Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Ti írtátok! - Építsd fel saját városod – Little town

Szereted a békés egymás melletti játékot? Esetleg inkább az hoz lázba, hogy keresztbe tegyél a másiknak? Ha még nem próbáltad akkor mindenképp ideje tenned egy próbát a Little town társasjátékkal. Mutatom miért!

Előkészületek

A játék kipakolása egész gyors mindössze pár perc, kiválasztjuk, hogy a játéktábla melyik oldalával játszunk, felrakjuk a búzamezőket és a megkevert lapkákból véletlenszerűen választunk 12 db-ot, de persze a játéktól ajánlást is kapunk a kezdéshez. Kiosztjuk a játékosszámhoz szükséges munkás és épület figurákat, a pénzt, valamint a küldetéskártyákat és végezetül a közös készleteket jól elérhető helyre tesszük ahhoz, hogy kezdhessük is építeni a kis városunkat!

Játékmenet

Meghatározott sorrendben elkezdjük lerakni a munkásainkat, amivel a játék elején csak különböző nyersanyagokat (pl.: fa, hal, kő) gyűjthetünk be. A fa és kő erőforrásoknak köszönhetően tudunk a későbbiekben épületeket venni a korábban lerakott lapkákból. A hal és az épületekkel együtt játékba kerülő búza elsődlegesen a forduló végén szükséges, amikor is minden munkásunkat meg kell etetnünk hallal vagy búzával, ha el akarjuk kerülni a büntetőpontokat. Ezen kívül valamennyi erőforrás szükséges lehet az épületek képességeinek aktiválásához, amely jellemzően más erőforráshoz, pénzhez vagy győzelmi ponthoz fog juttatni minket.

A munkás lehelyezésének nagyon egyszerű szabályai vannak: bárhová tehetjük, ahol nincs alapból erőforrás, másik munkás vagy épület és az őt körülvevő valamennyi mezőről lehet begyűjteni, illetve építeni. Fontos, hogy építeni és begyűjteni ugyanazon munkásunkkal nem tudunk. Viszont begyűjtéskor minden épületet aktiválhatunk, amivel a szomszédos nyersanyagot is megkaphatjuk. Ráadásul mindezt úgy, hogy az épp felvett nyersanyagot akár egy másik épület aktiválásához szükséges kritériumként be is adhatunk.

Az építés is mint második akció ennek megfelelően egyszerű, az építési területre helyezzük a munkásunkat és beadjuk az épülethez szükséges nyersanyagot és a kiválasztott lapkát lehelyezzük. Azt fontos megjegyezni, hogy ha esetleg híján vagyunk nyersanyagnak akkor 3 érméért vehetünk amennyiben azonnal fel is használjuk azokat. (Ugyanígy eljárhatunk a munkások megetetésével is, ha megszorulnánk.) Az építéshez fontos megemlíteni, hogy minden általunk épített épületre a saját épület jelölőnket tegyük ugyanis ezeket mások is használhatják amennyiben 1 érmét a részünkre átadnak.

Pontozás

A játékban minden megépített épületért a lapkán jelzett győzelmi pontokat kapunk és lépjük le a táblán. Amennyiben sikeresen teljesítettünk egy célkártyát akkor az azon szereplő győzelmi pontokat is leléphetjük. Utóbbi nem akció, bármikor megtehetjük ezt. Végül pedig további pontokhoz juthatunk az épületek hatásai által. Van, ami azonnali győzelmi pontot ad minden aktiváláskor míg mások esetében valamilyen erőforrást kell befizetnünk ahhoz, hogy megkapjuk ezeket a pontokat. Érdemes még megemlíteni a speciális, kör végén aktiválódó épületeket, amelyeket a leírásnak megfelelően váltható előnyre. A játék legvégén pedig minden 3 érme után is jár egy győzelmi pont. A győztes pedig a legtöbb pontot gyűjtött játékos lesz.

A játék újrajátszhatósága és mélysége

A játékba az 5 kötelező búzamezőn túl 12 véletlenszerűen választott lapka kerül be az összesen 24 lapka közül és ez felel alapvetően az újrajátszhatóságért. A véletlenszerű lehelyezés helyett azonban alkalmazhatunk különféle draftolási technikákat is, ami szintén nyújthat változatosságot. A célkártyákból ugyan több is van, de ezek jellemzően - a küldetéstől függetlenül - 2-3 pontosak, így a játék végi pontokat nem feltétlenül befolyásolják azonban a teljesítésük adhat szintén némi változatosságot. Ha mindez még nem győzött meg akkor ne feledd, hogy a játéktábla kétoldalas, amelyek eltérő elrendezésűek!

A játék többé-kevésbé megengedi, hogy békésen egymás mellett eljátszunk viszonylag minimális konfrontáció árán, ugyanakkor lehetőségünk van arra is, hogy tudatosan beblokkoljunk helyeket még akkor is, ha nekünk a legnagyobb előnyünk annyi, hogy a többiek nem aktiválhatják. Ugyanezen vonalon, ha sikerül kifundálni az ellenfelek vágyott épületeit akkor azokat is lecsaphatjuk a kezükről, ami elég kellemetlen tud lenni főleg akkor, ha teljesen máshová kerül, mint ahová szánták. De már egy-egy épület pénzköltsége is elég komoly fék tud lenni. Általában elmondható az, hogy az épületlapkák több utat is kínálnak a pontszerzésre a kérdés csak az, hogy újra tudjuk-e tervezni a saját játékunkat, hogy ezt ki is használhassuk és megtaláljuk a további nyerő útvonalakat, illetve, hogy mennyire engedjük magunkat ellehetetleníteni mások által.

Játékosszám

Nálunk valamennyi lehetséges variációban előkerült a játék, szerintem 2-3 fővel igazán jól működik, mert érzed azt, hogy építesz és haladsz előre. Azonban 4 főnél, ahol ugye már csak 3 emberkét kapsz eléggé szűkösnek éreztem a lehetőségeket itt már nem adja a játék azt az érzést, hogy valami nagy közösséget építesz magadnak és rengeteg a lehetőséged. Ennek megfelelően amíg 2-3 fővel elég sok pontot lehet beseperni addig 4 főnél már túl messze nem nagyon fogunk jutni a célvonaltól így a 60-as pontjelölő mennyisége is eléggé rejtélyes számunkra, mert 2 főnél sikerült elérni ezt a pontszámot, 3 főnél pedig közel jártunk hozzá a 4 kör alatt. Az viszont megemlítendő, hogy 4 fővel került elő legkevesebbet és a játékosok döntései sokat befolyásolhatnak a pontszerzés lehetőségein.

A szabálykönyv ugyan sehol sem említi, de gyakorlatilag a Kartográfusokhoz hasonlóan ezt is játszhatjuk magunkban a saját rekordunk megdöntését kitűzve célul. Ez a játékmód még általunk sem tesztelt, de gyakorlatilag a lehetősége adott.

Saját tapasztalatok

A játék komponensei szerintem kifejezetten jó minőségűek talán a legsérülékenyebbnek a célkártyák mondhatóak, amiket érdemes lehet kártyavédőzni. Ugyan a játék komolyabb dobozkialakítást nem kapott mégis összességében jól elpakolható minden eleme és kényelmesen megférnek az alkatrészek dobozban. Külön megemlíteném, hogy a lapkáknak van saját helyük, illetve marad valamennyi szabad hely is, ami talán a kiegészítőnek lett fenntartva. Ami negatívum lehet, hogy az erőforrásokból nincs elég bizonyos esetekben legalábbis mi belefutottunk abba, hogy kifogyott a közös készlet.

Eddig osztatlan sikert aratott és talán mondhatjuk azt is, hogy nálunk új kedvenc lett avatva kiváltképp, ha viszonylag gyors játékra vágyunk ugyanis a döntésektől függően fél-egy óra között letudható egy játék és az esetek többségében a játékosok már kérik is a következő fordulót.

írta -- MaRo

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

23Márc

Ti írtátok! - Tour Operator

Ismertető | 2024.03.23. 14:39:00

Velem együtt vélhetően sokan ábrándoztak arról, milyen lehet egy utazási irodát vezetni, vagy legalább dolgozni benne. Amikor a potenciális ügyfelek révén egy kicsit saját vágyainkat is megvalósítani kívánjuk, eljuttatva őket álmaik desztinációjába.

24Feb

Újliget és Gyöngypatak, így bővül tovább Everdell univerzuma

Ismertető | 2024.02.24. 12:46:00

Az egyik legsikeresebb magyar nyelven is megjelent társasjáték az Everdell. 2023 év végén jelent meg két új kiegészítője az Újliget és a Gyöngypatak, melyek ismét megpróbálnak valami újat adni a 2018 óta töretlen sikert arató játékhoz.


Kommentek

  • kosa.reka1994

    2022-11-28 21:43:24

    Jaaa így már értem, hogy hogy gondoltad az egyszemélyes módot, köszönöm! 😊

    Tök jó ötleteket írtál le, szerintem ki is fogjuk próbálni. 😁

  • MaRo

    2022-11-28 20:58:32

    Annyit dicsértek, hogy még a végén felcsapok valami szabálymagyarázó videósnak. 🤣

    Ami megtetszik és/vagy befut nálunk és nincs hozzá még ilyen cikk írva akkor biztosan fogok még alkotni főleg amíg ilyen lelkes és kedves fogadtatásban részesül.

    Mivel a szóló mód alapvetően nincs a szabályban ez házi szabályos megoldás amibe tulajdonképp bármit bele lehet tenni amit a fantáziád enged vagy kipróbálnál. Én egy olyan megoldásra gondoltam, mint ami a kartográfusokban is van. Pont mint a kartográfusokban ebben a játékban is várhatóan más pontszámokat fogsz elérni habár kétlem, hogy, lesz olyan látványos és szemet gyönyörködtető és esetleg élvezetes mint a kartográfusok, de arra, hogy a magad 5 munkásával próbálod megtalálni a legideálisabb stratégiákat tökéletes. Ugyebár itt más nem zavar be semmivel szóval egy stratégiai optimalizáláshoz jó lehet a lapkák véletlenszerű húzásával pedig biztosítva van, hogy mégsem mindig ugyanazt a variácót játszd újra és újra.

    Azonban mivel minden háziszabályokon múlik lehet nehezíteni ami átgondolva még akkor is működhet ha nem 4-en játszotok. Mivel 12 lapka van 2 sorban ezért két kockával random kilehet szedni lapkákat X fordulónként vagy akár munkásonként.

    De hogy is gondolom ezt: Az egyik kocka 1-6ig meghatározza, hogy melyik lapka kerüljön ki a játékból vagy akár egy "másik játékos által birtokolt épületként" a pályára. A másik kocka pedig meghatározza, hogy alsó vagy felső. Pl: 1-2-3 érték az alsó sor míg a 4-5-6 a felső sorból választja. Persze ez a szántóra nem megoldás és nem is feltétlen okoz akkora katarzist mint mások ellen azonban ha valaki csak gyakorolni akar akkor ezek ideális opciók lehetnek.

    De olyat is eltudok képzelni, amit kidobsz arra megy egy "gépi" munkás amit nyilván te kezelsz teljes mértékben. Tehát szerintem a lehetőség adott még akár fiktív 3. vagy 4. játékos generálására is. Persze lehet, hogy buta lesz de hátráltatni és nehezíteni vagy randomitást belevinni jó lehet.

  • kosa.reka1994

    2022-11-28 20:35:25

    A bemutatót olvasva ismét kedvet kaptam a játékhoz! Sajnos már egy ideje nem került elő (helyette új játékok kerültek kipróbálásra).... 😊

    Jól megfogalmaztad a szabályokat, jobb a te megfogalmazásodat olvasni mint a játékszabályt..(azt hozzáteszem, hogy nem igazán szeretek játékszabályt olvasni, inkább a páromra hagyom 😅)

    Mi még csak ketten játszottuk, úgy elég hamar lement a játék, elég volt a játéktábla is bőven két fő részére. A lapkák különféle lehelyezési módjáról sem tudtunk mi sem (megkérdeztem párom, ő is figyelmen kívül hagyta ezt a szabályzatban 😅) de mindenképpen így is ki fogjuk próbálni a játékot.

    Remélem még olvashatok ilyen jó bemutatót más játékról is. ☺️

    Még egy kérdés, bár lehet csak nekem nem esik le a válasz...: Az egyjátékos módot pontosan hogy gondoltad?

  • batik.balazs

    2022-11-28 17:54:42

    Én mondtam, hogy nem fogjátok megbánni! 😅

  • MaRo

    2022-11-28 17:24:26

    Wow, ez azért minden várakozáson felüli sikerírás lett úgy látom! :)

    Számomra is személyes kedvenc a játék és tényleg vannak benne lehetőségek rendszeresen szorosnak éreztem én is bár a végén talán már sejthető, hogy mi fog történni engem is leptek már meg így.

    A feladatkártyák esetenként akár a pontjaid közel 1/3-át is kiteheti szóval valóban nagyon nem mindegy, hogy mennyit és hogyan tudsz teljesíteni. Habár, van ugye az a kártya, hogy nullázd le a pénzedet. Én egyszer pont emiatt vesztettem mert végül nem tudtam pénzhez jutni ami meg szükséges lett volna további pontokhoz. Szóval nagyon oda kell rá figyelni és mivel egyik másik kártya úgymond szivat érdemes átgondolni azt, hogy mikor is aktiváljuk illetve milyen körülmények között. Az viszont biztos, hogyha valaki teljesen ignorálja ezt az szinte biztosan elbukta a játszmát. Bár a legtöbb feladatot nincs értelme figyelmen kívül hagyni. Jártunk már úgy is, hogy a lapkák úgy jöttek ki illetve maga a játék is, hogy esélytelenné vált teljesíteni valakinek a feladatát. Azért ez is eléggé fájó tud lenni.

    Ne picit ellenkezz, hanem nagyon, mert jogos a szabályfelvetésed. Ami furcsa, hogy többször átolvastam nem csak a cikk előtt hanem a játék miatt is de ez a szabály nekem teljesen kiesett. Mi jellemzően ezt megoldottuk "helyettesítővel" mert úgysem tartott tovább 1 körnél a készlethiány. Persze ez így eltérés a szabálytól, de így is lehet épp játszani de az eredeti tovább nehezíti.

    Azonban nálunk volt még egy szabályon felül álló komplikáló elem amit használtunk.

    Ez pedig az volt, hogy az építést nem az építési területen hajtottuk végre hanem a munkást szabad mezőre helyeztük és csak aköré építhettük meg az épületet. Ezzel a megoldással eléggé lehet szűkíteni a pályát és ezáltal akár nehezíteni is.

    Azt azért remélem, hogy hozza a Reflex a kiegészítőt is később mert megérdemelné a játék. Tudom, hogy sok akció volt, de úgy vagyok vele, hogy egy nyelven szebben mutatna még akkor is ha nyelvfüggetlen. :D

  • Alias

    2022-11-28 17:15:50

    Én sokszor nagyon makacs tudok lenni, ha új játékról van szó, a Little Town esetében is nagyon sokáig húztam a számat, hogy "Fú, tök egyszerű a grafikája, jáj, lapkalehelyezés." De Balázs mindig olyan lelkesen mesélt róla, hogy egyszer volt rá valami óriási akció, hát mondom, ennyiért nem hagyom ott, hát azóta rendszeresen előkerül, sőt, már a kiegészítő is úton van felénk a postással. 😅

  • MaRo

    2022-11-28 17:05:01

    Szerintem is érdemes kipróbálni, a te szűk szabályrendszeredhez is megfelelő lehet, mert ismertetni mindössze néhány perc kell legfeljebb nem több és még az sem igazán várható, hogy visszakérdeznek, hogy ezt nem értik mert tényleg pofon egyszerű és kevés szabállyal operáló játék aminek az újrajátszhatósága talán nem vetekszik egy kártyajátékkal de azért nem lehet olyan nagyon gyorsan sem kijátszani. Ha megvenni nem is akarod ha olyan helyen jársz ahol van megéri rászánni azt a 30 percet és ha ez is bukik az ízléseden akkor tényleg menthetetlen vagy. :D

    Márpedig egy bő 30 percbe belefér a játék a setup és még a magyarázás is szerintem. :D

    Nem tudom, hogy a tescokba van-e még, nálunk kiárusították az utolsó darabokat de azért 4.000 forintot talán még rááldozni is megéri ha oda sodor a helyzet mert ennyiért szerintem simán tovább is tudod adni ha mégsem jön be.

    Örülük, hogy tetszik az írás! :)

  • batik.balazs

    2022-11-28 16:30:36

    Ha van rá lehetőséged, tegyél vele egy próbát. Én azt szoktam mondani, hogy ez a munkáslehelyezést használó társasjátékok belépő szintje, úgy is mondhatjuk, hogy a kapudrog. 😅

    Erre a társasjátékra is igaz, hogy megtanít saját magával játszani, hiszen a 4 forduló teljesen ugyanazokkal a szabályokkal operál, igaz, egyre szűkösebb területen.

    Akinek megmutattuk, elégedetten állt fel a játék mellől, többen be is szerezték. Ha valaki nem jártas ebben a mechanikában és meg akarja ismerni, akkor ezt kell megvennie. Ha csak egy ilyen játékot szeretne a polcra, akkor - lehet, ez felségsértés - ezt ajánlanám annak az egynek.

  • kvarclovag

    2022-11-28 15:24:16

    Jó ismertető! Köszönet érte! Én, mint már kiderült, sokszor fordítva ülök a lovon, és ez így van a társasjátékos mechanizmusokkal is. Általában a legtöbb játékos a munkáslehelyezést nevezi meg kedvenc mechanizmusának. Én meg, ha egy játékban az van, rögtön kerülöm azt a játékot. A Little town lehet a szabályt erősítő kivétel. Legalábbis ezt, ha majd úgy adódik, szívesen kipróbálom egyszer.

  • batik.balazs

    2022-11-28 13:34:47

    Köszönöm ezt a remek bemutatót, azt hiszem, ezt linkelve fogom népszerűsíteni azok között az ismerőseim között, akik azt kérdezik "Mit ajánlasz 10.000 forint alatt, amit ketten is tudunk játszani? Vagy akár négyen is?"

    Mi március vége óta pörgetjül ezt a játékot, egyszerűen megunhatatlan. Még a két fős párbaj táblánkon is helyet kapott, egyelőre kiegyenlített az állás: 3-3

    Szeretem benne, hogy remekül működik a balansz: nagy pontszámbeli különbséggel senki nem tud "lelépni", ha esetleg pillanatnyi ideig úgy is tűnik, a játékvégén pontot adó lapkák kiegyenlítik azt.

    2, 3 és 4 fő esetén más-más stratégiát igényel. Amíg ketten vagyunk, mindenki el tud lenni a saját maga kis városával. Négy fő esetén már a többiek épületeit kell kihasználni és a benézett dolgaikat csúnyán megtorolni.

    Szerintem az egyéni feladatkártyák nagyon fontosak, hiszen 6-8-12 pontot is érhetnek, ami a végén nagyon tud hiányozni. Érdemes iránymutatásként használni vásárláskor, illetve épület aktiváláskor. Négy főnél igazán nem mindegy, hogy a munkásod 2 halat hoz el, vagy mellé szerez még 3 pontot. Mivel általában egy munkással csak egy kártyát sikerül megoldani, nagyon kell figyelni, mikor markolható fel a pont. A bennhagyott kártyákon lesz az a hiányzó 2 pont, amivel bukjuk a játékot. (Tapasztalat.)

    Picit ellenkeznék azzal, hogy erőforrásból nem lenne elég. Nem véletlen a mennyiség, a szabály is azt mondja, hogy ha nincs, akkor nincs. Nagyon jó kényszer ez a játékban. Illetve a nincs is van: 3 pénzért bármit megkapsz. Mivel a játékszabály kötelezi a játékosokat, hogy mutatni kell a másikak felé, miből mennyi van náluk, lehet előre kalkulálni: így nem küldjük el a munkást fáért, ha már nincs a készletben. Négy főnél ez a figyelmetlenség hamar megbosszulja magát.

    --

    Szeptemberben megjelent a kiegészítő is, a Reflexshop sajnos még nem jelentette. A feladatkártyákon és a szabályon kívül továbbra is nyelvfüggetlen a játék.

    A lapka draft ötletéért extra köszönet jár, így fogjuk innentől játszani.

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Little Town