Támogasd a Tarsasjatekok.com-ot a Patreonon! Támogatom!

Honey Buzz – Don’t worry, bee happy

A Honey Buzz egy közepesen összetett stratégiai társasjáték 1 - 4 fő részére, egy – másfél órás játékidővel. A játékosok méhecskéket irányítva építik saját kaptárjukat, gyűjtenek nektárt, termelnek mézet, és igyekeznek azt minél jobb áron eladni.

A beeznisz előkészületei

Beárazzuk a Honey Buzz tisztás tábláján a vadvirág-, a rozmaring-, a cseresznyevirág- és az akácmézet a pollennel együtt, majd három paklit képzünk a megrendelésekből. A kaptár táblára típusok szerint felsorakoztatjuk a kaptársejteket, majd felhúzunk három „Küzdelem a Királynő kegyeiért” kártyát. Minden játékos kap segédletet, pénzt, kezdő kaptársejteket, méhecskéket hozzájuk tartozó házzal, legyezővel és beszerző méhhel. A beszerzőt egyből a tisztásra helyezzük, majd felhúzunk egy alakzat kártyát: ezt a sejt alakzatot kell mindenkinek felépítenie maga előtt a kezdő lapkáiból, mint kiinduló kaptárat.

Szorgos méhecskék versenye

Az aktív játékos választhat, hogy bővítené kaptárát, vagy visszahívná a munkásait. Előbbi esetben egy vagy több méhecskéjét lehelyezi a kaptártábla egy mezőjére - mindig eggyel magasabb figuraoszlopot kell letenni az adott helyre, mint amekkora már ott található. A kiválasztott lapkával bővítjük saját kaptárunkat, és ha sikerült üres sejtet, vagyis lapkákkal körbezárt üres mezőt létrehoznunk, akkor végrehajtjuk az adott lyukkal szomszédos kaptárakciókat. (A kaptárakciókat a következő fejezetben részletezzük.)

Ha a munkásaink visszahívása mellett döntenénk, az összes felhasznált és a kör alatt a lárvaházban nevelkedett méhecskénket hazahívjuk. Ráadásként mozgathatjuk a begyűjtőnket egy mezővel a tisztáson az áhított nektár felé.

Ha négy nyersanyag árfolyama is elérte a legalsó szintet, vagy két rendelés pakli is elfogyott, a játék az adott forduló befejeztével véget ér. Ekkor jön a pontszámítás: minden megmaradt pénz, méz és pollen egy győzelmi pontot ér, ehhez hozzáadjuk a rendelés kártyákon szereplő pontokat, majd a küzdelem kártyákat is kiértékeljük. A legtöbb ponttal rendelkező játékos nyer, ő volt a legszorgosabb méhecske.

Kaptárakciók

A kaptárakciók segítségével juthatunk munkásokhoz, erőforrásokhoz és cserélhetjük azokat győzelmi pontokká.

Begyűjtés során a begyűjtő méhecskénkkel átszállhatunk a tisztáson egy másik mezőre nektárt gyűjteni, amit a kaptárunk egy megfelelő üres sejtjében tudunk tárolni – a nektárjelölő és az üres sejt oldalai azonos mintát kell, hogy kirajzoljanak a narancs és a világos színekkel. Ha nem tudjuk a nektárt elraktározni, vagy üres mezőre szálltunk, pollent kapunk.

Termelés esetén a legyezőnket a kaptárunk egy tetszőleges mezejére helyezhetjük, aminek hatására minden szomszédos nektár lapka termel egy mézet.

Az eladást alkalmazva választhatunk, hogy a piacon szeretnénk árulni, vagy inkább egy rendelést teljesítenénk. A piacon egy kiválasztott nyersanyagból tetszőleges mennyiséget adhatunk el az aktuális árfolyamon, majd a tranzakció után eggyel csökkentjük az árát. Rendelés teljesítésekor egy rendelés kártyát szerezhetünk a megfelelő mézek és pollen beadásával, majd egy bónuszakciót hajthatunk végre.

A könyvelés öt pénzt ad, a lárvaházban új munkást nevelhetünk, a jegyző segítségével pedig öt pénzért lemásolhatjuk bármelyik akciót.

Ez már nem beerkáknak való!

A játék tartogat egy nehezített változatot is a haladók számára. Az előkészületek során a tisztás táblát a B oldalával készítjük elő, majd a nektár lapkákat képpel lefelé tesszük fel, így a szerencsére és a jó memóriára is szükség lesz begyűjtés során. Ezt az akciót választva nem begyűjtő méhecskénkkel szállunk virágról virágra, hanem egy tetszőleges nektárt nézhetünk meg: ha el tudjuk helyezni a kaptárunkban, megkapjuk, különben vissza kell tennünk lefordítva, és csak egy pollent szerzünk.

Ettől független nehezítésként kezdő alakzat kártyát választhatunk zöld helyett a sárga pakliból is: ezek bonyolultabb alakzatokat építettnek velünk.

Legyen mézédes napod!

Ritkán nyúlok angol nyelvű játék után, de ez a csodaszép grafika, a pasztell színű fa méhecskék és a gumiszerű mézek levettek a lábamról – nem véletlen kapott a Honey Buzz 2020-ban Golden Geek Awards díj jelölést Legjobb grafika/prezentáció kategóriában. Egyedül a szabály, a játékossegédlet és a küzdelem kártyák nyelvfüggőek, de az előbbi kettőből találunk magyar verziót az interneten, az utóbbi pedig csak pár szóból áll, gyengébb angol tudással is megérthető.

Izgalmas, hogy két szuper mechanizmus is visszaköszön a játékban: a munkáslehelyezés és a mintaépítés. Mivel a játékossorendnek megfelelően kerülnek meghatározásra a kezdőpénzek és az egyből rendelkezésre álló méhek száma, így a kezdőjátékos nem indul előnnyel. A kezdőalakzat-, a küzdelem- és a rendeléskártyákból többet tartalmaz a doboz, mint amennyire egy parti során szükségünk lesz, és a nektárok is minden alkalommal véletlen sorrendben kerülnek fel a tisztásra, így a játék újrajátszhatósága óriási. És akkor még nem is beszéltünk a nehezített változatról... Egyetlen negatívumként az interakció hiányát lehet felróni, de megoldásként beszerezheted a Honey Pot mini kiegészítőt, amely segítségével már egymás között is tudtok bizniszelni a mézzel!

A Honey Buzzt nem csak méhrajongóknak ajánlom, hanem azoknak is, akik szeretik a gyönyörű grafikát és az aranyos, állatkás témát, akik már az Everdellben is imádták a gumi alkatrészeket, akik szeretik a munkáslehelyezős és a mintaépítős játékmechanizmusokat, és kíváncsiak ezek elegyére.

Hol vásárolhatom meg?

írta -- gevanda

Támogasd Te is a Tarsasjatekok.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

24Jún

Kitchen Rush: Hozhatok desszertet? - Post-COVID szimulátor

Ismertető | 2022.06.24. 13:00:00

Korábban már sikerült felvirágoztatnunk egy lepusztult éttermet, rangos elismeréseket tudhattunk magunkénak, óriási figyelem irányult ránk. Azután viszont kifogytunk az ötletekből, szép lassan kezdett elhalványulni a csillagunk fénye.

22Júl

Ark Nova – Az állatkert terraformálása

Ismertető | 2022.07.22. 07:59:00

Végre megérkezett magyarul az idei év talán legjobban várt játéka, a tavalyi Golden Geek Heavy Game of the Year nyertese, az Ark Nova! Irányíts saját állatkertet, és találd meg az arany középutat a profittermelés és a természetvédelem között!


Kommentek

  • gevanda

    2022-07-11 12:57:40

    mi játszottunk már mind a kettővel, tökéletesen elférnek egymás mellett.
    azt mondanám, hogy a Honey Buzz begyűjtő akciója hasonlít a Beez játék egészére: a méhecskéddel igyekszel olyan nektárra szállni a közös pályán, amire pont szükséged van. a Beeznek nagyon egyszerűek a szabályai, de ha optimalizálni akarod a méhecskéd újtát, akkor jó agytörős tud lenni maga a játék. meg van szabva, hogy melyik irányba hányat repülhetsz, úgyhogy nem olyan szabad és könnyű a mozgás. érdemes több körre előre kitervelni a lépéseket, aztán remélni, hogy senki se viszi el addig a kinézett nektárt. fél-háromnegyed órás egy menet, és a méhecskék nagyon cukik benne.
    (nekem személy szerint egyébként a Honey Buzz tetszik jobban, a legszebb játék, amivel valaha játszottam, a gumi alkatrészekért is odavagyok, és izgalmasan vannak vegyítve a mechanizmusok is, de a Beez is jó játék, és tényleg kellően mások ahhoz, hogy beszerezd mind a kettőt.)

  • Clio

    2022-07-11 08:28:13

    Köszönjük szépen a bemutató írást erről a játékról! Meseszép a grafikája, olyan melegséget árasztó minden alkatrésze ennek a játéknak. Már régóta nézegetem, többek között ezt a játékot is, de még nem mertem beruházni rá. A Beez már megvan, ami hasonló témájú játék ugyan, de a leírás alapján nagyjából ennyi a hasonlóság a kettő között. Akinek esetleg meg van mind a 2 méhecskés játék, tudna tanácsot adni, hogy melyiket érdemesebb? Egyáltalán van-e valami negatívuma bármelyiknek, ami arra tereljen, hogy nem kéne beszerezni/megtartani?

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Honey Buzz