.

Ez utóbbi azért is jönne jól, mert a krónikák rendszerint valamilyen nagy próbatétellel zárulnak. Ezeket általában közösen kell megoldani, de olyan is van, hogy egy játékoson múlik minden. Ha ő pont nem tárazott be újradobásokból, akkor bizony csikorgathatjuk a fogainkat.

Amiért viszont sokan fogják szeretni az Oltréét, az a csodálatos, meseszerű hangulata. Bár a kalandkártyákon szereplő feladatok nem túl változatosak (hiszen mindig próba vagy fizetség a végük), a hozzájuk tartozó rövid történetek miatt ez fel sem tűnik. Szerencsére nem minden a harcról szól. Persze néha verekedni is kell majd, de gyakrabban találkozunk majd útszéli kéregetőkkel, ismeretlen varázstárgyakkal és vándorló énekesekkel is. Néha térképeket kell tanulmányoznunk, néha a diplomáciai képességeinket tehetjük próbára, de valamikor annyiból áll a kaland, hogy megkóstolunk egy fáról lelógó, fura gyümölcsöt. Szerencsére figyeltek arra, hogy ne legyen könnyű kiismerni a játékot: vannak nagyon hasonló, de eltérő döntésekkel és végkifejlettel járó kalandok is.

A szabályokat elmagyarázni élőben sokkal egyszerűbb, mint megtanulni őket a könyvből, így akár tíz perc után indíthatjuk is az első partit – melybe akár kisebbeket is bevonhatunk, ha játék közben tudunk nekik egy kicsit segíteni.

A kocka az sajnos mindig is kockaként fog viselkedni, és pont akkor fog rosszul gurulni, amikor a legkevésbé szeretnénk, de sosem fogjuk úgy érezni, hogy nagyon súlyos erőfeszítéseket nullázott le a szerencsefaktor. Egy krónika nagyjából egy óra alatt le is tudható, ami azt jelenti, hogy kudarc esetén bőven lesz idő és kedv még egy próbálkozásra.